Krajsovszky Gábor: "Ez az én testem" - az Oltáriszentség

hittani alapjai és lelki gyümölcsei

„Az Oltáriszentség az Úr Krisztus testének és vérének szentsége, melyek a kenyér és bor színei alatt valósággal jelen vannak a hívek lelki táplálására és az újszövetség áldozatául.”⁰¹ Így szól az Oltáriszentség hittani meghatározása. Az alábbiakban röviden tekintsük át az Oltáriszentség tanához kapcsolódó dogmatikai ismereteket, a szentmise lelki gyümölcseit, elmélkedjünk Mindszenty József bíboros szentbeszédeinek nyomán a budapesti, 34. Eucharisztikus Világkongresszus hetvenedik évfordulóján.

Jelen van-e Krisztus az Oltáriszentségben?

„Egy szellemes festő lefestette az utolsó vacsora jelenetét: Jézus, amint a kenyeret s bort nyújtja tanítványainak, s a kép alá a következő mondatokat írta: egyik oldalon ez áll – »Luther: Ez alatt van az ő teste. Kálvin: Ez úgy hat, mint az ő teste. Zwingli: Ez jelképezi az ő testét.« A másik oldalon e szó állt: »Jézus Krisztus: Ez az én testem.« Alatta: »Kinek higgyünk ezek közül?« Aligha lehetne rövidebben és kifejezőbben érzékeltetni és egyben összefoglalni a katolikus és katolikus-ellenes állásfoglalást az Oltáriszentség körül. Nem lehet vitás, ki érdemel több hitelt, melyik a helyes eligazodás.”² – írta Bangha Béla, a híres apologéta az Oltáriszentség mibenlétéről.

Jézus Krisztus teste és vére átlényegülés által jelenik meg a kenyér és a bor külső színei alatt. „Ami előbb kenyér volt, az utóbb az ő teste lett; minthogy azonban külső változás nem történt se a kenyéren, se a boron, következik, hogy a legmélyén, a szubsztanciában ment az végbe. Olyanformán van ez, mint amikor egy úr azt mondja a rabszolgájának: te most szabad vagy; ezáltal külsőleg a volt rabszolgán semmi változás nem történt, voltaképpen pedig rendkívül mély és gyökeres változás ment végbe rajta.”³ A 20. század nagy dogmatikusa, Schütz Antal munkáiban részletesen elemzi ennek az érzékekkel nem, de vallásos hittel megtapasztalható isteni hagyatéknak a dogmatikai hátterét. Az Oltáriszentséget Úrnapján ünnepeli az Egyház. Az Oltáriszentségnek (és a papi hivatásoknak) magyar vértanúja is van, Brenner János, akit a II. világháborút követő évtizedekben hazánkban uralkodó isten- és emberellenes rendszer bérencei 1957. december 16-án 32 késszúrással öltek meg Rábakethely közelében.

