Mészáros Gábor Sch.P.: Gondolatok egy újmisés

rendtársamhoz

Mészáros Gábor (+2008) piarista paptanár gyönyörű gondolatai, amelyek egy - azóta sajnos, aposztatává vált – rendtársa újmiséjén hangzottak el.

Imádságot kér az újmisés.

Imádságot elsősorban azért, hogy feladatához legyen kellő ereje. Hiszen nagy a feladat: Krisztus követségében járunk, és általunk Ő szól a ránkbízottakhoz. Ahhoz, hogy Őt hitelesen be tudjuk mutatni, hogy Róla legyen helyes mondanivalónk, nekünk is krisztusivá kell válnunk, rejtetten Hozzá kötődve.

Áldozatot mutatunk be nap mint nap, az Eucharisztia áldozatát. Kezünk között történik a csoda, anélkül, hogy tudnánk és ismernénk a hogyanját.

A kenyérszaporítást Jézus az apostolok részvételével végzi, ők osztják a kenyeret, és észre sem veszik, hoyg csoda részesei.

A nevelésünk jatása is ilyen rejtetten történik. A kezünkkel, szavunkka, jelenlétünkkel. Hiszen minden hatásunk beépül – számunkra talán nem is tapasztalható módon. Itt is igaz Szent Pál tanítása más, aki ültet, más, aki gondoz, és ismét másé az aratás öröme.

Majd talán lesz olyan is, aki majd örülni fog a mi munkánk eredményének, gyümölcsének, hogy neki neveltük ilyenné.

De mi csak eszközök vagyunk. A növekedést Isten adja.

Nekünk meg bőven kijut a vetés, a gondozás munkájából, de az aratás öröméből is, ahol viszont más vetett és más gondozott, hogy így ne magunknak tulajdonítsuk a dicsőséget.

A papság az Eucharisztia szolgálata is. Akkor, amikor felmutatjátok majd Krisztus testés és vérét, az emberek letérdelnek. Letérdelnek Az előtt, Akit kezetekben tartotok. De nem előttetek! A hatalom, amit a papsággal kaptok, szolgáló hatalom.

A tudásotok is hatalom, de ha ez nem lesz szolgálat, akkor felfuvalkodottá tesz és gőghöz vezet.

A papságtok nemcsak az Euchatrisztia szolgálata, hanem a rátokbízottaké is. Nem lehettek csak „tanár urak”, hanem atyának kell lennetek, sőt, atyai jóbarátnak, hogy a búcsúzó diákjaitoknak barátai legyetek.

Azoknak is álljatok rendelkezésére, akik mint paphoz fordulnak hozzátok! Azt a Jóságot kell képviselnetek, aki segített azon, akinek nem volt embere, hogy segítsen. Sajno,s, egyre többen vannak, akik számára apának kell lennetek. Sőt, nem egy esetben az édesanyai gondoskodást is pótolnotok kell.

Jézusivá kell lennetek, akihez bizalommal fordulhatott az evangéliumi ifjú. Akinek föltárhatta lényeges problémáit, akitól választ várhatott.

Álljatok rendelkezésére másoknak; érdeklődjetek gondjuk, bajuk iránt; legyetek készségesek a meghallgatásra, készek a beszélgetésre, a válaszadásra! Lelki életükben, lelkiismereti gondjaikban tudjatok eligazítást adni! Amit mondtok, az legyen a magányban megszenvedett imádság gyümölcse, legyen hiteles! És legyen időtök az imára mindazokért, akiket az Isten a jelenben és a jövőben rátok bíz!

Imádságot kér a piarista újmisés, hogy fogadalmait meg tudja élni: szegény tudjon és merjen maradni ott, ahol egyre inkább a pénz, a hivatali előmenetel, a rang fog újra diktálni. A pöffeszkedő felső tízezrek és a nincstelen, elégedetlen százezrek között tudjon és merjen derűsen szegény lenni.

Tanuljatok meg tisztességesnek maradni az anyagiak vonzásában, és ha szükséget kell szenvedni, tanuljátok meg szűkölködés nélkül, derűsen elviselni!

