Prohászka Ottokár: Husvétnapra

A föltámadás dicsősége.(1887)

Azok, kik az első húsvét napján Krisztus sírjához mentek, egy rendkívüli síremléket láttak ott: Nem földbeszúrt keresztet, nem kőszobrot, hanem ragyogó angyalt! A fölfordított sírkövön nem volt fölírás, melyből meg lehetett volna tudni, hogy ki fekszik itt, hanem a fölírás helyett hangzott az angyal szava: «A megfeszített názáreti Jézust keresitek? Föltámadott, nincs itt» (Márk 16, 6). A közönséges temetőkben, ha még oly pompás sírkövekkel, keresztekkel és szobrokkal ékeskednek is, mindig csak ezt olvassuk : «Itt nyugszik». Megállsz például kis sírhant mellett, keresztjén olvashatod : Itt nyugszik ez meg ez, meghalt 5 éves korában ; mégy tovább, ott olvasod : Itt nyugszik ez meg ez, meghalt 77 éves korában ; de ha nincs is a keresztre semmi írva, ha leszakadt karfája, mégis tudod, hogy ez a rozoga kereszt azt hirdeti, itt nyugszik valaki. De Krisztus sírján — nem olvasod, hanem hallod ; s hallod az angyaltól: föltámadt 1 Ez az egyetlen, páratlan sír, Krisztus Urunk sírja ! S azért, mert egyetlen, páratlan, nyerte a próféta hallatlan dicséretét: és az ő sírja dicsőséges lészen. Ezen sírnak dicsősége a legnagyobb dicsőség, mely Krisztust érte s mely Krisztus Urunk által reánk is kiáradt. Kérlek, k. k., vegyük jól szemügyre ezt az egyetlen, páratlan sírt. Nincs benne rothadás, nincs romlás. Tekintsünk bele bátran, nem kell félnünk, hogy összeborzadunk.

1. Miféle dicsőséggel emelkedik ki Krisztus Urunk e sírból? A föltámadás Krisztus legnagyobb dicsősége ; mert ez a dicsőség lelkünk szerelmes Megváltóját minden szenvedéséért, minden keservéért, minden szomorúságáért ezerszeresen s örökkétartóan kárpótolja. Bárcsak fölértenők ezt az ezerszeres, ezt az örökkétartó kárpótlást, annak édességét és boldogító erejét I Idegenen járt az isteni Megváltó köztünk, oly hideg, oly közönyös világban, nem volt, aki értse. Tele volt szíve a kicsordulásig irgalommal és szeretettel, beszélt sok csodálatost az Istenről s az örökkévalóságról, a lélek nagy értékéről — jaj de kevés, maroknyi nép volt csak az, mely megértette ! Oly nehéz volt szíve, midőn látta, hogy a városi nép lelke üdvével nem törődik, de még a szegény ember is hozzá nagyrészt csak a földi jókért vonzódik. Küszködött ez az édes Jézus, áldozott, segített, mindent tett, csakhogy mentsen, de viszonzásul a keresztet kapta, s meghalt a legnagyobb szívfájdalomban.

Keresztjére föl lehetett volna írni nemcsak azt, hogy ez a ((Názáreti Jézus, a zsidók kiralya», hanem azt, hogy ez az a Jézus, akit mindig félreértettek, ki keserűségbe merülve élt, aki soha nem nevetett, de igenis sokszor sírt és szomorkodott a vérizzadásig; hogy ez az a Jézus, kinek azzal fizettek, hogy feje alá párna helyett tövist raktak, s víz helyett ecettel itatták, kinek temetésére senki sem jött, kinek sírjára pecsétet nyomtak, hogy halála után is gonosztevőnek bélyegezzék. De Krisztus föltámadt. Sötét, fergeteges, borzalmas, kegyetlen éj után fölkelt ragyogó napja. Kiszenvedett teste megdicsőült, mennyei szépség ömlik el rajta, szemeiből a boldogság sugárzik. Testét baj, sérülés nem érheti, nem fázhatik, nem vérezhetik, szemei ezentúl nem sírhatnak, ajkai nem panaszkodhatnak ; kard, fegyver nem sértheti, vadállat, villám nem ijesztheti; a tövis ha érhetné szent fejét, rózsává kivirágoznék, sebei mint drágakövek tündöklenek. így emelkedik ki a sírból — sírja dicsőséges lészen !