Az átlényegülés dogmatikai háttere

Az apostolok korában számtalan csoda történt, például a kenyérszaporítás. Ez volt az a csoda, amely előkészítette a legnagyobbat, az Oltáriszentséget. Éppen ezért Csodálatos Oltáriszentség is a neve. Ez a csoda nem „különleges” jelenség, ezért sokan nem veszik észre. A kenyér és a bor lényege eltűnik és helyébe lép Krisztus. Az átváltoztatott kenyérben és borban jelen van Jézus Krisztus teste és vére, istensége és embersége és az egész Szentháromság, az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Jézus szó szerint csak az ő testének és vérének mondta a kenyeret és a bort (tehát az Atya vagy a Szentlélek testének-vérének nem). De mivel Jézus Isten is, ezért a Szentháromság van jelen, mivel Isten van jelen az Oltáriszentségben. És Isten pedig nemcsak Jézus, hanem az Atya is és a Szentlélek is. Ahol tehát Isten jelen van, ott a Szentháromság van jelen. Ha valaki áldozásnál egy vagy véletlenül két szentostyát kap, netán csak egy morzsáját, egy Krisztust kap, nem felet és nem is kettőt, mert egy Krisztus van. A feltámadott Jézus teste és vére együtt van jelen mindkét szín alatt. Isteni jellege szerint nemcsak Jézus, hanem a Szentháromság van jelen. Ha Péter nagyszombaton misézett volna, akkor nála érvényes lett volna az átváltoztatás, de a test is és a vér is csak külön-külön lett volna jelen a színek alatt (a kenyér színe alatt a test, a bor színe alatt a vér; ugyanis nagypéntektől húsvétvasárnapig a valóságban is külön volt Jézus teste és vére, mivel vére kiömlött), nem úgy, mint húsvétvasárnap, a feltámadás után. De nagyszombaton az istenség és az emberség változatlanul mindkét szín alatt jelen lett volna, mivel azok sose váltak el egymástól. Pünkösdig az apostolok nem miséztek. Az Oltáriszentség – ami azért Oltáriszentség, mert az oltáron jön létre – lelki táplálék.⁴

Jézus az átváltoztatott kenyeret és bort a kafarnaumi beszédben saját testének és vérének nevezte, félre nem magyarázható egyértelműséggel. Ha nem szó szerint értette volna kijelentését és a hozzá kapcsolódó parancsot – „aki nem eszi az én testemet (...) abban nem lesz élet” – akkor meg kellett volna magyaráznia, ki kellett volna fejtenie, hogy milyen értelemben is kívánja azt, hogy szavaiban higgyenek és azok szerint cselekedjenek. A szóban forgó kijelentéseket Jézus egyszerű emberek előtt tette, akik e mögött semmiféle szimbolikus jelentést nem vélhettek felfedezni. Ha Jézus ellenfeleinek igaza lenne – mármint abban, hogy ez a beszéd csupán átvitt értelemben értelmezendő – akkor ez volna az első és egyetlen eset, hogy Jézus a képletes beszéddel valósággal elburkolta volna, a kihámozhatatlanságig elrejtette volna mindazt, amit itt mondani akart. Jézus hallgatói szó szerint értették Jézus kijelentéseit. Ez többek között kitűnik abból is, hogy „zúgolódának a zsidók ellene, mivelhogy ezt mondotta: Én vagyok az élő kenyér, aki a mennyből szállottam alá.” Zúgolódtak tehát ellene, „kemény beszéd”-nek tartották. Ha Jézus csak képletesen beszélt volna, akkor ebben nem volna semmi „megbotránkoztató” a hallgatóság számára. Jézus máskor, ha átvitt értelemben beszélt, arra mindig utalt. De ebben az esetben semmit nem magyarázott, semmit nem vont vissza, semmit se „helyesbített”. Ehelyett újra elismételte – számolva azzal, hogy még tanítványai is elmennek – hogy az ő teste valóban étel és az ő vére valóban ital. Ha Jézus tudta a jövőt (mint Isten tudta), akkor azt is tudta, hogy nemcsak az összes tanítványa, s nemcsak az első keresztények mind, hanem valamennyi híve és követője ilyenképpen (tehát szó szerint) fogja értelmezni a valóságos jelenlétre vonatkozó szavait. Amenynyiben tehát Jézus nem szó szerinti értelemben kívánta volna érteni kijelentéseit, s ezt egyetlen szóval meg nem magyarázta: ezzel nemcsak tanítványait és hallgatóit ejtette volna tudatosan tévedésbe, hanem félre is vezette volna összes hívét, az egész kereszténységet évszázadokon, évezredeken át, és ráadásul ezért ő lenne a felelős! Isten pedig – tökéletességéből és mindentudásából fakadóan – nem téved és nem téveszt!⁵

A szentmise gyümölcsei

Ha bárki (hívő vagy hitetlen) jócselekedet visz végbe, növekszik benne a megszentelő kegyelem, amely a szentmise kegyelmei (úgynevezett gyümölcsei) által különösképpen növelhető. A szentmise kegyelme végtelen: ha tízezren vesznek részt rajta és járulnak szentáldozáshoz, senki se csorbul ezáltal. A szentmiseáldozat végtelen értékű, de az egyes hívek véges módon részesülnek benne, mivel ők nem végtelenek, hanem végesek. Ez olyan, mintha a tengerből cseppeket venne ki mindenki, de a tenger mégsem fogy ki.

