Prohászka Ottokár: Farsang vasárnapra:

I. Jézus Szentséges Szíve (1899)

K. T. U. ! Magna de Christo sentire, eximiae virtutis est — mondja Aranyszájú Szent János; Krisztusról nagy fogalommal bírni és ennek a fogalomnak a behatása alatt cselekedni — kitűnő erény. Valóban a fogalom adja elsősorban is a meggyőződést, legalább ez az első kelléke ; nagy eszmékről meggyőződni máskép, mint azokat magasztosán és lelkesen felfogni, nem lehet. De úgy látszik, hogy nem szabad a fogalmaknál maradni; magna de Christo sentire nemcsak azt jelenti. Érezzük, hogy itt az egész embernek bele kell menni a gondolatba, azt pedig csakis ésszel tenni nem lehet, ahhoz szív kell; magna de Christo sentire, nagylelkűen érezni Krisztussal szemben, kiváló erény; nagylelkűen úgy, hogy az Űr Jézusnak adjuk át magunkat, ki tudunk tartani mellette hősiesen, következetesen, elszántan ; fel tudunk áldozni életet, sok küzdelmet, reményeinket hozzáfűzzük, belőle élünk; ez a nagylelkű érzés és gondolkozás Krisztussal szemben : nagy, kiváló erény. Már pedig ez javarészben a szívből való ; a gondolatok nem ragyognak és nem gyúlnak ki soha, ha szívünk lángján nem hevítjük. Fizikában lehetetlen, hogy a fény hő nélkül legyen, a pszichológiában azonban lehetséges, hogy nagy gondolatok nem mozgatnak, nincs hevük, mert szívünk nem ég. Ha tehát nagylelkűen érezni és gondolkozni akarunk, járjunk a szív iskolájába ; ha magasra akarunk törni gondolatainkban, ne bízzuk magunkat az ész fényére, vegyük hozzá a szívnek melegét; menjünk egyenesen oda a szívbe és a szívhez : az Úr Jézus Szentséges Szívéhez, tartsuk oda szívünket ezen Szentséges Szívhez, kölcsönözzük ki ezen Szívnek dobbanásait, dobbanjon vele a mi szívünk is, akkor fogunk nagylelkűen érezni és gondolkozni Krisztussal szemben. Mindenesetre a Szentléleknek, aki korszakok szerint más-más kegyelmet osztogat az egyháznak, kiváló ajándékát kell az Úr Jézus Szentséges Szíve tiszteletében látnunk, és mindnyájunknak, már azért is, hogy a Szentlélek indításának megfeleljünk, kiváló tisztelőivé kell lennünk az Ür Jézus Szívének. De, hogy önöket erről meggyőzzem, más gondolatok helyett figyelmüket irányzóm az egyház történetére!

K. T. U.! Körülbelül 300 év óta ragyog áhítatunk egén Jézus szíve. Hát 1600 évig hol volt? 1600 éven át nem tudta azt az egyház, hogy Jézusnak van szíve? Hát nem volt-e azoknak a nagy görög és latin egyházatyáknak finom és gyengéd érzékük, hogy eltalálhassanak nagylelkű érzés útján az Űr Jézus Szívéhez? Hiába okoskodunk, erre egy felelet van: a Szentlélek maga tűzi oda az egyház elé azt, ami neki való. És tény, ha a történelmet tekintem, más feleletet, amely kielégítene, amely valamikép megoldaná ezt az én kétségemet, nem találok. Azt akarja az Isten most, hogy az ember a buzgalmat, a mély kereszténységet, főleg pedig az apostoli, papi lelkületet az Úr Jézus Szentséges Szívéből merítse. Szent Vazulnak és a Gergelyeknek ájtatosságában nem találom ezt a vonást: az Úr Jézus Szívét. A Gergelyek kora a klasszikus kifejezést viseli homlokán, előkelő s valamikép merev, azt a nemes, finom szubjektivizmust nem értette; pedig a szív a szubjektív világnak színtere. A régi tévelyek az emberiség figyelmét egyre a kereszténységnek legmélyebb titkára, Krisztus istenségére irányozták, és e fölötti küzdelmükben és harcaikban úgy látszik, mintha a szívet s az emberit szem előtt tévesztették volna. Nem mintha az első herezisek között is nem voltak volna olyanok, amelyek Krisztus emberségére vonatkoztak; voltak; mondták, hogy Krisztusnak nincs teste, mert ő Isten és az anyag rossz, hogy Krisztusnak nincs emberi akarata, mert az emberi akarat ellentétes lehetne, de mikor emberséggel foglalkoznak, azt filozófiai szempontból, a dolgok lényegét s kivált az Isten fönséget tekintve teszik. Az Istenember pszichológiája, istenemberi érzése s akarása még nem szerepel náluk. Az isteni Gondviselés azt akarta, hogy a kereszténységnek ez a gerince és tengelye, Krisztus istensége és a Krisztus istenségébe fektetett hit sziklakőzetté váljék. Csak később, mikor a szikla már állt, kezdi borítani pázsit, akkor nő ki rajta a leggyengédebb érzelem virága, az áhítat Krisztus embersége és különösen Szent Szíve iránt.