Ki hallotta azt valaha, hogy sötét éjfélre verőfényes dél következzék, hogy a január hó fagyát egyszerre a május legszebb, legillatosabb estéje váltsa föl, hogy az erdőre és a rétre ráfagyott jégcsapok egyszerre eltűnjenek s helyükbe tarka virág, lomb és madárének lépjen? Ó, az első húsvét napja ily csodálatos nap volt! Arra a borzalmas éjfélre, melyben az Üdvözítő lelke vigasztalan s elhagyottan gyötrődött a keresztfán, egyszerre az öröm verőfénye következett, — a szenvedésnek s üldözésnek fagyát, melyben szent szíve elszorult, a derült, háborítlan boldogság váltotta föl. Az Ür Jézus szent lelke szabadon föllélegzett, szent teste és sebei pedig soha nem tűnő ifjúságban és szépségben fölragyogtak. Örvendünk mi is ennyi dicsőségen, ha nem is fogjuk föl egészen Krisztus Urunk örömét.

Soha több oka nem volt embernek örvendeni, mint neki; mert a halandó emberre bármennyi öröm után sötét sír vár, amely bármint koszorúzzák is, a bánkódás- és a siralomnak földbe mélyedt háza marad ; de Krisztus öröme és dicsősége oly nagy, hogy az ő sírja is dicsőséges lett — és az ő sírja dicsőséges lészen.

2. A föltámadás Krisztus Urunk legnagyobb dicsősége ; mert ez a föltámadás minden ellenségén, minden irigyén, minden üldözőjén kivívott fényes győzelme. K. k., valami elgondolhatlan nagy diadal, melyet Krisztus föltámadása által minden néven nevezendő ellenségei fölött kivívott. Krisztus Urunk úgy jött le a földre, mint ki nem a földről való volt; mindazok, kik hajlamaik szerint éltek, nem szívelhették az Urat ; mindazok, kiknek a jó élet Isten és törvény nélkül tetszett, azoknak Krisztus szava kiállhatatlan volt; akik nem szerettek oda túlra nézni, hol pokol és mennyország vagyon, azok mind ellene zúdultak, a nagyok és hatalmasak pedig féltették tőle földi érdekeiket. Krisztus Urunk ép ezért vajmi elhagyottan állt, s a világot ellenségének mondja. S világ alatt ért minden hatalmat, mely Istennel ellenkezik, a királyok és főurak hatalmát, mely nem akar hódolni Istennek, a hadseregek fegyverét, a gazdagok pénzét, az Istentől elfordult emberek szenvedélyeit, a zsidók konokságát, árulkodását, irigységét, gyűlöletét. Mindez Krisztus ellen sorakozott. S élükön ott áll Krisztus ellenségeinek feje, maga az ördög s az egész pokol, az a tengernyi gonoszság, az az elfojtott gyűlölet, mely megsemmisítene mindent, Istent, Krisztust, embert, világot, önmagát ! Üldözőbe fogta Krisztust e rettenetes hadsereg : Jöjjetek, keserítsük, gyalázzuk, rágalmazzuk, kínozzuk ezt a Megváltót, marjuk ki a világból. S úgy is tettek ! De Krisztus föltámadt, s mint a polyva a viharban, szétporzik minden ellensége. Mindent tettek vele s kiszenvedte ; végre a halálba fojtották; most — gondolták — megtörtük ; de Krisztus legyőzte a halált is. Legyőzte a törvényszéket, mely őt halálra ítélte; a lándzsát, mely szívébe fúródott, a római katonákat, kik sírját őrizték, a lepecsételt kősziklát, mely sírját zárta, BZ ördögöt, ki őt zsákmányának tekintette, a poklot, melyből a pátriárkák lelkeit kiragadta; mindent, mindent — az ő sírja dicsőséges lészen.

Nincs az a börtön, melybe vethetni: áthatol vason, kövön ; nincs az a hadsereg, melynek fegyvere érhetné ; nincs az a gyűlölet, még ha az ördögé volna is, mely neki árthatna: mindent megszégyenített.

