1. Ha Rómától délre az appiai úton Terraeina felé haladunk,
szemünkbe ötlik a tyrrhcni tenger delejes tükre fölött
a hírneves Kirke-hegyfok ; sötét ilexek övezik s az árnyékos
volszki hegyek környékezik. Elmereng a vándor a szép tájképen
; fönt a tiszta égbolt, lent Campania pompája ; még
a pontusi mocsarakat is aranyos szirbuták-szőnyeg borítja.
De a hitrege szerint veszedelmes volt ez a szép vidék, mert
itt lakott Kirke, a bűbájos asszony s megkínálta a hajóst
varázsitalával; édes volt az ital, mámorító ; s aki ivott
belőle, tisztátlan állattá változva csörtetett le a hegyről
a mocsárba s ott veszett.
Kedves ifjak ! értik önök e példabeszéd titkos értelmét?
Tavasz pompája, felhőtlen ég, virágos szőnyeg, érzelmekből s
jókedvből szőve jellemzik életüket; távol a tenger mérhetetlensége,
a jövendőnek merengő látóképe ; de mindegyikük
kiköt a kirkei hegyfoknál s találkozik a bűbájos varázslóval;
enyelegve szólítgatja önöket s kínálja serlegét. A világ, a nagy
kuruzsló, kihímezi képzeletükben a test örömeinek virágos
látóképét; kecsegteti a szenvedélyt a bűn boldogságával,
az élvezet mámorával, s ó, mily kevés az Odysseus, aki a
poharat visszautasítja, s mily sok a szolgalélek, ki nemtelen
elétet, szégyent, bűnt s kora halált iszik magába. Látjuk,
mint törtet föl az ifjúság a hegyfokra, mint ragadja el a
varázskelyhet s elváltozik lelkében, érzésében, törekvéseiben;
bűnt iszik s a bűnnek alávaló szolgájává válik. S valóban
az emberiség megijed ezek láttára önmagától s lelket, erőt,
ellentállást emleget! Megijed a nemzet az ifjúság hervadásától
s hivatkozik a jobb érzésre, mérsékletre: jöjjetek,
kiáltja, mentsük meg az ifjúságot! De az emberiség szava
gyönge, eszményei hidegek, zászlóihoz több kudarc, mint
dicsőség fűződik. Hagyjátok el! Ha ifjúságot menteni,
lelkeket eszményi tisztaságra nevelni akartok, állítsátok őket
oda az Isten zászlói alá; ihlessétek lelküket a szeplőtelen
erőnek leheletével; mutassátok meg nekik a meg nem fertőzött,
a győzelmes életet. Hogy a világ méregitala meg ne
rontsa lelküket, vezessétek az ifjúságot a Szent Szűznek
iskolájába, a legeszményibb s a leggyőzelmesebb tisztaságnak
bűvkörébe, szóval neveljétek föl őket a Mária-kongregációk
szellemében, s biztosítlak, győzelmes nemzedéket nevellek,
mely a kígyó fejét összetöri. S önöket ma, k. i., idevezettük
e Szűznek zászlaja alá, amelyre föl akarnak esküdni, mint
küzdő harcosok ; ma beeveznek a révbe, melynek védelme
alatt a Kirke-világ bűvölésével szemben biztonságban vannak,
mert egy más Asszonynak, a Szent Szűznek varázsa, a tisztaság
bűvös illata tölti el szívüket, lelküket.
