Krajsovszky Gábor: Isten játszik a történelem orgonáján

„A csoda az emberekben és a világban történik aszerint, ahogyan dolgozunk és küzdünk. Isten mindig azzal van, aki állhatatosan kitart.”
Mindszenty József

Az idei esztendőben emlékezünk az 1956-os szabadságharc fél évszázados évfordulójára. Egyre kevesebben vannak azok, akik ezt a történelmi eseményt személyesen átélték, és sokan vannak olyanok, akik utána születtek. Egy nemzet jövője szempontjából alapvető jelentőségű a saját múltjának hamisításoktól mentes ismerete. Ma, az egyre erkölcstelenebb és hazugabb közszellemben elengedhetetlen a hiteles, szókimondó tájékoztatás. Magyarországon már legálisan megjelenhetnek a forradalom nagyságát és páratlan sorsfordító szerepét bemutató dokumentumok, visszaemlékezések. Ezen írások elsősorban olyan személyektől származnak, akik személyesen is átélték ezt az eseményt, a magyarság oldalán történő aktív részvétellel. Magyarországon vallási közösségek tekintetében a legnagyobb létszámmal 1956-ban a Római Katolikus Egyház rendelkezett, hat és félmillió hívővel. 1948 óta Magyarországon a katolikus egyház a teljes rabszolgaság és megalázottság sorsában élt. Legfőbb vezetőjét, Mindszenty József hercegprímást, esztergomi érseket, akit a kommunista helytartók 1948-ban igazságtalanul bebörtönöztek, 1956. október 30-án, az esti órákban a rétsági honvédség egyik tiszti alakulata kiszabadította felsőpetényi rabságából. Erről a Magyar Nemzet október 31-i száma így tudósít: „Rétság község lakossága elsőnek üdvözölhette a rabságból kiszabadult hercegprímást, akit a nyolcéves fogság sem testileg, sem lelkileg nem tudott megtörni. Az üdvözlésre az első szava ez volt: »Fiaim! Ott fogom folytatni, ahol nyolc évvel ezelőtt abba kellett hagynom.«¹ Mindszenty bíboros a szabadságharc szimbólumává vált. Éppen ezért főként az ő megnyilatkozásai alapján készült ez a megemlékezés, amely nem foglalkozik a szabadságharc eseményeinek részletesebb ismertetésével, hanem annak szellemiségét igyekszik néhány példán, megnyilatkozáson keresztül bemutatni.

Mindszenty bíboros kiszabadítása és első megnyilatkozásai

Mindszenty bíborost az 1948-as igazságtalan lefogása és bebörtönöztetése után a külvilágtól a lehető legteljesebb mértékben elzárták. Édesanyja is csak ritkán látogathatta, hollétének ismerete nélkül: a látogatásra lefüggönyözött autóban vitték. A bíborost – rabságának utolsó idejében – a hatalom részéről egyezkedési céllal is felkeresték. Az ő válasza erre csak egy lehetett: „nem adok fel abból, amiből nem lehet, nem szabad feladni.”²

1956. október 24-én, reggel Tóth plébános (a hatalom által a felsőpetényi fogságában engedélyezett gyóntatója) lélekszakadva rohant be a bíboroshoz, jelentve neki, hogy Pesten kitört a forradalom. A fogvatartókban ijedelem, szorongás volt; a prímást négy nap elteltével el akarják vinni őrzési helyéről. Mindszenty nem enged, az erőszakoskodások következtében szakad a reverendája, de ő marad. Később az Állami Egyházügyi Hivatal embere is el akarja szállíttatni „biztosabb helyre”, szintén az egyezkedés szándékával. Másnap az őrségből egy küldöttség kereste fel a prímást, akik bejelentették, hogy a maguk körében megalakították a forradalmi tanácsot, így ennek következtében nem őrzői többé. A bíboros szabad ember lett. Emlékiratai szerint utána az események így folytatódtak: „Aztán hallom, hogy csapat vonul a folyosón – keményen, csattogó csizmákkal. Visszajöttek az orosz páncélosok? Nem ez történt. Amikor felpattan az ajtó, belép hozzám a rétsági honvédség tiszti-különítménye. Vezetőjük Pallavicini őrnagy jelentkezik. »A hercegprímás szabad!« Azonnal indulhatunk Esztergomba vagy Budára. Drága magyar honvédek! Megáldottam őket. S nem tudom, ki volt megindultabb, ők vagy én magam, amikor áldásomat kapták.”³

Pálinkás (Pallavicini) Antal őrnagy, Molnár Bertalan és Deák János hadna-gyok kísérték Budapestre Mindszenty bíborost kiszabadítása után. (Az Emlékiratok, illetve a Mindszenty Okmánytár további négy személyt is megemlít: Balajda hadnagyot, Spitz főhadnagyot, Tóth főhadnagyot és Rahoczki gépkocsivezetőt.⁴ ) Az ő beszámolóik alapján az események a következők voltak; Felsőpetényben rövid tűzharcban elkergették a kastélyt őrző államvédelmistákat, és utána a rétsági laktanyába vitték át Mindszenty Józsefet. Ott meleg fogadtatást rendeztek neki, az éjszakát is náluk töltötte. Közben sokan jöttek, akik a prímás kiszabadítására indultak, de már csak szabadságának üdvözlésére érkeztek. Reggel indultak tovább Pestre. Vácra érve virággal árasztották el a bíborost vivő harckocsit. A prímás áldást osztott az út mentén felsorakozott embereknek. Mindenütt nagy ünnepléssel fogadták a hercegprímást. Budán, az Úri utcai érseki palota előtt hatalmas tömeg várta, akikre – a nemzeti és a pápai himnusz eléneklése után – főpásztori áldását adta. Ezután a bíboros palotájában csendes szentmisét mondott.⁵ „A Bazilika harangjai éjjel két óra körül mintegy negyed órán át zúgtak a bíboros hercegprímás szabadulásának örömére.”⁶ Ez alkalomból XII. Pius pápa táviratban üdvözölte a kiszabadult hercegprímást.

„A történelem orgonáján az Isten játszik, a fegyverek zörejéből és zajából kihallatszik a magyar ifjúságnak és munkásságnak szabadságóhaja.”⁷ – nyilatkozta a bíboros az Új Embernek a szabadságharcról. Az alábbiakban – minden különösebb kommentár nélkül, hiszen a bíboros szavai magukért beszélnek – azon megnyilatkozásokból olvashatunk, amelyeket Mindszenty József a különböző újságoknak adott. Legtöbbjüket Budára érkezésekor, október 31-én fogadta. A korabeli újságokat olvasva ez az évforduló nagy büszkeséggel tölti el azokat, akik joggal és minden tekintetben a magyar nemzethez tartoznak. Mennyi bátorság, mennyi hazaszeretet, a dolgokat és személyeket néven nevező, nem ködösítő megnyilatkozás látott napvilágot! Milyen jó volna, ha ennek a szellemiségnek legalább egy kis töredéke jellemezné a mai magyar tömegtájékoztatást!