Ha a föld mélyébe zárták volna, Krisztus megtörte volna ezt a zárat is ; mert a föld, a holtak nyughelye, nem tarthatta vissza az élet urát, a halál legyőzőjét, a föltámadt Krisztust. Istenem ! mily diadalkaput emeltél Krisztus Urunknak, a világ, a halál, az ördög legyőzőjének? Mily diadalmi zászlót adtál kezébe, mily koronát tettél fejére, mily pompába öltöztetted, mily trónra ültetted! Mily hódolattal járul hozzá az angyalok serege, akik énekelve kérdezték, kicsoda az az erős, legyőzhetetlen hős? kicsoda a dicsőség királya? s felelték: Az

Isten báránya az, aki méltó, hogy nyerjen tőlünk imádást, hódolatot, dicséretet, áldást, mindörökké ! Mily hódolattal járult hozzá valamennyi kiszabadított lélek ! Mint áldották Istenüknek, Uruknak, szabadítójuknak 1 Azon húsvéti éjen, midőn Krisztus sírja megnyílt, megrendültek a sirok, mintha meg akartak volna nyilni; érezték, hogy nem fognak örökre zárva maradni; s az egész természet, melyről Szent Pál mondja, hogy a bűn átka alatt nyög s hogy ez átoktól valamikor fölszabadul, megrendült, midőn fölszabadítója, az Űr Jézus Krisztus halottaiból föltámadt.

3. Amily dicsőséges ez az első húsvéti föltámadás az Űr Jézusra nézve, oly dicsőséges az ránk nézve is. Az Űr Jézus síremléke az első húsvétkor egy ragyogó angyal volt, s a síremlék fölirata helyett ott volt az angyal szava: «Föltamadt, nincs itt!» Az Isten a világ végén, midőn mér minden ember meghalt, annyi sok millió és millió sírra szinte egy angyalt rendel, a föltámadás angyalát. Ennek az angyalnak nagy harsonája lesz ; belefúj, s az Isten e hatalmas szavára fölébred minden halott, s jön ítélőszéke elé. «Holtak, ébredjetek fel s jöjjetek az ítéletre* — ez lesz a mi húsvétunk, a mi föltámadásunk. A húsvétvasárnap mindkét hitcikkely ünnepnapja, az egyiknek, mely így szól: Krisztus harmadnap halottaiból föltámada, a másiknak, mely így szól: hiszem a testnek föltámadását. Lehetetlen e kettőt szétválasztani; amily bizonyos, hogy Krisztus föltámadt, oly bizonyos, hogy én is föltámadok.

Rorzadok, ha rágondolok ; mert nem tudom, milyen lesz az az én föltámadásom ; mert nem tudom, hogy mint fogom akkor ezekkel a szemekkel, amelyekkel ma titeket s e templomot látom, a világ valamennyi népét látni; hogy fogom majd akkor a harsona szavát hallani füleimmel, melyek most ugyanazt hallják, amit akkor hallani fognak : «van föltámadása.

Pedig úgy lesz ; ha csodálkoztok, halljátok csak, amit Krisztus mondott a bámuló zsidóknak : «Ne csodáljátok ezt; mert eljön az óra, melyben mindnyájan, kik a sírokban vannak, meghallják az Isten Fia szavát, és eléjönnek, kik jót cselekedtek, az élet föltámadására, akik pedig gonoszat cselekedtek, az ítélet föltámadására« (Ján. 5, 28 29). Mit mondjak erre mást, mint hogy «hiszem a testnek föltámadását ». Az egész világ azt felelte rá, kezdve Szent Péteren, Szent Pálon . . . Halljad csak e tüzeslelkű Szent Pál szavát : ((Mindnyájan föltámadunk . . . Rögtön, egy pillanatban, a végharsonára ; mert megriad a harsona, s a holtak föltámadnak rothadatlanul» (I. Kor. 15, 51 52).

De ezt fogod tán mondani: (Jaj, be síri gondolatok ! hogyan is illenek a húsvéti örömhöz?» Nemcsak síri gondolatok, de dicsőséges gondolatok is ezek; mert Krisztus sírja dicsőséges sír; s mi is minő feltámadást várunk? nemde dicsőségest?

