Pater Anonymus: Elkezdődött a harc a Szűzanya ellen

Bergoglio és csapata megkezdte a Boldogságos Szűzanya elleni küzdelmét, ugyanis – amint püspökeink félhivatalos rikkancsa hozta – elővették az 1974-es, VI. Pál által jóváhagyott dokumentumot, amely az u.n. amszterdami jelenések természetfeletti mivoltát tagadja.

Azon akár nem is kell csodálkozni, hiszen éppen a zsinati rombolás heves csatái folynak világszerte a katolikus hit ellen. A zsinati gyűlések egyik botrányos pontja volt, amikor a tervezett , Szűzanyáról szóló dokumentumot elvetették. Ebben Joseph Ratzingernek igen csúfos szerepe volt, ugyanis mint Frings bíboros teológiai tanácsadója a következő szöveget vetette papírra: „Úgy vélem, hogy ezt a Máriás sémát a zsinat célja érdekében el kell hagyni. Ha a zsinat egészének suave incitamentumnak kell lennie a különvált testvérek számára és ad quaerendum unitatem, akkor bizonyos lelkipásztori gondosságot kell tanúsítania […] A katolikusoknak nem kapnak olyan új javakat, amelyekkel nem rendelkeztek már eddig is. De a kívülállók (különösen az ortodoxok) elé új akadályt állítanak. Egy ilyen séma elfogadásával a zsinat egész hatását veszélyeztetné. Azt tanácsolnám, hogy mondjanak le teljesen erről a doktrinális caputról (a rómaiaknak egyszerűen meg kell hozniuk ezt az áldozatot), és helyette csak egy egyszerű imát tegyenek az egységért Isten Anyjához az egyházi séma végére. Ennek anélkül kellene történnie, hogy [olyan] nem dogmatizált kifejezésekhez [folyamodnánk], mint mediatrix stb.

Amikor a dokumentumok összeálltak, mégis lett egy nyúlfarknyi irat a Szűzanyáról, de amikor VI. Pál az Egyház Anyjának nevezi a Boldogságos Szüzet, a Bazilikában erős sziszegés hallatszott.

A világban jelenlévő vallási közösségek, vagy elszakadt keresztények érzékenysége zajos hangsúlyt kapott és kap, de a hitletétemény értéke – mint akadály evilág kegyeinek keresésében – folyamatos támadás alatt áll.

Nem vindikálom magamnak a prófétálás szentlelkes karizmáját, mert közönséges logikával is ki tudom következtetni, hogy jön a kevésbé ismerteken kezdve a többi jelenés tagadása, nevetségessé tétele (kivéve a nyilvánvalóan csalásra épülő Medjugorjei).

A külföldi, vagy hazai „magánkinyilatkoztatások” ellen a püspökök kardot és vértet ragadtak, dörgedelmes körleveleket írtak, szankciókkal sújtották az egyszerű imádkozókat is. Mindenfelé a világban koncepciós perekre emlékeztető rágalomhadjáratok indultak, bevonva az ateista-liberális médiát is.

A bergoglio-i menetirány egészen biztosan el fognak jutni a fatimai jelenések kritikájáig, már csak azért is, mert abban szó szerint benne van az egyháziak árulása, különösen is a zsinati és a zsinat utáni egyházfők aposztáziája.

Bergoglio nem is olyan régen a guadalupei zarándokok előtt harsogta, hogy „Mária tanítvány, de nem társmegváltó!”

Ettől a Mária-címtől különösen is idegbe jönnek, csaknem talmudista gyalázkodásig mennek.

Aztán olvasunk olyat, hogy a Linz-i dómban egy liberális szobrászművész alkotását lefejezték. A nevezett szobor szülés közben ábrázolja Máriát. Ez még a legliberálisabb linzi embereknek (nem írom, hogy hívőknek) is sok volt.

Ha egy hiperpigmentált bevándorló belepottyan a tengerbe, akkor könnyben úszik és vinnyog a Vatikán. Közben szavuk nincs, amikor a több, mint 1000 éves gótikus katedrálisok (legújabb rossz szokásuk szerint) „véletlenül öngyulladnak”. Biztosan a francia klérus lesz a legfőbb pártfogója a gyújtogatónak (ha egyáltalán meglesz az illető).

Rouen egyébként is ismert a néhány évvel ezelőtti torokelvágásos eset miatt – akkor sem az egyháziak hüledeztek, hanem a hívek.

Azért a valaha volt Germániában „jobban” csinálják: egyszerűen lerombolják, vagy menekültközponttá, disco-vá alakítják a templomokat. Különösebben nem volt meglepődve egyetlen német sem, amikor migránsok telepedtek be a Köln-i Dómba, vagy amikor éjféli mise előtt egy meztelen nőutánzat felugrott az oltárra, táncolni.

Isten óvjon attól, hogy holland templomok lesznek megszentségtelenítve a „hírhedt prosti-negyed kiválóságai” által. Már elfelejtették az emberek, hogy a Notre-Dame égésekor megjelent a fenyegetés: következnek az ikonikus katedrálisok (Köln, Milánó, stb.). Ugyanekkor egy vidéki kis zsinagóga is kigyulladt, természetesen nagyobb visszhangot kiváltva, mint egy katolikus templom égése. Szintén ekkor keringett az interneten egy taknyos kölyök számítógépes szimulációja, hogy miként lehet felgyújtani a Chartres-i katedrálist.

Miközben ezeket az eseteket soroltam, bevillant a gondolat: ezek a helyek mind a Szűzanya tiszteletére vannak szentelve! (A La Salette-i jelenésben a Szűzanya keservesen sír – kb. ebben az időben fogalmazódik a marxi kommunista kiáltvány…, amelynek aztán „egyházi” változata is lesz). Manapság már könnyei sincsenek a Szűzanyának, fájdalmas, tőrrel átdöfött szívére hull a néma sírás.

Tudom-e, tudod-e testvér, tudjuk-e mi katolikusok, hogy értem-érted-értünk, miattam-miattad-miattunk növekszik az Égi Édesanya fájdalma?