Pater Anonymus: „Félelmetes” katolicizmus

Ki tudja a számát a katolikusok elleni támadásoknak, melyek az elmúlt években, hónapokban zajlottak.

Különösebb összeesküvés-elmélet nélkül nyugodtan feltételezhetjük, hogy az esetek híre csak töredékeiben jut el hozzánk a médiumok „jóvoltából”.

Ugyanezen médiumok persze hatalmas csinnadrattával közlik pl. egy mecset, vagy zsinagóga falára firkált graffiti szörnyű „rasszizmusát” és mondjuk még soha nem olvastam mondjuk protestáns személyek, vagy imaház (mert ha tetszik, ha nem, az bizony nem templom több torony és ezernyi harang ellenére sem – ugyanis csak az a templom, ahol az Áldozat megvalósul, s ez így volt/van a zsidóknál is a jeruzsálemi templom pusztulása óta) elleni merényletről. (Félreértés ne essék eszembe sincs abban a helyzetben látni az ottani hívőket, hogy eme szörnyűség részesei legyenek.)

Ámde…

A protestantizmus – idióta ökumené ide vagy oda – önmagában is terrortámadás a katolicizmus ellen. A Zsinat nyomán a katolicizmus mindent hajlandó volt feladni, de nem kapott érte semmit, pontosabban még több támadást, egészen a legutóbbi időkig. Ne is mondjunk mást, mint a tervezett Eucharisztikus Kongresszus meghirdetésekor azonnal reagáló protestánsokat: az evangélikusok rögtön rászerveznek egy Úrvacsora-évet, a reformátusok pedig hittani zsinatukon megerősítik a kálvini tant: a szentmise a legrútabb bálványimádás (sic!).

Néhány történelmi, vagy éppen közelmúltbeli esemény fényében „értékeljük” a II. Vatikáni Zsinat ökumenikus, vallásközi és a világ felé való dialóguskészségének „eredményeit”.

Először is vegyük a keleti egyházszakadást. Hogy, hogy nem az akkor jelentkező eretnekségek (arianizmus, vagy pl. a képrombolás) mögött valahol felfedezünk egy olyan felbujtó és pénzügyi hátteret, amely már kifizetett valaha 30 ezüstpénzt, vagy a legkülönlegesebb sírt őrző katonák hazugság-díját, stb.

A protestantizmus megjelenésekor a német választófejedelmek (a fentebbi pénzgazdasági tényezők felé való adósságaik terhe alatt nyögve) hajlandók vallásháborúba keveredni egymással.

Az ún. kapitalista eszme önmagát nyíltan a protestantizmus szellemi gyökereiből eredezteti.

A francia forradalom szabadkőműves tobzódása a trón és az oltár ellen nagyon is körvonalazhatóan szervezett pénzügyi hátérrel rendelkezik, s különösebben ezt nem is tagadják.

A szabadkőművesség eredete szerint sem holmi összekoldult alamizsnából jött létre.

A XIX. századi modernista eszmék támadása a teológia ellen, a bolsevik forradalmak, a háborúk, az ’56-os forradalom leverése, a ’68-as diáklázadások és a szexuális forradalom, a hippi-mozgalmak, a piacgazdaságban megjelenő vásárlási láz magas hőfokon tartása, a migráns-invázió, a New Age-terv és még sorolhatnánk, mind-mind feltételez egy jól megtervezett és kivitelezett harcot a katolicizmus ellen – s mind a tervezéshez, mind a kivitelezéshez mindig rendelkezésre álltak olyan pénzösszegek, amelyek valamiképpen a 30 ezüstpénz egyenes ági leszármazottai, ha úgy tetszik kamatai.

A II. Vatikáni Zsinat már veszekedéssel indul, mert az előkészített szkémák túl katolikusok. A német és németalföldi püspökök és „teológiai szakértőik” már egy jól előkészített neo-modernista anyaggal kiütik a hittani és szentségi hagyományt a nyeregből, helyébe állítva a mostanra beért New Age-terv megvalósításának útját.

A Zsinat legelső dokumentuma szabad utat enged a leglényegesebb teológiai igazságokat hordozó Szentmise megszentségtelenítéséhez. Innen már nem kellett akadályokkal küzdeni a többi teológiai tanítás megtorpedózásához.

Az általános világvallás kidolgozásakor ugyan szerepel az elvek között minden egyes vallásból valami szimbólumrendszer, vagy érthetetlen és főként teológiátlan eszme, de csak és egyedül a katolicizmusnak kellene feladni mindent – beleértve „természetesen” Krisztust is.

Pontos rálátásom nincs, de kíváncsi lennék pl. a jeruzsálemi főrabbi, a mekkai főmufti, vagy éppen a dalai láma New Age-el kapcsolatos véleményére. Alighanem a kérdésemmel együtt elzavarnának messze tájakra.

Ellenben a zsinati és zsinat utáni pápák azonnal „nyitottak voltak” a Egyház lerombolásának tervére. Eddig az eszmék, azaz a krisztusi tanítás rombolása volt napirenden, ma már a kiüresedett templomok eladása, lerombolása, vagy a működő templomok felgyújtása, papok és hívek legyilkolása és vegzálása van soron.

Mindehhez egy-egy társadalmi berendezkedés problémája is jó segédeszköz (lásd a bűnözőket sirató BLM-mozgalom, marxista anarchia, chilei templomgyújtogatás, stb.). Eme társadalmi jelenségeknél pedig nyílt sisakkal ott harcol a FED, a Rotschild-ok, Soros-ok vaskos bankszámlájáról fizetett elmeháborodottak sokasága.

A pápák menetrend szerint zsinagógalátogatásra mennek, elutaznak Auschwitzba, II. János Pál csókolgatja a Koránt, XVI. Benedek együtt imádkozik a főimámmal a Hagia Sophia-ban, amit azóta újra mecsetté alakítottak, Ferenc muszlim lábakat csókolgat és aláírja az Abi-Dzabi nyilatkozatot – a válasz (többek között) Hamel atya meggyilkolása Rouen-ban, a párizsi Notre-Dame és a Nantes-i katedrális felgyújtása, manapság a Nizza-i Notre-Dame bazilika-beli gyilkosságok.

A keresztek eltávolítása iskolákból, közterekről vagy éppen a nyakláncokról. Tüntetések, vagy a templomok, szobrok meggyalázása, pl. az abortusz-törvény szigorítása ellen. A katolikusok pedig sápítoznak, de egy szó kevés, annyit sem tiltakoznak.

Egy zsidó gyerek beleüvölti a kamerába, hogy ma is megölnék Krisztust; egy muszlim legyilkolja a vallását kigúnyoló karikaturistákat – de egy katolikus…? Elakadt lemezként énekli, hogy „szeressük egymást gyerekek”.

Ó, Te szegény Krisztus! Jól el vagy látva hűségesekkel?! A rövidesen beálló véres üldözések idején vajon lesz-e annyi „vetőmag a vértanúk véréből”, hogy egyetlen ostyát lehessen sütni a termésből?

De azért állapítsuk meg, hogy ócska hitetlenségünk, hitehagyásunk és gyávaságunk ellenére is „félelmetes vallás” vagyunk mi, ha folyamatosan ennyi pénzt és energiát áldoznak a megsemmisítésünkre…!