A Magyar Honvéd Szerkesztőségének a bíboros ezeket mondotta: „Csodálatom fejezem ki a magyar ifjúság fegyveres harcának, a katonáknak, a munkásoknak, az egyetemistáknak, a parasztoknak, a vidékieknek és a fővárosiaknak egyaránt. Nyolc esztendő után magyar katonák tépték fel börtönöm lakatjait. A derék rétsági honvédek, tisztek voltak azok, akik szívük cselekedete szerint beállítottak hozzám és elhoztak magukkal. Meg is pihentem a kaszárnyájukban. A magyar fegyverekre főpásztori áldásomat küldöm, azt kívánom, hogy azt a dicsőséget, amit a magyar fegyvereknek szereztek, sokasítsák, gyarapítsák majd, amikor arra szükség lesz.”⁸ Ha jogos az önvédelem, az eszköz is az. Az 1956-os szabadságharc védekező háború volt a belföldi kommunisták, a betörő orosz seregek ellen. Ezt ma – semmilyen morális alapon – kétségbe vonni nem lehet! Ezeket a derék honvédeket később a bosszúállók kegyetlenül, sok esetben halállal büntették – Pallavicini őrnagyot kivégezték; erre a szomorú és gonosz tettre a rétsági laktanya udvarán kopjafa emlékeztet.

„Élek és egészséges vagyok. Azt hiszem, ebben a pillanatban tennivalóim szempontjából ez a legfontosabb. Nehezen is tudnék mást mondani (…) Távoltartottak a külső zajló világtól. Idő kell ahhoz, hogy részletesen nyilatkozhassam, de (…) ezt meg fogom tenni. Köszönöm az érdeklődést. Különösképpen köszönöm most önökön keresztül – elsősorban a francia és olasz nemzetnek, hogy a legsúlyosabb órákban annyi rokonszenvvel és megértéssel viseltetnek a magyar nemzet szent ügye iránt, és hogy annak idején olyan sokat tettek egyéni ügyem igazságának védelmezésére is. Korom és a hosszú raboskodás ellenére is teljes egészségben vállalom újra a magyar katolikus hívők nagy táborának lelki vezetését, irányítását.”⁹ – mondta a Magyar Nemzetnek a kiszabadult hercegprímás.

„Senkivel szemben nem érzek ellenszenvet, annál kevésbé gyűlöletet. Ha éreznék, kitépném szívemből! Mert most a magyar szívekben szeretetre és összefogásra van szükség.”¹⁰ A harcoló ifjúságnak szóló üzenete pedig így hangzik: „Igazán az öreg Toldi Lőrincné szavai tolulnak az ajkamra: »Lelkemtől leledzett gyönyörű magzatom, csak hogy szép orcádat még egyszer láthatom.« Gyönyörűség látni téged, magyar ifjúság ilyen nagynak, szépnek! Legyen hitetek és ragaszkodjatok az erkölcsi alaphoz mindenben és mindenkor!”¹¹ Ezeket az eligazító gondolatokat közölte az Igazság című lap Mindszenty hercegprímás megnyilatkozásából.

A sokszor meghamisított rádióbeszéd

Mindszenty bíboros kiszabadulása utáni első rádiószózatában, november 1-jén a következőket mondotta: „Hosszú fogság után szólok a magyar haza valamennyi gyermekéhez. Senkivel szemben nincs gyűlölet szívemben. Csodálatraméltó hősiesség szabadítja meg most a hazát. A világtörténelemben páratlan ez a szabadságharcunk. Minden dicsőséget megérdemelnek fiataljaink. Hála és imádság az áldozatokért! Honvédségünk, munkásságunk, földműves népünk példát mutatott az együttes hazaszeretetre. Az ország helyzete rendkívül súlyos. Napok óta hiányzik az élet folytatásának minden közös föltétele. A legsürgősebben meg kell találnunk a kibontakozást. Most tájékozódom, két napon belül a kibontakozás útjáról személyes szózatot intézek a nemzethez.”
¹² Ezt a beszédet november 3-án este a Szabad Kossuth Rádió Budapestről, illetve a Szabad Petőfi Rádió Győrből közvetítette. A szózat szövegét a bíboros Emlékirataiban közreadja.
¹³ A beszédben senkit nem fenyeget, nem követeli vissza az egyházi nagybirtokokat, mint ahogyan azt annak meghamisítói évtizedeken át állították. A több mint 20 perces nyilatkozat lebilincselő, stílusa nyugodt, hangneme kiegyensúlyozott. A teljes szöveg ismeretében azokat a mondatokat célszerű kiemelni, amelyek lényegbevágó történelmi, egyházkormányzati és erkölcsi kérdéseket, megállapításokat érintenek:

„Igen gyakori mostanában annak a hangsúlyozása, hogy a nyilatkozó a múlttal szakítva őszintén beszél. Én ezt így nem mondhatom (…) Azt sem mondhatom, hogy most már őszintén beszélek, mert én mindig őszintén beszéltem; vagyis kertelés nélkül mondtam azt, amit igaznak és helyesnek tartok.” Megköszönte XII. Pius pápának a segítségét, majd mindenkinek a fogsága alatt személyére irányuló részvétet és segítő szándékát. Ezután Magyarország szenvedéseire és szabadságharcaira emlékeztetett: „Mi kis nemzet vagyunk. Kis ország a földgömbön. Ám valamiben mégis elsők vagyunk: egy nemzet sincs, amely ezeréves történelme során nálunk többet szenvedett volna. Első királyunk, Szent István uralkodása alatt nagy nemzetté fejlődtünk. Ám folyton szabadságharcokat kellett vívnunk.” A békéről, nemzeti érzésről pedig a következőket mondta: „De mi rendkívül súlyos helyzetünkben is azt reméljük, hogy nincsen ellenségünk. Mi sem vagyunk ellenségei senkinek sem. A régi nacionalizmusokat mindenütt át kell értékelni. A nemzeti érzés ne legyen többé harcok forrása az országok közt, hanem az igazság fundamentumán a békés együttélés záloga. Mi magyarok, az európai népek családi, bensőséges békéjének zászlóvivőiként akarunk élni és cselekedni. Nem mesterségesen hirdetett, de valódi barátságban mindegyikkel.” Ezután a beszéd legsúlyosabb megállapítása következik: „Egész helyzetünket azonban az dönti el, hogy a 200 milliós orosz birodalomnak mi a szándéka a határainkon belül lévő katonai erejével. Rádiójelentések adták hírül, hogy ez a fegyveres erő növekszik. Mi semlegesek vagyunk, mi az orosz birodalomnak nem adunk okot a vérontásra. De nem merül fel az orosz birodalom vezetőiben a gondolat, hogy sokkal jobban fogjuk becsülni az orosz népet, ha nem igáz le bennünket? Csak ellenséges népre szokott rátörni a megtámadott másik ország. Mi most nem támadtuk meg Oroszországot! Őszintén reméljük, hogy az orosz fegyveres erők mielőbbi kivonása országunkból megtörténik.”

