Pater Anonymus: Hogyan segítsen Krisztus,

ha mi nem segítünk Neki?

A sültgalamb-várás mindig káros volt az ember életében, de különösen igaz ez mindazon hívekre, papokra és püspökökre, akik siránkoznak az Egyház állapotán.

A katasztrófák idején elhangzó: „hogyan engedhette meg az Isten?” felkiáltás egyértelműen istentagadó megnyilvánulás, ugyanis a katasztrófák az emberi nemtörődömség és gonoszság következményei (pl. a cunamik esetében a földalatti robbantások következtében elmozdult kőzetrétegek okozzák a tragédiát).

Manapság a hagyományhű hívek és papok kérdezik – vagy inkább tehetetlenkedve mondják – „miért nem tesz Krisztus valamit az Egyházáért?”, ez nem más, mint a gyávaságunk megnyilvánulása. Nem mondjuk ki ipsissima verba az igazságot, mert a divatos politikai korrektség így kívánja, illetve a megtorlás fenyegető szele tart vissza. (Mindszenty Bíboros Atyánk és sok-sok társa nem volt gyáva, pedig tudták mi vár rájuk. Avagy – ha már ezen a honlapon írok – Lefebvre Érsek nem volt gyáva, pedig tudta mi vár rá; sajnos, utódai már nem örökölték a bátorságát.)

Miért hangoztatja egy önmagát hívőnek tartó hozzászóló az egyik „katolikusnak és hagyományhűnek” nevezett honlapon még mindig a történelemhamisítók propagandaszövegeit? (NB. szerintem az a honlap és a nyugati megfelelői sosem voltak katolikusok, különösen nem hagyományhűnek, csak most ez a bolsevik-liberális „lázadás” egyik álcázott formája.) Az ott értékes lelki anyagokat publikáló Atya átvette innen 2 írásomat, de kértem, hogy távolítsa el, mert a honlap rosszabb a blikk-kiskegyed pletykarovatoknál is, pont az értékes írások halványodnak el a mérhetetlen mennyiségű „lötyögés” miatt.

Most nagyon kemény mondatot fogok leírni: a II. Vatikáni Zsinat liberalizmusa hatalmas muníció volt a világ mostani (illetve mindig is munkálkodó) bolsevik-liberális urainak hatalomátvételéhez.

A történelem folyamán mindig Krisztust és Egyházát támadó elemeknek nem kellett tovább tartania az Egyház hitvédő és addig igen erős, hatásos hangjától, mert éppen innen kaptak ösztönzést a nyíltsisakos támadáshoz.

Példaként néhány tény: Boldog emlékű XII. Pius pápa elleni gyalázkodó rágalom-hadjárat a Zsinat alatt indult el… - v.ö.: Rolf Hochut könyve 1964-től „hódít”.

A jezsuiták által felpártolt felszabadítás-teológia és egyre inkább marxistává váló forradalmisága ezen idő tájt kap erőre.

A ’30-as években felbukkanó New Age-gondolat és az általános világvallás elmélete a Zsinati gondolkodás nyomán felszabadult Teilhard de Chardin-i isten- és világkép támogatásával erősödik.

Ezidőben van reneszánsza, még a kis kommunista Magyarországon is az indiános-cowboyos történeteknek, ahol „természetesen” az indián a jófiú (manapság a néger, cigány, zsidó, kínai, - szóval bevándorló – stb. Más kérdés, hogy ezen népcsoportok legnagyobb része tökéletesen alkalmatlan a tanulásra, az alkotásra, stb.

A ’68-as diáklázadások és a szexuális forradalom a Zsinat fellazult erkölcsi normái nyomán hatalmas erővel söpör el családot, nőiséget, történelmi értékeket, stb. (NB.: a napokban gondoltam arra, hogy Marcel Lefebvre Érsek Úrnak, mekkora fájdalom volt felfedezni, hogy az őt püspökké szentelő Liénart bíboros az egyik fő-szabadkőműves és modernista a Zsinaton…)

Az „emberiség jólétét a világgal együtt munkáló új egyház” nagyon igyekszik elfeledni Istent, a bűn ártalmát, az üdvösségre való meghívást, a megváltást – immár a Kereszt trónusától megfosztott szenvedő – Krisztus-képet, felváltja a ’60-as évek hollywood-i szépfiú-sztárjai nyomán megfestett Jó Pásztor, Aki „bőséges legelőre” (értsd: evilági jólétbe) vezeti nyáját.

