Marton Marcell OCD: Az imádság

Fejezet Marcell atya 1942-ben írt "Kolostori iskola a Kármelen" c. könyvéből, amelyet a Szent Gellért Kiadó adott ki.

Kitűztük magunknak a legtöbbet, amit ember itt a földön feladatul jelölhet ki magának: fönntartás nélkül Jézuséi vagyunk, s nincs más dolgunk, mint csak egyedül Őt szeretni. Igen ám, de ebből még nem következik, hogy valóban tökéletesen megvalósítottuk a fönntartás nélkül való átadást, és hogy csakugyan nem teszünk mást, mint csak szeretünk. Mindettől még igazában messze vagyunk. Ez már a csúcs, ez már a magaslat! Ide még csak vágyódunk, arrafelé tekintgetünk, és - adja Isten! - arrafelé megyünk, haladunk.

Mi ez a fölfelé tartás, mi ez a haladás? Már szóval, mi a tökéletesség útja?

A kármelita kitűzte magának a csúcs elérését. Megvan benne az elszántság, a tökéletes elhatározás: följutni arra a magaslatra. Talán kimondja a szót is, mint Kis Szent Teréz: a tout prix - mindenáron! De tudja-e a módját? Van-e megfelelő fölszerelése a hegy megmászásához? Ha van, tudja-e használni, ért-e hozzá?

Hiába a jóakarat, a lelkes elszántság, ha tudatlanok, járatlanok vagyunk a turisztikában, legfeljebb a félutat, ha megtesszük. Egy hirtelen keletkezett vihar, egy nem sejtett lavina vagy egy elénk meredő szakadék elpusztít, vagy legalábbis visszafordulásra kényszerít bennünket.

Mi ez az eszköz tehát? Az imádság.

Igen, az imádság! Ez az, aminek hallatára a kármelita szíve nagyot dobban. Édesen hangzik a fülébe, ha szóba hozzák. Fellelkesül. amikor kiejti: imádság! És ezer gondolat, ezer kedves élénk érzelem rajzik bensejében, ha beszélhet, gondolkodhat vagy írhat róla.

Láttál már vadászt, aki órákon át beszélt az ő kitűnő vadászfegyveréről s a temérdek szebbnél-szebb zsákmányról, amelyet vele ejtett hosszú leseken az erdő mélyén, vagy kinn a mozdulatlan éjszaka holdvilágításában?! Katonát, aki bemutatta neked nagyszerű mannlicherének szerkezetét s töltés módját?! Vagy művészt, aki hegedűjét simogatta, s elmondta neked, hogy játszotta rajta az ábrándos Schubertet vagy a rapszodikus Lisztet, s hogyan imádkozta Gounod Ave Mariáját?

Tudd meg, ez mind semmi ahhoz képest, amikor a kármelita szabadon elgondolkozik az ő pompás fegyveréről, édesszavú hegedűjéről,csengő-bongó, majd fuvolázó, majd meg viharzó, ezer húrú hangszeréről: az imádságról.

Ez az ő élete; ez hozzá nőtt; tőle elválaszthatatlan; e nélkül halott, senki, semmi! ...

Imádság nélkül semmi a Kármel! - mondta XIII. Leó pápa.

Semmi! Az, ami a folyó medre víz nélkül. A rét harmatos fű nélkül, a kert virág nélkül. A templom Oltáriszentség - Jézus nélkül. Menyasszony vőlegény nélkül. Az emberi élet szeretet nélkül, az év tavasz nélkül, az éjszaka csillag nélkül. Semmi, semmi! ...

Hogyan menjen fel a turista a 3000 méteres magasságba hegymászóbot nélkül? A legelső oldal meredek kövei közt lezuhan. Lehetetlen, hogy tovább jusson. Jobb lesz, ha visszafordul. Hogyan szálljon fel a madár szárny nélkül?! Elképzelhetsz fönn, a magasban, sast, királyi sast, gyönyörű, szabályos ívben keringeni - szárny nélkül?!

A szárny az imádság; a hegymászóbot, a hárfa, a hegedű, a lélek orgonája, a szív Istennek muzsikáló édes szerelme - ez az imádság.

