Krajsovszky Gábor: Csak az imádkozó emberiség építhet

jobb világot

„Imádkozzunk Isten országáért, a gyűlölet távoztatásáért, a szeretet és béke szelleméért, az Anyaszentegyház szabadságáért és felmagasztalásáért, hazánk sorsának jobbrafordulásáért.”
Mindszenty József

Magyar engesztelő mozgalmak

Az idei esztendő engesztelő imaév a magyar nemzet lelki megújulásáért. Az elmúlt évtizedek sok tekintetben szinte helyrehozhatatlan károkat okoztak a magyarság lelki életében. „Nemzetünk nagyon nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg minket.” – olvasható az engesztelő imaévet meghirdető püspökkari körlevélben.¹1 A második világháborút követően, több tekintetben ugyan másként, mint ma, de szintén kilátástalan helyzetben volt az ország. Akkor a Magyar Katolikus Egyház, Mindszenty József bíboros, esztergomi érsekkel az élén egész országra kiterjedő engesztelő mozgalmat hirdetett. Mindszenty bíboros maga is nagy engesztelő volt: püspöki címerébe éppen ezért Árpád-házi Szent Margit is belekerült, mint a nemzet engesztelő példaképe. Éppen 60 esztendővel ezelőtt mondotta Mindszenty bíboros az egyik beszédjében: „Szeretnők minden újjáépítés-hirdetésbe beleilleszteni az imádság (…) újjáépítő hatalmát. Az imádság elhagyása a lélek és élet szétzüllesztésének a kezdete; az imádsághoz visszatérés Isten és a lélek, az élet megtalálása.”² Mindszenty bíboros beszédeiben és egész életével adott példát az engesztelés Isten szándéka szerinti megvalósítására. Prímási kinevezésének elfogadásáról az alábbiakat nyilatkozta: „A hercegprímási trónust 36 órás töprengés és vergődés, két főpap és gyóntatóm meghallgatása után vállaltam, hogy a nehéz viszonyok közt esetleg további fél esztendőre ne késsék a betöltés abban a tudatban, hogy vagy fogság- vagy gyalázatviselő kell most ide, és erre – Isten segítségével – való vagyok.”³ Mind az esztergomi kinevezést, mind az utána következő börtönéveket, majd a nagykövetségi menedékben, valamint számkivetésben eltöltött évtizedeket engesztelésül ajánlotta fel a magyar nemzetért, az egész kereszténységért. Emlékirataiban így vall erről: „Börtöni szokásom volt, hogy minden vasárnap (…) a plébániai misék idején (…) lélekben elindulok a sok-sok hívővel misére (…) A folyam mind szélesebbre vált s hazám más részeinek hívőit is egyre ölelte. S gondolatban együtt mentem (…) az öt világrész hívőivel. Az az érzésem volt, hogy darócban állok közöttük: a keresztény ősegyház vezeklője vagyok.”⁴ Éppen ezért a jelen összeállítás néhány fontos szempontot szeretne kiemelni Mindszenty bíboros ma is változatlanul aktuális, engesztelésre, vezeklésre vonatkozó útmutatásaiból.

Árpád-házi Szent Margit, a bűnbánat és engesztelés példaképe

A magyarság számára vesztett és céltalan háború után a moszkovita megszállók által erőszakkal betelepített rendszer még a háborús állapotoknál is nehezebb, kegyetlenebb korszakot hozott a nemzet életében. 1946. január 20-án, a domonkosok budapesti templomában Árpád-házi Szent Margitról mondott beszédével Mindszenty bíboros egy országos engesztelő, vezeklő imamozgalmat indított útjára. Ebben elsőként fölvázolta a 700 évvel azelőtti tatárjárás borzalmait, történelmi eseményeit. Azután Árpád-házi Szent Margit vezeklő életét állította példaképként: „Ő lesz a nemzet égboltján a vér- és könnyözön szivárványa, Magyarország szent Jeanne d'Arc-ja. Szégyenletes bűnöket, megannyi önzéseket csak szélsőséges magafelejtéssel lehet eltakarni és elfelejteni. Magyarországnak kellett, odaadta hát az életét. A nemzet is, Tamás-kézzel markolhatóan is aratott Szent Margitból.” Ezután – Szent Margit fogadalmának és áldozatának köszönhetően – „(...) a tatárok takarodót fújtak és egy szálig elvonultak. De elmentek, mert meghalt a nagy kán és a vezérek dicsőség-áhító önérdeke föléje került az apró tatárok vér- és has-istenítő önérdekének. A nagy kán még élhetett volna, de Isten úgy rendelte (…), hogy idejében elhalálozott és ez a halál a nemzet feltámadása volt. Isten keze ott van a világtörténelem orgonáján, és a földi nagyok csak engedelmes regiszterek azon. Benn virágzó, künn hatalmas és szabad lett újra a magyar, bizton is élt sérthetetlen jog alatt. Ebben (…) ott volt a természetfeletti segítség biztosítója, Szent Margit vezeklése, életáldozata a hazáért.” A beszéd végén a bíboros még a következőket mondotta: „Kedves Híveim! Ne várjátok, hogy most idő és idő közt párhuzamot vonjak. Nem ok nélkül hoztam magammal Veszprémből a magyar Sion ormára Szent Margit képét.”⁵

