Pater Anonymus: Álom és valóság…

Nyugdíjasként a legtöbb javító-átalakító munkát magamnak kell végeznem a lakásom körül, mert mestereket megfizetni lehetetlenség. Így aztán a YouTube asztalos, villanyszerelő, szobafestő, stb. videókból kell megtanulni szakmunka-fogásokat. Sajnos láttam néhány amerikai, nyávogó-vihogó-hadonászó szőke nőt, akik az értékes régi bútorokat átmázolják (inkább összemaszatolják) fehérre, feketére, esetleg szürkére. Amerika- és nyugat-majmolásunk eredménye, hogy nálunk is kezd minden schwartz-weiß-grau színt ölteni. (NB. a z úgynevezett „amerikai konyha” sem amerikai, hiszen az középkori Európa kolostorainak konyhái így voltak berendezve.)

Újmisém óta csak egyszer léptem be szülővárosom főtemplomába és még városi ügyintézéseim során sem fedeztem fel eddig, amit ma egy fotón láttam: kívül is fehér lett a templom – belül már régebben nagy felforgatással született meg a „liturgikus tér”. (Nem merték szétverni az értékes vörös márvány áldoztató rácsot, ezért bevitték a főoltár elé, mintegy evangélikus imaház építészetét követve.)

Amikor először találkoztam a kívülről (is) fehérre meszelt katolikus templom látványával, akkor azt a magyarázatot találtam rá, hogy a felújítást vezénylő műemlékes, Szabolcsból jött, református családból származó egyén. Később az „ökumené”-ben leltem magyarázatot a kívül-belül lecsupaszított templomok láttán.

A középkori – csekély számban megmaradt – templomok, kívül festés nélkül – az építő kövek látványával idézték fel a Szentírás szavát, miszerint az Egyház építőkövei mi magunk vagyunk a különbözőségünkben is egyazon összhangot megvalósítva. Manapság azonban legfőképpen a római katolicizmus tanításától és a Vatikán alaplétezésétől való elfordulás a magyarázat.

Szószéken, hittanórán, egyéni lelkivezetésben mi maradt meg a katolikus tanításból? Semmi. Liturgiánk és annak külső megjelenítésben szerepet játszó tárgyai, ruhái ugyanúgy ki-hipózott (lúggal lemart) valamik. (Meg fogják érni a „nagy főpapi segédlettel” rombolók, hogy ezeken az üres felületeken meg fog jelenni a Szentírásból ismert, ítéletet író kéz…)

Nagyon nagy tévedés volt azt hinni és mondani régebben, hogy a katolikus templom sárga és fehér külső festése az osztrák hagyományokra épül; mondván Habsburg- vagy kastély-sárga színt kaptak az épületek. A katolikus templomok sárga-fehér festésében a Vatikáni zászló sárga-fehér (valójában arany-ezüst) színe köszön vissza. Jóval később kezdték a főúri rezidenciákat, majd középületeket és esetleg a magánházakat is erre a színre festeni.

Manapság az utcán járva, hihetetlen ocsmány színekkel összepingált, értelmetlen balkonokkal és tornyokkal átalakított szocreál hangárokban laknak az emberek. (Ennél már csak az a borzasztóbb, amikor egy katedrálison a hígra sikerült puncsfagyi – vagy mondjam azt, hogy bugyirózsaszín – mázolmány jelenik meg…

Belülről ismerve a kialakult helyzet visszásságait, le merem írni: ízléssel nem rendelkező, de hatalmát pénzen megvásároló; avagy nőiségét főként hisztériával kiaknázó és a püspököt-papot terrorizáló; ilyen-olyan belső szektához tartozó „haver” kap megbízást a súlyos milliárdokat felemésztő felújításoknál, építkezéseknél. Vajon azt gondolják, hogy a régi-régi nagy mecénások, művészek, hívő szakemberek babérjára pályázhatnak? Ne higgyék! Az utókor – ha lesz még valami életre való, magasabb ízlése – elszörnyedve fogja őket kárhoztatni.

Az arany-ezüst kincsnél többet érő hit és az abból fakadó élet színe koszos szürkére, vagy feketére változik, hiszen sárba van rántva, el van taposva, meg van tagadva – „vakolókanállal, derékszöggel és körzővel” való tervezés szerint.

Az előttünk álló új esztendőben azt kellene lelki programként magunk elé tűzni, hogy ne hamis „amerikai álmot” dédelgessünk, ne a nyugat dekadenciája legyen vágyaink netovábbja, hanem az Örök Élet VALÓSÁGA és a krisztusi tanítás bennünk való FEJLŐDÉSE szülessen meg imádsággal, áldozattal, igaz katolicizmussal.