Pezenhoffer Antal (1893-1973): A lélek léte és halhatatlansága

A lélek fogalma

Azt állítjuk, hogy az ember testből és lélekből áll. Nemcsak olyan lélekből, mint például az állati lélek, amely az érzéki élet hordozója, az állati élet velejárója, az anyag legmagasabb életformája, de mint ilyen, vele el is pusztul, hanem egy, a testtől egészen különböző állagból, mely a testtől független, annak mérhetetlenül fölötte áll s természeténél fogva ura az anyagnak. Az állítjuk, hogy az ember, még ha testileg az állatoktól is származott volna, mint ember, egészében akkor se magyarázható meg egyszerűen csak az állatból, az anyagból, hanem akkor is Isten külön, mégpedig legmagasabb rendű teremtő tevékenységére volt szükség, hogy ember létrejöhessen, a földön megjelenhessen.

A lélek, a szellem ugyanaz, mint az Isten, annak végtelensége nélkül. Ezért mondja a Szentírás, hogy Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára teremtette. (Ter 1,26-27) Azt állítjuk tehát, hogy minden emberben (az állatokkal lényegében egyező testében) egy-egy ilyen istenszerű lény is lakozik.

Mivel a lelket látni nem lehet, azért elképzelni se lehet. Elgondolni azonban igen, s mivel mindenben éppen ellentéte a testnek, mibenlétét úgy értjük meg legjobban, ha sorra vesszük a test tulajdonságait s mindegyiknek az ellenkezőjét gondoljuk (mert képzelni nem tudjuk).

A test tulajdonságait ismerjük a fizikából. Az első, hogy áthatolhatatlan, azaz helyet foglal el. Ezért egy helyen egyszerre két test nem lehet, hanem egyiknek ki kell helyéből szorítani a másikat. Áll ez a szabály még a légnemű testekre, például a levegőre is, csak azok sokkal jobban összeszoríthatók, mint a szilárd halmazállapotban lévő testek.

A lélek ennek ellentéte: nem áthatolhatatlan, nem foglal el helyet, nincs kiterjedése. Ott van, ahol működik. Isten például azért van mindenütt jelen, mert minden az ő alkotása. Galvani, Volta, meg Ampère szelleme akkor is jelen lenne mindenütt, ahol elektromosságot használnak fel, vagy fejlesztenek, ha a gépekre nem is volna ráírva a nevük.

De természetesen az emberi szellem nem olyan értelemben van jelen ott, ahol alkotásai megtalálhatók, mint például Isten, mert hiszen ő alkotója, teremtője, ősoka mindennek, ami van, például az elektromosságnak is, míg az emberi szellem az elektromosságban csak azt és annak törvényeit fedezte és használta fel céljaira, ami már megvolt, csak akkor még a mi szellemi kincsünk nem volt, mert nem vettük észre, hogy van, nem vettük addig még tudomásul.

Hogy a lélek nem áthatolhatatlan, még onnan is láthatjuk, hogy nem úgy mozog vagy halad mint a test, helyét változtatva, s nem akadály előtte fal vagy távolság, hanem ahol működik, már ott is van. Hogy helyet se foglal el, bizonyítja, hogy nem tudjuk megmondani, testünkben hol van, melyik részben, sehol és mindenütt. Átjár és éltet, mint terméke: az eszme.

A gondolat, a lélek terméke előtt sincs anyagi akadály, de távolság se. A gondolatnak se kell hely, se kicsi, se nagy, s mindenki tudja, hogy gondolaton nem olyasmit értünk, aminek helyre van szüksége, s ha valahova be akar hatolni, előbb valamit ki kell szorítania a helyéről. Néha kiszorítja a másik gondolatot (de akkor se a helyéről), néha pedig vele egy időben foglalja el a lelket. Hogy lehetne a gondolat ilyen, az anyaggal merőben ellenkező természetű, ha a gazdája, a lélek viszont anyagi természetű volna?

A pont az a geometriai alakulat, melynek se hossza, se szélessége, se magassága nincs. Ezt se tudom elképzelni (de elgondolni igen), sőt az anyagi valóságban nincs is meg. Az a pont ugyanis, amelyet a táblára vagy a papíromra teszek, bármily finom is, mindig bír hosszúsággal is, szélességgel is és magassággal is, sőt mikroszkópon nézve egyenesen grafit- vagy krétahegynek látszik.

Annak a pontnak azonban, mellyel az eszem, tehát a lelkem foglalkozik, nincs kiterjedése. De hogy tudnék én ilyent gondolni, sőt hogy tudnám ilyesmikkel órákon át foglalkoztatni a lelkemet, ha lelkem nincs is, hanem csak agyam, az agy pedig anyag s így helyet is elfoglal és kiterjedése is van s áthatolhatatlan is. Ezért nem is tud ilyesmiket gondolni az állat, melynek csak agya van, de nem lelke.