De azért nem úgy van, mintha ezt a vonást egészen és teljesen nélkülözné a régi történelem. A lyoni és viennai vértanúk szenvedésének leírója Blandinus és Sanctus vértanúságáról szólva csodálkozásának ad kifejezést a fölött, hogy a fiatal diakónus és a leány ily rettenetes kínokat bírtak kiállani, s okul azt hozza föl, mert az az eleven víz tartotta bennük a lelket és üdítette fel őket kínjokban, amely az Úr Jézus szívéből folyik. Tán ez az első hely, ahol az Úr Jézus Szíve egyenesen és közvetlenül mint a kegyelemnek kútfeje meg van említve. A középkornak, ah, annak nagy szíve volt, de különös, hogy e lángoló szívek kiváló figyelmét, amelyek pedig éreztek Jézus Szívével, senkinek sem sikerült Jézus Szívére fordítania. Kell-e lángadozóbb lélek, mint a keresztes hadak gyujtogatója, a clerveaux-i apát, Szent Bernát? Szent Bernátnak áhítata Jézus Szíve körül is forog, de még nem volt itt az idő, hogy Szent Bernát, aki a világot mozgatta a Szajnától a Rajnáig, az Ardennektől az Alpesekig és aki beszélt latinul és franciául a németeknek, s jóllehet egy szót sem értettek belőle, mégis utána tódultak, ez az ember nem mozgatta a keresztény áhítatot Jézus Szívével; rámutatott Jézus sírjára, s a templáriusok fehér köpenyegére nem a szívet, hanem a véres keresztet tűzette. Menjünk tovább! Egy másik lángadozó szenttel találkozunk, akin Krisztus öt szent sebe kiverődött. Látom a vézna, halavány alakot, amint jár-kel az Alvernia hegyén, Krisztus dicsőséges szegényét, Assisi Szent Ferencet; szeretetből szeretetet merített, sebből sebet vett, s jóllehet Assisi Szent Ferenc Krisztus Jézus Szíve sebét is hordozza magán, de a Szent Szív áhítatát sehol se vezette be. Tanítványa, Szent Bonaventura ír Jézus Szívéről; de hogy a Szent Szív a szerafikus rendnek s áhítatának új tűzhelye legyen, arra nem gondol.

Ott van a másik hírneves és befolyásos egyházi rend. Látom Szent Domonkos fehér gyapjúruhájában Szienai Szent Katalint, aki úgy tudott olaszul beszélni, mint alig valaki az ő korában, aki városokat békített és véres ellenségeskedéseket megszűntetett; ki a pápát visszahozta Avignonból Rómába, akinek maga az Űr Jézus megmutatta lángadozó Szívét, sőt Katalin oldalából kivette szívét és a maga szívét tette helyébe, hogy úgy érezzen, mint Krisztus : ez a Szent Katalin semmit sem szól Jézus Szívéről, csak Jézus véréről. Egyszer mintha nem is kerülhette volna el, szinte beleakad, egy alkalommal kérdezi Krisztus Urunkat: És mért szúrattad át, Uram, oldaladat? Azt várjuk, hogy most okvetlenül a szívről lesz szó; de az Ür Jézus feleli: «hogy megmutassam szívem kincseit és végtelen szerelmét» és ezzel vége lett. Szent Katalin azóta is csak a vérről álmodozott s a szívről nem beszélt.

2. Hát mit akar az Űr Jézus Szentséges Szíve most? Okvetlenül azt kell mondanom : bizonyára vannak különös szándékai, s biztosít arról maga Szent Mechtild, vagyis inkább Szent János evangélista, aki Szent Mechtildnek azon kérdésére : «Hogy van az, hogy Jézus Szívén pihentél és erről a Szent Szívről evangéliumodban nem beszélsz ?» — azt feleli: Fel van tartva ez a későbbi időkre : «in tepescentem et torpescentem mundi aetatem»; midőn a szeretet kialszik, midőn a szívek szeretni többé nem igen tudnak, akkor nyilatkozik meg majd a Szent Szív, és tényleg boldog Alacoque Margitnál, mikor a Szentséges Szív kinyilatkoztatja magát, nemde ugyanazokat a húrokat pengeti: «torpescens Caritas», arra való ez a Szentséges Szív, hogy ezeket a szíveket, melyek el vannak zsibbadva és többé a nagy gondolatokat, az áldozatos érzelmeket felfogni nem képesek, fölhevítse.

