Pater Anonymus: Apróságok?

Az egyik blog-on hozzászóltak néhányan a Tabernaculum régi és korunkbeli helyével kapcsolatos íráshoz, de sajnos oly módon, hogy fogalmuk sincs a kérdéskör mibenlétéről. Egyikük az éppen felújítás alatt lévő valamelyik székesegyházban a Szentségház helyéről tévesen állítja, hogy „előzőleg” már át lett téve a mellékoltárra. Ez így nem igaz. A Székesegyházak legtöbbjében azért volt és van a mellékoltáron, vagy oldalkápolnában, mert a Székesegyház egy bizonyos plébániának a temploma is, így viszont az oldalkápolna, vagy éppen a mellékoltár a plébániatemplomot képviseli (lásd pl. a Bakócz-kápolna Esztergomban, vagy a Szent Mór-kápolna Pécsett), de a püspök tanítószékének helye a Katedrális, Székesegyház, közülük némelyik bazilika ranggal is kitüntetve. Funkciójában tehát elkülönül – épületen belül – a katedrális és a plébániatemplom. A plébániatemplomot képviselő oltár rendelkezik azokkal a búcsú-kiváltságokkal, melyek kifejezetten a plébániatemplomok közösségének adatnak meg.

***

Valamikor régen, a bolsevizmus idején egy finn kórus a Mátyás-templomban vendégszerepelt és udvariaskodni akarván, magyarul énekelték el a „Túrót eszik a cigány…” című kórusművet (csak ezt ismerték szegények…). Ekkor a Püspöki Kar kiadott rendelkezése értelmében előre meg kellett vizsgálni a tervezett műsort, hogy ilyen skandalum ne essék többé. Ebből aztán jó nagy cirkuszt csinált akkor a vallástalan banda. – S mi van ma? Egy-egy hangverseny esetén, már arra sem veszik a fáradtságot, hogy elvigyék az Oltáriszentséget pl. egy oldalkápolnába – egyszerűen a közönség, a padokat újabban felváltó székekkel megfordul az orgona felé, háttal az Üdvözítőnek. Nos, ezt is meg lehet tenni, remekbeszabott papi és főpapi segédlettel!!!

***

A már említett blog-on olvastam, hogy az amerikai Ferences Örökimádó Nővérek egyik régi kolostorában – létszámhiányra és „egyéb elfoglaltságukra” hivatkozva – beszüntették az Örökimádást. Mindezt liturgikus körettel, úgy, hogy az egyik apácaféle nő(?)személy farmernadrágban, garbóban, modern frizuráját lobogtatva elviszi a főoltárról az Oltáriszentséget. Talán nem tévedek nagyot, ha a jelen egyházi helyzet ismeretében gyanítom az egyéb elfoglaltság mibenlétét: bázisközösségeket, pszichológiai kurzusokat szerveznek; a mai liturgiához (vagy letargiához) hozzáhamisított Szentírást magyarázzák annyi zsinati, de főleg neoprotestáns varázsszót összehordva, hogy még Küng is csettintene.

***

Nézegetem néha az EWTN (lánykori nevén bonum tv) riportjait, vagy Őeminenciája saját YouTube-csatornáját, meg egyéb ilyen időpocsékolásra kiválóan alkalmas celeb-keltetőket. Nagyon megköszönném, ha valaki felvilágosítana arról, hogy ezek különböznek-e színvonalban a „Vidám vasárnap” című Sanyi-show-tól.

Aligha! Miként a Központiból annak idején teljes értelmi hiány miatt eltávolított úr „fullba nyomja a kretént” (ahogy mondaná egy pesti srác); akként az előbb említett fő-, köz- és alpapok, valamint a világiak erős középszerét alulmúló civilek adják elő a Montini-Wojtyła-Bergoglio-féle „antifa-, blm- és woke-terrorizmust”.

Mert ugyebár nevezett pontifex-triász számára a rablózsinat előtt nem volt semmi (woke à la Roma). Tessék csak beleolvasni enciklikáikba. A jegyzet rovatban kevés valószínűséggel találunk a zsinaton, vagy önmagukon kívüli hivatkozást. Nyomukban járva, hatalmasaink a bolsevikok antifa-durvaságával keresztülviszik, hogy a protestáns-cigány-zsidó-hajléktalan-iszákos-elvált-lmbt-életek számítanak és a katolikus hit kétezer éves letéteményét vallók az egyház válságának egyedüli (és kiirtandó!) okai.

***

Néha megnézem azokat a videókat, vagy elolvasom azokat a közléseket, amelyek a Boldogságos Szűzanya különböző jelenéseiről szólnak (kivéve a Medjugorje-ügyletet), de mindig próbálom összevetni ezeket a három legfontosabb jelenés üzenetével (La Salette, Lourdes, Fatima). Ezek mindegyike előre figyelmeztetett a jelen egyházi tragédiára, de megadta az orvoslás módját is.

A hithű paptestvéreknek, híveknek és magamnak is szeretném feltenni a kérdést: elég komolyan vesszük a Szűzanya kéréseit? Nem „csak” a csoda, mint érzelmi töltés villanyozza fel az életünket? A Rózsafüzér és általában a buzgó imádság, az áldozathozatal, engesztelés fontos-e számunkra, katolikus hitünk egyéni és közösségi megőrzéséhez, Krisztus Egyháza jövőjének építéséhez? Esti lelkiismeretvizsgálatunk egyik fontos kérdése legyen: mit tettem ma Egyházamért, a hitemért?