A szentmise lelki gyümölcsei a hittanban az alábbiak szerint rendszerezhetők. Megkülönböztetünk fructus generale-t (általános gyümölcs), amely az intentio generale (általános szándék) kapcsán jön létre. Ez a kegyelmi hatás – amely minden szentmisében megvan – a pápára, püspökre, élőkre, holtakra terjed ki. A pápa jogilag is (mint pápa) és papként is (mint püspök) részesedik ebben (a szentmise könyörgési részében szerepelnek). A második gyümölcs a fructus speciale (speciális gyümölcs) amely az intentio secunda (másodlagos szándék), vagy másképpen az intentio speciale (speciális szándék) folyományaként jön létre. Ez a szándék az, amelyre a misét mondató kéri a mise elmondását (ez akárhány szándék, személy lehet) – például személyekért, jó szándékra, kérésként.

A következő szándék az intentio specialissimus (legspeciálisabb szándék) – például, ha a miséző pap bizonyos személyekről még külön is megemlékezik. Ennek az eredménye a fructus specialissimus (legspeciálisabb gyümölcs). A negyedik gyümölcs pedig az, amiről a misén tevékenyen részt vevő személy nem tud lemondani, hiába is akarna; mivel jócselekedetet végez, növekszik benne a megszentelő kegyelem, a gratia sanctificans. Minden jócselekedet automatikusan magával hozza ezt, tehát a résztvevő is kap belőle. Ha valaki jót tesz, akkor a jócselekedet érdemszerző részéről nem tud lemondani, az engesztelő részét azonban fel tudja ajánlani valamilyen jószándékra. A miséző pap, ha magát személy szerint nem is foglalja bele a misébe, akkor is megkapja a jócselekedetet követő kegyelmeket, azaz a megszentelő kegyelem növekedését.⁶

Az elmondottak alapján az ember azt hinné, hogy ezek után senkit sem kell buzdítani arra, hogy szentmisén vegyen részt. Hisz ahol nagy értékű kincseket osztogatnak, oda seregestől tódulnak az emberek. Sajnos az ember sok esetben csak annak tulajdonít értéket, ami anyagi jólétét mozdítja elő, de ami örök üdvösségére vonatkozik, az iránt gyakran nincs érzéke. Ezért van az, hogy a szentmisén való részvételre buzdítani kell a híveket, sőt minden katolikus keresztény hívő köteles vasár- és ünnepnapon – súlyos bűn terhe mellett – egy teljes szentmisén részt venni. Bizonyos esetekben ez alól felmentés adható.

Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés: azért menjünk szentmisére, mert az parancs? Erre azt felelhetjük: a szentmisén kapott kincsek földi és örök boldogságunk eléréséhez elengedhetetlenül szükségesek. Ezért, egyrészt jobb a jutalom és félelem indítékaira is támaszkodni, mint az erkölcsi harcban teljességgel lemaradni. Másrészt a vallásos életben az elsődleges cél mindig az, hogy ne félelemből vagy csupán parancs kedvéért tegyünk meg bármit is, hanem indítékunk az Isten iránti szeretet legyen. Nem szolga lélekkel, hanem fiúi buzgósággal kell a jót tenni, ha azt akarjuk, hogy az igazán méltó legyen Istenhez. Minden jutalmazás és büntetés célja végső soron az Istenhez való közel kerülés, az Istennel való bensőséges kapcsolat megteremtése és elmélyítése, tehát a legnemesebb indíték.

