Marco Tosatti: Már folyamatban van az ökumenikus mise?

Az átváltoztatás a protestánsoknak

kényelmetlen. A trükk a csend ...

A szerző, Marco Tosatti ismert olasz Vatikán-szakértő újságíró. A cikk olasz eredetije ITT » olvasható.

"… A Novus Ordo Missae (a II. Vatikáni Zsinat, (VI. Pál pápa) által bevezetett új mise, rövidítve NOM) - figyelembe véve azokat az új elemeket, amelyek burkolt célzásokkal vagy természetesnek véve széles körben alkalmat adnak a szélsőségesen különböző értelmezésre, - mind részeiben, mind egészében élesen eltér a szentmisének a trentói zsinat 22. ülésén megfogalmazott katolikus értelmezésétől."
(Alfredo Ottaviani bíboros és tsai: Brief Critical Study of the New Order of Mass (Az új mise (Novus Ordo Missae, NOM) rövid kritikai elemzése) 1969. szeptember 25.)

Amit a következőkben írok, még csak pletykák, úgyhogy az igazságukat illetően még lehetnek kétségeink. De maga az a tény is már jelzés, hogy egyáltalán keringenek ilyen hírek: és a forrásaim általában jók.

Mindent feltételes módban értendő. Egy katolikusokból, luteránusokból és anglikánokból álló bizottság a titoktartás terhe mellett egy olyan miserítus kidolgozásán dolgozik, amelyen ezen mindhárom keresztény felekezet tagjai részt vehetnek. Az ortodoxokról nincs említés. Erről még nincs írásba fektetett dokumentum, még csak a szóbeli kommunikáció folyik.

A feltételezett munka elsőként az "igeliturgiát" érinti, de azzal nincs semmi probléma; a bűnbánat megvallása után, kérve Isten bocsánatát, és elmondva a Glóriát, jönnek az olvasmányok és az evangélium.

A bizottság állítólag tanulmányozza a hitvallás problémáját. A protestáns felekezetek az apostoli hitvallást részesítik előnyben, holott a niceai hitvallást is elismerik. A katolikus Egyház felváltva alkalmazza a kettőt. Szóval itt sincs olyan nagy probléma.

Még a felajánlás sem jelent elháríthatatlan akadályt, bár azt már óvatosan kell kezelni.

A központi kérdés az Eucharisztia kérdése. A katolikusok alapvetően máshogyan értelmezik az Eucharisztiát, mint a luteránusok vagy egyéb protestáns felekezetek. És természetesen ebben a döntő pillanatban, amikor a katolikus liturgia (de nem a protestáns) esetében az átlényegülés bekövetkezik, a liturgia nem különbözhet a különféle celebránsok számára.

De hogyan lehet úgy közös liturgiát bemutatni, hogy világosan ekkora eltérés van a helyes megfogalmazásban az esemény legfontosabb pontjában?

Az egyik javasolt megoldás a csend. Ez azt jelenti, hogy amikor a Sanctus után, abban a pillanatban, amikor a normális szentmisén a pap a következő szavakat mondja: " Valóban szent vagy, Istenünk, ...", a különféle celebránsok csöndben maradnak, mindegyik magában mondva a "saját formuláját".

A csöndet a gyülekezet számára a Miatyánk töri meg. Még nem teljesen világos, hogy a szentáldozáskor hogyan fognak felsorakozni az emberek.

Ennyi a rendelkezésünkre álló információ, amit továbbadunk. Egy részleges megerősítése annak, hogy ez a munka valóban folyamatban van, Luisella Scrosati-nak a Bussola Quotidiana-ban megjelent cikke, amelyben bemutat egy cselt, amelynek a 10 éven át a Walter Kasper bíboros által vezetett Keresztény Egység Pápai Tanácsa "rakta le az alapjait". A csel az, hogy elismerik az Addai és Mari anaphórát (a keleti asszír egyház, azaz a nesztoriánus egyház eucharisztikus imádságát). Ez egy olyan imádság, amely nem tartalmazza az átváltoztatás szavait, kivéve ""elszórtan a szentmise imádságaiban' , vagyis nem egyértelmű módon ('Ez az én testem ... Ez az én vérem kelyhe'). [Az ezt elfogadó 2001-es vatikáni dokumentumot ld. kiegészítésképpen a cikk végén, [1]]. Ez végtelenül hasznos lehet egy új, az átváltoztatás szavainak a kimondása nélküli eucharisztikus imádság jogosultságának igazolása tekintetében, amely protestáns testvéreinket zavarná". Ezt a liturgiát kizárólag a káldeai és az asszír egyház alkalmazta abban az esetben, ha lelkipásztori problémák voltak. De még elképzelni is nehéz, hogy egy ilyen jelentéktelennek tűnő kis részletnek mekkora jelentősége lehet a jelen ökumenikus légkörben. De minimis non curat praetor ["Jelentéktelen dolgokkal nem foglalkozik a felettes hatóság"] ...

Ennek a jól megalapozott pletykának a fényében Francesco Coccopalmerio bíboros kijelentései nagy jelentőséget kapnak [2]: a bíboros azt sugallja, hogy hagyjunk fel azzal, hogy mereven úgy gondoljunk a szentségekre, mint amelyek vagy érvényesek vagy nem érvényesek. Az ökumenizmus érdekében úgy véli, hogy úgy tekintsünk a szentségekre, mint amelyek lehetnek "hiányos" vagy "részleges" érvényességűek is ...

[1]... "hosszú és alapos tanulmányozásnak vetettük alá az Addai és Mari anaphórát mind történelmi, mind liturgiai és teológiai szempontból, amelynek eredményeképpen a Hittani Kongregáció [Joseph Ratzinger bíboros vezetése alatt] 2001. január 17-én úgy döntött , hogy az anaphóra érvényes." II. János Pál pápa jóváhagyta a döntést.
(“Keresztény Egység Pápai Tanácsa, Irányelvek a káldeai és az asszír egyház közötti Oltáriszentség kiszolgáltatásra” Oct. 25, 2001.)

[2] Mi azt mondjuk, minden érvényes; semmi sem érvényes. Reflektálnunk kell erre az érvényes-nem érvényes szemléletre. A II. Vatikáni Zsinat azt mondja, hogy van érvényes szentáldozás katolikusok és protestánsok között, még ha nem is határozott és teljes. Láthatjuk, hogy nem egy olyan határozott döntést hoztak, hogy minden vagy semmi. Van egy szentáldozás, amely már jó, de még néhány elem hiányzik belőle. De ha azt mondja valaki, hogy azért, mert hiányos, nincs benne semmi, akkor téved. Hiányoznak belőle részek, de szentáldozás, ha nem is teljes. Ugyanezt mondhatjuk a többi szentség érvényességéről vagy nem érvényességéről is. Azt mondom, gondoljuk át ezeket a dolgokat. Ez egy feltevés. Talán van valami, talán nincs semmi, - egy tanulmány, egy reflexió. (Coccopalmerio bíboros megmagyarázza a szabálytalan kapcsolatban élő katolikusokra vonatkozó álláspontját, National Catholic Register, Mar. 1, 2017).