Krajsovszky Gábor: Végy fel minket választottaid körébe!

Az üdvösség Isten teljes és végleges bírása – az üdvözültek örökre a tökéletes boldogság állapotában vannak. Minden jó szándékú embernek célja, hogy életét a lehető leghasznosabban és boldogan élje le. Sok ember életét a céltalanság viszi az értelmetlenség felé. Az élet céljának felismeréséhez sokféle út vezethet. Ezeket az utakat kötelességünk egymás számára is felismerhetővé, járhatóvá tenni; ki-ki a maga ismeretségi körében, környezetében.

Ebben az összeállításban – halottak napjához és Mindenszentek ünnepéhez kapcsolódóan – betekinthetünk a szentek egyezségét, a végső állapotokat elemző hittani ismeretekbe is.

Az Egyház isteni eredete, tévedhetetlensége

A hittani meghatározás szerint a Katolikus Egyház az egyedül üdvözítő egyház. Ez azt jelenti, hogy egyedül a katolikus egyház van az üdvösségre vezető eszközök birtokában (ApCsel 4,12), azaz rendelkezik a céljai eléréséhez szükséges valamennyi eszközzel. „Ebből azonban nem következik, hogy mindenki elkárhozik, aki az Egyházon kívül van. Aki nem önhibájából van az Egyházon kívül, vagyis akinek nem volt semmiképpen sem módja megismerni Krisztus igaz Egyházát, emellett azonban híven megtartja a fölismert vallási igazságokat és parancsokat, s kész elfogadni Isten összes tanításait, az hozzátartozik az Egyház lelkéhez, s így megszerezheti a megigazulást és vágykeresztség révén üdvözülhet.”¹ Továbbá az sem következik ezekből, hogy aki az Egyházban van, az mind üdvözül – súlyos bűnnel, megátalkodottsággal elveszíthető a megszentelő kegyelem, az üdvösség egyik feltétele.

A Szentírásban Jézus szavai egyértelműen hangzanak el a vallásos hit, az üdvösség és az egyházi tanítás összefüggéseit illetően. Bangha Béla, a 20. század nagy apologétája ezt így foglalja össze: „Tanítói tekintélyt ruházott tanítványaira Krisztus, midőn azt mondotta nekik: »Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket megvet, engem vet meg« (Lk 10,16). S még inkább, amikor minden embert arra kötelezett, hogy örök kárhozat terhe alatt hallgassa meg az apostolok tanítását és higgyen nekik. »Tanítsátok az evangéliumot minden népnek... aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik« (Mk 16,16). Biztosítja tehát őket arról is, hogy tanítói munkájukban nem fognak megtévedni, mert hiszen valótlan, az ő tanaival ellenkező tanítás elfogadására csak nem kötelezhet előre az örök kárhozat fenyegetésével!”²

Ugyancsak isteni rendelkezés Róma mindenkori püspökének, a pápának az Egyház vezetőjévé való megtétele. A tévedhetetlenség karizmája a pápai hivatalhoz (tehát nem a papi rendhez) kötött: a pápa ex cathedra (pápai székből) kijelentést azonnal a megválasztása után kimondhat. Az ex cathedra kijelentés – amelyet a pápa zsinat keretében is kimondhat – tévedhetetlen (infallibilis) nyilatkozat. A hit és erkölcs tanában az egész egyházra vonatkozó, kötelező érvényű tanítások tartoznak a tévedhetetlenség körébe (ezt a pápa a tanítás alkalmával minden esetben előre deklarálja). Egy pápai körlevél (enciklika) nem feltétlenül kötelező tanítás, így nem is tartozik a tévedhetetlenség tárgykörébe. A hittételek, szentté avatások viszont minden esetben tévedhetetlen nyilatkozatok.³ Az Egyházat fennállása óta sem belülről, sem kívülről nem tudták tönkretenni, ami ugyancsak isteni eredetének és fenntartásának egyik legfőbb bizonyítéka.

