Prohászka Ottokár: A másvilágról (1896)

Hová ment az Ür Jézus? Haza ment: felment a mennybe; ez az ő hazája; ott megnyugszik : «ascendit in caelum, sédet ad dexteram Dei»; ül, nyugszik. Befutotta mint óriás az ő pályáját ; harcolt, győzött s most diadalát üli, S mi az ő diadala? Hogy országol örökké : «ül a Mindenható jobbja felől.» Az Isten országa minden lélek hazája ; azért mondja az Úrjézus, hogy eljön értünk s elvisz, hogy ahol ő van, mi is ott legyünk. Sok lélek átérezte már azt a nagy igazságot ! Mikor Szent Alajos megtudta, hogy betegségéből nincs föllábolás, fölkiáltott : Örültem azon, ami mondatott nekem, hogy az Ür házába megyünk, vagyis hogy haza megyünk. S volt egy más kedves szent, aki télen locsolgatta künn a kertben mellét, mert láztól is, de honvágytól is égett s belehalt a honvágyba 18 éves korában : Szent Szaniszló. Ezek mind sietnek ; hová? Haza ! Gondolom, minden embernek vannak pillanatai, mikor csendben a csillagos égre néz s látja az egek útját, a tejutat s elgondolja magában : ott fenn is van egy világ, a másvilág, oda ment Krisztus Urunk, s odamegyünk mi i s : haza megyünk.

Sejtelmekkel teljes szívvel gondol akkor arra a másvilágra ; töméntelen kérdés ostromolja eszét, szívét: Ugyan hogy lesz az ott? Micsoda ország az? Messze van? S hogyan jutnak oda a lelkek? s elszorul a szívünk, ha elgondoljuk, hogy egykor mi is arrafelé megyünk. Jó lesz tehát, ha e szent ünnepen arról elmélkedünk : Van-e ilyen ország s miféle ország az?

1. Az az Isten s a lelkek országa ! Ez a föld az emberek, a halandó, küszködő, vágyódó emberek országa; a csillagokon túl pedig van az Isten s a megdicsőült lelkek országa. A megdicsőült lelkek pedig nem szenvednek, nem romlanak, meg nem halnak : így tehát az az ország nem is romlandó s el nem pusztul; szenvedés nem szántja és könnyű nem öntözi. Csodálva s kétkedve kérdezitek, van-e ilyen ország? van-e ilyen másvilág? De hogyan kételkedhetik ezen ember? S aki kételkedik, az nézzen föl az égre ! Nézd, mennyi csillag, mennyi világ! némelyik százszor nagyobb, mint a föld ; lám, ezek közül mindenik egy-egy más világ lehet. De ha nem néz valaki az égre, hát nézzen szívébe. Nem nyer-e nyomban fölvilágosítást önmagában, szíve szózatában, mely azt mondja neki: e földön nincs hazád 1 A földön küszködöl, de nincs diadalod ; dolgozol, de nincs pihenésed ; vágyódol, de nincs csitílásod ; minden mondja neked : mást keress ! Igen, k. h., hit, szív, ész azt mondja : ez nem a te hazád.

