Nagy Miklós: A világító város

Az esztergomi bazilikában egész éjszaka ezrek és ezrek virrasztottak a zsolozsmák és énekek szakadatlan áradatában. A vigíliázó bazilika ablakai és a reflektoroktól megvilágított falak kifénylettek a sötét Dunára és a még sötétebb északi tájakra. Virrasztó és világító hegynek akarta ezt Szent István.

Most Szent Adalbertnek, az esztergomi egyházmegye védõszentjének emlékét idézték. Több nép ünnepli ez évben az õ vértanúhalálának kilencszázötven éves jubileumát. A csehek, akik kétszer elûzték, a magyarok és lengyelek, akik térítõ apostolként befogadták, a poroszok, akik legyilkolták valamikor.

Az éneklõ zarándokcsapatok egymásután jönnek az emelkedõn. Szent István palotája mellõl nézek szerteszét a tájon. A Duna fölött még a hajnali halvány pára lebeg. Innen tekintett át nemegyszer Adalbert, a számûzött prágai püspök északi hazája felé. Ahogy tekintete nyomán átn ézek, a túlsó parton embereket látok. Néznek errefelé. Egy csónak eloldódik a túlsó partról és idetart. Vajon a harang szava húzza ide a pára és köd vékony takarója alatt?

Itt is ugyanazt látom, amit többi ünnepségeinken. Vonatok nincsenek számunkra, csupán néhány ezret hozhatott a kevés vonatjárat. De a teherautók, autócarok [személyautók], szekerek sorjáznak a hegy környékén. Nógrádtól a nyugati Szigetközig, Mosonig elküldötték százas csoportjaikat a határmenti falvak. Ünneplik mindenekelõtt a magyarok elsõ apostolainak egyikét itt, ahol megkeresztelte a magyarok elsõ királyát. Itt van a Szent Jobb, eljött a fõvárosból, amely kezet valamikor Adalbert a szent olajjal megkent. És íme, a Kéz és Adalbert újra találkoznak tízezrek imájában.

*

Mint Prága számûzött püspöke jött hozzánk. Elûzték, mert szerette az igazságot és védte az üldözötteket.

Akkoriban Cluny jelentette ezt a térítõ szellemet, amelyik kezdett behatolni Kelet-Európa pogány rengetegei közé. Adalbert is ezekben a kolostorokban készült hivatására, amelyek rajzó kaptárként ontották a francia, angol, ír, olasz, német térítõket a Duna, Moldova, Elba, Visztula felé. Építették a keresztény Európát, amelynek kövei közé vérüket adták.

A magyarok országán kellett áthaladniuk, a még félelmetes hírû onogur és turk törzsek szállásaik mellett látták õket elvonulni. A természet fiainak nyugalmával hallgatták meg a hithirdetõk tolmácsait. És akik az Elba felé vonultak vértanúságot keresni, megállapodtak, itt maradtak és elsõ gyõzelmüket ünnepelhették ennél a rokontalan népnél.

*

Adalbert kevés ideig maradt nálunk. Alighogy megindította és szervezte a térítés áramát, vágya tovább vitte a szláv népek közé. De tanítványai, akik a kolostorokból rajonként hozzácsatlakoztak, ittmaradtak, vagy késõbb visszajöttek az õ vértanúhalála után. Tanítványai közül lett az elsõ esztergomi és kalocsai érsek.

Egy asszony álldogál a bazilika lejtõjén. Néz a Duna felé. Elmondja, hogy odaátról jött az éjszaka. Igen, a bazilika fénye átsugárzott éjszaka a Dunán és neki át kellett jönnie. Olyan õ itt nagykendõjében a hatalmas oszlopok és széles lejtõ arányai közt, mint egy magános bogárka, akit a fény átcsalogatott. Csak itt tud ünnepelni. Ünnepli a csehek elûzött püspökét, a magyarok térítõjét. És olyan boldog és nem is gondol most rá, hogyan fog visszatérni.

