Pater Anonymus: Néhány szó az egyházjogi

kategóriákról és fogalmakról

Két fontos nyelvi és egyben egyházjogi kérdést vetnék fel.

Az egyik a Szent X. Piusról nevezett papi közösség megnevezése. Modernkedő nyelvi viták helyett a „testvérület” és a „testvériség” szó tartalmi különbségéről szóljunk.

A „testvérület” kifejezés kifejezetten klerikusi közösséget jelöl, amely valamely megyéspüspök, vagy a Vatikán által jóváhagyott szabályzat szerinti, fogadalmakkal elkötelezett tagokból áll.

A „testvériség” viszont lehet laikus közösség is – akár jelképes értékű fogadalmakkal, amelyek nem kívánnak egyházjogi feloldást, ha megszűnik a tagság.

Azaz a Szent X. Pius Papi Testvérület – miként a szentágostoni regulára épülő u.n. kanonokrendek, pl. ágostonosok, premontreiek – adott esetben az alapításkor működő freiburgi püspök által jóváhagyott szabályzattal és fogadalmakkal elkötelezett klerikusokból, illetve dolgozó testvérekből álló közösség. Fogadalmaik feloldása egyházjogi procedúrával jár.

Míg egy testvériség – pl. Oltáregylet – lehet valamely egyházi, vagy világi elöljáró kezébe tett fogadalommal elkötelezett hívekből álló közösség. Ez esetben, ha valaki kilép a közösségből, nem jár egyházjogi következményekkel.

***

A másik és talán még lényegesebb kétes kifejezés, vagy inkább kétes fordítás esete.

A „religiosus” kifejezést a szótárak a vallásokra és vallásukat gyakorló emberekre vonatkozik – de csakis az evilági szóhasználat szerint.

Azonban ez a kifejezés az egyházi nyelvben mindig fogadalommal elköteleződött szerzeteseket és szerzetesnőket illeti, akik férfi klerikusok és segítő testvérek; illetve ideiglenes, majd örökfogadalommal elköteleződött nővérek. Mindegyikük fogadalma az Egyház kegyelmi közösségén alapul, személyesen Krisztus, elköteleződött követői, megjelenítői, szebb szóval jegyesei. (Az egyházmegyés papok szentelésénél is van hasonló fogadalom…)

A világi híveket – főként az 1983-as CIC (Codex Iuris Canonici=Egyházi Törvénykönyv) – christifideles laici, azaz világi krisztushívők néven említi.

Miért is tartottam szükségesnek ezt a két fogalmat tisztázni?

Manapság került nyilvánosságra, hogy Carlo Maria Viganò Érsek Úr egy nemes alapítvány élére állt, amely segíteni kívánja azokat a papokat, szerzeteseket és szerzetesnőket, akik a szent tradícióhoz való hűségük miatt hátrányt, vagy igazságtalan szankciókat szenvednek el a bergogliánus szekta hivatali apparátusa részéről.

Tehát, amikor a „religiosus” kifejezést fordítják nem szabad idevenni a világi híveket, akik sajnos éppúgy szenvedhetik el a hivatal packázásait, mint a fogadalmasok, mégis rájuk nem vonatkozik az Érsek Úr támogatása. Azaz világi hívek nem jelentkezhetnek – csak pártoló tagként – ennél az alapítványnál valamilyen anyagi jó elnyeréséért. Papok kaphatnak ott miseszándékot, a szerzetesi és szerzetesnői közösségek, vagy egyes személyek pedig akár jogi orvoslást is kereshetnek, vagy életük problémáinak rendezését.

Sajnos azt gyanítom, hogy némely, a tradícióba befurakodott haszonleső megpróbálja majd kihasználni ezt az alapítványt, akár hazudozások, hamisítások révén is. Ezt már megtették – több esetben – egy-egy tradicionális klerikusközösséggel szemben is, akik mindig későn jöttek rá az igazságra. Ugyanezeknél – sajnos tapasztalatból ismerem a kérdést – előbb-utóbb megjelenik előző életük minden negatívuma, beleértve a belső felforgatást, ellenségeskedés szítását is.

Volt egy régi film: Óvakodj a törpétől… A lelkileg törpe még károsabb és ezért „legyetek szelídek, mint a galambok és ravaszok, mint a kígyók” – figyelmeztet az Üdvözítő.