Amikor a katolikus Egyház az elnyomók oldalán állt. II. rész

Dr. Mihályi Gilbert: A magyar püspökök szégyene:

1985-ös körlevelük

Megjelent a Szent Korona c. lapban 1990. február 28-án.

1985. március 12-én a magyar katolikus püspökök körlevelet bocsátottak ki Magyarország "felszabadulásának" 40. évfordulójára. Ezt a körlevelet erősen bírálta a Szőke János szerkesztésében megjelent A vallásszabadság helyzete a szocialista országokban c. könyv (Königstein, 1985.) Megtudjuk belőle, hogy a szerkesztőség számos levelet kapott, amelyek megrökönyödésüket fejezték ki a püspökök megnyilatkozásának több kitétele miatt.

Én magam annak idején szintén kritizáltam egyik cikkemben ezt a körlevelet, és főleg azt kifogásoltam, hogy az ország megszállását ismételtem felszabadulásnak és a megszállókat ismételten felszabadítóknak hívja. Mindenki tudja, hogy mi a tény, de a magyar püspökök úgy nevezik, ahogy Moszkva diktálja. Pedig a Hittani Kongregáció 1984. augusztus 6-án a felszabadítás teológiájáról kiadott nyilatkozatában ezt írja világosan: "A totális marxista, kommunista szocializmus korunk szégyene. Egész népeket tart emberhez nem méltó körülmények között szolgaságban, miközben azt hajtogatja, hogy felszabadulást hozott számukra.

De most négy év után azért foglalkozom újra ezzel a püspöki körlevéllel, mert egyes állításait a magyar helyzet megcáfolja, és népünk függetlenségi mozgalma egyenesen elveti. A körlevélnek ez a szégyenteljes része így hangzik:

"1945. április 4-e visszafordíthatatlan történelmi valósággá lett, amellyel hazánk a társadalmi haladás útjára lépett. Az elért eredmények bőséges, jó gyümölcseit mindnyájan tapasztaljuk: a közéletben, a gazdasági életben, az iparosításban, egészségügyi téren, a közművelődésben, a szociális ellátottság területén, a béke védelmében."

Megértjük, hogy amikor a körlevél készült, a püspökök úgy láthatták: a világpolitikai helyzet, a magyar és a vasfüggönyi viszonyok, a Szovjetúnió pozícója merev, mozdulatlan, és így változásra nem láthattak semmi reményt. Talán ezért írhatták, hogy 1945. április 4-e "visstafordíthatatlan". Viszont ezek a püspökök intelligens emberek voltak, nemde? Ismerniök kellett a világtörténelmet és hazánkét egyaránt. Következőleg tudniuk kellett volna, hogy a történeleben semmi sem visszfordíthatatlan, minden változik előbb vagy utóbb. A törökdúlás 150 éve nemzedékekre terjedt, de mégis vége lett.

Ezért a "visszafordíhatatlan" szót nem lett volna szabad használniok. Hiszen kegyetlen szerepre vállakoztak, hogy mint főpásztorok így kioltsák híveik szívéből az utolsó reménysugát is. Felelőtlen, elhamarkodott és meggondolatlan állásfoglalás! Különben ha jól lettek volna tájékozódva, tudhatták volna, hogy a magyar nép elégedetlensége felszínre tört: 1976-ban a szamizdat publikálásában, és 1979-ben a költők-írók első lakiteleki találkozóján. Jelzést kaptak, hogy a helyzet nem fagyott be.

A másik hatalmas baklövés és óriási melléfogás az, hogy annyira dicsekszenek a társadalmi haladásban elért bőséges, jó gyümölcsökkel. Igaz, hoyg 1985-ben az ország talán még élvezhette a kádári "gulyáskommunizmust" (amely kifejezés a rendszer kigúnyolása olyan értelemben, hogy gulyás ugyan van,de szabadság nincsen), de látniok kellett volna a közelgő gazdasági válságot, amelyet azután a pártállam hatalmas külföldi kölcsönökkel igyekezett enyhíteni. De az annyira dicsért haladás ma négy év után teleje csődben van, és Megyesi Gusztáv a hazai Élet és Irodalom 1989. április 1-i számában így ír: "Felszabadult-e az ország, amelyben folyamatosan gazdasági válság réme fenyeget, amely nem ad minden polgárának lakást, végzettségének megfelelő munkát, megfelelő fizetést, amelyben nem igazán kifizető gyermeket szülni, nevelni, ahol minden területen csak bajról, problémáról hallani és olvasni."

A párt se dicsérhette volna magát jobban. De ezt magyar püspökök tették vazallus módra. Csak rövid négy év után az annyira dicsért marxista szocialista rendszer bukóban van. Mit szólnak ehhez a püspök urak? Elsietett, túlbuzgó, felelőtlen állításaikkal jól felsültek. Láthatják, hogy a magyar nép másképpen látott: nem kellenek neki a szocialista haladás bő gyümölcsei. Meg akarnak szabadulni ettől az embertelen rendszertől.

A püspökök ilyen pártvonalas megnyilatkozása visszatetszést és bizalmatlanságot szült, elhidegülésre vezetett. Népünk otthon is és kint is csak csodálkozott, hogy a püspökök ilyenre képesek. Lélekben elszakadtak tőlük, kritizálni kezdték őket. Sokkal többet vártak tőlük. A körlevelet aláíró püspökök nagy hibát követtek el. Örök szégyenük.

[szerk. megj.: Vajon képes lesz-e egyszer a katolikus egyház arra, hogy őszintén szembenézzen a múltjával (és a jelenével)?]