Mindszenty József bíboros 1946-ban a Szent Gellért-ünnepségen a pécsi székesegyházban az igaz vallásról így tanított: „Jézus Krisztus nem ismeri a vallást mint magánügyet. Egyenesen azért jött, hogy ami földi életében csak mustármag volt, hatalmas fává terebélyesedjék. (…) Az apostolok hirdetik az Evangéliumot, a korlátozással szemben készek üldözést elviselni és meghalni. És nem nagyon magánügyként rejtegetik a vallást. (…) Szent Pál viszi zsidókhoz, pogányokhoz. Szent Péter Jeruzsálem főterén 16 nép előtt szól. Csak a megkeresztelkedők száma 3000 lélek. (…) Mindkettő életével fizet, mivel a vallással mint magánüggyel nem lappangtak. (…) Az Egyház isteni küldetése tudatában szüntelenül hangoztatja illetékességét a hitoktatásra, az Igehirdetés nagy fontosságú mezejére. (…) A kereszténység tarsolyában (…) ott van a nyilvánosság, a közélet átalakítása. Mint XIII. Leó mondja: az ember nemcsak mint egyén, hanem mint közösség, mint állam is köteles vallásos és erkölcsös lenni. XI. Pius is azt tanítja: a nyilvános élet is vallásosságra van kötelezve. Azzal legyünk tisztában: a társadalomban vagy a valláserkölcs, vagy a bűn rothadása a közügy, ez az élet kérlelhetetlen logikája és váltógazdasága. (…) Az igaz vallásnak mint igazságnak nyilvánossági jogot és érvényesülést kell engednünk az élet egész vonalán, hogy a magán- és közösségi embernek megbízható vezére legyen az élet útján. Ha pedig ezt engedni nem akarnák, magával az igazsággal akasztanak tengelyt.”⁴

Bűnbánat, bűnbocsánat szentsége

Mindszenty bíboros 1947-ben a Szent István Társulat évi közgyűlésén az Isten előtti számadásról a következő tanítást adta: „Az Isten ítélőszéke előtt való felelősség és számadás a különítéleten és a világítéleten következik be. Az ítélet a földön érik. Az első azután a legbehatóbb kivizsgálása minden gondolatnak, szónak, tettnek, mulasztásnak úgy, ahogy csak a szívek és vesék vizsgálója (Jer 11,20; 17,10) tud mindent. A másodiknál minden idők emberei előtt jön napfényre minden. Az első a lelkiismereti felelősség, a második a történelmi felelősségnek is betetőzése és szankciója. A különítélet a halál, vagyis a test és lélek elválása után (Zsid 9,27) következik a büntetésnek vagy jutalomnak azonnali kirovásával. A bíró Jézus Krisztus (Jn 5,22). A bírói tárgyalás úgy megy végbe, hogy az értelem villámszerű átvilágítást kap: quidquid latet, apparebit (ami rejtve van, felszínre kerül – K.G.). A sorsunk: a tisztítótűz, az örök boldogság, örök kárhozat egyike. (…) A világ végén az általános feltámadásra következik az utolsó, vagy világítélet (Mt 25,31–33; Jel 20,12). (…) Ismerjük, mint és miért hívja az Úr Atyja áldottait a világ kezdetétől nekik készítette ország bírására, mint és miért taszítja az átkozottakat az örök tűzre. Ezek az örök kínra mennek, az igazak pedig az örök életre (Mt 25,34–46). Ezt a két ítéletet nem sikerül a Szentírásból kitörölni. Mindkettő az isteni igazságosságnak, Krisztus megdicsőülésének követelménye.”⁵