A szentmiseáldozat arra rendeltetett, hogy megismételjék, és általa a hívők újra meg újra tevékenyen részt vegyenek Krisztus áldozatában. A szentmise gyümölcseinek tényleges elnyerése az egyéni adottságon és a Gondviselésnek előttünk sokszor rejtett szándékán fordul. Így az Egyháznak – vagyis nekünk – a természetfeletti javak biztosítása érdekében mindent meg kell tennünk, ezért indokolt különféle ügyekért vagy személyekért többször is szentmise útján könyörögni Isten előtt. Mindez Istentől kapott, páratlan lehetőségünk. Miért ne élnénk vele?⁷

Szőlőtő és szőlővessző kapcsolata az Eucharisztiában magyar földön

Az alábbiakban Mindszenty József bíboros Eucharisztiáról szóló tanításaiból olvasva gondoljunk a magyar közelmúlt gyászos történelmére, az európai világrész elkereszténytelenedésére, a szőlőtő és szőlővessző élő kapcsolatára, amely egyedül hozhatja a megújulást magyar földön is.

„Én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők.” Mert a szőlőtőn fakad – az Oltáriszentség alapeleme, a kenyér mellett –, a bor, amiből lesz Krisztus vére. És a hívő szőlőművesek ezt a maguk büszkeségének tartják, hogy ők adják a szentáldozathoz kezüknek munkájával, szorgalmával az áldozat alapanyagát, a bort, Krisztus véréhez. Nincs foglalkozás, amit az Úr így kitüntetett volna, mint a szőlőművesekét és persze a föld népéét, a kenyértermelőkét.”⁸

„Az Úr Jézus azt mondja: »Maradjatok énbennem, mint ahogy a szőlővessző rajtamarad a szőlőtőn, nálam nélkül semmit sem tehettek.« Hogyan van az együttes élete a szőlőtőnek és a szőlővesszőnek? Egyszerű dolog: hittel, reménnyel, szeretettel, azután az erényeknek a szőlőfürtjével, hitvallással, tíz és öt parancsolattal és a hét szentséggel; különösen, mint megkeresztelkedtek, immár bűnbánattal és a szőlőtő terméséből átváltozással érkezett Krisztus vérével. Nagyon fontos ez az egység. Ha 1944-ben, 45-ben nem lett volna egység mibennünk a szőlőtővel, akkor – közel egymillió nőt részeg mongolok, kirgizek letepertek itt, tisztességes édesanyákat, érintetlen leányokat – őrjöngés és öngyilkosság lett volna magyar földön. De együtt volt, Istennek hála, a szőlőtő és a szőlővessző. És ez a világ földi életében a legnagyobb érték: együtt a szőlőtő és a szőlővessző. Vigyázzunk a darazsakra, amelyek eszik, rágják, pusztítják, előre megszedik a szőlőszemeket. A világ szelleme folyton küzd ez ellen az egység ellen és mi akarjuk azt, hogy a tört remények után is maradjon nekünk jövő reményünk és teljesítsük azt, amit az Üdvözítő meghagy nekünk: »Maradjatok bennem és én tibennetek maradok.«”⁹

„A katolikus templomnak a jellege az, hogy ott van Jézus elrejtve örök szeretettel az Oltáriszentségben. Valahányszor elmegyünk a templom előtt, egy tekintettel lépjünk be a templomba, köszöntsük Jézust, aki gondolt velünk hontalanokra, elhagyatottakra és aki itt van és velünk együtt hontalankodik. Most a világ kihűlőben, a szentségimádás ritkulóban van. Mi pedig tartsuk a szeretetet Jézus Krisztushoz és legyünk Szent János hűségével hozzá, hajtsuk fájó fejünket az ő keblére, fájó szív az, ha fájó kell és így legyen bennünk eleven hitélet, eleven szeretet és öszszetartás az egész vonalon.”¹⁰

Oltáriszentség és szentáldozás kommunista börtönben

Az alábbiakban Lénárd Ödön piarista atya visszaemlékezéséből olvashatunk, aki 19 és fél évet töltött kommunista börtönökben. Az alábbi rész a Vigília folyóiratban megjelent, „Koncentrált támadás a »hallgató egyház« ellen – az 1961-es perhullám” című írásából való, a „Velünk a Krisztus” című részből.