Ugyanígy vagyunk a vonallal is, melynek viszont csak hosszúsága van, de nincs se szélessége, se magassága. Az anyagi valóságban ez se létezik, ezt is csak elgondolni tudom, elképzelni nem. De az, hogy tudok ilyesmit gondolni, bizonyítja, hogy az, aki ezt így elgondolja, tehát a lélek, szintén ilyen, szintén nem az anyagi világba tartozik, tehát egész mások a törvényei és megnyilvánulási formái, mint az anyagnak.

A második tulajdonsága az anyagnak, hogy tehetetlen. Önmagától nem tudja helyét változtatni, sem működni nem tud magától. A lélek ebben is ellentéte. A lélek nem tehetetlen. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a helyét magától változtatni tudja, mert hiszen láttuk, hogy helyet nem is foglal el, hanem azt, hogy magától tud működni, gondolkodik és akar.

Harmadszor: az anyag öntudatlan. Nem tudja, hogy ő van, nincs tudatában létezésének, sem erejének, sem hiányainak, sem a környező dolgoknak. Az asztal nem tudja, hogy ő bükk- vagy tölgyfából van-e, nem tudja, kerek-e vagy szögletes, milyen színű, mekkora, mi van rajta, ki ül mellette. De az állat se tud magáról vagy környezetéről. Az állat érzi, hogy van s néha jobban, néha rosszabbul érzi magát, nem tudja azonban, hogy van. Nincs tudatában erejének, de fogyatékosságának se. Hiszen, ha tudatában lenne, nem tűrné el ökör létére, tehát óriási ereje tudatában, hogy egy kis taknyos, tízéves gyerek ok nélkül üsse-verje. Akkor nem legelne egész nap azon a kiaszott réten, ahol alig talál ennivalót, mikor közvetlen a legelső mellett ott van egy szép zöld lucernatábla, melyből azonban neki ennie nem szabad, mert az a 10 vagy 12 éves gyerek, aki őrzi, nem engedi. Vajon engedelmesen tudomásul venné-e ezt az az ökör, ha lenne öntudata s tudná, hogy ő mennyivel erősebb, mint az, aki őrzi?

Miért nem fordult még soha elő, hogy például egy tanya háziállatai elhatározták volna, hogy nem tűrik tovább az emberek zsarnokságát s adott jelre, mikor eloldják láncaikat s az itatóhoz hajtják őket, felöklelik az egyetlen, egyébként is fegyvertelen bérest, aki velük van, s visszaszerzik szabadságukat?

Azért, mert ők nem is tudják azt, hogy ők rabszolgák, s hogy milyen erősek ők, s milyen erőtlen az ember. De nem is fáj nekik, hogy rabszolgák, hiszen a lélek természete az, hogy úr legyen s irányítson (azé a léleké, mely nekik nincs), s az anyagé, hogy irányítsák, tehát hogy szolgáljon.

Igaz, hogy néha az állatok is nekimennek az embernek, de nem azért, mert öntudatra ébredtek, hanem azért, mert megvadultak s így még azt a kevés eszüket, illetve vezérlő ösztönüket is, ami volt, elvesztették. Hiszen ilyenkor nemcsak embernek, hanem az autónak, sőt a vasútnak is nekimennek, s ez ugyancsak bizonyítja, hogy nem azért teszik, amit tesznek, mert tudatára jutottak erejüknek.

Ezzel szemben a léleknek az a tulajdonsága van, hogy nemcsak érzi, hanem tudja is, hogy ő van, tudja, mire képes és mire nem képes, tudatában van a környező dolgoknak és azok tulajdonságainak és tetteiben mindezek figyelembevételével jár el. Ez a tulajdonsága teszi a lelket, a szellemet a természet urává, nála százszorta erősebb állatok féken tartójává és szolgálatába állítójává, a természet erőinek felfedezőjévé, törvényeik megállapítójává s gépek szerkesztésével ezeknek a maga szolgálatába állítójává.

Az állat az anyagi lét legmagasabb fokát bírja, nemcsak él, hanem érez is. Öntudata azonban már nincs, mert nem lélek, nem szellem, hanem csak az anyag legmagasabb rendű életnyilvánulása. Ezért ő se ura a természetnek, hanem csak ösztöneinek szolgája s azok keretei között éli le szolga életét.

A negyedik tulajdonsága az anyagnak, hogy osztható. Részekből áll. Van fele és negyed része, lehet belőle elvenni és hozzáadni. A lélek, a szellem ebben is ellentéte. Oszthatatlan, nincsenek részei. Vagy van egészen, vagy nincs. Fele, részei, alkatelemei nincsenek.

Mikor az ember azt mondja: "Én", ez a lélek. Én vagyok, vagy nem vagyok. Félig vagy részben nem lehetek. A testem nő vagy fogy, annak vannak részei is, de azt tudom, hogy a testem növésével vagy súlygyarapodásával nem nő, nem lesz nagyobb, nem fogy s nem lesz kisebb a lelkem is.

A lélek növekedése (vagy inkább értékgyarapodása) egész másban áll. Ha amputálják az egyik karomat, akkor sem lettem én kisebb, hanem csak a testem. Az anyagnak a termékei is olyanok, mint az anyag, s így azok is részekből állnak és oszthatók, viszont a léleknek a termékei (például a gondolat vagy a jellem) is olyanok, mint a lélek maga: oszthatatlanok. A gondolatnak nincs fele, nincsenek részei, darabjai, de a jellemnek, a becsületnek se.

