Nagy Miklós (1894-1973): Harangozok Úrangyalára

Anyára vágyott

Az éj a régi megszokott
sötéttel és csenddel teli.
Mi hozta őt az éjszakánkba,
csupán az angyal hirdeti.
Sorsunkat nem zord végzet fonja,
mi itt hiába érvelünk.
Anyára vágyott Isten,
hogy egy legyen velünk.

Ha látná anyja az eget,
hogyan ujjong, csodálkozik?!
Nem ér rá, szénát tereget
és pólyát Kisdede körül.
Anyátlan zúrzavarnak,
hogy martaléka ne legyünk,
Anyát talált az Isten
és itt maradt velünk.

(1972)

*

Anyád várt mosolyodra

Idők Ura, nincs kezdet Benned
és barlangban kellett születned.
Szárnyat adtál a madaraknak,
Anyád pólyába betakargat.
Hatalmad csillagok közt árad,
Anyád az úttól - nézd, - mily fáradt,
Be nem fogadhat az ég boltja,
mellét kínálja rád hajolva.
Szavadra milliárd nap lángol,
mécsfény szállong itt a homályból.
Ó, nézd, nosztalgiánk homálya
jöttödben csak a fényt csodálja.
Anyád nem gondolt angyalokra,
várt első, édes mosolyodra.

(1965)

*

Betlehemi litánia

Szíved alá vágyott,
Szívedre ölelted.
Előbb megcsókoltad,
Jászolba úgy tetted,
Csodálatos Anya
Ott pihent melletted.

Alighogy ölelted,
Máris nekünk adtad.
Érettünk suttogott
Engesztelést ajkad.
Örömünk okai
Belőled fakadtak.

Szűzi anya-kebled
Volt az első oltár.
Szívedhez szorítva
Altatót dudoltál,
Tisztaságos Anya,
Idegen jászolnál.

Forgács-mécsnek fényén
Pillantását lested.
Tiszta tejet adva
Szeplőtelen tested.
Szűzeknek Szent Szűze
Ó, mint melengetted.

Értünk könyörögtél
Szalmát egyengetve.
Ámuló mosollyal
Néztél Gyermekedre.
Mennyei Atyának
Páratlan kegyelme.

Amint beszűrődött
Az angyali ének,
Szívtad dobogását
Parányi szívének,
Ami szíved alatt
Földi létre ébredt.

Becézted, imádtad,
Ringattad, kérlelted.
Anya és teremtmény
Összeolvadt benned.
Lelki szent Edénynek
Kellett értünk lenned.

Amit a zsoltárok
Évezredek óta
Érte esedeztek,
Egy szavad lerótta.
Szentlélek jegyese,
Titokzatos Rózsa.

Tudjuk, égből földre
Csak szívedhez vágyott.
Érted szerette meg
A vétkes világot.
Hajnali szép Csillag
Várta ragyogásod.

Itt szállong szívemből
A kései hála.
Ó, ha az igazi
Énekre találna
S méltón dicsérnélek
Prófétáknak álma.

(1960)

*

Szentkút völgyében

Látod a szelíd, ősi pára:
Az emberbánat,
Mily kedvesen szállong előtted,
Lebeg utánad.

Rohan a vonat, ezernyi vágy,
Rikolt füttyében
Bárányfelhőként elszakadtam
Tőlük békésen.

Mint a napfény a sűrű lombot
Kis tisztáson,
Úgy szűri már egy titkos erő
Szomorúságom.

Nézd csak! Ott látszik már a templom,
Mindjárt eléred.
Hallod a csengést? Üdvözletét
Küldi elébed.

Beh jó ennek az áldott völgynek
Meghitt homálya,
Távoli zsongás minden emlék,
Lihegő lárma.

Mennyi imádság talált ott lent
Hűs menedéket,
Érzem, az öröm már nem izgat,
A vágy nem éget.

Jó itt menni, vissza nem vágyva,
Semmit se kérve,
Bánatom oszlik, foszlik, olvad
A fák csöndjébe.

Beh jó, hogy minden fényleni kezd,
Amire vágyom,
Siess, hajolj a csodás kúthoz
Szomorúságom.

(1938)