A szabadságharc értékelése pedig így hangzik: „Tudja meg mindenki az országban, hogy a lefolyt harc nem forradalom volt, hanem szabadságharc. 1945-től egy vesztett, számunkra céltalan háború után erőszakkal épült ki az itteni rendszer, amelynek örökösei most a megtagadás, megvetés, undor és elítélés izzó bélyegeit sütik annak minden porcikájára. A rendszert az egész magyar nép söpörte el. Az örökösök ne kívánjanak erről még egy bizonyságot. A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel népünk élén. A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akar dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akar határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől. Ennek a ténynek valóságát maga a nép semmiféle illetéktelen előny érdekében nem engedi elcsavarni, kiaknázni. (…) Jogállamban élő, osztály nélküli társadalom, a demokratikus vívmányokat fejlesztő, szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátozott magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúr-nacionalista szellemű nemzet és ország akarunk lenni. Ez akar lenni az egész magyar nép.”

A felelősségre vonások tekintetében pedig a törvényes, magyar bíróságot tartja az egyedül elfogadható (de egyben kötelező) számonkérések lehetőségének, mindennemű magánbosszú teljes mértékű elutasítása mellett. „A törvényes felelősségre vonásoknak minden vonalon, éspedig független és pártatlan bíróság útján kell bekövetkezniök. Magánbosszúkat el kell kerülni, ki kell küszöbölni. A bukott rendszer részesei és örökösei külön felelősséget viselnek saját tevékenységükért, mulasztásokért, késedelemért vagy helytelen intézkedésekért egyaránt.”

Az egyházi vonalon történt súlyos visszaélések elleni tervezett intézkedéseit pedig így foglalja össze: „Megemlítem az ország hat és félmillió katolikus hívőjének a tájékoztatására, hogy a bukott rendszer erőszakának és csalárdságának minden nyomát egyházi vonalon felszámoljuk.”

A nyolc esztendő alatt teljesen elnyomott valláserkölcsi nevelés visszaállításáról, illetve a beszüntetés következményeiről a szózat záró részében olvasható, hallható egyértelmű állásfoglalás. „De végezetül egy kérdés felvetése mégsem hagyható el: mit gondolnak a bukott rendszer örökösei? Ha az általuk megbélyegzett elődeik valláserkölcsi alapon álltak volna, elkövették volna-e mindazt, amelynek következményei elől menekülni kényszerülnek? A keresztény hitoktatás szabadságának azonnali rendezését, a Katolikus Egyház intézményeinek és társulatainak, köztük sajtójának visszaadását joggal elvárjuk. Ettől a pillanattól kezdve figyeljük, hogy ígéretek és cselekedetek fedik-e egymást, és ami ma keresztülvihető, azt senki ne halassza holnapra.”

A rádióbeszédben Mindszenty bíboros kétszer is bukott rendszernek nevezte a kommunizmust. Ez a kifejezés módfelett ingerelte azokat, akikre ez vonatkozott. A kommunizmus morálisan megbukott, de uralmát fegyverrel fenntartotta. A szabadságharc fegyveresen elbukott, de erkölcsileg győzelmet aratott!

Menedékjog az amerikai követségen

Mindszenty bíboros a rádiószózatot követően a budai prímási palotába érkezett vissza. Ezután a miniszterelnöki titkár sürgősen visszahívta őt a Parlamentbe, ugyanis „a szovjet csapatok megindították a támadást és tüzet nyitottak a fővárosra.”
¹⁴ A bíboros az Országházban titkárával, Turchányi Egonnal is találkozott, akivel vissza akart térni budai házába. Eközben az autó eltűnt, a hidakat a hadműveletek miatt lezárták, és a Parlament épületét is körülvették már az orosz csapatok. Az ezt követő eseményekről a bíboros így emlékezik: „Melyik a legközelebbi követség? – kérdem Turchányit. Az amerikai. Menjünk oda. Az orosz páncélosok sorai közt (…) a Szabadság térre, az Egyesült Államok követségére indulok. A követ, Edward Thompson Wailes, melegen fogad a lépcsőházban, s mint a „szabadság jelké-pét” üdvözöl. Az elkerülhetetlen lefogás és a Szovjetbe hurcolás helyett így reméltem még tartalékolni magamat hazám és egyházam további szolgálatára. Ezt a nagy célt emlegette a Parlament kapujában hozzám csatlakozó rokonszenves katonatiszt is – rangja százados vagy őrnagy volt, már nem emlékszem –, aki az elmúlt hősi napok óta újra oly dicsőségessé vált Nemzeti Hadsereg egyenruháját viselte.”
¹⁵

Mészáros István egyik tanulmányában leírja az említett őrnaggyal történt találkozást. „Mindszenty visszaemlékezése szerint kísérő papja, Turchányi Egon javasolta menedékül az amerikai követséget, mert az volt a legközelebb. Egy további változat szerint a Parlament kapuja előtt éppen jelen levő Nagy Kálmán honvéd őrnagy ajánlotta nekik a követséget.”¹⁶

Nagy Kálmán, aki 62 hónapot ült börtönben segítőkészségéért, így emlékszik vissza: „Éppen, amikor elértem a [Kossuth] hidat, akkor jött ki a hercegprímás az Országház déli kapuján. Odamentem hozzá és elmondtam neki, hogy az oroszok betörtek a HM-be, s valószínűleg vége a szervezett ellenállásnak. Mindszenty (…) megkérdezte: „Hová menjek?” „Eszembe jutott: a legközelebb az amerikai követség található. Felgyűrettem a bíboros és a titkár reverendáját a kabátjuk alá és elindultunk. Át a téren, a követségre. Mindszenty úgy ment a szovjet harckocsik között, mintha azok ott sem lettek volna. A titkár, aki jól beszélt angolul, előrement és szólt az amerikaiaknak: menedéket kér a hercegprímás. Mindszenty megköszönte a segítségemet, és kezet fogott velem. Ezt fényképezte le egy amerikai fotós. És ez a fénykép azután szerepet játszott az ellenem indult bírósági tárgyaláson.”¹⁷