Ne dőljetek be a kor jelszavainak: „A modern kor igényei, a korszerűség követelményei” és egyebeknek tudjatok ellenállni! Mert ha nem, ti is szépen a fogyasztói tárdadalom átlagos fogyasztó rabszolgái lesztek! Hol marad akkor a jel, hogy lehet másképp is élni; a só ízét fogja veszíteni és kihajítják. Nehogy ti is megkapjátok a laodcieai egyház intését: „Nem vagy se hideg, se meleg. De mivel langyos vagy, kivetlek szájamból!”

Hogy tiszták tudjanak lenni, hogy hűek tudjanak maradni ahhoz az első szeretethez, amely – aki – elhívta őket, imádságot kérnek az újmisések.

Ő választott ki titeket és igényt tart rátok teljesen. Féltékeny szeretettel szeret és nem tűri, hogy más ilyen mértékben igényt tartson rátok. Jaj annak, aki így közeledik hozzátok - és jaj nektek is, mert életetek értelmétől fosztana meg azzal, hogy Isten helyére tolakodna.

Arra legyenek kíváncsiak az emberek, akit ti képviseltek; ne engedjétek, hogy rátok is kíváncsiskodjanak!

Ha már magatokból megmutattok valamit, akkor azt mutassátok meg, hogy Akit képviseltek, hogyan mutatkozott meg számotokra tetten érhető, kézzelfogható módon.

Ne akarjatok vigaszt keresni az olykor jelentkező magányotokban! Abból csak csalódás és tragédia lesz. Ti ne akarjatok szeretetet koldulni! Elégedjetek meg azzal ahogyan az Isten vigasztal és szeret. Ő tudja, hol, mikor, mire van szükségetek, és minden vágyatokat, elképzelésteket felülmúlóan fog jelentkezni az Ő vigasztalása és boldogítása. Ne ti akarjátok megszabni, hogy mikor és hogyan érjen benneteket a beígért százszoros jutalom!

Imádságot kér a szerzetes pap, aki engedelmes akar lenni az engedelmes Krisztus módján.

Halljátok ki az Isten szavát ennek a zajos világnak a közepén a csendben töltött imában és elmélkedésben!

És ne felejtsétek egyik rendtársunk intését, ami kissé furcsán hangzik az engedelmességi fogadalom kapcsán: „Itt minálunk olyan szabadság van, hogy akár el is kárhozhatik az ember”. (Kovács Mihály).

Imádságot kér a tanári, nevelői pályán elinduló piarista, aki tanítani jött a rendbe, aki tanítva tanul nap mint nap igényesen, és nevelni-növelni akar szellemi, erkölcsi igényességre ifjakat. Nem a maga dicsőségére és nem a maga népszerűségére, hanem a rábízottak előmenetelére.

Imádságot kér az újmisés, hogy helyt tudjon állni a kísértésekben. Azokban a nagyokban, amelyek le akarják téríteni az útjáról. Akkor, amikor erejét megfeszítve dolgozik, és nem látja a végét, nem látja a munkája értelmét. Akkor, amikor eléri a százszor elmondott, de meg nem értett és százegyedszer is elismételt tanítás-intés unalma. Akkor, amikor sok mindenben, sok mindenkiben csalódik és megrendül – és a hitében kísértik meg - akkor kell igazán helytállnia. És az ember ebben a pokoli, kimondhatatlan szenvedéssel járól kísértésben csak egy módon tud kitartani és hűségesnek maradni: ha Abba kapaszkodik, Akiben nem csalódhatik, mert nem csal meg. És ha ezt is kiállja, akkor megtapasztalja a „tudom, kinek hittem” örömét.

Ez lesz a mi éssszerű áldozatunk – a hűségünk. Mi így válunk áldozattá másokért, magunkért.

Nincs más, amit mi az Istennek adhatunk, csak a hűségünk, de ezt is csak az Ő segítségével, Belé kapaszkodva – ezért is imát kér minden újmisés és minden pap.

Amen.