Vannak más dolgok is itt ezen a földön. A szó hatalma, amely a szószékről, mint valami óriási, magasból lenyúló kéz belemarkol a bűvös szívekbe, vagy, ami még több, még hatalmasabb - a példa, amely ellenállhatatlan. És mégis, mégis, ezeknél is több, nagyobb - az imádság.

Marad ez a három: a szó, a példa és az imádság; közöttük azonban a legnagyobb: az imádság!

Nagy, igen nagy dolog az imádság!

A lélek fölemelkedése Istenhez.

Hallod? A léleké, amely az embert emberré teszi; amelynél fogva csak alig áll alantabb az angyaloknál; a léleké, amely Istenhez teszi őt hasonlóvá, barátja lesz és fogadott fia.

Az imádság ennek a léleknek fölemelkedése Istenhez.

Fölszállás, felröppenés, hogy ott ne ragadjon lenn a földön az anyaghoz, a sárhoz, a piszokhoz, a szennyhez, az ideigvalókhoz, hanem emelkedjék föl az örök magasságokba, a tündöklő, kék, csillagos égboltozat felé. oda, ahova rendeltetése szól, ahonnan lett, akitől elindul földi útjára., - Istenhez, Hozzá, Akivel az összeköttetést szüntelen meg kell tartania, mert különben elvész a süppedékes talajban, lángja kialszik a sötét föld rideg éjszakájában.

Mindeneknél nagyobb az imádság.

Ha nem imádkozol, elveszíted az összeköttetést Istennel, nincs érintkezésed az Éggel, lezuhansz s meghal a lelked, mert a földi élet csak úgy igazi élet, ha a lélek a mennyországot hordozza magában.

Imádság nélkül nincs mennyország, imádság nélkül nem élet az élet, hanem halál, pusztaság, sivatag, jégmező; nélküle pokol minden emberi szív.



Voltál-e már elhagyatott vidéken, elzárva minden emberi kultúrától? Se vasút, se posta, se hajó; csak a végtelen tenger hullámtömege; madár se jár arra; csupa szikla meg víz, amit látsz. Semmi hír, napokon, heteken, talán hónapokon, éveken keresztül. Nincs levél, újság, jóbarát. Majd belehalsz, a reménység alig pislog már elárvult szegény szívedben. A lélek magába omlik, elsorvad, - meghal.

Ez annak az embernek az élete, aki nem imádkozik.

Az imádság összeköti az Eget a földdel, a lelket az Istennel.

Ha nincs imádság, - nincs összeköttetés Ég és föld között, a lélek és Isten között: marad a föld! A föld nem mennyország, ez a siralom völgye. Csak úgy lesz mennyország, ha az eget lehozod a földre. Lehet? Igen! Az imádság leszállítja, lehúzza az Eget, a Mennyet, a Paradicsomot - az Istent az emberi szívbe. "Isten országa közöttetek van." (Lk, 17,21)

De ha nem imádkozol, hogyan húzod szívedbe abból a mérhetetlen magasságból a Mennyek országát?

Látod, testvérem, hogy megnő a jelentősége a te hangszerednek, hegmászó botodnak, vadászfegyverednek? ! ... Pedig még többet is mondhatok az imádságról.



Az imádság birokra kel az Istennel. Legyőzi Őt. Olyan hatalmas, olyan nagy az ereje!

Ismered-e Jákob küzdelmét az angyallal, aki maga volt az Isten vagy az Isten Fia?! (Ter 32,34-32). Tusakodott vele egészen virradatig, s akkor sem akarta mindaddig elengedni, míg meg nem áldotta. S Isten akkor adta Jákobnak az Izrael, azaz Istennel viaskodó nevet. Ebben a jelenetben az imádság ereje van megörökítve. Isten végre is engedi magát legyőzni s kijelenti Jákobnak, hogy "ha erős volt az Istennel szemben, mennyivel inkább fog győzedelmeskedni az embereken."

Igen, ez az imádság, mely birokra kel az Istennel s addig viaskodik Vele, míg csak áldást nem kap Tőle. Ez az állhatatos, kitartó, férfias, bátor imádság - győz, diadalmaskodik Isten felett is. És Isten megadja az áldást.