És ki akarna ennek az útmutatásnak ellentállni és az Úr Jézus Szentséges Szíve vonzó igézetét megvetni? Ki akarná egyik fülén be, a másikon kiereszteni azokat a fenséges ígéreteket, amelyekkel az Úr Jézus szíve mintegy sokpontú szerződésben lekötelezi magát, hogy azokat a lelkeket, amelyek szívéhez bizalommal jönnek, felvillanyozza, új embert alkot belőlük, azok a lelkek, amelyek szeretni nem tudnak, szeretni megtanulnak, azok a papok, akik apostoli papok akarnak lenni, az Úr Jézus Szentséges Szívében a legmegrögzöttebb bűnösök megtérésére is elegendő kegyelmet merítenek. Meglehet, nem akarom önöket ijeszteni, meglehet, hogy nem érzik magukban ezt a vonzalmat Jézus Szíve iránt és nem tudnak talán még most úgy lelkesülni, benne bízni és megnyugodni, belőle lendületet és hevülő szeretetet meríteni; nem baj, ezt is kérni kell. Magna sentire de Christo, eximiae virtutis est, nagylelkűen érezni Krisztussal szemben, kiváló erény. Ha valakinek szívét melegíli Jézus Szentséges Szíve, ez nagy, kitűnő kegyelem. És ezt a kegyelmet nem kell-e kérni? nem kell-e kedvéért a meditáció ekevasával felszaggatni a közöny hantját? Nem kell-e a nagy, szép gondolatokat, melyeket Jézus Szívéből az evangélium és a szentek révén szerzünk, eleven mag gyanánt önmegtagadásunk barázdáiba elvetnünk? Csak ez úton remélhetjük, hogy szívünk is majd egyet dobban, és ez a dobbanás meleg érzés, részvét, szeretet, lelkesedés lesz az Úr Jézus Szívében.

3. Az egyház történetéből vont érven kívül a mai világ irányzata is buzdít Jézus Szíve tiszteletére. Korunk mindenütt csak az emberit és az embert keresi, még a vallást is természetessé akarta tenni; naturalizmus, verizmus uralkodik a művészetben; közvetlenség mindenütt; embert nevelni, emberileg érezni, embert tisztelni, ez a kor iránya. Legyünk vallásosak és erényesek, de emberileg; uralkodjék közvetlenség Isten és ember közt; legyen a vallásos érzület szívünkből fakadó, ne legyen ez ránktukmált érzelem. E fölfogásnak az Ür Jézus Szívéhez kell vezetnie. Igen, mi úgy akarunk érezni Istennel szemben, mint atyánk-, urunk-, királyunkkal szemben.

Jézus a mi testvérünk és szeretett mesterünk; tőle tanulunk gondolkozni, érezni, szeretni. Nézd e Szívet, ha Istenről méltóan gondolkozni s őt szeretni akarod. Isten gondolatai és gondjai nekünk Jézus Szívének aggodalmai; Istennek tervei a vajúdó Szent Szívnek vágyai. Ime a vallás Jézus Szívén emberivé lett! Viszont egész életünket, bút, bánatot, örömet, gondot, aggodalmat, félelmet, mindezt isteníthetjük Jézus Szentséges Szíve érzelmeivel egyesülvén; ami bánt egyedi életünkben, ami botránykő a világ járásában, ami a lelkesedést emeli, a buzgalmat lankasztja, mindazt ember-isteni érzelemmé olvasztva megtalálják az Úr Jézus Szentséges Szívében. Kivált pedig, ha a bűn bánt, ha saját bűneink ijesztenek s a világ bűnei keserítenek s engesztelést s vigaszt keresünk, mily fenséges engeszteléssé váltja ki keserűségünket s bánatunkat az Űr Jézus Szíve iránt való áhítat.

Farsang van, k. t. u. ; mutassuk be az Úr Jézus Szíve iránt ápolt vonzalmunkat az engesztelés, megkövetés, megkérlelés érzelmeivel. A megkérlelés gyakran hathatósabban ébreszti föl a szeretetet, mintha közvetlenül szeretetre akarnók gyullasztani szívünket. Egyesítsük megkérlelésünkkel áldozatainkat. Az áldozat a szeretet eleven idege; engeszteljük meg az Úr Jézus Szentséges Szívét önmegtagadásainkkal, buzgó, fegyelmezett élettel; apró áldozatokkal, amelyeket az engesztelés koszorújába fonunk, okvetlenül kieszközöljük az Űr Jézus Szíve szeretetét, ha nem a lángját, legalább szikráját; ha nem delelő hevét, legalább hajnalhasadását.