A nemzet engesztelő mozgalma 1946-ban

1946. február 11-én Mindszenty bíboros pásztorlevélben is kifejtette a nemzeti engesztelési mozgalom mibenlétét és eszközeit. A pásztorlevél az engesztelés hittani alapjait ismerteti, valamint az engesztelés és a vezeklés lehetőségeire ad eligazítást. „Az engesztelésnek ott van a helye, és akkor van az ideje, ahol, és amikor elárad a bűn és jelentkezik, megmutatkozik a velejárója, a haragvó Isten büntetése (…) Veronika kendőjeként résztvevő szeretetünket nyújtsuk, az isteni igazságosságnak eleget tegyünk és így a megsértett erkölcsi rendet helyreállítsuk. Az engesztelés mint a Jézus Krisztussal való egység, a bűnök eltörlésével kezdődik, a Krisztus szenvedésében való részesedéssel folytatódik, és az áldozatbemutatással befejeződik. Helye és ideje van ma körünkben az engesztelésnek? Soha inkább, mint napjainkban; semminek annyira, mint az engesztelésnek.”⁶ Az engesztelés a mások bűnéért történő elégtétel, a vezeklés pedig a saját bűnökért történő jóvátétel. Az engesztelés közösségi eszközeit Mindszenty bíboros többek között a szentórákban, szentségimádásokban, rózsafüzér-csoportok működésében, az elsőpénteki bűnbánati napok megtartásában jelöli meg. A vezeklés módjaira pedig – havonta egy-egy napra – a lelki magányt, önmegtagadást (amennyit a test egészsége megenged, és a lélek buzgósága kíván), a nehézségek panasztalan elviselését, az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit ajánlja. Hangsúlyozza a megszentelő kegyelemben való állapotot, amely alapfeltétele a másokért történő hathatós engesztelésnek. A pásztorlevél az egymás iránti felelősségre is rámutat, amikor is ezt írja: „Ha közönyösek maradunk, felelősek leszünk az elkárhozó lelkekért, népünk további pusztulásáért. E szerint lelkek, Egyház és haza sorsa van a kezünkben. Az áldozat fenntartja, megállapítja Isten sújtó kezét, mint Ábrahámét az angyal. Mi, az engesztelők, leszünk a Getszemáni kert vigaszt hozó angyalai.”⁷

Az imádság és az engesztelés erői

Moszkva magyarországi ügynökei – amint azt a Mindszenty Okmánytár is lépésről lépésre végigköveti – sajtóban, gyűléseken, tanfolyamokon gyalázták a nemzet keresztény múltját. Ezzel szerették volna a tömegek Egyház iránti bizalmát megdönteni. Ezért Mindszenty hercegprímás beszédeiben, megnyilatkozásaiban rámutatott a gyakorlati hitélet követelményeire, és a vezeklést, engesztelést, a megpróbáltatások türelmes elviselését hirdette. Hatvanban az Eucharisztikus Kongresszuson mondotta az alábbiakat, kiemelve a legnagyobb áldozat, az Oltáriszentség hatását az engesztelésben: „Az Oltáriszentség és Jézus Szíve kell most nekünk! Az Oltáriszentség és a szenvedő magyar nép egymásnak valók. Senkinek úgy nem kell ma, mint a magyarnak.”⁸ A katolikus sajtón át szava mindenhová eljutott. Így maradt ő mindvégig az egész nemzet lelkipásztora, hogy távol tartsa a lelkektől a materializmus romboló hatását. Ebben az igen feszült légkörben bocsátotta ki Mindszenty bíboros 1946 karácsonyán a békéről szóló püspökkari körlevelet, amelyben a kibontakozás egyedüli lehetséges útját az Istenhez való teljes odafordulásban jelölte meg. „Hiába várjuk a békét, hiába várjuk a borúfellegek távoztát, hazánk sorsának jobbra fordulását, keresztjeink könnyebbségét, a világ minden égtájáról sűrűsödő fohászok meghallgatását (…) Hiába várjuk a magyarüldözés megszűnését, a kétségek és bizonytalanságok eloszlását, mezeink termőerejének visszatérését, a törvény és igazság diadalát, a kemény szívek megenyhülését, az éhezők kielégülését, a kolduscondrák eltűnését, a sorvadók életre keltését, a betegek gyógyulását, a bűnösök észre térését, a szomorúak vigasztalását, a végső vonaglók visszatérő életét. Amíg a bűnös Magyarország fölé nem magasodik az imádkozó-bűnbánó arccal – a minden más helyett – az Isten felé forduló, a természetfelettihez visszatérő, a lelkileg megújuló Magyarország, addig hagyjunk fel ezekkel a reményekkel.”⁹