A bűn Isten, illetve a lelkiismeret parancsának tudatos és szándékos megszegése. Ahhoz, hogy Isten megbocsássa a bűnt, az embernek meg kell bánnia azt. A bűnbánat legelsősorban akarati tett – rendes körülmények között érzelem nem társul hozzá. A bűnbánatnak két alapvető fajtája van (ami legtöbbször együttesen jelenik meg): a contritio (szeretetbánat, tökéletes bánat) és az attritio (félelembánat, vagy fél-bánat). A szeretetbánatban valamely isteni tulajdonsághoz kötődik a bánat (például Isten szerető jósága, Isten igazságossága, Isten tökéletessége). A félelembánatnak csak félelem (ideig tartó, vagy örök büntetéstől való félelem) az indítéka, a bűnbánatot tartó csupán a bűn következményeitől tartva bánja bűneit; ez a kevésbé tökéletes bánat. A bánatnak két motívuma van: a bűn elítélése (negatív forma) és az Istenhez fordulás (pozitív forma). A félelembánatban az ember elfordul a bűntől, de nem fordul az Istenhez; a szeretetbánatban pedig elfordul a bűntől és odafordul az Istenhez. A bűnöket – súlyuk szerint – kétféleképpen lehet felosztani: a bocsánatos bűnben az ember (bűnös módon) odafordul a teremtményekhez, de nem fordul el Istentől (lassul, megáll, de nem tér le az útról). A súlyos (lelki halált hozó) bűnben az ember bűnös módon odafordul a teremtményekhez és az Istentől is elfordul (letér az útról). Ha valaki elveszítette a megszentelő kegyelmet és nincs módja gyónni, de a szeretetbánatot felindítja, üdvözül. A szentgyónáshoz viszont elegendő a fél-bánat is (ha nincs tökéletes bánata, de nem is zárja ki azt, attól a szentgyónás még érvényes). A bűnbánat szentsége a „fél-bánatból” „egész bánatot” (tökéletes bánatot) hoz létre. A szentség tehát pótolja a tökéletes bánatot abban az esetben, ha az nincs meg ugyan, de a bűnbánó nem is zárja ki azt.⁶ A szentgyónásban mindig akkora megszentelő kegyelmet (és érdemeket) kap vissza a gyónó, mint amennyit előtte elvesztett a halálos bűnnel.

A szentségek Isten szeretetének csatornái, külső jelek, amelyeken keresztül Isten üdvözíteni akarja az embert. A szentségek isteni alapításúak, maga az Isten határozta meg azt, hogy (rendes körülmények között) ezeken keresztül adja meg az embernek kegyelmi adományait. Ezek közé tartozik az előzőekben már említett bűnbocsánat szentsége is. Ismét Bangha Béla apologetikájával és Schütz Antal dogmatikai okfejtésével értelmezhetjük ennek mibenlétét. „»Én csak az Istennek gyónok« – te akarod meghatározni, bűnös ember, mi elég a bűnbocsánatra? Nem az Isten határozza-e azt meg, akit te megbántottál? Mióta szokás az, hogy a vétkes szabja meg, hogyan tesz eleget vétkéért? Aki vétkes és bocsánatot óhajt, ne maga akarja megszabni a kegyelem feltételeit, hanem azt keresse, milyen feltételekhez kötötte a megbántott Isten a bűnbocsánatot! Ha Krisztus a papságra bízta a bűnbocsánat osztását, vagy pedig a bűnök megtartását a mennyben is (Jn 20,21–23), akkor bizony nem elég ha csak »az Istennek« akarsz gyónni! Gyónhatsz, de Isten feloldozást nem ad, mert azt az Egyházra bízta.”⁷

„Az Üdvözítő az Egyháznak a bűn körül alternatív hatalmat adott: megbocsátani, vagy megtartani. Ha azonban a töredelem szentségének megkerülésével is el lehetne nyerni a bűnök bocsánatát, az Egyháznak bűn-fönntartó hatalma illuzórikus volna; hiába tartaná meg az Egyház azt, aminek föloldozását a bűnös másutt is elnyerhetné. Másrészt a töredelem szentsége a bűnügyek lelki ítélőszéke Isten földi országában. Rendezett országban azonban a bűnügyeket a törvény elé kell vinni: ott senki sem lehet bíró a maga ügyében. Ez a két megfontolás érvényes a halálos bűnökkel szemben, mint amelyek fölségsértések Istennel szemben. A bocsánatos bűnök apró hűtlenségek és gondatlanságok, és ezért más elbírálás alá esnek. Tévednek tehát azok, akik azt tanítják, hogy a töredelem szentségének szükséges voltát nem lehet a Szentírásból igazolni.”⁸