Mindszenty bíboros az amerikai követségről – odaérkezése napján – a következő nyilatkozatot tette közzé: „Komoly tárgyalások színlelése alatt összpontosított szovjet csapatok hajnalban megszállták a fővárost és az egész országot. Tiltakozom az agresszió ellen és kérem, hogy az Egyesült Államok és más nagyhatalmak nyújtsanak erőteljes és gyors védelmet hazámnak.”¹⁸

Az alábbi részletek Mindszenty bíborosnak az amerikai követségen írt naplójának, a Napi jegyzeteknek „A kor és a bíboros” című fejezetéből valók. Ebben Csonka Emil elemzi a szabadságharc leverését követő időszakot, a 15 év alatt készült naplójegyzeteket, illetve a bíboros száműzetésének világpolitikai okait. Minderről így ír: „Amikor a bíboros 1956 őszén belépett a Szabadság téren levő amerikai követség kapuján, Magyarországon forróháború volt, a világban pedig, Kelet-Nyugat relációjában, hidegháború. (…) 1971-ben, mikor a bíboros távozott, (…) a szuperhatalmak, Amerika és Szovjetunió viszonyát ekkor már a „detente”, az enyhülés, sőt az enyhülési eufória jellemezte, irányította. (…) Ez év – 1971 közepén több ízben Budapestre látogatott Zágon József prelátus (…) aki Rómában élve jelentős feladatokat kapott a Vatikán diplomáciai gépezetében. (…) a Vatikán őt küldte Budapestre, (…) hogy a bíborost rábeszélje az ország elhagyására. A Vatikánnak ez az óhaja először diszkréten és kötelező erő nélkül jelentkezett, később félreérthetetlen nyomatékkal, legvégül félreérthetetlen parancs formájában. Mindszenty kezdettől fogva ellenkezett a gondolattal, mindaddig a nép körében kívánt maradni, amíg az ország, a vallás, az egyház helyzete nem javul. Azt szerette volna, ha cserébe az ő távozásáért a rendszer orvosolja az egyház sérelmeit, begyógyítja sebeit, biztosítja az egyház életképességét. Mind többször hangoztatta: ütőkártyának tekinti magát a Vatikán és a magyar kommunista állam között folyó tárgyalásokon. Annak ellenére, hogy vendéglátói a budapesti amerikai követségen meleg emberi szeretettel vették körül, a hetvenes évektől kezdve helyzete politikai okokból megnehezedett, s a kettős nyomás, az amerikai enyhülési politika, valamint a Vatikán és a Nyugat új keleti politikájának nyomása arra késztette a bíborost, hogy ellenkezését feladja. (…) Hosszú, nehéz évek tusakodása előzte meg a végső döntését, belenyugvást a távozásba, az engedelmességet a római pápának. (…) A másfél évtized alatt (…) Mindszenty bíboros sorjában megélte a hidegháború, a koegzisztencia, a hídépítés, valamint a detente politikáját. Megélt négy amerikai elnököt (…), három római pápát (…) és egy magyar pártfőtitkárt. VI. Pál pápa, Nixon amerikai elnök és Kádár János magyarországi pártfőtitkár kormányzása idejére esik a bíboros eltávolítása Budapestről és Magyarországról. (…) Mögötte maradt tizenöt év különös élete, amelynek hosszú hónapjaiban és napjaiban, amikor csak tehette, jegyzeteket készített. Tőmondatos, rövidebb vagy hosszabb, de mindig szűkszavú jegyzeteket.”¹⁹

XII. Pius halála után a világkommunizmus sátáni agyafúrtsággal és hallatlan hazugságszövevényével elérte tehát a Vatikánnál Mindszenty bíboros hazájából történő száműzetését (1971. szeptember 28.) és érseki székéből való eltávolíttatását (1973. december 18.). Az elhallgattatást azonban egyikük sem tudta keresztülvinni! „Üldözői, Egyháza legnagyobb ellenségei éppen a saját egyházi feletteseit használták fel ellene és először hazájából, majd érseki székéből is eltávolították. Páratlan megaláztatás volt ez. Gyenge vigasz, hogy az egyházi vezetés ettől a Krisztus Egyházát megszégyenítő lépéstől remélte az egyszerű hívek vallásgyakorlását megkönnyíteni. Ezzel szemben azt tapasztalhattuk, hogy helyzetünk ettől a lépéstől nemhogy könnyebb lett, de annál inkább rosszabbodott. Lenin örökösei, a harcos ateisták – ezúttal egyházi segédlettel – ismét megnyertek egy csatát.” Így fogalmazódik meg a szomorú valóság Mészáros Tibor, Mindszenty bíboros utolsó titkára naplójegyzetének előszavában.²⁰

A szabadságharc eseményei, leverése és erkölcsi győzelme

Mindszenty bíboros 1956-ról, az azt követő eseményekről a következőképpen nyilatkozott. „Az ötvenhatos szabadságharc hirtelen pattant ki. Dicsőséges eredményt ért el kezdetben. De amikor a világ hatalmai nem tudták megérteni azt, hogy egy kis nép a szabadságért mire képes, és amikor szinte a szóözönnel és a hiábavaló locsogással inkább a másik oldalon segítettek, hát akkor fordult nehézre a mi szabadságharcunk sorsa.”²¹ „Békés tüntetés indul október 23-án: fegyvertelen magyarok tüntetése. Gerő ÁVH- legényeivel lövetni kezd. Fegyverre fegyver volt a válasz, s kitör a magyarok legszebb szabadságharca. Elsöprik Gerőt; tűz alá veszik az ÁVH-sokat. Az oroszok beavatkoznak. Ledöntött orosz emlékeket, sérült épületeket, szünetelő gyárakat látok – és boldog, megkönnyebbült emberi arcokat. A fölkelők állják a harcot és győznek.”²² „Dicsőséges volt ez a hét. Gyerekek verték meg az orosz hadsereget a Molotov- koktéllal. És az orosz nem mert mozdulni. Látta a tökéletes vereséget és itt szégyenbe borult az arca, hogy iskolás gyerekek intézték el a páncélosaikat. De aztán, amikor kapott egy biztatást, hogy bizonyos nagyhatalmak nem szeretik hogy akad egy nép, amely nincs barátságban a Szovjettel – nem az orosz néppel – akkor hozta a Központi Bizottság Moszkvában a határozatot, amit addig nem mert meghozni.” ²³