Istent lefegyverezi az a határtalan bizalom, amely megtorpanás nélkül vágyakozik az áldó Jobb után. Ha ilyen gigantikus az imádság ereje az Istennel szemben, milyen lesz akkor az emberekkel szemben!

Az imádság erejét le nem töri semmiféle ellenség, lehet az dúsgazdag vagy félelmetes hatalmú, ragyogó lángelme vagy dolgok mélyére hatoló nagy tudós, világhírű művész vagy félelmetes logikájú teológus, - a legegyszerűbb ember gyermeki bizalma jobban tetszik a Fölséges Úristennek, mint amazoknak földi nagysága; a szívből alázatosaké ezerszerte jobban, mint az írott vagy kimondott szavak agyondicsért és megbámult betűhengere.



Legyőzi, megfutamítja az ördögöt.

Egyetlen, gyermeki, mély bizalommal kiejtett Ave Maria a gonosz szellemek légióit képes azonnal pokolra küldeni. Valósággal leparittyázza az ördögöt, mint Dávid Góliátot.

Egy fohász: Anyám, Édesanyám, Mária! - homlokon találja Lucifert.

Mily nagy, mily határtalan az ereje a szenvedélyek fölött! A tisztátalanság, az indulat, a vörös düh, a sápadozó irigység mind-mind elbújnak, elcsitulnak, leszerelnek az imádságnak felbuzgó, mélyből áradó szavaira. A gyűlölet, az ellenszenv helyet ad a szelídségnek és a szent testvéri szeretetnek, mihelyt az imádság komoly, szépszavú harangja megkondul. Nos, és ha az utálatos gőgnek, a kiállhatatlan fennhéjázásnak, az ostoba kevélységnek sikerült is magát ökörré felfújnia - kitartó ima napról napra a legalázatosabb Szűzhöz: Anyám, Édesanyám, tégy szívből alázatossá - és a szüntelen szemlélete az édes Bárány megostorozott szent testének, a megcsúfolt szent Ábrázatnak, az újra meg újra felsíró, epedő fohász: Szelíd és alázatos szívű Jézus! - végre is egy szép napon meghozza várva-várt eredményt: a mesebeli felfújt béka megpukkad!

Igen: győz, diadalt arat az egész világon.

Elítélhetnek, megrágalmazhatnak, az emberkígyók egész serege vághatja jó hírnevedbe mérges fullánkját, a jók részéről történő üldöztetés nehezíti meg lelki életedet s keserítheti meg napjaidat; jogosan remélt szent sikerek hiánya, nagy lelki gyötrelmek és szent küzdelmek emészthetik fel minden testi-lelki erődet, az események úgy végiggázolhatnak rajtad, mint ahogy a híres orosz gőzhenger lehengerelte seregeinket az első világháborúban - mindegy, mindegy! Az imád erején, amely mint a jó illatú tömjénfüst száll alázatosan, egyszerű gyermekszívedből a felhőbe burkolózott, ködtengerbe rejtőző, magadra hagyó és mégis téged kimondhatatlan gyöngédséggel szerető jó Isten felé - mondom, a te állhatatos, kőszikla-ellenállású imád erején megtörik minden támadás; a kis alázatos százszorszép, amelyet az elébb még megvadult ló kemény patája taposott le, fölemeli újra szelíden édes fejét és panaszszó nélkül kedvesen mosolyog bele a napba, amely most még forróbban ontja rá ragyogó sugarainak áldott melegét.

Győz - győz az imádság!

Legyőzte a törököt Lepantónál. A belga zsidó bankárt a jezsuita páter szobájában. Mónika vad, pogány, kíméletlen férjét és a szenvedélyes fiút, Ágostont. Legyőzi az édesanyák eltévedt, rossz fiait. Az iszákos, kártyázó, dorbézoló apákat. A tilosban járó fiatal anyákat.

Nincs az a félelmetes Napóleon, világverő Nagy Sándor vagy Caesar, nincs az a népek ostora, aki annyi diadalt tudna aratni, mint a szelíd, alázatos,bízó, kitartó imádság.

