Márfi Gyula: A "Keresztény válasz az üldöztetésre"

konferencia megnyitó beszéde

A "TITEKET IS ÜLDÖZNI FOGNAK" (A keresztények válaszai az üldöztetésre régen és ma) konferencia megnyitó beszéde hangfelvételről lejegyezve. A konferenciát 2017. január 28-án az Irgalmas nővérek (FdlC) rendházában tartották, a szervező a Pro Hungaria Sacra egyesület volt.

... Szent István napján küldtem ki egy körlevelet az egyházmegyében, amelyet az egyházmegye papjai fel is olvastak, és ebben felhívtam a figyelmet arra, hogy az üldöztetések végigkísérték a történelem folyamán az Egyház életét. Szent István kivégzése után nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi Egyház ellen. Az apostolok kivételével mindnyájan elszéledtek Júdea és Szamaria tájékára. Krisztus után 64-ben Néró császár idejében már a birodalom fővárosában, Rómában is hatalmas keresztényüldözés tört ki, amely nagy tömegáldozatot követelt. Tacitus használja az 'ingens multitudo' kifejezést , ezt nem mi állítjuk, hanem egy pogány történetíró, "hatalmas tömeg". Az üldözések hamarosan kiterjedtek az egész Római Birodalomra. Az első három évszázad pápái közül legtöbben vértanúságot szenvedtek, a későbbi korok pápái közül is sokan lettek vértanúk, illetve száműzöttek. Mindenki fölkapta a fejét, amikor XVI. Benedek pápa lemondott a pápaságról, azt hitték, hogy ilyen még soha nem volt, a nyolcadik pápa volt, aki lemondott. Az első három száműzetésben volt, amikor lemondott, mert nem tudta az Egyházat ténylegesen kormányozni. Szilvériusz, Ponciánusz és I. Márton pápákról van szó.

Az utolsó öt évszázad vértanúit érdemes röviden számba vennünk. A II. Vatikáni Zsinatnak köszönhetjük, hogy ők is bekerültek most már a misekönyvünkbe és a zsolozsmáskönyvünkbe is. 1597-ben Japánban feszítették keresztre Miki Szent Pált és társait, huszonhatan voltak, február 6-án emlékezünk meg róluk. Ugyancsak Japánban végezték ki Ruiz Szent Lőrincet , aki egyébként Fülöp-szigeti családapa volt, tizenöt társával együtt. Őrájuk szeptember 28-án emlékezünk. A XVII. században Vietnamban is nagyon sok keresztényt öltek meg , közülük Dung-Lac Szent Andrást és társait megünnepeljük, összesen 117 embert , november 24-én. A kínai vértanúk közül Zhao Rong Szent András és sok-sok társát június 9-én ünnepeljük.

1839 és 1866 között nagyon sok keresztényt végeztek ki Koreában is. Közülük Kim Tageon Szent Andrásról és 102 társáról szeptember 20-án emlékezünk meg. 1886-ban Ugandában végeztek ki 22 fiatalt . Ezeknek legtöbbjét száraz kévékbe kötve elégették. Charles Lwangáról és társairól van szó, akiket, mint mondtam, elevenen elégettek, június 3-án emlékezünk meg róluk. Az 1920 és 30 között Mexikóban kivégzett 5300 vértanú közül Magellán Szent Kristófot és társait május 21-én ünnepeljük. Ezek a vértanúk természetesen csak töredékeit jelentik a hitvallóknak, akik életüket adták Krisztusért, hiszen csak Japánban a XVII. században körülbelül 35 ezer keresztényt öltek meg az úgynevezett simabarai lázadás idején. Kínában 1899 és 1901 között a boxer-lázadás idején több, mint 30 ezer krisztushívő lett vértanú. Köztük volt öt püspök, számos pap és sok világi hívő is.

