Kabar Sándor: Emlékek

Forrás: Krajsovszky Gábor: Erdős Mátyás atya elmélkedései, beszédei, előadásai II. Válogatott fejezetek a dogmatika, az erkölcstan és a hitvédelem témaköréből. Kézirat. ISBN 978-963-08-5729-1. Elhangzott 2010. október 7-én Esztergomban, az 1952-ben feloszlatott Szent Istvánról nevezett Esztergomi Ősrégi Szeminárium tanárairól és papnövendékeiról való megemlékezésen.

Kedves múlt, jelen, jövő! Kaptunk olyan tükröket, alkalmakat, amelyeken keresztül nem megtört a fény; amikor 65 évvel ezelőtt a Bazilika ablaktalan ablakain átragyogott a nap! Aki akkor jött, nem azért jött, hogy rajta megtörjön a fény, hanem úgy jött és azért jött, hogy azon átragyoghasson a nap: Brückner atya (a tipegő szent), Erdős Mátyás, akit ő kiválasztott. A keresztény olyan ember, akin átragyog a nap. Az épület kápolnája, eredetileg, az épület tengelyében volt, külön kupolával kiemelve. Ott volt a szeminárium központja: A KÁPOLNA! A rektorunk, Brückner atya minden útjára innen indult és ide tért vissza, bármennyire is sietett. A Ház Urát köszöntötte minden útja előtt és után! Ő ezt a példát hagyta ránk! Most a kápolna a pincében van, és a helyét a könyvtár foglalja el... Nem intézetben voltunk, nem főiskolára jártunk, hanem mi itthon voltunk. Matyi bácsi vezekelt, felajánlotta értünk, kispapjaiért, hogy ne legyünk árulók – sokszor az ágy alatt aludt!

Jól jegyezd meg, a legnagyobb jó barátunk az ellenségünk, mert az megmondja a hibáinkat. Matyi bácsi határtalanul alázatos volt. Az imádságból nő ki és ebből táplálkozik az alázatosság. „Ha megértik és belátják, hogy engedelmeskednek, akkor nem az elöljárónak, hanem a józan észnek engedelmeskednek.”

Dogmakönyvet felemelte, fejére csapott – hátra arc és engedelmeskedj! És ezért nem volt nekünk probléma, hogy a főpásztor minket disponált. Nem volt megbeszélés, jó lesz-e. Kiállították a papírt és jött. „Addig pasztoráljanak, amíg ott vannak – utána semmi közük ahhoz a helyhez. Soha ne menjenek vissza” Matyi bácsi is mindig tartotta ehhez magát. Ha visszament látogatni régi családokat, akkor a plébánost is mindig meghívta ezekre a találkozókra.

Túrmezei Erzsébet: Átragyog-e rajtunk?

Benéz a nap a templomablakon.
Átragyog a színesruhájú
tizenkét férfialakon.
Tarka foltokat vet a padsorokra,
s a kisfiúra édesanyja mellett.
Az nézi egy ideig álmélkodva
a szép mozaik templomablakot,
a tizenkét sugárzó alakot.
Aztán kérdez, legrosszabbkor talán.
Megkérdi: "Kik azok, édesanyám?"

Tart még az igehirdetés.
Édesanyja csak arra figyel.
S a kis kérdezőt súgva, hirtelen
egyetlen szóval csendesíti el:
"Keresztyének!"
szól az orgona, zeng az ének.

"Gyerekek!" - vetődik fel hittanórán
néhány nap múlva váratlan a kérdés:
"Milyen emberek a keresztyének?
Ki mondja meg nekem?"
S a kis csapat nagy igyekezettel
töri a fejét a feleleten.

Aztán egy kisfiú jelentkezik.
- Tanítója ilyen feleletet
egyhamar újra aligha kap. -
"A keresztyének olyan emberek,
akiken átsüt a nap!"

Milyen gyermeki, igaz felelet!
Lehet-e annál drágább feladat,
minthogy rajtad, rajtam, mindegyikünkön
átsüssön-ragyogjon a Nap?!
Átragyogjon sötét világba,
és beragyogjon sötét szíveket!
Nem, ennél szebb feladat nem lehet!

Kísérjen hát egyre a kérdés
tovatűnő évek alatt:
átragyog-e, átsüt-e rajtad,
átragyog-e rajtam a Nap?!