Végül az anyag tulajdonságai közé tartozik, hogy mérhető. A lélek ebben is ellentéte, nem mérhető. Tízkilós, ötméteres, vagy hatliteres lelket senki se gondolt még. De kilós, méteres vagy literes gondolatot se. Ha a terméke, a gondolat, ilyen, az anyaggal ellenkező természetű, akkor ilyennek kell lennie annak is, aki termelte a léleknek.

De világos, hogy alakja vagy színe sincs se a léleknek, se a gondolatnak. Kerek lélek, négyszögletes gondolat, piros lélek, kék gondolat képtelenség. De mindebből világosan láthatjuk azt is, hogy mi nemcsak anyag vagyunk, hanem mivel működésünk termékei közt szellemiek is vannak, mi magunk is szellem is vagyunk az anyagon kívül.

*

Látjuk, hogy miközben a lélek fogalmát megmagyaráztuk, nagyjából már azt is bebizonyítottuk, hogy létezik. Megokolt azonban, hogy ezt alaposabban is megcselekedjük.

A lélek, mint az anyaggal ellenkező tulajdonságokkal bíró lény, abban is elüt az anyagtól, hogy nem látható, nem tapintható, mint az, tehát nem lehet megmutatni, nem lehet érzékeink tapasztalása alá bocsátani. Azt bebizonyítani tehát, hogy lélek van, szintén csak az ész útján, annak működtetésével lehet. Ez azonban éppen nem azt jelenti, hogy létét nem lehet épp oly bizonyosan tudni, mint azt, amit látunk vagy megfogunk. Az ész alapján és segítségével épp oly bizonyosan meg lehet ismeri az igazságot, a valót, mint érzékeinkkel, például látással.

Azt, amit nem lehet látni vagy valaha lehetett, de ma már nem lehet (például azt ma már nem lehet látni, hogy az Országház hogyan épült), annak létezését az ész működéséből vagy a következményeiből állapítja meg. A levegőt se látom például, de abból, hogy időnként mozogni szokott s akkor a kalapot is leviszi a fejemről, világosan megállapíthatom, hogy van. Bizonyára nem a semmi vitte le ugyanis a fejemről a kalapot, és világos, hogy a semmi nem is mozoghat.

Aztán, ha légüres térbe teszem az állatot, megfullad. A légüres tér a szememnek épp olyan, mint az olyan tér, ahol levegő van, mégis az egyikben megvan az állat, a másikban elpusztul. Világos tehát, hogy a kettő, noha egyformának látszik, mégse egyforma, s az egyikben van valami, ami nem látható, mégis bizonyosan van, a másikban pedig valóban nincs semmi, vagy legalábbis nincs meg benne az a valami, ami a másikban ott van, bár láthatatlanul.

A nem látható Isten létezését is így állapítottuk meg. Láttuk, hogy a kihűlt Földön élet jött létre s ezt csak a természet erőinek működése nem eredményezhette. Mivel pedig az élet mégis létrejött, világos, hogy a természeten kívül volt akkor ott még más valaki is, aki nem látható, tehát ez a természeten kívülálló lény van, s ura a természetnek, mert arra is képes, amire a természet nem.

Aztán látjuk, hogy a természet tele van a legbonyolultabb gépekkel, noha a természet összes erőivel egyetemben még csak egy órakereket se tud létrehozni, még akkor se, ha akár egymillió évig várunk is rá, hogy létrehozza. Sőt az eszünk még azt is megmondja, hogy ha egyszer van létezés, akkor kell lennie olyan lénynek is, akinek ez a létezés lényeges tulajdonsága, mint ahogyan nem lehetne semmi se piros, ha piros szín nem lenne. Még azt is tudjuk, hogy ez a lény "aki", nem pedig "amely", tehát személy, mert a létezők legtökéletesebbjének kell lennie, aki gondolkodni és akarni tud.

A mi lelkünk létezését is így állapíthatjuk meg. Őt magát nem látjuk, de látjuk, tapasztaljuk a működését és e működésből világosan meg tudjuk állapítani, hogy csak a testtől nem származhat (meg az agytól se, mert hiszen az agy is test és agyuk az állatoknak is van). Épp úgy, mint ahogyan az élet nem származhatott az akkor még élettelen természettől, a számtalan célszerűség se lehet a gondolkodni nem tudó, vakon működő és célszerűt legfeljebb véletlenül létrehozni tudó természeti erőktől.

A léleknek két képessége van, melyek működését állandóan tapasztaljuk és így megfigyelhetjük. Az egyik a gondolkodás, a másik a szabad akarat. Ha ezeket élesebben szemügyre vesszük, bizonyosan meg tudjuk állapítani, hogy egyik se származhat csak a testtől, csak az agytól. Tehát a lélekről, noha nem látható, épp úgy megállapíthatjuk, hogy van, mint a szobáról azt, hogy nemcsak bútorok vannak benne, hanem olyasmi is, amit nem láthatunk, például levegő.