„A bűnbocsánat nem lehet a bűnösnek magánügye. Mert a) a bűn Isten-ellenes fölségsértés; tehát a jóvátétel nem történhetik másképp, mint azon módon, ahogy Isten akarja. Isten pedig azt akarja, hogy a töredelem szentségéhez járuljunk. b) Ez a mód szolgálja egyedül a lelkiismeretnek is igaz javát: a bűnös nem talál igazi megnyugvást, míg teljesen megbízható módon tudtára nem adják, hogy Isten elfogadja az ő bűnbánatát. Továbbá az emberek lelki élete, vallásgyakorlata általában és vezeklése, különösen az objektív normák alkut nem ismerő irányítása nélkül az alanyi ötletek, szeszélyek, ellanyhulások, lealacsonyodások parttalan vizein hányódik, míg vagy őrületes önkínzásban vagy közömbösségben vagy kétségbeesésben meg nem feneklik. (…) a szentség alapításában is kifejezett közvetlen isteni parancs is kötelezi a bűnöst a szentség vételére.”⁹

A helyes bűnbánatnak és szentgyónásnak előfeltétele a rendszeres lelkiismeret-vizsgálat. Mindszenty bíboros Bécsben a napi lelkiismeret-vizsgálat fontosságát hangsúlyozta az emigránsok körében. Az Isten akaratának teljesítése életfeladat. Az eltévelyedések között a helyes választ maga Jézus adja meg. „A csodálatos kenyérszaporítás után a tömegben részesek meg voltak hatva és nagyon tetszett nekik az Isten, hogy az éhezőket jól tartotta. Annyira hatott ez rájuk, hogy odamentek Jézushoz, a Csodatevőhöz és ők is kérdezték, hogy ők is hogyan tetszhetnének az Istennek. Az Úr Jézus felelt erre, mint ahogy hallottuk.

Jó volna, ha a mai világ is feltenné ezt a kérdést: hogyan tetszhetnék én az Istennek? Sajnos, ez a kérdés ritkán hangzik el nyilvánosan is és a lélek rejtekében is. Pedig nagyon fontos kérdés, ahogy a tömegből is, az 5000 emberből elemi erővel tört föl ez a kérdés. Hát ezt föltehetné magának a balsorsban vergődő magyar nép, föltehetné itt a nyugati emigráns, föltehetné a szülő, föltehetné a gyermek. Tegyük is föl ma este, lefekvés előtt egy lelkiismeret-vizsgálati kérdésnek: vajon tetszek-e én az Istennek, és hogyan volna elérhető az az út, amelyen én tetszhetnék az Istennek?

Annyira fontos kérdés, hogy az ott lebeg majd a mi külön egyéni ítéletünk fölött is, mennyire tetszettem én az Úristennek? A világ keresve a vallás útját, gyakran tévedésekbe esik. (…) A világ a maga bűneiből kiöltözteti még Jézust is és egy hamis képet szerez magának ezzel. Közben elfelejtik azt, hogy jobbról-balról mindenkit megkérdezünk ebben a tekintetben az ifjúság oldalán, csak éppen a hivatott válaszadót nem kérdezik meg, hogy mit tart Jézus maga felől.”¹⁰

Mindezek értelmezésénél fokozottan figyelembe kell venni a következőket: az ember értelme – áteredő bűnének következményeként – elhomályosult, akarata meggyengült, a kezdeti (ősbűn előtti) állapotokhoz képest. Isten – tökéletességéből adódóan – végtelenül igazságos, de végtelenül irgalmas is. Jézus egy szerető Atyaistent mutatott be az emberiségnek. Éppen ezért – az igazságosság szempontjait is figyelembe véve – mindig az Isten szerető jóságából kell kiindulnunk és az Istenhez való viszonyunk döntő elemét is ez kell, hogy képezze.

Az üdvözülés feltételei

Az üdvözülésnek – hittani meghatározás szerint – két alapfeltétele van. A megszentelő kegyelem állapota, valamint a tízparancsolatnak, illetve a lelkiismeret parancsának a megtartása. Ezeket a feltételeket tekintsük most át Erdős Mátyás volt esztergomi dogmatikatanár tanítása alapján.