De nem feledkezhetünk meg napjaink vértanúiról sem. Indiában, a Közel-Keleten , Észak- és Közép-Afrikában annyian halnak meg, hogy ha egyenletesen osztanánk el őket, Győrfi Károly úrnak a könyve szerint, 4 percenként, mondhatnám, hogy 4 percenként megölnek egy keresztényt. Nigériában pár hónapja körülbelül 500 keresztényt égettek el elevenen, az úgynevezett fuláni (muszlim) milícia tagjai. És itt még hadd említsem meg, hogy egy spanyol pap ezt feltette az internetre és a spanyol médiahatóságok ezt letiltották. Gyűlöletébresztőnek, sőt, pornográf felvételnek minősítették. Mindjárt hadd említsem meg, hogy én egyetértek azzal, hogy aki tagadja a zsidó holokausztot, az bűncselekményt követ el, mert hazudik. De azért, kérdem tisztelettel, hogy a keresztény holokausztot miért kell tagadni? Tehát ha a zsidó holokausztról hallgatsz, bűnt követsz el. Ha a keresztény holokausztról beszélsz, akkor meg azzal követsz el bűnt. Hol van itt az egyenlőség? Miért van ez a kettős mérce?

Ezért mondom azt, hogy bizonyos keresztényüldözés van Európában is. Mindenképpen találkozunk a hátrányos megkülönböztetéssel, és az a helyzet, hogy ha mi mondunk valami rosszat másokról, akár olyant is, ami igaz, akkor azonnal rasszistáknak meg gyűlöletkeltőknek meg kirekesztőknek neveznek bennünket , ha viszont rólunk beszélnek rosszat, az mindig politikailag korrektnek minősül. Hadd említsem meg, itt magunk között vagyunk, hogy mennyit emlegetik a papi pedofíliát. Én úgy tudom, hogy a pedofil bűncselekményeknek körülbelül fél százaléka köthető papi illetve egyházi személyekhez. Érdekes, hogy vannak olyan szervek, amelyeket a 99,5 százalék egyáltalán nem érdekli. Csak az a fél százalék. Folyton erről beszélnek. Amit például edzők követnek el fiatal sportolókkal szemben. Amit pedagógusok követnek el. Amelyek családokban zajlanak le. Vagy amelyeket politikusok vagy tömegkommunikációban szereplők meg egyéb sztárok követnek el, arról tilos beszélni. A papi pedofília az meg állandó téma. Nem azt mondom, ezt nyilván szégyellni kell, ez is sok, egy eset is sok, de hogy csak erről beszélnek, az azért furcsa.

Természetesen a mi reakciónk mindenre nem lehet az, hogy gyűlöltre gyűlölettel, gyilkosságra gyilkossággal válaszolunk, védekeznünk azonban szabad, sőt, kötelességünk is. Jézus azt mondta: "Ki vádolhat bűnnel közületek? Melyik jócselekedetemért akartok megkövezni?" Ezt tette Szent István vértanú is, mikor beszédében kifejtette, hogy ő nem vétett az írások ellen. Szent Péter azt javasolja nekünk, hogy ellenfeleinknek szelíden, tiszteletet tanúsítva és jó lelkiismerettel válaszoljunk, hogy "akik Krisztusban való szép életünkért elhíresztelnek minket, azok rágalmaikkal szégyent valljanak."

Még azt említeném meg az aktualitás miatt, hogy a napjainkban megölt keresztényeknek nagy része muszlimok áldozata. De nem kizárólag. Például Indiában sajnos, a hinduk között is alakult egy olyan nacionalista irányzat, amelyik minden külföldire haragszik és minden külföldit üldöz. Amikor ezelőtt talán 5 éve vagy 6 éve Kanadában, Quebec-ben részt vettem egy Eucharisztikus Világkongresszuson, a Ranchi-i püspök elmondta, hogy a szemináriumában szentségimádás közben több kispapot és papot megöltek. De azt is elmondta, hogy nem költözött el mégsem a szeminárium, sőt, azóta ez a hely más valóságos zarándokhellyé változott. Csak reménykednünk szabad abban, hogy Tertullianus mondása igaznak bizonyul most is, hogy a mártírok vére a kereszténység magvetése.

