Prohászka Ottokár: Szent harcra a bűn ellen (1904)

1. Ha Rómától délre az appiai úton Terraeina felé haladunk, szemünkbe ötlik a tyrrhcni tenger delejes tükre fölött a hírneves Kirke-hegyfok ; sötét ilexek övezik s az árnyékos volszki hegyek környékezik. Elmereng a vándor a szép tájképen ; fönt a tiszta égbolt, lent Campania pompája ; még a pontusi mocsarakat is aranyos szirbuták-szőnyeg borítja.

De a hitrege szerint veszedelmes volt ez a szép vidék, mert itt lakott Kirke, a bűbájos asszony s megkínálta a hajóst varázsitalával; édes volt az ital, mámorító ; s aki ivott belőle, tisztátlan állattá változva csörtetett le a hegyről a mocsárba s ott veszett.

Kedves ifjak ! értik önök e példabeszéd titkos értelmét? Tavasz pompája, felhőtlen ég, virágos szőnyeg, érzelmekből s jókedvből szőve jellemzik életüket; távol a tenger mérhetetlensége, a jövendőnek merengő látóképe ; de mindegyikük kiköt a kirkei hegyfoknál s találkozik a bűbájos varázslóval; enyelegve szólítgatja önöket s kínálja serlegét. A világ, a nagy kuruzsló, kihímezi képzeletükben a test örömeinek virágos látóképét; kecsegteti a szenvedélyt a bűn boldogságával, az élvezet mámorával, s ó, mily kevés az Odysseus, aki a poharat visszautasítja, s mily sok a szolgalélek, ki nemtelen elétet, szégyent, bűnt s kora halált iszik magába. Látjuk, mint törtet föl az ifjúság a hegyfokra, mint ragadja el a varázskelyhet s elváltozik lelkében, érzésében, törekvéseiben; bűnt iszik s a bűnnek alávaló szolgájává válik. S valóban az emberiség megijed ezek láttára önmagától s lelket, erőt, ellentállást emleget! Megijed a nemzet az ifjúság hervadásától s hivatkozik a jobb érzésre, mérsékletre: jöjjetek, kiáltja, mentsük meg az ifjúságot! De az emberiség szava gyönge, eszményei hidegek, zászlóihoz több kudarc, mint dicsőség fűződik. Hagyjátok el! Ha ifjúságot menteni, lelkeket eszményi tisztaságra nevelni akartok, állítsátok őket oda az Isten zászlói alá; ihlessétek lelküket a szeplőtelen erőnek leheletével; mutassátok meg nekik a meg nem fertőzött, a győzelmes életet. Hogy a világ méregitala meg ne rontsa lelküket, vezessétek az ifjúságot a Szent Szűznek iskolájába, a legeszményibb s a leggyőzelmesebb tisztaságnak bűvkörébe, szóval neveljétek föl őket a Mária-kongregációk szellemében, s biztosítlak, győzelmes nemzedéket nevellek, mely a kígyó fejét összetöri. S önöket ma, k. i., idevezettük e Szűznek zászlaja alá, amelyre föl akarnak esküdni, mint küzdő harcosok ; ma beeveznek a révbe, melynek védelme alatt a Kirke-világ bűvölésével szemben biztonságban vannak, mert egy más Asszonynak, a Szent Szűznek varázsa, a tisztaság bűvös illata tölti el szívüket, lelküket.