2. Ezt a győzelmes Asszonyt maga az Isten állította oda
az emberi küzdelmeknek porondjára. Ahol harcaink kezdődnek
a romlás szellemével, ott halljuk a biztató, isteni szót:
«ellenkezest vetek közéd, ördög, földön csúszó, sárban mászó
lélek és az asszony, a tiszta, szeplőtelen lélek közé, ő megrontja
fejedet». Harcról van itt szó, ősi harcról a jó és rossz
lélek közt; a diadalmas fél az asszony és ivadéka, a legyőzött
fél az alávalóság szelleme. Az Isten a küzdelmes, degradált
embernek ezt az eszményt állítja szemei elé : az ördögöt
legyőző, Szeplőtelen Szüzet, akiben nincs eredő bűn, aki
következéskép nem romlott s nem érzi a rossz vágynak
hatalmát maga fölött; akinek arcán a szüzesség havát soha
a szégyen, hanem csak a szemérem pirja futotta be ; akinek
homlokáról a tiszta lélek méltósága soha le nem törlődött;
akinek ajkaira kiömlött a szépség s a kellem ; aki nem szolga
s nem görnyedett soha a bűn igája alatt: lelkén nincs szeplő,
kedélyvilágában nincs árny, nincs szomorúság ; szíve el nem
hervadt, el nem fonnyadt: Una est dilecta mea, amica mea,
speciosa mea ... Ezt az egyetlen lelket emeltem ki a bűnnek
árjából, hogy Fiamnak tiszta anyjává rendeljem . . . egészen
szép s szeplő nincs rajta.
Vele szemben állunk mi mindnyájan, kiknek lelkén az
eredő bűn sötétlett, s kik bár a keresztségben az eredő bűntől
megszabadultunk, a bűn következményeit, a rosszra való
hajlamokat s fölszabadult szenvedélyeket lelkünkben hordozzuk.
Érezzük, hogy leoldódott az Isten gyermekeinek
koszorúja homlokunkról, s hogy leikünkön homály s szívünkben
titkos lázadás honol ; test és vér a mi fajunk, s ha Isten
gyermekeivé akarunk lenni, azt Isten kegyelmével, de csak
harc és önmegtagadás által érhetjük el !
Ezért a bukott s romlott emberért nem lelkesülhetünk ;
keserves tapasztalataink eleget mondanak nekünk gyöngeségéről,
gyávaságáról, szégyenéről. Érezzük, hogy bennünk is
nagy része van a rossznak, s hogy szomjas ajkkal csüngünk
mi is méregserlegekcn; érezzük, hogy fantáziánk hímes
ecsettel festi elénk a titkos gyönyört, s hogy kellene erő, mely
áttöri a mámort, és elszánt lélek, mely széttépi a foszlányt,
az igézet rongyait.
3. Hát rajta, rajta, előre a jobb belátásnak útjain ; a
győzelmes Asszony képe és saját nyomorúságunk közt már
csak nem inoghatunk I Minek állította volna őt az Űr szemeink
elé? Talán csak azért, hogy földig alázzon és szégyenbe
merítsen? S miért s kinek javára győzte le az asszony az
ördögöt s törte össze fejét? Talán csak az Istennek reászorítkozó
s minden mást kizáró szeretetéből? ! Nem, nem ! Ez az
ideál azért ragyog, hogy vonzzon; ezt a győzelmet azért
aratta, hogy diadalában mindnyájunkat részesítsen, de kivált
azokat, kik az ifjú lélek hevével lelkesülnek érte, s kik a szív
bensőségével függnek rajta, szóval kiknek a Szent Szűz édesanyjuk
és fölséges királynéjuk.
S ez a kongregációnak szelleme : Királynénk vagy s
anyánk, kiáltja a jó kongregánista; ha szeretlek, győzök !
Győzni akarsz? Akarsz ideális, tiszta lélek lenni? Akarsz kiemelkedni
a bűnnek szolgaságából? Csak szeress, szeresd a
Királynőt, az Istenanyát, a Szeplőtelen Szüzet, s győzni fogsz 1
4. Ez a fölséges Asszony magához hasonlóvá nevel majd
téged elsősorban az által, hogy a bűntől elterel. A bűn a lélek
halála és szégyene a lelkiismeretnek. Fölséges ideálért, a
Szeplőtelen Szűzért lelkesülni s bűnben élni ellenmondás,
melyet soká senki sem bír ki. Mert hiszen holt lelkek elvesztették
az Istent s szívük, mint a hideg tűzhely ; tűzhely,
otthon, atya s anya nélkül. «Otthon», akár csak temetés után.
Ó, ezt soká senki sem bírja el s nem bírja el mindenekelőtt
az, ki mégis csak vallja, hogy a Szent Szűz a legfölségesebb
eszmény, melyet szeretni kell; az iránta való szeretet hamar
visszatereli az elpártolt lelkeket; akik pedig szeretetben
élnek, azokat leköti s lefoglalja az Űr Isten számára, úgy,
hogy szinte a szívüket kellene kiszakítaniuk, ha a vétek
útjára akarnának lépni. A Szent Szűz áll útjukba s nem engedi
őket eltévedni.