„Az a kép pedig a katakombák világába, vagy az aranylegenda korába illik, mikor a pap még a hajnali ébresztő előtt felserkenve, ágyában fekve végzi el a miséjét, úgy, hogy az egy-két csepp bort végig a bal tenyerébe öntve tartja, s így a tenyere lesz a kehely. (...) Nekem is csomagban jött be a kész Oltáriszentség. (...) Ebből a legcsúnyább lebukás úgy állt elő, hogy egyikünk az átlagosnál is jobban őrzött fegyelmi zárkán kapott kész Oltáriszentséget, amit azonban nem vett egészen magához, hanem az épp közelgő ünnepekre eltett belőle egy darabkát. (...) Nyilván kilesték ezt a »cirklin«, az ellenőrző nyíláson, rátörtek, megtalálták és elvitték. Ez az egész ügy különben börtönéletünk egyik legnyilvánvalóbb sátáni foltja. Mi értelme van annak, hogy valakitől elvegyenek egy pár grammnyi morzsát? Mit lenne képes azzal csinálni a világnak akár a legfurfangosabb összeesküvője is? Azután, ha valami használható tiltott tárgyat vettek el, mint például egy bicskát, azt leadták a parancsnokságon, a kiállított fegyelmi lap mellékleteként. Ha elvettek valamelyik göthös rab által zsebkendőnek használt számfeletti rongyot, azt kidobták a folyosóra, és a »hipis« végén kisöpörték a szemétbe. De ezzel a morzsával az illetékes »nevelőtiszt« nem restellt elgyalogolni a börtönben hizlalt disznók óljához, azok vályújába dobni, s utána visszamenni az illető rabhoz, hogy elmesélje neki ezt a magasröptű és emberséges hőstettet. Ilyesmit értettek ezek "nevelésen«!”¹¹

Az Eucharisztia a szeretet és az egység köteléke

Az Eucharisztia a szeretet és az egység köteléke – ez volt a 70 évvel ezelőtt megtartott Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus jelmondata. Ezen a nagy jelentőségű egyházi eseményen a pápa követeként Eugenio Pacelli bíboros-államtitkár (a későbbi XII. Pius pápa) vett részt. Akkor elmondott beszéde ma ugyanúgy aktuális: „A budapesti kongresszus hármas célja: hit, hódolat, tettek. Tehát nem a mai idők súlyossága ellenére, hanem éppen e súlyosság miatt hárul erre a Világkongresszusra az a szerep, s az a küldetés, amelyet három pontban foglalok össze: abban a világban, ahol a hit ellanyhult, büszke és megrendíthetetlen hitvallásban hirdetni a megváltás alapvető igazságait, amelyeket az Oltáriszentség misztériuma magában rejt, mint a hit foglalata. Abban a világban, amely magát az isteni törvények alól mindinkább kivonni törekszik, hirdetni a teljes és tudatos meghódolást az Oltáriszentség törvénye előtt (…) Abban a világban, amelyet megingattak és egyensúlyából kizökkentett az egyenetlenségre való uszítás, összefogni az összes jóakaratú embereket, a szeretet apostoli keresztes-hadjáratára, hogy elősegítsék az egyetértés, a társadalmi boldogulás és az áldozatosság munkáját, attól a testvéri szeretettől áthatva, amelyet az Oltáriszentség, »a szeretet köteléke« áraszt magából.”¹²