Nem szaporítom a szót, hanem a címben feltett kérdésre szeretnék válaszolni.

Ha hazudunk magunknak, ha azt állítjuk, hogy a „Zsinat ugyan jó volt, de az utána következő nézet-zavar okozta a jelen bajt”, ha nem akarjuk elismerni, hogy már magában a Zsinat létrejöttének gondolatában ott volt a szabadjára engedendő sátán, akkor ne nevezzük magunkat Egyház-szeretőknek, de különösen ne hagyományhűnek.

Mondjuk ki – akár korrekt az politikailag, akár nem – kik az okai az Egyház bajának (mindegyiknek 2000 év óta!), mondjuk ki, hogy a hazugság atyja, a sátán még minket is megvezet, akarja, sőt követeli, hogy hódoljunk a hazugságnak és terjesszük azt, hiszen nagyon tetszetős.

Mondjuk ki, hogy Krisztus nem segíthet, ha mi hagyjuk önmagunkon uralkodni a hazugságot.

Nem kell ide „dubia”, nem kell ilyen-olyan ki- és megsegítő szervezet, nem kell ide teológiai csűrés-csavarás, hanem nevezzük nevén mindazon fogalmat (és annak pontos tárgykörét), amely alapján az Egyház fennállt a Zsinatig.

Nincs engedmény a Kinyilatkoztatott igazságból és a Hagyomány által megszentelt tanításból.

Azt tartja az Egyházjog, hogy aki hitelleneset vall, esetleg nyíltan pont a hit ellenkezőjét hangoztatja, az eretnek és önmagától beálló kiközösítésbe esik. Ez vonatkozik mindenkire. – Kérdem én: ha a pápai széket az a valaki tölti be, aki olyanokat vall és hirdet, mint Bergoglio úr/elvtárs – enciklikákban, vagy tán nem is tanítóhivatali megerősítéssel, hanem quasi magánemberként – az nem eretnek és nem veszíti el automatikusan a hivatalát abban a közösségben, amelynek éppenséggel az igazság őrzése és erősítése a dolga?

Ha Bergoglio úr egész életében vitatható nézeteket vallott és életében soha nem volt példaképe a krisztusi eszménynek, akkor „pápaként”, hangsúlyozottan az igazságtól eltérő megnyilatkozásai, s az életében továbbra sem krisztusi eszményként (pápai eszményként pedig különösen nem), akkor mit kell tennie a „maradéknak”?

Non possumus-t (nem akarom!) mondani!

Miért ragadunk le a kis, belterjes mütyürkézésnél? Értsd: eljárunk ugyan tridenti misére, vagy a teljesen értelmetlen „ad orientem” novus ordora; rendületlenül olvasgatjuk akár a fentebb kifogásolt lázadozó honlapot; helyezkedő, de csak látszólag anti-ferenc főpapokért rajongunk; ám azért örülünk, hogy evilág javai bőven jutnak osztályrészül, akár mondjuk a Szent X. Pius Papi Testvérületnek és csatolt részeiknek. Miért nem merjük az üresfejű kommentelők ellen rögtön odaírni az igazságot – legyen az történelemhamisítás, vagy az igaz Egyház gyalázása?

Ha a Zsinat nyomán, már a kőből épült templomaiban is meggyalázott, de különösképpen szívünk és a világ trónjától megfosztott Krisztus bátorságával nem állunk ki – nem magunkért, hanem – Krisztus ügyéért, akkor tehet még velünk és értünk valamit Krisztus?

Ha én nem leszek/leszünk Cirenei Simonja, Veronikája, Arimateai Józsefe, hogyan leszek/leszünk meghívottjai az Atyai Ház menyegzőjére?