Remete-levelek-1.

Előhang…

Sok-sok esztendővel ezelőtt megjelent egy könyv „Illusztris barátom” címmel, amelyben a néhai I. János Pál pápa – püspök- és bíboros-korában írt – „képzeletbeli” leveleit adták közre. Ezek a levelek az Egyház múltjában és az emberiség történelmében fontos szerepet betöltő személyeknek szóltak, feszegetve lelkiségi, eszmei és főként hitbéli kérdéseket. A címzettek „válaszát” is közli a könyv, mégpedig írott műveikből összeválogatott kitűnő idézetekkel.

Egy jelentéktelen remete nem vetekedhet a gyalázatos módon meggyilkolt pápa alkotásával, de mert megihlette a gondolat sajátossága, kísérletet tesz arra, hogy hasonló kérdésekkel keresse meg a múlt nagyjait, elsősorban egyházi személyeket. Talán a felvetett kérdések, leírt valóságok felett érdemes elgondolkodni, s ha a nagyok nem is adnak választ, legalább önmagunk számára keressünk megoldást szívünk mélyén.

Nos, akkor fogjunk tollat…

***

1. levél: dr. Serédi György Jusztinián OSB bíboros-hercegprímás Úrnak

Eminenciás Uram!

Éppen elegen okoznak Önnek – a háború végére végzetessé váló – cukorszint emelkedést, nem akarom még én is bosszantóan zavarni jelen soraimmal, de kénytelen vagyok keserűségeimet papírra vetni.

Egy remete számára, nemcsak a „csiripelő veréb-interneten” jön be a mai Egyház eseményeinek hírzuhataga, hanem felkeresnek kérdéseikkel papok, szerzetesek és hívek egyaránt. Próbálgatok válaszokkal, tanácsokkal szolgálni, de legtöbbször elbizonytalanodom, s még imádság közben is csak növekszik az aggodalmam – vajon tényleg megengedi mindezt az Úr Jézus Krisztus?

Ahogy jönnek a hírek, már-már hihetetlennek és elképzelhetetlennek tűnő szörnyűségeivel, egyre gyakrabban feltekintek kis kápolnám falán lévő fényképre, amely Eminenciádat ábrázolja – s kérdem: hogyan tenne igazságot ennyi igazságtalanság közepette? Hogyan irányítaná a magyar Egyházat, ha olyan püspökök és papok állnának rendelkezésére, mint akik most nekünk?

Vajon megszervezné-e az Eucharisztikus Kongresszust, ha nem áll rendelkezésre pl. Bangha Béla és sok-sok más szellemi-lelki óriás? Ha igaz jövőre nálunk újra lesz Eucharisztikus Kongresszus, de kik is valójában a szervezők? Az Ön kései utóda olyan személyeket mozgósított, akik Bangha Béla cipője sarkáig sem érnek – divatszakállas celeb-papocskák, tv-sztárok allűrjeivel rendelkező hím-balerinák.

Azt halljuk mindenfelől, hogy jeleskedik jelenkori főpapunk, mint jogász, akkor sem nevezhető Eminenciád méltó utódának. Származásából eredően törtető és anyagias, papjaival goromba és hallatlanul féltékeny. A 10-15 éve még szellemóriásnak tartott püspöktársát olyan helyzetekbe hozta, amely sajnos elvezette az alkoholizmusba és egy ragyogó elme roppant így meg, fogolyként él a prímások büszke esztergomi házában.

Eminenciád volt titkárából szintén jeles jogász lett és nevezetes jogi tankönyvében közzétette Eminenciád gyönyörű végrendeletét. A bíbor mögött dobogó, szentbenedek-rendi alázatos szerzetes szívének legszebb dobbanásai azok a szavak. Eminenciádnak – még mint magyarországi főpapnak is csekélyke vagyona volt, azt is egyházmegyéjére hagyta. Nem kellett végrendelkeznie a tőlünk nyugatabbra fekvő adóparadicsomban lévő házáról, dagadó bankszámlájáról. Munkatársai is egy-két személyes, kegytárgyat kaptak – igaz Eminenciádat soha nem látták kézenfogva (!!!) sétálni a titkárával az Árkád-központban. No, ezt nem ragozom tovább…

Ugyancsak a féltékenység mozgatta, amikor volt gimnáziumi társát – aki mellesleg szabadkőműves, félműveltségére hihetetlenül büszke – kineveztette egy másik, a hívek és papok által kedvelt püspök mellé. Gúnyolódása, kárörvendő kacaja, lenéző és megvető gesztusai mindenki öklét összeszorítja, de miért esnénk kiközösítésbe egy ilyen figura miatt. Éppen a szabadkőművessége által elnyert püspöksége a leghangosabb skandalum, ugyanis ez így szentségárulás, egyházi szóhasználat szerint simonia (v.ö.: az Apostolok Cselekedetei írja le Simon mágus esetét, aki pénzért akarta megvásárolni az apostoloktól a lelki hatalmat). Mi több, arra is van pof…, - akarom mondani) orcája, hogy beleártsa magát a tradícióhoz ragaszkodók életébe.