Pongrátz Gergely, az 1956-os magyar szabadságharcban a budapesti Corvin-köz szabadságharcosainak parancsnoka, könyvében idézi a Mindszenty bíboros által említett két táviratot, amelyek a Nyugat részéről közvetlenül járultak hozzá a szabadságharc vérbefojtásához: „Azonban, hogy a szovjet gőzhenger meginduljon, arról gondoskodott az amerikai külügyminisztérium, amikor a Moszkvában levő követének elküldte azt a táviratot, melyet mélyen elhallgatnak úgy Keleten, mint Nyugaton. Ezzel a távirattal biztosították a Szovjet kormányt arról, hogy: »Az Egyesült Államok kormánya nem tekinti Magyarországot, vagy a szovjet blokk bármely tagját potenciális katonai szövetségesnek.«”²⁴

A második távirat szövege így hangzik: „Az Egyesült Államok kormánya nem tekinti jó szemmel azokat a kormányokat, amelyek barátságtalan viszonyban vannak a Szovjetunióval.”²⁵

Csonka Emil 1956-ról szóló munkájában²⁶részletes elemzést ad mindazon okokról, amelyek a szabadságharc kirobbanásához vezettek, Pongrátz Gergely pedig – mint az egyik leghitelesebb tanú – a szabadságharc eseményeiről, belső összefüggéseiről ad tudósítást.²⁷

1956 óta a Kádár- rezsim egyik legtöbbet hangoztatott indoka a szabadságharc leverésére, a szovjet haderők második intervenciójára az volt, hogy a november 3-án elhangzott Mindszenty beszéd nyílt jeladásnak számított – az ő szóhasználatuk szerint – a „feudálkapitalista-klerikális” restaurációra.

A második szovjet intervenció legfőbb indítóokáról Csonka Emil ad elemzést könyvében. „A magyar forradalom irodalmában, főleg a leveretés hatása alatt, megszülettek olyan tézisek is, hogy a második orosz beavatkozást a forradalomnak ez vagy az a mozzanata, elsietett gesztusa vagy radikális követelése váltotta ki. Jogos a kérdés, hogy akkor október 30-án miért hirdette meg egész kelet-európai politikája revízióját, s november 4-én miért indított mégis támadást Magyarország ellen? A szovjet vezetőséget még Szuez sem bátorította fel annyira, mint egy másik körülmény, nevezetesen az, hogy meggyőződött: az Egyesült Államok semmit sem kockáztat Magyarországért, vagy a többi közép-kelet európai nép szabadságáért, a Szovjetunió nyugodtan megindíthatja a támadást, Amerikától nem kell tartania. Ez volt a döntő! Mihelyt Moszkva látta, hogy Magyarország leverése nem jár kockázattal, habozás nélkül megindult. A magyar forradalom irodalmának a nemzetközi aspektusokat vizsgáló számos műve olyan eszmefuttatást tartalmaz, amely abból indul ki, hogy nyugati, amerikai katonai beavatkozás nélkül is eredményesen lehetett volna segíteni Magyarországon, ha Amerika diplomáciája erélyesebb, s ha Amerika legalábbis katonai erejének és fölényének a tudatában, azzal arányosan kel a magyar ügy diplomáciai védelmére. A magyar szabadság és ezzel a közép-kelet európai népek szabadságának ügyét azonban Amerika a pszichológiai csatatéren veszítette el. Sok múlt azon, hogy melyik fél tudott hatásosabban fenyegetni vagy ijesztgetni, akkor is, ha fenyegetését nem is akarta beváltani. Oroszok, az orosz polgárjogi mozgalom tagjainak véleménye szerint azonban korántsem volt szó arról, hogy háború tört volna ki. Elég lett volna, ha a Nyugat félreérthetetlenül tudtára adja a szovjet vezetőségnek, hogy nem tűri Magyarország eltiprását. A szovjet vezetőség semmiképp sem kockáztatta volna meg a világháborút. Az a feltevés és érvelés tehát, hogy a magyar forradalom nyugati megsegítése világháborúhoz vezetett volna, meglehetősen önkényes, s egyformán igazolni akarja a nyugati passzivitást és a szovjet intervenciót. Az adott esetben és időpontban a Szovjetunió nagyon is szorult helyzetben volt, háborúja népszerűtlen lett volna, így a tényleges háború veszélye meglehetősen kicsi volt. Ebben a helyzetben a határozott amerikai fellépés nem mulasztotta volna el hatását s Amerikának a háborún kívül egy sor más diplomáciai-katonai eszköz állt rendelkezésére ahhoz, hogy a Szovjetunióra nyomást gyakoroljon. Ehelyett Eisenhower elnök közvetve tudtára adta a Szovjetuniónak, hogy nincs mitől félnie. A magyar forradalom és szabadságharc nemzetközi hatása és jelentősége számos vonatkozásban azonnal megmutatkozott. A forradalom puszta ténye arra kényszerítette a szovjet kormányt, hogy csatlós-övezetében kevésbé radikális módszereket alkalmazzon. 1956 óta a Kreml egyik politikai maximája volt, hogy még egy Budapest, még egy magyar forradalomhoz hasonló esemény ne történhessék.”²⁸

A szovjet csapatok tehát nem a Mindszenty beszéd hatására támadták meg másodszor is Magyarországot!

Mindszenty bíboros Emlékirataiban a szabadságharc kitörésének okairól, és annak vérbefojtásáról a következőket állapítja meg: „Senki sem tudta felmérni a rendszer belső romlottságát és a nép (ifjúság, értelmiség, munkásság) lelkében a csömör fokát. Hogy állunk akkor azzal a fölfogással, hogy Moszkva robbantotta ki a magyar fölkelést? A két felfogás nem ellenkezik egymással. Moszkvának célirányosnak tűnhetett fel: egy ponton tágra ereszteni a gyeplőt, és amikor itt fegyverre érik a dolog, lecsapni, letörni keményen, kíméletlen ágyútűzzel és vérbefojtással, deportálással, börtönnel, internálással. Az elégedetlenség így nemcsak ezen az egy ponton, hanem mindenütt elnémul.”²⁹