Ellenséges föld ez, hideg, sötét, a halál s az örök fagy hazája. Nem élhetsz itt, még akkor sem, ha nem kellene meghalnod soha. Mert a nap az égen egyszer majd kihűl és kialszik ; jégmezővé válik a föld s föltornyosult jéglapok közt zúg majd a szél ! Azt mondod erre : Mikor lesz az ; de addig mégis csak édes nekem ez a föld ! K. H., nincs az egészen úgy; mert küszködve csikarjuk ki azt, ami életünkhöz szükséges; folytonos harcban állunk a nap perzselő sugaraival, a széllel, a rothasztó esővel, a dagadó árral, a májusi faggyal, villámmal, a tengő földdel, apró férgekkel s még apróbb gombákkal ; minden meg akar törni minket. . . Testünk szétesik, csontjaink széthullanak, porainkban apró bogarak és legyek húznak majd girbe-görbe vonalakat, s míg élünk, irigység, gyűlölet emészti lelkünket s az ördög jár körül, mert az Apokalipszis írja, hogy «levettetek a sárkány, a régi kígyó, ki ördögnek hivatik, és a földre vettetek s vele angyalai is letaszíttattak ». Ellenséges földön állunk tehát : sátrak alatt lakunk, nincs maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük. Ki is érezheti magát e földön idehaza? mikor úgy vagyunk itt, mint a vasúti stáción; járunk-kelünk batyunkkal s várjuk, mikor indulunk; egyik szorítja másikát; egyik átadja helyét a másiknak, s folyton csengetnek, csendítenek, indulnak s elmennek a lelkek Isten ítélőszéke elé. Ami házaink olyanok, mint az indóházak, csakhogy hosszabb ideig maradunk bennük. De utóvégre is, amit építünk, szétesik, s amit faragunk, szétporlik. S kik laktak itt előttünk 1000—2000 év előtt? Kiknek volt ez hazája ; kiknek állt itt háza? Ha föltámadnának, bizony azt mondanák: Mikor mi itt laktunk, úgy mint ti, azt gondoltuk mi is, hogy ez a mi hazánk ; pedig nem az ; sem a mienk, sem a tietek ! Tehát a cemasvilagon» van a mi hazánk; oda gyerünk, oda iparkodunk.

2. Sejtelmes szívvel nézhet föl ezek után az ember az égre s mondogatja magának: másvilág, másvilág 1 s miféle és milyen lehet az a másvilág? Valamit erre a kérdésre is mondhatunk. Először azt mondjuk, az a «masvilag» az Isten országa, a szentírás szavai szerint: «Az Ür a mennybe helyezte az ő székét, és uralmának minden alá van vetve».

E szavak kimondhatatlanul sokat jelentenek. Először azt, hogy az Ür nem a földre, hanem a mennybe helyezte az ő székét.

Az Úr a mennybe helyezte székét! a földön az ő országa tökéletlen és gyenge, uralmát zavarja a bűn s a szenvedély ; híveit ostromolja az ellenség, és a megpróbáltatás keresztjeit ácsolja vállaikra; betegség ésinség, gond és félelem emészti, küzdelmek szorongatják, s a halál mindenütt kiveszi a részét. Ha ország ez itt, — romba dülő ország, — ellenségtől pusztított ország; s azért az Ür a földről el, a mennybe helyezte az ő székét, s uralmának minden alá van vetve. Ha van itt öröm, csak rövid és gyors ; ha van virág, csak úgy, mint romok közt, s nem mint édenkertben ; ha van itt vigasz, csak úgy van s olyan van, mint melyet sok bánat keserít . . . ez nem az Isten országa. Annyira igaz ez, hogy az Isten maga, midőn a földre jött, szenvedő testben jött, s mihelyt megdicsőült, elment. Mintha itt semmi sem lehetne, ami tökéletes, ami dicsőséges, ami örömteljes s édes : minden csak kissé szép, csak részben.

Látjátok, itt az Isten országa csak árnyként, csak zavarosan, csak gyökerében van meg. Az Isten országa a maga pompájában a másvilágban van. Ha lehet egy hasonlatot mondanom, azt mondanám : minő fogalma lehetne a vakondnak, ha az Isten észt adna neki, a virágokról, melyeknek gyökerei közt ás: ha keményebb gyökérhez érve, azt mondaná: ez a rózsa gyökere, — azután tovább : ez a liliom gumója: ez a kamélia gyökere : ez a szegfű gyökérszála. Mit gondolna a rózsa s a liliom virágáról az a vakond? Mily gyarló képet csinálna magának e remek virágokról? Ügy vagyunk az Isten országával; mi csak a gyökerét ismerjük. A földbe mélyed az Isten országa : de csak a gyökere ; mi e gyökér körül túrunk s ásunk, s (eszünk) mondja nekünk : van egy más világ fönt; ez itt csak por és sár, melybe annak az országnak a gyökere mélyed ; de ez nem a virága, nem a pompája és dicsősége, így értjük tehát azt : (Az Ür a mennybe helyezte székét, s uralmának minden alá van vetve». Ott tehát kifejti uralmát; ott kiárasztja végtelenségét; ott kiárad az élet, Isten lévén az élet, s azért kiszorul országából a halál; Isten az öröm, azért kiszorul országából a szenvedés ; Isten az áldás, azért kiszorul országából minden csapás ; Isten a béke, azért kiszorul a küzdelem; Isten a bőség, azért kiszorul minden nélkülözés ; Isten a szeretet, azért kiszorul minden versengés — szóval a másvilág az Isten országa.