Csak ez, egyedül ez képes legyőzni a mi legádázabb, legmakacsabb, legeslegnagyobb ellenségünket: az Ént. Akarod, hogy megsemmisüljön ? Imádkozzál! "Szükséges mindig imádkozni és soha meg nem szűnni" (Lk, 18,1). Így, így ... és lábaid előtt hever holtan a régen imádott, bálványozott Én; alattad, mint hitvány kis dióhéj, szinte észrevétlenül kering a föld a maga jelentéktelen, semmiségekért ádáz küzdelmet folytató embertörpéivel, az egész világ, mint füst vagy felhőfoszlány, úgy száll el a feledés ködébe, mert számodra immár felragyogott örökre a fényességes Stella Matutina, a hajnali gyönyörű Nap, a te egyetlen Szerelmed, imádságod legédesebb tárgya, lelked édes eszménye, az isteni Vőlegény - Jézus Krisztus! ...



"Éppen akkor kelt fel felette (Jákob felett) a nap, amikor túlment Fanuelen" (vö. Tet, 32,32). Fanuelen, azaz elérte Isten színét, egyesülhetett vele, mert imájával legyűrte, diadalmasan megbirkózott vele. Igen, akkor fölkelt a Nap -Jézus!

S azóta minden megváltozott!

Az imádság lágy zefír lett, amely tavaszi mezőkön fújdogál, lelked paradicsomában szüntelenül körülsuttogja, simogatja szívedet. Csupa béke, édes áldott, szent béke egész bensőd: az Úr sétál lelked gyönyörű kristálypalotájában s úgy társalog veled, mint valaha az első emberpárral Éden boldog kertjében. A szemlélődő imádság ezer áldást hint földi életedre, s te már úgy vagy, mint Kis Teréz: nem is érted, miért kellene kívánnod a másvilág boldogságát, amikor azt már itt e földön bőségesen élvezed a contempláció, a szemlélődés édes békéjében. Szinte megszólal, beszél a csend. A silentium fűti folyton a szívedet Isten szeretetével (Assisi Szent Ferenc). Egy édes ölelkezés, elmúlhatatlan szent csók közted és Szerelmesed között - igen, igen, már nem is tudsz különbséget tenni imádság és szeretet között, lélek és Jézus között. Egy - mind a kettő. Az imádság már semmi egyéb, mint szeretet. S a szeretet, az is imádság. Olyan ez az imádság, mint a ringó csónak a te kis életed tengerén. Loccsan a hab, siklik a sajka. Rajta ketten - egyek: Jézus és a lélek, az imádság és Szeretet. A levegő? Az is a te imádságod, mert az is szeretet. Imádság - és szeretet-levegő: ezt lélegzed be, ezt leheled ki. Amit gondolsz, az is imádság; szavad, minden cselekedeted - imádság. De ez az imádság most már semmi más, mint - szeretet. Az Isten pedig szeretet.

Ó, boldog imádság, mely nekünk megszerzi Istent! Ó, szent szeretet, amely egyesít Istennel!



Mondd, mondd, van-e kedve mindenáron feljutni a hegyre, amelyen Isten örök békéje honol, ahol Istennek lakni tetszik?! Mert ez a te kármelita feladatod, a te szerzetesi életed erre v an berendezve. Meg akarod ízlelni a mennyei boldogságot már itt e földön?

Szeresd az imádságot!

Csak ennek élj! "Szükséges mindig imádkozni és soha meg nem szűnni." Ne is dolgozzál?! De igen. Azonban csak úgy, hogy a munka is imádság legyen.

Tanuld meg a szent hallgatás, ezt a gyönyörű imamódot és adorálj némán a tabernákulum előtt; hí nem lehet testben, min él többször lélekben! Jézus vár,hogy a legmagasabb rendű imádságra, az "édes tudás"-ra, a szemlélődésre megtanítson s elárassza lelkedet olyan békével, amilyent a világ sohasem adhat.

Csak kevesen jutnak el odáig. Ezek a választottak. Azok,akik jobbik részt választották. Jézus szerelmesei! - Mondd, van-e kedved? ! Le tudsz-e mondani mindenről, hogy megnyerd a Mindent?!Akarod-e a mennyországot itt a földön s boldog lenni, amilyen boldog csak igen kevés van e boldogtalan csillagzaton?! ...

Jöjj velem, megtanítlak imádkozni.