Mindenesetre még annyit hadd említsek meg, hogy itt most nekünk önmagunkkal is szembe kell néznünk, múltunkkal is meg jelenünkkel is. Az kétségtelen, hogy az európai kereszténység önmaga alatt van. De ugyanakkor talán nem árt, ha tudjuk, hogy ez nem érvényes az egész világra. Azt mondják misszionáriusok, hogy Korea 50 év múlva keresztény többségű ország lesz. Gondolom, Dél-Koreára gondol. Afrikában is terjed a kereszténység. Európában azonban sajnos, visszaszorulóban van. Ezt jelzi az is, hogy az Európai Únió alkotmányában említés sem történhetett Jézusról és a kereszténységről. Miközben megemlíti az alkotmány előszava a görög-római hagyományoknak a fontosságát, és a felvilágosodás jelentőségét. Pedig hát a görög-római értékeket kik mentették meg? A keresztények. A felvilágosodás jelszavai , szabadság, egyenlőség, testvériség, azok honnan származnak, ha nem a Bibliából? Keressétek meg az egyenlőséget és a szabadságot az iszlámban. Keressétek meg az egyenlőséget Indiában, ahol a kasztrendszer még ma is tartja magát. Keressétek a szabadságot Kínában vagy Japánban. Nem találjátok meg. Ezek az elvek ezek keresztény földön váltak ismertté és meghatározóvá.

Mert nekünk, igenis, büszkéknek kell lennünk arra, hogy keresztények vagyunk és ragaszkodnunk kell a hitünkhöz. Ez az alkalmazkodás egy óriási nagy kérdés. Mert amikor az ember azt hallja, hogy Brüsszelben a városháza elől eltüntetik a karácsonyfát, hogy ne sértsük a muszlimoknak az érzékenységét, - szerintem nem sérti, csak ők gondolják, - leszedjük a kereszteket, hogy ne sértsük a muszlimok érzékenységét, akkor hova jutunk? Akkor legyünk mindannyian muszlimmá, ne maradjunk keresztények, mert az, hogy keresztények vagyunk, az sérti az ő érzékenységüket. Tagadjuk meg Krisztust, és mondjuk azt, hogy Mohamed a mi prófétánk. De hát itt ugye van egy bizonyos pont, ahol igenis meg kell állni. Azt kell mondani, hogy ezt nem adhatjuk fel, inkább meghalunk. Minden gyűlölet nélkül. Minden ellenszenv nélkül. De azért az önfeladás az nem azonos az önmegtagadással, amit Krisztus urunk kíván tőlünk.

Nos, annyit szeretnék csak mondani, hogy mindenképpen ki kell tartanunk a hit mellett, mert nincs is más választásunk. Mi tudjuk, hogy a migrációnak az alapvető célja Európa iszlamizálása. A muszlim az nem is hagyhatja el a hazáját, ha nem a hitterjesztés, ha nem az iszlamizálás céljából . Ezt akár tudják az európaiak, akár nem tudják, ez így van. Az alapvető cél ez. Amellett sok minden egyéb ok és cél is van, de ez a legalapvetőbb. És ez azért van így, mert Európában létrejött egy légüres tér, egy vákuum szellemileg is meg demográfiailag is. Egy olyan világban, ahol például a szexualitás elszakad a szeretettől, a szerelemtől és az élettől, ott az van, ami nálunk van, egy vákuum. Ismerjük a mondást: "Natura horret vacuum", "a természet irtózik a légüres tértől". Itt választásunk van, vagy újra vállunkra vesszük Krisztus szelíd igáját vagy pedig nyakunkra teszik Mohamed vasigáját. Mondhatnék megint egy latin mondatot: "Tercia via non datur" , harmadik út nincsen. Még akkor sem, ha sokan azt gondolják, hogy van. Kicsit megbérmálkozom, aztán nem lesz rá gondom. Nálunk divatosak ezek. Kicsit szeretlek is meg nem is, tudod, így van ez, énekelte a barátunk, most nem jut eszembe a neve. Meg az István, a király hogy végződik, "veled, Uram, de nélküled". Hát ilyen nincs. Ez az, ami nincs. Vagy veled, vagy nélküled. Veled, Uram. "Tercia via non datur". Válasszuk mindannyian Krisztust. Mert csak általa juthatunk el mi az üdvösségre.