Krajsovszky Gábor: A családi várövezet

„Csodálatos erős vár a család, ha küszöbe összenyílik a templom és katolikus iskola megszentelt világával. Ez a három a mi várövezetünk.” Mindszenty József

Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek a 20. századi magyar egyház kiemelkedő személyisége. A mai hazai magyarság körében az ő személye sajnos egyre idegenebb, még nevét is egyre kevesebben ismerik. Mindez az 1945-től eltelt 45 év hazugságainak, rágalomhadjáratának egyenes következménye, akárcsak a családok egységének a megbomlása is. Mindezek ellen – Mindszenty bíboros ma is teljesen aktuális tanításából merítve – tisztességes magyarnak és kereszténynek kötelessége szót emelni. Az alábbiakban Mindszenty bíborosnak a családról szóló beszédeiből olvashatunk. Ezen túlmenően, megemlékezünk a bíboros vér nélküli vértanúságának kezdetéről: letartóztatásának és elítélésének 60. évfordulójáról. A megnyilatkozásokat a Mindszenty bíborossal kapcsolatban megjelent irodalmi forrásokból válogattuk.

Mindszenty bíboros 1892. március 29-én született hatgyermekes család elsőszülött fiaként a Vas megyei Csehimindszenten. Édesapja Pehm János és édesanyja Kovács Borbála földművesként gondoskodtak családjukról, s biztosítottak meleg, békés otthont gyermekeiknek. A bíboros erről így emlékezik: „Az édesanya szeretete, áldozatvállalása és imádsága egyengette (…) útját a papi hivatásig, és később is ott állt mellette lelkipásztori életének minden viszontagságában.” Az édesapa sokat mesélt a magyar történelemről, nemzetünk szentjeiről és hőseiről. Gyermeki képzeletét elvarázsolták az árpád-házi szentek legendái, történelmi nagyjaink tettei. Az emlékezés így folytatódik: „Meleg otthon volt az én szülői házam, az imának és az erényes életnek melegágya. Ennek a csendes falusi otthonnak tiszta lelkét és fényét édesanyánk sugározta ránk páratlan anyai szeretetéből. Az otthonon belül és kívül tanultam meg, hogy szent az anya homlokredője, mert a szeretet mélyítette ki. A családi fészket még zimankós időben is viharállóvá teszi az apa gondja (gondoskodása – K.G.), verítéke; puhává, meleggé az édesanya áldott jósága. Nemzedékek szorgalma szerzi össze a még oly szerény családi javakat, nemzedék-sorok küzdelemmel kialakított erkölcsi értékei adják a ma családjának történelmi hozományát és útravalóját.”

Mindszenty József papi működése során megismerte a lelkipásztori tevékenységek igen széles területét. Kétszer volt politikai börtönben, majd az akkori pápa, XII. Pius – addigi érdemeinek ismeretében – 1945-ben esztergomi érsekké nevezte ki őt. Három esztendő alatt Mindszenty hercegprímás felébresztette az ország lelkiismeretét, a háborús összeomlás után páratlan lelki megerősítést adott minden magyarnak. Az akkori, idegenből idetelepített, a történelem legkegyetlenebb isten- és emberellenes rendszerének csatlósai 1948. december 26-án súlyos rágalmak alapján letartóztatták és bebörtönözték őt. Élve átszenvedett vértanúsága azóta világtörténelmi távlatot nyert. Letartóztatását, az országra váró mérhetetlen lelki pusztítást az akkori jelekből prófétai módon előre megérezve, az alábbiakat nyilatkozta: „Legyünk most az imádság nemzete! Ha újból megtanulunk imádkozni, lesz honnét erőt és bizalmat meríteni. Én is a milliók imahadjáratában és édesanyám mostantól még szorosabbra fogott rózsafüzérében bízom. Ne veszítsétek el bizalmatokat! Tartsuk meg a mi reménységünk rendíthetetlen vallását! Így lesz erőnk a reánk váró küzdelemre.” „A történelem változatos. Elődeim közül azonban senki sem állott annyira eszközök híjával, mint én. Annyi célzatosan megszőtt, százszor megcáfolt, de konokul tovább hirdetett valótlanság nem tajtékzott mind a hetvennyolc elődöm körül együttvéve sem, mint körülöttem.”

Letartóztatása után az Andrássy út 60 foglya lett, ahol minden emberi képzeletet felülmúló fizikai-pszichikai kínzásoknak vetették alá. Erről Emlékirataiban részletesen megemlékezik – éppen ezért, ennek a könyvnek elolvasása minden magyar katolikusnak lelkiismereti kötelessége lenne! A koncepciós per főtárgyalása 1949 februárjában zajlott. Életfogytiglani fegyházra ítélték. Előbb egy budapesti fogházba szállították, majd különböző fegyházakban raboskodott. 1956-os kiszabadítása előtt a Nógrád megyei Felsőpetény börtönné alakított kastélyában őrizték. A kiszabadításkor első szavai ezek voltak: „Isten játszik a történelem orgonáján és az orgona most felbúgott, nálunk szólalt meg Magyarországon. Fiaim! Ott fogom folytatni, ahol 8 évvel ezelőtt abba kellett hagynom!” Amikor diadalmenetben másnap az Úri utcai prímási palotához érkezett, rövid szózatot intézett a nemzethez. Ebből való az alábbi részlet: „Hosszú fogság után szólók a Magyar haza valamennyi gyermekéhez. Senkivel szemben nincs gyűlölet szívemben.” Az ifjúság szerepét az 1956-os Szabadságharcban pedig külön kiemeli: „Gyönyörű téged látni, magyar ifjúság, ilyen nagynak, szépnek! Legyen hitetek és ragaszkodjatok az erkölcsi alaphoz mindenben és mindenkor!”