Az Oltáriszentségbe vetett hit megmutatkozik a liturgikus zenében is. Koudela Géza megzenésítésében, Bangha Béla szövegezésében erre az ünnepi alkalomra íródott a Győzelemről énekeljen című ének, amelyben kifejezett utalás történik minderre: „Mert szerette a világot, kenyér színbe rejtezett. Krisztus kenyér s bor színében Úr s király a föld felett: forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!” A Dicsérd Sion, Üdvözítőd énekben pedig ez áll: „Vér bár a bor, test az étel, egy is Krisztus, semmi kétely! Két szín őt nem osztja meg. Veszi egy és ezrek vészik, s mind egyenlőn kapja részit, mégis: nem fogyatkozik.”

Az Eucharisztikus Világkongresszus emlékkönyve az 1938-as év másik két, reményt sugalló eseményére történő utalással zárul: „Szent István Évének Szent István-napján már tetőponton állott az európai válság, amelyből az ezután következő hónapok eseményei kiindultak. Ugyeneme szentév Magyarország Nagyasszonyának napján volt az első érdemleges tárgyalás a magyar felvidék magyarjainak a magyarság központi tömbjéhez való visszakerüléséért. És Szent István fiának, Szent Imre hercegnek napján elindultak a magyar csapatok, hogy harangzúgás közt, felvirágozott fegyverekkel csatoljanak vissza Magyarországhoz egymillió magyart…”¹³

A szentmise Eucharisztikus imájában különösen kérjük az Oltáriszentségben valóságosan jelenlevő Úr Jézust, hogy valóban Istennek szentelt örök áldozattá lehessünk!

⁰¹ Schütz Antal: Dogmatika II. Szent István Társulat Budapest, 1923. 304.
⁰² Bangha Béla S.J.: Az oltár titka - jelen van-e Krisztus az Oltáriszentségben? A Magyar Kultúra kiadása 1930. 71.
⁰³ Schütz Antal: Katolikus hittan középfokú iskolák számára. 15. kiadás. Szent István Társulat Budapest, 1941. 82.
⁰⁴ Krajsovszky Gábor: Erdős Mátyás atya elmélkedései, beszédei, előadásai. Budapest, 2006. 63-64. ISBN 978-963-06-1931-8
⁰⁵ Bangha Béla S.J.: Az oltár titka - jelen van-e Krisztus az Oltáriszentségben? A Magyar Kultúra kiadása 1930. 34-40.
⁰⁶ Krajsovszky Gábor: Erdős Mátyás atya elmélkedései, beszédei, előadásai. Budapest, 2006. 47. ISBN 978-963-06-1931-8
⁰⁷ Egyházközségi Tudósító, Árpádházi Szent Margit Plébánia Budapest, 1995. december, 16-19.
⁰⁸ Bécs-Pázmáneum, 1973. május 20. Mindszenty József: Szentbeszédek V. Vasárnapi Levél Wien 1974/3-4. 118.
⁰⁹ Bécs-Pázmáneum, 1973. május 20. Mindszenty József: Szentbeszédek V. Vasárnapi Levél Wien 1974/3-4. 120.
¹⁰ Innsbruck, 1973. március 18. Mindszenty József: Szentbeszédek V. Vasárnapi Levél Wien 1974/3-4. 106.
¹¹ Vigília 1991/589-590.
¹² A XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Emlékkönyve. Szent István Társulat, Budapest 1938. 113.
¹³ A XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Emlékkönyve. Szent István Társulat, Budapest 1938. 239.

Krajsovszky Gábor (1966) gyógyszerész, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának Szerves Vegytani Intézetében egyetemi adjunktus. Mindszenty József élettörténetével, megnyilatkozásaival két évtizede foglalkozik.

Forrás: http://www.keesz.hu/node/2020 (Az eredeti cím: "Ő tegyen minket Neked szentelt örök áldozattá")