Nézd, k. lélek, itt áll a keresztút, itt újjászülettek Krisztus dicsőséges testébe beoltattál; ő a test feje, te vagy a tagja, míg tagja maradsz, addig te is a fejnek, Krisztusnak dicsőséges föltámadásában részesülsz. Mert nem lehet, hogy a fej megdicsőüljön s a tagok rothadjanak. Míg te keresztségi fogadalmaidat megtartod, míg ellene mondasz az ördögnek s minden igyekezeteinek s minden pompáinak, addig Krisztussal győzesz, s te tudod jól, hogy Krisztus Urunk győzött dicsőséges föltámadása által. Ott áll a gyóntatószék, ami romlás és rothadás van lelkeden, kívánságaidon, testeden, szavaidon, menj oda s törleszd, gyógyítsd ; a dicsőséges föltámadásban nem lehet a lélek vagy a test fekélyes, mert a dicsőséges föltámadás annyit jelent, mint romlatlanságot. Csak az ép lélek támad föl dicsőségesen; a rothadt, fekélyes, vagyis bűnös lélek, az is föltámad, de gyalázatára. Nézz ide az oltárra, i t t az Oltáriszentség. Jézus Krisztus velünk egyesül, magát belénk oltja. Tudod-e, mi a többi közt neve az Oltáriszentségnek? «A jövendő dicsőség zálogának» mondjuk. Valamint a hitvány vad fába beoltjuk a nemes ágat s akkor az egész fa nemesül : úgy tesz Krisztus velünk, belénk oltja halhatatlan dicsőséges testét, hogy mi is, ha nem is mindjárt, valamikor halhatatlanok s dicsőségesek legyünk.

4. Tehát dicsőséges föltámadást emleget előttünk Krisztus Urunk föltámadása ; dicsőségest. . . egy biztos, egy el nem maradó, dicsőséges föltámadást 1 Mi lesz belőlem a dicsőséges föltámadásban? Kérlek, k. h., meg ne ütközzetek egy nagyon is közönséges hasonlaton, melyet e kérdésre, hogy mi lesz belőlem a dicsőséges feltámadásban, feleletül fel akarok hozni. Bármely bokron láttál már hernyót kúszni, nézd csak, mily tehetetlen, csúnya állat, alig mászik egy levélről a másikra; mit ismer az a világból? egy darabka földet, azt a kis bokrot. Mit csinál? eszi, rontja azt a levelet, melyhez tapad, folyton reszeli s fűrészeli; kevés öröme lehet, de annál több ellensége, madár, ember, állat üldözi, tapossa. Végre, miután elélt egy hónapig, megunja az evést, csúnya, sápadt, színtelen lesz, elmászik valami szögletbe vagy a földbe, ott gubót fon magának : ez a gubó mintegy az ő koporsója. De ha a telet áthúzta a földben, egyszerre megnyílik a gubó, s egy gyönyörű színes lepke száll ki belőle ; nem mászik, hanem repül, bejárja a világot, hegyen-völgy ön, messze-messze föl az ég felé száll, nem kell neki a csún3'a, érdes levél, csak virág, belőle szív mézet, illatot. Ó, mily nagy változás!

Keresztény hallgatóim ! így változunk mi is át a dicsőséges föltámadásban. Ebből a nehézkes, beteges testből halhatatlan, szenvedésre képtelen test válik, mely nincs e göröngyhöz kötve többé, hogy túrja verejtékben a földet, hanem mely megdicsőülve fölszáll az égbe, a boldogság hónába. Nincs ellensége többé, nincs baja, nincs betegsége. Nem nyomja többé bánat és keserv, szeme könnybe többé sose lábad ; ragyog, az Isten dicsősége és szépsége tükröződik rajta. Nem lesz többé csúnya, érzéki vágya, nem telik kedve az evésivásban, hanem eltelik a legédesebbel, a legboldogítóbbal: Istennel ! S ebben a ragyogó, ebben a romlatlan, megdicsőült testben lakozik majd lelkem, melyet minden ízében boldogít mindörökre az Isten.

Ó, föltámadásunk boldog húsvétja ! Közel vagy-e, vagy még nagyon is messze? De hogy bizonyára megjösz, arról biztosít a föltámadt Űr Jézus, «ki megújítja a mi alázatos testünket, hasonlóvá tévén az ő dicsőséges testéhez, azon erejénél fogva, mellyel mindent is alávethet maganak» (Filip. 3, 21). Ügy legyen !