*

A bíboros hercegprímás ma errõl az esztergomi szent hegyrõl beszél és máskor keményveretû szavai most valami titokzatos hõségben izzanak. Esztergom szent földjérõl beszél, amelyik valamikor szenteket termelt. A magyarság harmincnégy szentje és boldogja közül tizenegyet Esztergom adott a magyarságnak. Himnikus szárnyalással zengi szavait a megafon a tömeg fölött a szenteket nevelõ drága magyar földrõl. Szerette Adalbert az igazságot és védte az üldözötteket - visszhangzik valahonnan. Itt mellettünk Szent István királyi palotája, elõtt ünk a Szent Jobb. Mi igazi ünnepet csak így ünnepelhetünk.


Az ünnepség

Október 10-én, pénteken, hatalmas tömegek zarándokoltak a Várhegyre, hogy részesei legyenek a felemelõ pillanatnak, amikor Magyarország megtérítõjének szent ereklyéje és elsõ apostoli királyunk épségben maradt dicsõséges Szent Jobbja 950 év után újból találkozott. A bíboros hercegprímás szentbeszéddel köszöntötte a magyar nép megtérí- tõjét, Szent Adalbertet és elsõ apostoli királyunk, István épségben maradt Szent Jobbját.

A hercegprímás beszéde

Megemlékezett Szent Adalbert egyéniségérõl és történelmi jelentõ- ségû szerepérõl a Duna mentén. Természetfölötti cél van mindig a törté- nelem és a népek idõbeli viharzónája mögött. Ez a természetfölötti cél mutatkozott meg abban is, hogy a népétõl elûzött Szent Adalbert egy másik népnek, Mária népének lesz térítõje. A keresztény magyarság tört énelmi hivatását tárta megrendítõ szavakkal a hercegprímás a hallgatóság elé, majd így folytatta: "Az a nép, amely Szent István keresztsége után, Szent István útmutat ására, Szent Adalbert igehirdetésére évszázadokon át a kereszténység védõbástyája szerepét töltötte be, rákerült a történelem taposó útjára és épp azon az égtájon, ahonnét Szent Adalbert sebekkel megrakva hozzánk jött. A kiújult féktelenség, embertelen kegyetlenség siralomv ölggyé, hajszolt vadak tanyájává tette a Duna, Garam és Ipoly táját. Szent Adalbert, a védelmed alatt álló fõegyházmegyét széttépték. Te eljöttél egykor hirdetni õseinknek az Evangéliumot. Magad érezted, mily nehéz tolmácsok közvetítésével Evangéliumot, törvényeket hirdetni, szentségeket kiszolgáltatni. Nézd, most Evangélium-távolban élnek térítettjeid ivadékai a Szudétákban is, a Csallóközben is, a másvallású alf öldi falvakban is. A védelmed alatt álló egyházmegyében nincs magyar hitoktatás, sokszor még a templomban sem engedik. Elsõáldozók vagy kénytelenek elmaradni az Úr Jézustól, vagy a szükséges elõismeretek híjával járulnak oda. Papjaikat munkatáborokba viszik vagy kiüldözik. Széttépik a családot, elveszik a családi házat. Kegyetlen sorsukban megirigylik az oktalan állatok nyugalmasabb sorsát. Szent Adalbert, nemde félpogány néped kegyetlenkedései miatt mentél Rómába inkább kolostort súrolni, söpörni és ott mosogatni, a poroszokhoz pedig vértanúhalálba? Mi Téged hálával a magunkénak vallunk, de nem nehezmé- nyezzük, hogy mások is a magukénak valljanak és megünnepeljenek. De ha magukénak vallanak, ugye, ez kötelességet is ró a vallókra: a Te lelkiséged, emberiesség, kereszténység, hõsiesség; ezek pedig az alsóbb emberi indulatok legyûrését jelentik. Értesd meg ezt állammal, egyházzal! De imádkozunk a találkozón együttesen hozzátok, Szent István és Szent Adalbert: a magyar szentekkel esedezzetek az igazság Istenénél és a Magyarok Nagyasszonyánál. Hajoljatok le a szenvedõkhöz és vigyétek közelebb az Evangélium szeretetvilágát népetekhez. Amen" - fejezte be szentbeszédét a Kardinális.