Úgy hallom, kicsinyes bosszúállásával elérte, hogy aki a régi püspök részéről támogatásban részesült, attól sürgősen megvonja az új püspök (róla alább néhány szó) a jövedelempótlást. Maradt az illetőnek annyi kis nyugdíja, hogy annál a cigányok havi segélye is több (A téli tüzelőre valót a barátai adták össze…).

Igen kicsiny szellemi és lelki szinten lévő új munkatársi gárdájával földig rombolta az egyik jól és magas színvonalon működő egyházi intézményt. Eme kis hölgyikék felmenői között táppénzcsaló anyától a kormányzathoz közeli helyre benyalt apáig sokan vannak kik oly jelesek kultúrhiányban.

A fentebb nevezett új püspök igen szerény képességekkel rendelkezik (hacsak nem a „fokolárés egyenmosoly” mögött meghúzódó kezdődő skizofrénia nem tekinthető újfajta „karizmának”). Az ország leggyengébb főiskoláján sikerült neki szerezni valamiféle oklevelet, s hogyan, hogyan nem űrhajós sebességgel jutott el a püspöki székig. Odavitte a titkárnőjét is, így a régi és flottul működő irodai garnitúra repült – sok más (nevezetteknél klasszisokkal jobb) személlyel egyetemben. A püspökség épületében lakó idősebb és papi életükben gazdag értékeket felmutató papok mehettek a szélrózsa minden irányába. Most a nevezett vakoló püspök, az ápolatlannak tűnő, medveriogató titkár és a „mezsgyés” főpásztor egyáltalán nem „szent” háromsága képviseli a „néhai remetekollégámról” nevezett város egyházi jellegét (írhattam volna fegyházit is, de akkor az „ottani konkurencia” megsértődik).

Íme egy jellemző eset a mostani püspöki karunk világából. A többiek: fokoláré-neokatekumen-cursillo- és ki tudja milyen szektás, hiábavaló szakpasztorációt mímelő, jelentéktelen végzettségű, de annál inkább öntelt és gonosz személyek kaptak püspöki beosztást. Így írom, hogy beosztást, mert ezek nem mérhetők Eminenciád idejében működő pl. Hanauer, Mikes, Glattfelder, Zichy, Virág, Rott, stb. püspök Atyákhoz. Ők Atyák voltak és nem hivatalnokok.

Ma szellemiség, lelkiség, hit? Tanító – egyáltalán a Tanítást ismerő – püspökök? A Legszentebb Oltáriszentség iránti köteles imádat? Nincs.

S közben fiatal papjaink közül néhányan, az ifjú családok közül nagyon sokan keresik az igaz utat. Az ő életüket megkeserítik a volt bolsevista rendszerben előnyöket élvező, a jelen liberalizmusban anyagiakat harácsoló hitetlen, de annál alattomosabb világiak, akik elvégeztek valamiféle vidéki teológiai gyorstalpalót, de már Nagy Szent Gergely pápának is nekitámadnak, ha nem az ő szájuk íze szerint viseli a tiarát. (Érdekes lenne belegondolni, hogy a ’19-es patkányforradalom véreskezű bolsijainak unokái lehettek volna-e hitoktatónők az Ön idejében? – Manapság ez „természetes”, hogy ávós-gyilkosok és besúgók leszármazottai vegzálják a papot.)

Bocsásson meg Eminenciád, hogy ilyen hosszúra nyúlt – bár még könyvtárnyi írnivaló lenne – ez a panaszáradat. Kérem Önt, mint az 1931-es Szent Imre-év; az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus megalkotóját és a Magyar Egyház lelki erejének kiművelőjét, hogy tegyen valamit az Úr előtt; kérje Isteni Mesterünket, hogy nekünk papoknak adjon lelki erőt, hivatásbeli kegyelmeket a helytálláshoz, mellyel át tudjuk menteni Mária Országának hitét (ha kell a mai világ egyre véresebbé váló fenyegetései közepette is) arra a napra, amikor Eminenciád örömmel fogadhat minket az Atya Országának kapujában. A jó híveknek pedig bölcs lelket és figyelmes elmét, mellyel megkülönböztethetik a búzát a konkolytól, okosan válasszák a hűséges papok nyomdokain való járást. Élhessenek a tiszta hitből, kapjanak érvényes szentségi táplálékot. Legyenek újra a magyar földön „tiszták, hősök, szentek…!”

Eminenciád imádságos közbenjárásában bízva zárom soraimat, fiúi tisztelettel csókolva apostoli gyűrűjét.

frater Anselmus