A szabadságharc leverését követő bosszúhadjáratról, azok módszereiről és eredetéről pedig így tudósít: „Utána a politikai rendőrség hamar felszervezkedett: a harmadik napon már állott – november 4-e után.”³⁰ „A legújabb korban a bolsevizmus rendszeresítette és tökéletesítette a kínzás magas tudományát a Cseka intézményekkel. A „módszereket” állítólag nyugati szakértőktől tanulták. Nyugati alaposság, szervezőképesség indítja el, keleti vérszomj kiaknázza, tökéletesíti. Hitler Gestapo-ja később emel rajta. A magyar ÁVH mindkettőt értékesíti. Az iskolázók nálunk oroszok.”³¹„A magyar tanítványokat kommunista oroszok vezették be a kínvallatás modern és tudományos titkaiba, tőlük kapták a szakmabeli kiképzést.”³²„Magyarországot 1944 és 1956 október huszonharmadika között az idegen kommunista megszálló hatalom börtönbe helyezte. Azután tizenegy napig újra szabadon lélegeztünk. November negyedikétől kezdve újra Kelet vastömlöce lett az ország: a Vasfüggöny újra lezárult.”³³

A kommunizmus máig történő fennmaradása – belső támogatottságán túlmenően – külső támogatottságának is köszönhető. Mindszenty bíboros az 1956-os szabadságharcot követően számtalan megnyilatkozásában hívta fel a figyelmet a kommunizmusnak a még megmaradt szabad társadalmakat is fenyegető veszélyére. De ugyanúgy nem hagyja szó nélkül ezen szabad társadalmak, politikai rendszerek mulasztásait sem, melyek a kommunizmus térnyerését nagymértékben előmozdították. Emlékirataiban a bíboros így ír az 1956-os magyar szabadságharc elvesztésének külső okairól: „A Nyugat roppant vak is volt. A bolsevista betyárok – népek kiirtói – nemsokára királyi udvarokban kezdtek szalonképesek lenni. 1955–56 nagy ténye az, hogy amilyen mérvben megutálták a Vasfüggöny népei az orosz kommunista világot, oly fokban növekedett az elgyengült, lelkét lassan elvesztő Nyugat államaiban a Szovjet befolyása. Tengernyi magyar vér is folyt azért, hogy a Nyugat vakhályoga leváljon. De minden áldozat hiába volt. XII. Pius pápa ugyanakkor magatartásával példát mutatott a világnak. Minden rendelkezésre álló eszközzel küzdött érettünk, s egyetlen napon háromszor állt a világ elé Magyarországért.”³⁴

XII. Pius pápa már október 28-án külön enciklikában foglalkozott a magyar szabadságharccal. Ebben többek között ezt írta: „Értsék meg valamennyien, hogy a népek megháborított rendjét nem lehet megszilárdítani sem fegyveres hatalommal, amelyből csak emberhalál származik, sem a polgárokon elkövetett erőszakkal, mely benső meggyőződésüket úgysem hallgattathatja el, sem pedig kiagyalt hazugságokkal, amelyek tönkreteszik a lelkeket és egyaránt sértik mind a polgári és keresztényi lelkiismeretet, mind pedig az Egyház jogait; a szabadság utáni jogos vágyat amúgy sem lehet kioltani külső erőszakkal.”³⁵

Mindszenty bíboros így folytatja: „A nagyvilág nagyhatalmai attól a Szovjet-hatalomtól féltek, amelyet a kis Magyarország fiatal iskolásai oly csúffá tettek egy egész héten keresztül a pesti utcákon. S aztán, a kétségbeesett kiáltásokra már semmi visszhang nem érkezett a nagyhatalmaktól. Az UNO úgynevezett határozatait csak a nyugati nemzetek veszik komolyan. A Szovjet markába nevet. Így a magyar szabadságharc két vesztese: az erkölcsileg lezüllött világkommunizmus és a tétlen, megbénult, erejét vesztett Nyugat lett, az Egyesült Nemzetek Szövetségével az élen.”³⁶

Az ausztráliai Perthben az 1956-os hősök emlékére 1974. október 23-án elmondott szentbeszédében pedig a szabadságharc erkölcsi erejét elemzi éleslátóan. „Sok veszett ügy volt a világtörténelemben eddig. Nem mindig a veszett ügyek az értéktelenek. Sokszor ahhoz, hogy milyen szándékkal történik valami, sokkal inkább sikernek tekinthető a veszett ügy, mint a rossz szándékkal végzett – mondjuk – semleges ügy. Vigyázzunk erre, mert a történelemnek ez a tanulsága, tanítása. A veszett ügy is, ha a lelkiismeret tiszta és nyugodt, több erkölcsi előnyére van a nemzetnek és a nép sokaságának, mint a legnagyobb siker, amit a gonoszság sugallt és hozott létre.”³⁷

A hősies áldozat soha nincs hiába, mert egy nemzet ezer éven keresztül nevelődött ezeken a példákon. Tehát a szabadságharc céljai erkölcsileg mindenképpen megvalósultak és tisztességes magyar jövő építéséhez nélkülözhetetlenek!

Mindszenty bíboros 1946-ban a Váci Székesegyházban tartott szentbeszédé-ben egy uralkodóról beszélt, amelyhez hasonlót – idő és idő közt párhuzamot vonva – az 1956-os szabadságharc eltiprása után Magyarország is kénytelen volt elszenvedni. A beszéd idevonatkozó része így hangzik: „Ha valaki, akkor Földnélküli János uralkodó tudta igazán gyűlölni az Egyházat. Kifosztotta és utálta az Egyházat. Az élete szakadatlan gyilkosságözön volt. Egyszer csak ez az élet is elmúlt. Mert az egyházüldözők élete is befellegzik, azok sem örökéletűek. És ennek a Földnélküli Jánosnak a történelem megörökítette a sírfeliratát: „Itt nyugszik egy uralkodó, János volt a neve. Egész élete a gaztetteknek a láncolata volt, és amikor megérkezett a pokolba, azt is bemocskolta önmagával.”³⁸

Kommunizmus és kereszténység

A legnehezebb isteni parancs az ellenségszeretet parancsa. Ez nem érzelmi szeretetet jelent (hiszen ez lélektani képtelenség volna), hanem azt, hogy még az ellenségnek sem szabad a kárát (főként örök kárát) kívánni (ami természetesen nem zárja ki, sőt, szükségesnek tartja az igazságos szankciót). Ez a szeretet az úgynevezett hatékony szeretet. Mindszenty bíboros – a bolsevik börtönökben történt kínzatása ellenére ellenségeinek megbocsátott. Ez azonban korántsem jelentette és jelentheti az erkölcsi rossznak még csak a hallgatólagos elismerését sem. Az igazságot a megbocsátás mellett is ki kell mondani! Mindszenty bíboros kanadai missziós körútján, 1973-ban elmondott beszédének alábbi részlete keményen és tisztán fejezi ki a keresztény ember egyedül lehetséges viszonyulását a történelem legnagyobb számú – 100 millió – áldozatot követelő totalitárius rendszere felé.