Az üdvözülés feltétele az eszköz szükségességével (necessitate medii) a megszentelő kegyelem állapota, illetve annak előfeltétele, azaz annak ismerete, hogy van Isten, aki jutalmaz és büntet, továbbá ennek a jutalomnak az elnyerési szándéka. A megszentelő kegyelem csak növekedhet vagy egyszerre (tehát nem részletekben) elveszhet (ami tökéletes bánattal, szentgyónással visszaszerezhető). Alapfoka az istengyermekség. Véletlenül, önhibáján kívül senki sem jut kárhozatra. A dogmatika tanítása szerint nincsen teljességgel vallástalan ember. Az Isten egyszer mindenkinek az életében felkínálja magát, vagyis legalább egyszer egy olyan választás elé állítja az embert, amelyben súlyos dologban, lelkiismerete szerint, vagy annak ellenére fog dönteni.¹¹ Aki megátalkodottságában élete végéig kitart, az nem juthat az Isten színe látására (a szentté avatásokkal ellentétben teljes bizonyossággal senkiről nem állítható, hogy örökre elveszett – Jézus is csak egyedül Júdásról mondotta, hogy a kárhozat fia). A következőkben a két végső állapotról, az örök kárhozatról és az örök üdvösségről lesz szó.

A pokol a kárhozatból (ez a két fogalom sokszor keveredik egymással), azaz az Istentől való elfordítottságból és a szenvedésből áll (önmagában az Istentől való elfordítottság nem szenvedés). A szenvedés szintén két részből áll: az Istentől való elfordultságból adódó szenvedés (poena damni – tüzük ki nem alszik), és az érzéki szenvedésből (poena sensuus – férgük el nem hal).¹² A szenvedés tehát különböző mértékű lehet. Így nem csak az üdvösségnek, hanem a pokolnak is vannak fokozatai.¹³

A mennyországban szintén vannak fokozatbeli különbségek. Minden üdvözültnek teljes a boldogsága és nem vágyik a másik boldogságára, nem akar vele cserélni. Ez például olyan, mint amikor egy anya és lánya egy szövetből varrat ruhát. Az anyának nagyobb kell, a lányának kisebb. Mindegyiküknek a sajátja a jó, nem akarnak cserélni. Vagy két pohár van, az egyik kisebb, a másik nagyobb és mindkettő tele van vízzel. Mindkettő teljesen tele van és így a jó. Aki éppen „becsúszik” a mennyországba, az is ugyanúgy tökéletesen boldog, mint aki például vértanú volt. Szent Pál írja, hogy nap, hold, és csillagok különböző fényűek, közöttük is különbség van. Ez a mennyországra is vonatkozik. Mindenki annyit kap az üdvösségben, amennyire itt a földön kitágította a lelkét (Quid quid recipitur, recipitur per modum recipientis – mindenki a befogadó képessége szerint fogad be). Minden igényünket teljességgel elégíti ki a mennyország, ugyanis Isten nem valamit, valamilyen teremtett boldogságot ad, mert az nem lenne elég, hanem önmagát adja. ő végtelen, benne minden örök és végtelenül van meg, ezért soha nem merül ki az ember. Az üdvözültek ott soha nem unnak rá semmire. A földön minden az elején a legérdekesebb. Ott úgy lesz majd, mintha mindig pont akkor léptünk volna be – és ez tart majd örökké.¹⁴