Vagy tekintsük meg ezt még egy más oldalról. Nézzétek a földet, a test, a mulandóság, a szenvedés és halál országát és tekintsétek meg az eget, az idők halhatatlan királyának országát.

Mit veszünk itt észre? Minél nagyobb az Ür, annál távolabb van házától a nyomor, s a királyok környezetéből kiszorítanak mindent, ami kinoz s gyötör. Palotáik vidékén letörnek minden kunyhót, — kertjükből kiirtanak minden kórót: fény, pompa, gazdagság környékezi őket. Mi lesz már most az Isten országában, ahol az idők halhatatlan királya lakik? Ami s aki ez országba lép, az mind halhatatlanná válik. Mindenkiről, aki ide betér, arról szól az írás : «Nem vagytok idegenek s vendégek, de társai a szenteknek és az Isten háza lakoi». S mindenki a dicsőség s boldogság fényébe öltözik, megint csak a szentírás szavai szerint: «Mikor megjelenend a pásztorok fejedelme, elnyeritek a dicsőség hervadatlan koszorúját)).

3. Ez az Isten országa, ez országban lesz a mi házunk, a mi örökkévalóságunk háza — mondja a szentírás. Ezt készíté az Úr: atyáin házában sok lakóhely vagyon. De különös, hogy az Űr Jézus nem adta elő bőven, hogy mit készített nekünk; különös, hogy az Ür Jézus nem írta le örömeit, vidékeit, lakóit. Nem . . . Krisztus Urunk meghalt értünk ; a szeme megtört, a vére kihűlt, a szíve meghasadt s a lelke elborult, de az ajka nem szólt — s mégis leolvashatja róla mindenki, hogy azt mondja: nézd, mit ér az az ország, melyet szereztem neked véremben, végső erőmegfeszülésemben, melyért ily nagy árt adtam én, az Isten Fia : önmagamat; gondold el, milyen az az ország !

S igazán mily ország lehet az, melyet Krisztus Jézus végmegfeszüléssel s vérével szerzett; mily ház lehet az, melyet Isten alkotott jutalmul azoknak, kik őt szeretik!

Ha Nosztráról Szob felé megyünk, minél küljebb érünk, annál vigasztalanabb vízmosások közt kanyarodik utunk, — gyér, leperzselt pázsit, törpe bokrok terjegnek a porban, meztelen sziklák fehérlenek, s az agyagos falakban számtalan egérlyuk sötétlik. De e vízmosásos völgy torkáben nagy sövény húzódik s gyönyörű kertet választ el a kietlen környezettől, — árnyas sétányok tekerőznek a pázsiton, — fenyőkre és szilfákra vadrózsa kúszik, •— kis vízesések és tavacskák hűsítik a levegőt, — bódító illatú virágágyak pompáznak. Ki csinálta ezt? Ezt az ember alkotta, hogy pihenjen. Mocsárból, vízmosásból alkotta ezt az ember! Mikor ezt látom, azt mondom magamnak : hát mit alkothat akkor az Isten !

Menjetek a Lázkereszt szédítő szikláihoz, nézzétek meg azokat a vöröses, lila, barnás szemekkel tarkított köveket, melyek ott hevernek, — nézzetek le az almási kőbányába, hol olaszok faragják a dinamittal elválasztott köveket, — nézzetek bele a díszítőművészek és festészek műhelyeibe, hol a gipsz, a mészpor, fölhalmozva hever, hol a festékfazekak és pléhtömbök föl vannak állítva, -— vegyétek szemügyre a tutajokon szállított tölgy- és hársfákat, alaktalan, ügyetlen idomtalanságukban, — verjétek le cipőitökről azt a kovaport, mely az országút kövecseitől rászállt: úgy-e mily hitvány és csúnya minden ? de adjatok hozzá emberi munkát: s szemeitek előtt emelkedik az esztergomi bazilika, a Lázkereszt köveiből, az almási vörösbányából; a durva tömbök faragott székekké válnak, a terméskő-lapok tükrökké, a kovapor üveggé, a festék képekké, amelyeken megpihen lelkesülten a tekintet.