„A kommunizmus nemcsak politikai párt, hanem legelsősorban világnézet; vallás ellen, Isten ellen, emberi lélek ellen, apostoli hitvallás ellen, Tízparancs és erkölcs ellen. Gyilkol, rabol, zsúfolja a börtönöket, a szibériai munkatáborokat. Lezülleszti az egyént, tönkreteszi a családot, csordává teszi a tömeget. Amely pillanatban valaki kommunista, abban a pillanatban megszűnt keresztény lenni. A keresztény Krisztushívő, a kommunista megtagadja az érte meghalt és föltámadt Jézus Krisztust, nem 30 ezüstért, csak egy csalásért. Hite az istentelenség, erkölcse az erkölcstelenség. Ismerem a világtörténelmet. A történelem legkegyetlenebb rendszere ez.”³⁹

Végezetül álljon itt Mindszenty bíborosnak a kommunista rendszerhez, illetőleg kommunista személyekhez való viszonyáról egy 1974-es sajtókonferencián elhangzott nyilatkozata. A sajtókonferencián többek között az alábbi kérdést intézték hozzá: „Eminenciád úgy 1956-ban kiszabadulás után, mint most, Magyarországról való kijövetele után kijelentette, hogy megbocsát minden ellenségének. Ez vonatkozik a kommunistákra is?” Mindszenty válasza a következő volt: „Igen, minden ellenségemnek megbocsátok, de ez nem jelenti, hogy életem utolsó percéig ne harcoljak a kommunista rendszer ellen, a nemzetemet és a kereszténységet elnyomó zsarnokság ellen. Az ellenségeimnek személy szerint megbocsátok – de a kommunista rendszernek soha!”⁴⁰

Záró gondolatok

Bízunk a Gondviselésben – s nem hiába! – zárul Mindszenty József esztergomi érsek 1956-ban a magyar nemzethez és a világhoz intézett híres, a kommunisták által meghamisított rádiószózata.⁴¹ Ennek a beszédnek az ismeretében feltehetjük a kérdést, milyen kilátásaink vannak, és egyáltalán mi lehet a vigasztalásunk ebben a mai helyzetben? Ehhez meg kell gondolnunk azt, hogy egyrészt a földi élet nem a végső igazságszolgáltatás helye. Másrészt, bármilyen hatalommal is kell szembenézni, mindig igaz az állítás, amit Jézus Pilátusnak mondott, amikor az őt – gúnyruhába öltöztetve – az alábbi szavakkal kérdőre vonta: „Hát nem tudod, hogy hatalmam van rá, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy keresztre feszíttesselek?” (Jn 19,10.) Jézus erre csak ennyit mondott: „Nem volna fölöttem hatalmad, ha onnan felülről nem kaptad volna!” (Jn 19,11.) Bár a rossz az Istennek nem kifejezett szándéka, hanem csak megengedése, így nem alaptalan az irgalmában való töretlen bizakodás. Az Istent szeretőknek minden a javára válik!

Ennek gyakorlati kivitelezését Mindszenty bíboros 1974-ben egy sajtókonferencián így jelölte meg: „1956. november 4-én reggel, amikor a szovjet tankok támadása elől – mint akkor gondoltam: ideiglenesen – menedéket kerestem az amerikai követségen (...). A volt Magyarország elmúlt, a történelem nem állt meg. Az eljövendő Magyarországnak alapvető emberi jogokon, szabadságon, önrendelkezésen kell felépülnie. Mivel a jelen magyar uralom nem erre épült, nem tehetek mást, mint küzdök a leendőért, az eljövendőért.⁴²

Mindszenty bíboros beszédeiben – szabadulásakor is – többször szerepel az a mondat, hogy „ne nehezítsük az Isten kezét, aki a történelem orgonáján játszik”. Hogyan lehet ezt értelmezni? Talán úgy, hogy a világtörténelem alakulása végérvényesen az Isten kezében van, minden emberi gonoszság ellenére is. Az Isten lehajol, és előbb-utóbb – reményeink szerint – megmenti a magyar nemzetet. Vajon az Isten hány igazért fogja ma megmenteni a Szűz Máriának felajánlott országot?

A gonoszságnak soha nem lehet jogos a térnyerése, semmiféle eltorzított demokrácia-fogalom fedőneve alatt sem. „Ha Isten ránk tekint, (…) csak a sietve visszaállítandó független, és magyar bíróság lehet illetékes a számonkérésben” – írja végrendeletében Mindszenty József bíboros, a 20. század hitvalló magyar főpapja.⁴³ Az igazságot szolgáltató és elégtételt adó számonkérés mind a mai napig nem történt meg! E nélkül minden komolyabb továbblépés lehetetlen! A magyar történelem egyik legsötétebb korszakának büntetlen folytatása ez a mai kor, amelyben annak a rendszernek a nyúlványai újult erővel teszik tönkre a magyar jövőt. És mi miért nem védhetjük értékeinket, az egyetemes értékeket, amelyeket minden erővel le akarnak rombolni? A magyaroknak, magyar keresztényeknek fokozott erkölcsi kötelessége ennek a mai erkölcstelen szennyáradatnak az erejükhöz mérten történő megfékezése.

„Hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban” – írta Illyés Gyula az „Egy mondat a zsarnokságról” című, 1956-ban megjelent versében. A szabadságharc leverését követően – a kommunista pártfőtitkári ígéretek ellenére – véres megtorlások következtek. Amikor az esztergomi érseket 1948-ban bebörtönözték, nem ítélték halálra, mert ebben az esetben úgy vélték, a kommunizmus biztosabban ölhet, ha a prímás élete helyett a becsületét rabolja el. A szabadságharc megtorlásaként Kádár vérbírái 500 ártatlan embert végeztettek ki, 16 000 fő kapott tíz év feletti ítéletet, közel 23.000 embert internáltak. A harcok alatt 2600 ember vesztette életét, főleg fiatalok. Az országból 200 000 ember – ugyancsak főként fiatalok – menekült el a bosszúállók elől. Az ezt megelőző Rákosi-diktatúra közel 590 000 embert börtönzött be politikai okok miatt, 600 politikai foglyot végeztetett ki, a Hortobágyra 3300 főt telepített ki. 40 000 aktív ügynök súgott a politikai rendőrségnek, ebből még 1956. szeptemberében is 37 000 dolgozott aktívan.⁴⁴Ez maga volt a népirtás!