2. Ezt a győzelmes Asszonyt maga az Isten állította oda az emberi küzdelmeknek porondjára. Ahol harcaink kezdődnek a romlás szellemével, ott halljuk a biztató, isteni szót: «ellenkezest vetek közéd, ördög, földön csúszó, sárban mászó lélek és az asszony, a tiszta, szeplőtelen lélek közé, ő megrontja fejedet». Harcról van itt szó, ősi harcról a jó és rossz lélek közt; a diadalmas fél az asszony és ivadéka, a legyőzött fél az alávalóság szelleme. Az Isten a küzdelmes, degradált embernek ezt az eszményt állítja szemei elé : az ördögöt legyőző, Szeplőtelen Szüzet, akiben nincs eredő bűn, aki következéskép nem romlott s nem érzi a rossz vágynak hatalmát maga fölött; akinek arcán a szüzesség havát soha a szégyen, hanem csak a szemérem pirja futotta be ; akinek homlokáról a tiszta lélek méltósága soha le nem törlődött; akinek ajkaira kiömlött a szépség s a kellem ; aki nem szolga s nem görnyedett soha a bűn igája alatt: lelkén nincs szeplő, kedélyvilágában nincs árny, nincs szomorúság ; szíve el nem hervadt, el nem fonnyadt: Una est dilecta mea, amica mea, speciosa mea ... Ezt az egyetlen lelket emeltem ki a bűnnek árjából, hogy Fiamnak tiszta anyjává rendeljem . . . egészen szép s szeplő nincs rajta.

Vele szemben állunk mi mindnyájan, kiknek lelkén az eredő bűn sötétlett, s kik bár a keresztségben az eredő bűntől megszabadultunk, a bűn következményeit, a rosszra való hajlamokat s fölszabadult szenvedélyeket lelkünkben hordozzuk. Érezzük, hogy leoldódott az Isten gyermekeinek koszorúja homlokunkról, s hogy leikünkön homály s szívünkben titkos lázadás honol ; test és vér a mi fajunk, s ha Isten gyermekeivé akarunk lenni, azt Isten kegyelmével, de csak harc és önmegtagadás által érhetjük el !

Ezért a bukott s romlott emberért nem lelkesülhetünk ; keserves tapasztalataink eleget mondanak nekünk gyöngeségéről, gyávaságáról, szégyenéről. Érezzük, hogy bennünk is nagy része van a rossznak, s hogy szomjas ajkkal csüngünk mi is méregserlegekcn; érezzük, hogy fantáziánk hímes ecsettel festi elénk a titkos gyönyört, s hogy kellene erő, mely áttöri a mámort, és elszánt lélek, mely széttépi a foszlányt, az igézet rongyait.

3. Hát rajta, rajta, előre a jobb belátásnak útjain ; a győzelmes Asszony képe és saját nyomorúságunk közt már csak nem inoghatunk I Minek állította volna őt az Űr szemeink elé? Talán csak azért, hogy földig alázzon és szégyenbe merítsen? S miért s kinek javára győzte le az asszony az ördögöt s törte össze fejét? Talán csak az Istennek reászorítkozó s minden mást kizáró szeretetéből? ! Nem, nem ! Ez az ideál azért ragyog, hogy vonzzon; ezt a győzelmet azért aratta, hogy diadalában mindnyájunkat részesítsen, de kivált azokat, kik az ifjú lélek hevével lelkesülnek érte, s kik a szív bensőségével függnek rajta, szóval kiknek a Szent Szűz édesanyjuk és fölséges királynéjuk.

S ez a kongregációnak szelleme : Királynénk vagy s anyánk, kiáltja a jó kongregánista; ha szeretlek, győzök ! Győzni akarsz? Akarsz ideális, tiszta lélek lenni? Akarsz kiemelkedni a bűnnek szolgaságából? Csak szeress, szeresd a Királynőt, az Istenanyát, a Szeplőtelen Szüzet, s győzni fogsz 1

4. Ez a fölséges Asszony magához hasonlóvá nevel majd téged elsősorban az által, hogy a bűntől elterel. A bűn a lélek halála és szégyene a lelkiismeretnek. Fölséges ideálért, a Szeplőtelen Szűzért lelkesülni s bűnben élni ellenmondás, melyet soká senki sem bír ki. Mert hiszen holt lelkek elvesztették az Istent s szívük, mint a hideg tűzhely ; tűzhely, otthon, atya s anya nélkül. «Otthon», akár csak temetés után. Ó, ezt soká senki sem bírja el s nem bírja el mindenekelőtt az, ki mégis csak vallja, hogy a Szent Szűz a legfölségesebb eszmény, melyet szeretni kell; az iránta való szeretet hamar visszatereli az elpártolt lelkeket; akik pedig szeretetben élnek, azokat leköti s lefoglalja az Űr Isten számára, úgy, hogy szinte a szívüket kellene kiszakítaniuk, ha a vétek útjára akarnának lépni. A Szent Szűz áll útjukba s nem engedi őket eltévedni.