A Szent Szűz másodszor az által nevel diadalra, hogy a
szenvedélyek ellen ösztönöz folytonos harcra, kivált az érzékiség
ellen ! A világ szítja bennünk ezt a tisztátalan tüzet
elveivel, színházaival, festményeivel, regényeivel; íme, a tűz
s a sárözön, mely a szenvedélyek kráterjéből kitör : romlással
árasztja el az ifjúságot. De szeresse az ifjúság a Szeplőtelen
Szűz Máriát s érezni fogja a kegyelem küzködő erejét szívében,
mely békét nem köt az alávaló irányzattal s mely oltogatja
a piszkos lángot I S mialatt buzdít s lelkesít a harcra, szívünkbe oltja az Istenhez való ragaszkodásnak bensőségét,
az imának szellemét. Mert a gyermek ragaszkodni tud s ragaszkodni
akar, s ha látja a veszélyt, átkarolja a segítő kart
s nyög és rimánkodik. A Szent Szűzhöz való imáink mind
a gyermeki, alázatos ragaszkodásnak és segélykérésnek megható
formái. Hogy is szólnak? «Emlekezzel meg, ó legkegyesebb
Anya, Maria», s ismét: «Oltalmad alá futunk Istennek
Szent Szüloje», s ismét: «Üdvözlegy mennyország Királynéja*
; akinek szívéből a szeretet s a bizalom ily szavakban
tör ki, annak lelke erős lesz ; törhetlen hűség lesz az ő
ajándéka.
íme, a Szeplőtelen Szent Szűz tisztelete így neveli ki
bennünk az Isten gyermekét lelkületben s a küzködö, hü bajnokot
erőben. Ez az erős bajnok s ez a simuló, gyengéd gyermek
a kongregánista. Ezekből lesznek a társadalom hasznos tagjai
s egy ország sok bajjal sújtott erkölcsi avarának új, tavaszi
vetése. A költő szava: «Lesz-e gyümölcs a fán, melynek
nincs viraga», nem hangzik többé bánatosan, hiszen minden
kongregánista egy-egy virág a nemzet fáján ! így lesz virágos
kert ismét Pannónia, s e kertet öntözi a szép Szűz Mária 1
Rajta, föl, sorakozzunk a zászló alá I Mindenki toborozzon
társakat; legyen a nyolcvanból nyolcszáz, a nyolcszázból
nyolcezer. A csaták előtt álljon az, kire a szentírás
szavát értjük : «Terribilis ut castrorum acies». Harcoljuk
azokat a nagy, névtelen harcokat, melyekben inkább kitűnhetünk
Isten szemeiben, mint városok ostromában. Isten
adja majd a küzdelmes, hűséges ifjúnak a tisztaság koszorúját.
Ügy vannak önök is most, mint Herkules a válaszúton,
egyik felé a bűn, a szenvedély mutogatja hímes örömmel
borított útjait, a másikon az erény a göröngyös, de dicsőségre
vezető utat. Önök előtt is mosolyogva kínálja a Kirke-világ
kábító és varázsló örömeit, a másik oldalon pedig a mennyei
varázsló Asszony áll, ki az erény virágaival beültetett rögös
Vitra hívja ifjait. Önök mai fogadásukkal választottak, fölesküdtek
a mennyei Anya zászlajára s ezzel harcra, küzdelemre
fogadkoztak. Vigyázzanak, ezt a zászlót soha el ne
hagyják, s akkor győzelmük hosszú küzdelem után is biztosítva
lesz. Fogadásuk köti a Szeplőtelen fehér zászlajához,
ne legyenek soha szószegők, hanem tegyék föl magukban,
hogy míg bennük ér mozdul vagy egy csepp vér, e Szüzet
dicsérni meg nem szűnnek s zászlajához holtukig hívek lesznek.
Föl tehát a szent harcra a test, a bűn ellen Mária lobogója
alatt, Mária nevével!