A Terror Háza Múzeum, a Recski Nemzeti Emlékpark és a 301-es Parcella hűen mutatja meg a „bolsevik humánumot”, a történelem legkegyetlenebb rendszerének valódi arcát!

Ma, amikor újfent az 1956-os szabadságharc eltiprói, illetve azok leszármazottai és szellemi örökösei uralják az országot, ajánljuk a nemzetet az Isten hozzánk lehajoló szeretetébe, a magyar szentek, vértanúk és hitvallók közbenjáró imádságába azzal a biztos hittel, hogy Magyarországot kizárólag az Isten irgalma mentheti meg, azé az Istené, aki felkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt!

⁰¹ Magyar Nemzet 1956. október 31. 2. In: 1956 a sajtó tükrében. Kossuth Könyvkiadó 1989. 166. Összeállította és szerkesztette: Izsák Lajos és Szabó József
⁰² Mindszenty József: Emlékirataim. Weller Publishing Co. Ltd., Torontó, 1974. Szent István Társulat, Budapest, 1989. 410.
⁰³ Mindszenty József: Emlékirataim, i.m. 417.
⁰⁴ Mindszenty József: Emlékirataim, i.m. 420.; Mindszenty Okmánytár III. Sajtó alá rendezte: Dr. Vecsey József. München, 1957. 306.
⁰⁵ Magyar Szabadság 1956. november 1. 1. In: 1956 a sajtó tükrében, i.m. 223.
⁰⁶ Szabad Szó 1956. október 31. 2. In: 1956 a sajtó tükrében, i.m. 176.
⁰⁷ Új Ember 1956. november 4. 1. In: 1956 a sajtó tükrében, i.m. 403.
⁰⁸ Magyar Honvéd 1956. október 31. 1. In: 1956 a sajtó tükrében, i.m. 187.
⁰⁹ Magyar Nemzet 1956. november 1. 2. In: 1956 a sajtó tükrében, i.m. 198.
¹⁰ Igazság 1956. november 2. 3. In: 1956 a sajtó tükrében, i.m. 279.
¹¹ Igazság 1956. november 2. 3. In: 1956 a sajtó tükrében, i.m. 279.
¹² Mindszenty Okmánytár III. i.m. 307.
¹³ Mindszenty József: Emlékirataim, i.m. 437–441.
¹⁴ Mindszenty József: Emlékirataim, i.m. 443.
¹⁵ Mindszenty József: Emlékirataim, i.m. 443.
¹⁶ Mészáros István: Bibó és Mindszenty. Valóság 2002. március XLV. évfolyam 3. szám http://valosagonline.hu
¹⁷ Séta a hercegprímással, s ami utána jött. Esztergom-Budapest 2006/3. sz. 9.
¹⁸ Egyesült Államok Nagykövetsége, Budapest. Telex Washingtonba, 1956. november 4. vasárnap 8.18 h www.jaky.hu/tori/1956_Nagy%20 Imre%20a%20r%E1di%F3ban.doc
¹⁹ Mindszenty József: Napi jegyzetek - Budapest, Amerikai Követség 1956–1971. Mindszenty Alapítvány, Vaduz 1979. 22–32.
²⁰ Mészáros Tibor: A száműzött bíboros szolgálatában. Mindszenty József titkárának napi jegyzetei (1972–1975). Lámpás Kiadó, Abaliget, 2000. 8.
²¹ Mindszenty József: Hirdettem az Igét. Mindszenty Alapítvány, Vaduz, 1982. 282.
²² Mindszenty József: Emlékirataim, i.m. 420-421.
²³ Mindszenty József: Hirdettem az Igét, i.m. 282–283.
²⁴ Charles Bohlen, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetének emlékiratai (Wietness to History) 413. In: Pongrátz Gergely: Corvin köz – 1956. 20.
²⁵ Brian McCauley, Hungary and Suez 1956. Journal of Contemporary History, 1981, 16, 777–800. In: Pongrátz Gergely, i.m. 21.
²⁶ Csonka Emil: A forradalom oknyomozó története 1945-1956 Veritas, München 1981.
²⁷ Pongrátz Gergely, i.m.
²⁸ Csonka Emil: A forradalom oknyomozó története, i.m. 498–508.
²⁹ Mindszenty József: Emlékirataim, i.m. 421.
³⁰ Mindszenty József: Hirdettem az Igét, i.m. 283.
³¹Mindszenty József: Emlékirataim, i.m. 375.
³² Mindszenty József: Emlékirataim, i.m. 235.
³³ Mindszenty József: Emlékirataim, i.m. 447.
³⁴ Mindszenty József: Emlékirataim, i.m. 448.
³⁵ Salacz Gábor: A Magyar Katolikus Egyház tizenhét esztendeje (1948–1964). Dissertationes Hungaricae ex Historia Ecclesiae IX. Görres Gesellschaft München 1988. 141. Sorozatszerkesztő: Adriányi Gábor
³⁶ Mindszenty József: Emlékirataim, i.m. 447-448.
³⁷ Mindszenty József: Hirdettem az Igét, i.m. 284.
³⁸ Egyházam és Hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei I. Összegyűjtötte, bevezette, jegyzetekkel ellátta Beke Margit. Esztergomi Főegyházmegye kiadása, Esztergom, 1991. 89.
³⁹ Mindszenty József: Hirdettem az Igét, i.m. 226-227.
⁴⁰ Mindszenty József: „Életem utolsó percéig harcolok”. Sajtókonferencia Torontó, 1974. szeptember 21. Magyar Élet, 1973. október 6. In: Mindszenty József: Szentbeszédek III. Vasárnapi Levél, Wien, 1973. (11/12), 50–53.
⁴¹ Mindszenty József: Emlékirataim, i.m. 437–441.
⁴² Mindszenty-leveleskönyv. Gondolatok a bíboros leveleiből 1938–1975. Összeállította: Mészáros István Budapest, 1997. 99.
⁴³ Füzér Julián: Szentnek kiáltjuk! Katolikus Magyarok Vasárnapja, Youngstown, Ohio, USA, 1987. 77.
⁴⁴ Szalay Róbert: 1956 – A forradalom igaz története. MET Publishing, 2000.; Hornyák Tibor: Hős városom krónikája – Újpest 1956-ban. Adatok, iratok, dokumentumok a megtorlásról – 2004.

Krajsovszky Gábor (1966) gyógyszerész, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának Szerves Vegytani Intézetében egyetemi adjunktus. Mindszenty József élettörténetével, megnyilatkozásaival két évtizede foglalkozik.

Forrás: http://www.keesz.hu/node/1692