A Szent Szűz másodszor az által nevel diadalra, hogy a szenvedélyek ellen ösztönöz folytonos harcra, kivált az érzékiség ellen ! A világ szítja bennünk ezt a tisztátalan tüzet elveivel, színházaival, festményeivel, regényeivel; íme, a tűz s a sárözön, mely a szenvedélyek kráterjéből kitör : romlással árasztja el az ifjúságot. De szeresse az ifjúság a Szeplőtelen Szűz Máriát s érezni fogja a kegyelem küzködő erejét szívében, mely békét nem köt az alávaló irányzattal s mely oltogatja a piszkos lángot I S mialatt buzdít s lelkesít a harcra, szívünkbe oltja az Istenhez való ragaszkodásnak bensőségét, az imának szellemét. Mert a gyermek ragaszkodni tud s ragaszkodni akar, s ha látja a veszélyt, átkarolja a segítő kart s nyög és rimánkodik. A Szent Szűzhöz való imáink mind a gyermeki, alázatos ragaszkodásnak és segélykérésnek megható formái. Hogy is szólnak? «Emlekezzel meg, ó legkegyesebb Anya, Maria», s ismét: «Oltalmad alá futunk Istennek Szent Szüloje», s ismét: «Üdvözlegy mennyország Királynéja* ; akinek szívéből a szeretet s a bizalom ily szavakban tör ki, annak lelke erős lesz ; törhetlen hűség lesz az ő ajándéka.

íme, a Szeplőtelen Szent Szűz tisztelete így neveli ki bennünk az Isten gyermekét lelkületben s a küzködö, hü bajnokot erőben. Ez az erős bajnok s ez a simuló, gyengéd gyermek a kongregánista. Ezekből lesznek a társadalom hasznos tagjai s egy ország sok bajjal sújtott erkölcsi avarának új, tavaszi vetése. A költő szava: «Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs viraga», nem hangzik többé bánatosan, hiszen minden kongregánista egy-egy virág a nemzet fáján ! így lesz virágos kert ismét Pannónia, s e kertet öntözi a szép Szűz Mária 1 Rajta, föl, sorakozzunk a zászló alá I Mindenki toborozzon társakat; legyen a nyolcvanból nyolcszáz, a nyolcszázból nyolcezer. A csaták előtt álljon az, kire a szentírás szavát értjük : «Terribilis ut castrorum acies». Harcoljuk azokat a nagy, névtelen harcokat, melyekben inkább kitűnhetünk Isten szemeiben, mint városok ostromában. Isten adja majd a küzdelmes, hűséges ifjúnak a tisztaság koszorúját. Ügy vannak önök is most, mint Herkules a válaszúton, egyik felé a bűn, a szenvedély mutogatja hímes örömmel borított útjait, a másikon az erény a göröngyös, de dicsőségre vezető utat. Önök előtt is mosolyogva kínálja a Kirke-világ kábító és varázsló örömeit, a másik oldalon pedig a mennyei varázsló Asszony áll, ki az erény virágaival beültetett rögös Vitra hívja ifjait. Önök mai fogadásukkal választottak, fölesküdtek a mennyei Anya zászlajára s ezzel harcra, küzdelemre fogadkoztak. Vigyázzanak, ezt a zászlót soha el ne hagyják, s akkor győzelmük hosszú küzdelem után is biztosítva lesz. Fogadásuk köti a Szeplőtelen fehér zászlajához, ne legyenek soha szószegők, hanem tegyék föl magukban, hogy míg bennük ér mozdul vagy egy csepp vér, e Szüzet dicsérni meg nem szűnnek s zászlajához holtukig hívek lesznek.

Föl tehát a szent harcra a test, a bűn ellen Mária lobogója alatt, Mária nevével!