Ime, mit tesz az ember, ha házat épít Istennek. S mit fog tenni az Isten, ha házat épít önmagának s azoknak, akik őt szeretik?

4. De minek az Isten országára s az Isten házára utalni. Nem az Isten művei, hanem Isten maga lesz a mi jutalmunk. «Mutasd nekem arcodat», mondja Mózes; s az Isten feleli: «Ostendam tibi omne bonum». Kicsoda az Isten? «Omne bonum», minden jó. Ah ! mi nekünk a «minden jó»? Egy kevés jó is édességgel tölt e l ; feledteti bánatunkat és enyhíti keserveinket s boldogítja azt az embert, aki egy hiú szív szerelmében elveszti az eszét, kit egy nagy örökség öröme őrültté tesz, kivel egy szép vidék, vidám nap, egy jó társaság elfeledteti búját, — azt az embert, kit, ha király, sok torok üdvkiáltása, — s ha atya, egy kedves kis csacska nyelvnek csevegése boldoggá tesz! Ó boldogság! mily kevés kell a jóból, hogy megtöltse szívünket! De «minden jó !» Mit csinálunk mi azzal? «Eltelnek házad bőségétől, és gyönyörűséged patakából itatod őket.» Van azonban még valami, ami különösen fölébreszti e nagy jónak fogalmát: Hogy vele szemben kicsi minden.

A vértanúk áldozata, Szent Vince szeretete, Szent Erzsébet irgalma, mindez kevés e jutalommal szemben ; «mert az, ami most nyomorúságunkban egy szempillantásnyi és könnyű, a dicsőség módfelett örökkévaló nagyságát eszközli bennünk». Minden szempillantásnyi és könnyű, ezt hirdeti Szent Pál, ki máshol ugyancsak elmondta, hogy mit tett és tűrt, de akkor az embereknek szólt s a földre nézett; ha Istenhez szól s az égre néz, azt mondja : «egy szempillantásnyi ez mind és könnyu».

Tehát a mi célunk az Isten országa s benne az Isten háza s e házban az Isten maga.

Akinek ily nagy célja van, az nem lehet törpe, az nem hagyhatja el az erényt; az nem lehet kislelkű és szűkmarkú Istennel szemben. Örökkévalóság, örökkévalóság — ez a mi célunk; bár el ne felejtenők ! S ez a cél folyton int felénk, közeledik. A világon ugyan sok a szóbeszéd s a rossz példa, mely elfeledteti az eget s betölti szeméttel a szívet: de ha le nem vesszük szemünket arról az országról, hová Krisztus bevonult: győztünk. Beszélhetnek nekünk eleget arról, hogy mit gyötrőd magadat; nézd, ez úgy, az meg így tesz ; ez hisz, az nem hisz, — ez keresztény életet él, megtartja a böjtöt, az meg semmit sem tart. Nem kell velük törődnünk. Mindenki álljon meg a jóban és nézzen föl Krisztus Urunkhoz. Ha oldalunkhoz vannak jobb és baloldali szomszédok, kik föl nem néznek, hanem le, az nem nógat arra, hogy én is úgy tegyek. Én nem úgy teszek, mint aki nem hisz, hanem úgy, mint aki hisz s boldog is hitében ; s azért, mert hiszek, fölnézek az égre s mondom az apostollal: Salvatorem expectamus, várom az Üdvözítőt. Őt várta a Szent Szűz, mikor az Olajfák hegyén a mennybe menő Ür Jézus után nézett; őt várták az apostolok, midőn az angyal hozzájuk lépett s monda : «Galileai férfiak, mit álltok itt s mit néztek az égbe?» ő t várta s várja most is minden hívő s bízó lélek s az apostollal fölsóhajt: jöjj Ür Jézus ; s az Ür azt feleli: jövök, jövök, amen !