Az üdvözülés feltétele a parancs szükségességével (necessitate praeceptii) a tízparancsolat megtartása, illetve a lelkiismeret követése. Bizonyos esetekben a tárgyilag (objektíven) súlyos bűnök alanyilag (szubjektíven) nem súlyosak. A tudatlanság, illetve a szabad beleegyezés (mérlegelés) hiánya csökkenti a felelősséget.¹⁵ A csecsemőnél, kereszteletlen gyereknél Istentől való elfordítottság van, tehát egy akaratától független állapot. Éppen ezért ő a személyes beleegyezése nélkül is visszafordítható – ez a gyermekkeresztség dogmatikai alapja. Ha egy felnőtt ember élete végéig nem keresztelkedett meg önhibáján kívül, akkor üdvözülhet. Ugyanis, ha egy felnőtt (aki tudatosan dönthet, nem úgy, mint a csecsemő) szeretetaktust gyakorol (azaz jót tesz valakivel), megbánja a bűneit (ami személyes döntés), ez pótolja a vízkeresztséget. Ezt nevezzük vágykeresztségnek. A vágykeresztség tehát nem azt jelenti, hogy valaki a keresztség után vágyódik, habár ez is benne van. A vágykeresztség azt jelenti, hogy valaki mindent Krisztus szerint akar, és ez az akarat szeretetaktussal, bűnbánattal egyenértékű. A vértanúság a legnagyobb szeretetaktus, ezért vérkeresztség útján is lehet üdvözülni. A vértanú azonnal üdvözül. A vértanúság törli a bűnt és az érte járó örök és ideig tartó büntetést is (a keresztény vértanúság feltételei: keresztény hitért vagy keresztény erényért ellenállás nélkül, halálos kínok elviselése). Előbbi két esetben (vágykeresztség, vérkeresztség) tehát a szeretet hozza a megszentelő kegyelmet. Ezért mindkettő egyenrangú a vízkeresztséggel. (Szent Emerencia sem volt megkeresztelve, vértanú lett, üdvözült.) A nem hívő annyiban nem felel az állapotáért, amennyiben nem tehet róla.¹⁶

Van előrerendelés

Az előrerendelés Szent Ágoston meghatározása szerint: „Amaz isteni jótétemények előre tudása és előre készítése, melyek segítségével teljes bizonyossággal üdvözülnek, akik üdvözülnek.” Az előrerendelés hittétel.¹⁷ Ennek a hittételnek szögesen ellentmond az a téves elmélet (az eleve elrendelés), amely szerint Isten kezdettől fogva egyeseket kárhozatra, másokat eleve üdvösségre szánt a szabad akaratuk kiiktatásával. A hittétel azonban mást mond: Isten előre tudásába belekalkulálja a szabad akaratot. Isten tudja azt előre, hogy ki fog elkárhozni. De az egyén nem azért kárhozik el, mert Isten ezt tudja, hanem Isten azért tudja (mivel ő mindentudó), mert el fog kárhozni. Tehát Isten nem oka az elkárhozásának. Isten előre tudása nem csorbítja a szabad akaratot, azt a megvalósítható lehetőségekbe belekalkulálja. Isten együtt látja a múltat, a jelent és a jövőt. Ha az Isten nem adna lehetőséget a mennyország vagy a kárhozat szabad választására, akkor állna fenn az eleve elrendelés, amely viszont duplán igazságtalan lenne. Isten pedig – lényéből adódóan – végtelenül igazságos. Isten a mennyországot olyan örökségként adja, amelynek gyarapításához az ember – az isteni kegyelem segítségével – maga is hozzájárul. A mennyország tehát megszolgált jutalom.¹⁸

Szentek egyezsége

Szentek egyezségének nevezzük – amint ezt a hitvallásban is megvalljuk – a küzdő (földön élő emberek), a szenvedő (tisztítóhelyen szenvedők) és a megdicsőült (üdvözültek) egyház tagjait. Isten az ő akaratát sokszor embereken keresztül valósítja meg. Ezért adott lehetőséget és feladatot az egymásért való imádkozás terén is. Hogyan tudják egymást lelkileg segíteni az Egyház ezen három részlegének tagjai? Az üdvözültek tudnak imádkozni a tisztulókért, illetve a földön élő emberekért. A földön élők pedig a tisztulókért. Az egymásért való közbenjáró imádsággal kapcsolatban felmerülhet a kérdés, hogy Isten miért más emberek imádságaitól tesz függővé emberi sorsokat. Erre a következőket felelhetjük. A közbenjáró imádság nagy lendítést adhat egy másik embernek, aki megtérhet és így végső soron üdvözülhet. Tehát a közbenjáró imádság az ő bánatát indítja fel. Saját, személyes bánata nélkül, csak a közbenjáró imádság által nem üdvözülne. Ha valaki egy másik embert rosszra csábít, az (ha elkárhozik) nem azért kárhozik el, mert rosszra csábították, hanem azért, mert beleegyezett, tehát végeredményben saját, személyes döntése következtében (ezért nagy mindenkinek a felelőssége). Egymás javára, üdvére, de kárhozatára is válhatunk, ahogyan ez a Szentírásban is szerepel: „Ha ti ismeritek Isten irgalmasságának elnyerésére az eszközöket, s mégsem teszitek meg, ami rajtatok áll, akkor ti is felelősek vagytok a világ vesztéért”. „Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözüljenek” (1 Kor 10,33).¹⁹ Istenhez térni sohasem késő, ahogyan azt a jobb lator példája is mutatja; az ő szenvedése már bűntörlő vezeklés volt!