Az engesztelés éjszakája az esztergomi bazilikában

Este 8 órakor kezdõdött meg a háromnapos ünnepség legmegkapóbb eseménye az engesztelés éjszakája a Bazilikában. Zsúfolásig megtelt erre az idõre az ország legnagyobb temploma. Az engesztelés éjszak áját dr. Mátray Gyula protonotárius kanonok vezette s a bevezetõ beszéd után a kispapok a Passió legmegrázóbb részeit énekelték el, majd a Budapestrõl felszállított Tiroli Nagyfeszület elõtt megkezdõdött a keresztúti ájtatosság. Este 10 órát mutatott az óra, amikor a Tiefenthaler József protonotárius kanonok, a bazilika plébánosa kitette a legméltóságosabb Oltáriszentséget a fõoltárra s utána az egész hívõsereg római módra megkezdte a rózsafüzér ájtatosságot. Éjjel 12 órakor a papság engesztel õ ünnepélyes zsolozsmája következett a legméltóságosabb Oltáriszentségrõl, mely után dr. Drahos János érseki általános helytartó ünnep élyes engesztelõ szentmiseáldozatot mutatott be. Utána a hívek mag ánájtatossága, majd éjjel 3 órától 4 óráig, és folytatólagosan reggel 7 óráig az esztergomi plébániák hívei vonultak fel a bazilikába engesztelõ szentségimádásra.

A háromnapos ünnepég utolsó napján, vasárnap elsõnek az ifjúság vonult fel a Bazilikába, majd de. 10 órától kezdve szakadatlan sorokban vonultak fel a zarándoktömegek a magyar Sion hegyére. Az Ecce Sacerdos Magnus hangjai mellett vonult be a Kardinális a Bazilikába és megkezdte a szentmise pontifikálását [fõpapi szertartás végez, miséz]. Evangéliumkor Shvoy Lajos székesfehérvári püspök szentbeszédet intézett a hívek sokaságához.

Shovy püspök szentbeszéde

Ma egy csodálatos lelket ünneplünk, akinek lelki ragyogása 950 év távlatában is él. Ez Szent Adalbert püspök és vértanú, a lelkiség csodá- latos hõse. Ezután felsorolta Szent Adalbert vértanú püspök életének fõbb eseményeit, különösen térítõmunkáját, amelyet a csehek, a lengyelek és a magyarok között végzett. Méltatta a vértanú halálát, ennek kapcs án hangsúlyozva, hogy élete tele volt áldozatossággal, lemondással és sikertelenséggel is, de életének gyümölcsei és nagy eredményei vannak s ezek között kiemelte Szent István megkeresztelését és Szent Istvánon keresztül Szent Adalbert érdeme, a mi drága magyar népünk megszentel ése is. Élete—mondotta—nekünk sokat mond. Mindenekelõtt azt a nagy tanúságot, amit a Bölcsesség könyve mond: "Az igazak lelkei az Úr kezében vannak és nem árt nekik az istentelenek minden kínzása."

Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a szenvedés, amelytõl az emberek annyira félnek, különös kegyelmek közvetítõje. Szent Adalbert életének másik tanúsága a mai idõk egyik legnagyobb kérdése, hogy miként engedheti meg a jó Isten, hogy annyi ember szenvedjen, míg má- sok vígan élnek? Hogyan engedheti meg, hogy annyi magyar család földönfutóvá vált s annyi ember vesztette el teljesen létalapját, s annyit üldöznek igazságtalanul? Felelet az, hogy az igazak szenvedése váltja meg a világot.

Szentbeszédét a püspök így fejezte be: "Hozzátok ide zúgolódás és keserûség nélkül minden szenvedésteket, amelyet eddig elszenvedtetek. Ajánljátok fel magatokat és szenvedéseiteket drága magyar hazánkért."

A Szent Jobb búcsúztatása

Vasárnap délután szorongásig megtelt a Bazilika fõbejáratával szemben lévõ hatalmas térség. 4 órakor érkezett meg a Kardinális, aki szentbeszédet intézett az egybesereglett hívek sokaságához. Ezután felhangzott az "Ah, hol vagy magyarok tündöklõ Csillaga..." kezdetû õsi magyar ének, melynek hangjai mellett a bíboros Fõpásztorral az élén a papság elindult a dicsõséges Szent Jobb mögött, amely ezután Budapestre tért vissza.

(Megjelent az Új Ember 1947. október 19-i számában).