Az 1956-os Szabadságharc vérbefojtását követően az Amerikai Egyesült Államok követségére menekült, mert így próbálta magát tartalékolni egyháza és hazája további szolgálatára. Ezt követően 15 esztendeig a követségen élt, félrabságban, majd – a Vatikán és a magyarországi kommunista bábrezsim egyezkedése következtében – 1971 őszén száműzetésbe kényszerült. 1972-ben megkezdte lelkipásztori körútjait az emigrációban élő magyarok összefogására. Nyugat-Európában, Dél-Afrikában és a tengeren túl kereste fel a magyar közösségeket. Erről később ő maga így nyilatkozott: „Amióta 1971. szeptember 28-án el kellett hagynom nekem is hazámat, azóta kisebb-nagyobb megszakítással járom a világot és keresem az egész földgolyón szétszóródott magyarokat – Torontótól a Fokföldig, San Franciscótól Új-Zélandig. Mi a célja ezeknek a látogatásoknak? Az, menekült magyar testvéreim, hogy a számkivetés immáron 30. esztendejében hitet és reményt öntsek a lelkekbe, ha már csüggetegek. Hitet, hogy nem volt hiába való eddigi küzdelmetek, ha hívek maradtok a számkivetésben is apáitok és őseitek szent örökségéhez, amit Szent István király hagyott reánk végrendeletében. És ez a végrendelet így szól: hűség az Úr Istenhez, Krisztushoz, a Nagyasszonyhoz, Egyházatokhoz és magyar hazátokhoz. Szerettem volna mindnyájatokat felkeresni, de a szétszóródottságban lehetetlen mindenkit elérnem.”

Ezt követően – a vatikáni keleti politika áldozataként – az akkori pápa, VI. Pál megfosztotta őt esztergomi érseki székétől. Erre a nagy keresztre Mindszenty az akkori lakhelyén, az utolsó szabad magyar egyházi intézményben, a Pázmáneumban ennyit mondott: „Szegény pápa, mennyi baja van velem.” A pápa iránti engedelmességet megtartva, de az igazságot változatlanul kimondva (beleértve az érseki széktől való megfosztással kapcsolatos nyilatkozatait is) folytatta nemzetmentő tevékenységét az emigráns magyarok körében. Ekkor adta ki Emlékiratait, amely az egész világon hamar elterjedt. Az alábbiakban az emigrációban hirdetett, családdal, nemzettel kapcsolatos gondolatokból olvashatunk válogatást.

„Jótétemény, hogy a menekültek nagy átlagának rendelkezésére áll a nagy és kis magyar közösség, a család. Nyelvében él a nemzet. A család reményünk horgonya, hogy nem engedi elhalkulni az anyanyelvet. Ha semmi örökséget nem hagyhatunk gyermekeinkre, az ősi nyelvet ne hagyjuk elveszni, mint végrendeleti örökséget.” „A megbomlott világban gyermekeik a szél sodrába került, támasztalan magányos falevelek lesznek. Mi idegenben sem adhatunk kevesebbet gyermekeink lelkébe, mint amit mi kaptunk gondos szüleinktől. Az anyanyelv joga a legtermészetesebb emberi és egyéni jog.”

„De mit tehetünk mi – kérdezitek – ebben a nagy idegenségben? Az első, amit meg kell tennetek az, hogy öntudatosodjatok. Hogy ráeszméljetek, rádöbbenjetek arra, hogy Szent István, Szent László, Szent Erzsébet, Hunyadi János, Rákóczi, Zrínyi és Széchenyi István népe vagytok!”

„Lelkükre (bérmaszülőknek és édes-szülőknek, bérmálás alkalmával – K.G.) kötöm ezeknek a fiataloknak a lelki épségét. Úgy vigyázzanak rájuk, mint a szemük fényére és úgy, mint a nemzetnek a reménységére, úgy tekintsenek rájuk. Gondoljanak arra: odahaza meg van akasztva a nevelés és kint megvan a vallásszabadság. Ki kell aknázni ezt a kedvező helyzetet és nevelni kell jól ezeket a gyerekeket! Nemcsak őrájuk vonatkozik, de vonatkozik a többi gyermekre is, hogy esténként a családban ne legyünk fáradtak, felnőttek és csevegjünk a gyermekekkel édes anyanyelvünkön. Amit a szülők kaptak az ő szüleiktől, az anyanyelvet, annak az anyanyelvnek a gyermekbe is tovább kell adódnia és azokat is jellemeznie kell. Szent István királynak a nyelvét, a Nagyasszony nemzetének a nyelvét nem szabad elfelejteni! Magyar édesanyák, imádkozzatok gyermekeitekkel magyarul! Bármilyen fáradtak is vagytok este, csevegjetek velük magyarul, meséljetek és énekeljetek velük magyarul. Édesapák, gondoskodjatok arról, hogy a gyermek megtanulja a magyar betűt is; tanítsátok meg magyarul olvasni. Olvassatok nekik magyar történelemből, a magyar földről. Mennyi mindent kellene és lehetne itt tenni, ha több lenne bennünk a magyar lélek, magyar szív és öntudat! Ez csak a kezdet, a felrázás, a magyar lélekébresztés! A többi azután jön. Fajtánk bátor, találékony és életrevaló. Miért nem tud az lenni a magyarság vonalán is?”

Imádkozzunk, hogy nemzedékünk méltóképpen megismerje a kiváló egyházfő életét, és példáját követve építsen Egyházat és Hazát: szellemi öröksége tisztességes magyar jövő építéséhez nélkülözhetetlen!