Erdős Mátyás atya homíliájában Jézus szavait az alábbi hasonlattal teszi szemléletessé: „Az Úr Jézus előre kiadta a nagy érettségi tételeket. Az örök élet érettségijére is így kell tudni a kérdéseket. Az Úr Jézus kérdéseket tesz fel, azt fogja kérdezni: éhes voltam, ennem adtatok-e, szomjas voltam, innom adtatok-e, ruhátlan voltam, felruháztatok-e, beteg voltam, meglátogattatok-e, börtönben voltam, felkerestetek-e. S akkor azt fogja mondani: amit egynek tettetek a legkisebbeknek, nekem tettétek.”²⁰ Ha valaki irgalmas, az Isten még inkább az lesz vele. Az Isten nagylelkű a jutalmazásban – a szenteket érdemeiken felül jutalmazza, a kárhozottakat bűnükön alul bünteti. Krisztus Király ünnepén a liturgiában ezt énekeljük: Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat – Krisztus győz, Krisztus uralkodik, Krisztus kormányoz. Kérjük az Istent, adja meg a végsőkig való kitartás kegyelmét, hogy egykor mi is az üdvözültek sorában lehessünk!

⁰¹ Schütz Antal: Katolikus hittan középfokú iskolák számára. 15. kiadás. Szent István Társulat Budapest, 1941. 69.
⁰² Bangha Béla: Krisztus és Egyház, Magyar Kultúra Kiadóhivatala, Budapest, 1916. 14.
⁰³ Krajsovszky Gábor: Erdős Mátyás atya elmélkedései, beszédei, előadásai. Budapest, 2006. 18.
⁰⁴ Mindszenty József: Hirdettem az Igét. Mindszenty Alapítvány, Vaduz, 1982. 133–138.
⁰⁵ Egyházam és Hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei II. Összegyűjtötte, bevezette, jegyzetekkel ellátta: Beke Margit. Esztergom, 1994. 184.
⁰⁶ I. m. Krajsovszky: 47.
⁰⁷ Bangha Béla: Világnézeti válaszok, Budapest, Pázmány Péter Irodalmi Társaság, 1940. 187–188.
⁰⁹ I. m. Schütz. 412-413.
¹⁰ 1973. augusztus 5. Bécs, Pázmáneum. In: Vasárnapi Levél 1974. 11–12. sz. 200–201.
¹¹ I. m. Krajsovszky. 17.
¹² I. m. Krajsovszky. 64.
¹³ I. m. Krajsovszky. 18.
¹⁴ I. m. Krajsovszky. 71.
¹⁵ I. m. Krajsovszky. 18.
¹⁶ I. m. Krajsovszky. 65.
¹⁷ I. m. Schütz. 63–74.
¹⁸ I. m. Krajsovszky. 60–61.
¹⁹ I. m. Krajsovszky. 66–67.
²⁰ I. m. Krajsovszky. 69.

Krajsovszky Gábor (1966) gyógyszerész, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának Szerves Vegytani Intézetében egyetemi adjunktus. Mindszenty József élettörténetével, megnyilatkozásaival két évtizede foglalkozik.

Forrás: http://www.keesz.hu/node/2541