A hercegprímás megbékélést ajánl

A háború utáni, lelkiekben is rendkívül nehéz és terhes időkben – a bolsevista hatalom egyre erőszakosabb és durvább térhódítása ellenére – a hercegprímás igazsággal áthatott megbékélést kíván. 1947. január 19-én – ismét csak Árpád-házi Szent Margit ünnepén – a budapesti Szent István-bazilikában pontifikált ünnepélyes nagymisén erről az alábbiakat mondotta: „A gyűlölet jelzője a magyarban: vakgyűlölet. Aki bűnt követett el, büntessék meg: felelősségtudattól áthatott, az igazságszolgáltatásra hivatott bíróság útján. Akit évtizedes eszmehintés elsodort, megszédített, felvilágosítással, útmutatással, szeretettel, az eddiginél különb lelkiséggel vezessük, (…) vonzzuk vissza az igazság útjára: Istenhez, (…) akinek egykor mindnyájan számadással tartozunk, akiben mint közös Atyában mind testvérek vagyunk. Legalább annyit gondoljunk a kiegyenlítődésre, mint a sérelemre és megtorlásra. Akik csak megtorlásban járnak, azok nagyon kevéssel, de annál ártalmasabban indulnak a nagy útra. (…) Szent Margit és a mi imádságunkra mielőbb jöjjön el a mi Atyánk országa, és (…) a magyar föld „szomorúsága vígságra, szenvedése szabadságra változzék!” És a földi béke révén át eljussunk az örök boldogság békéjébe!”¹⁰ Mennyire aktuálisak és igazak ezek a mondatok a mostani magyarországi helyzetre is!

A fatimai jelenések 30. évfordulóján

A budapesti Szent Gellért-hegyi pálos rendi Sziklatemplomban 1947. május 13-án Mindszenty bíboros a fatimai jelenések 30. évfordulóján az ottani jelenésekben kinyilatkoztatott engesztelés gondolatáról szólt. Személyes beszámolók szerint a helyszínen 200 ezer ember jelent meg, akiket a kommunista karhatalom vízágyúkkal akart szétzavarni.¹¹ Az itt elmondott beszédében Mindszenty bíboros – a fatimai üzenetekre emlékeztetve – a világot elöntő bűnhullámra és az ezzel együtt járó kárhozat veszélyére emlékeztette a jelenlevőket. Felhívta a figyelmet az előző évi püspökkari körlevélben foglaltak valóra váltására és egyben az ezzel kapcsolatos lelki számvetésre is. A bűnbánat sohasem késő, még az utolsó pillanatban sem, de annak elmulasztása végzetes következményekkel járhat. Erről így szólt a főpásztor: „Az Üdvözítő földi életében két irányban nyitotta meg szentséges Szívét: az ártatlan, tiszta gyermeknek és a bűnbánó embernek. A gyereknél (…) csak a tisztaság töretlen fényét kereste szemében. A bűnösnél nem nézegette (…) hajótöréseinek nagyságát. Ő csak a bánatot kereste. Ha ezt a kettőt megtalálta, otthon volt a bűnös a földön. Különös – mondaná valaki –, hogy ilyen két végletben gondolkodott az Üdvözítő, minő az ártatlanság és a bűn. De nem az ártatlanságról és a bűnről van szó, hanem az ártatlanságról és a bűnbánatról. Ez a kettő pedig egy tőre tér vissza: „Ha nem tértek meg és nem lesztek olyanok, mint a kisded, nem mentek be a mennyek országába.” (…) Tevékenykedjetek abban, hogy a Szeplőtelen Szív győzzön bűnön, ármányon, gyűlöleten, kárhozaton.”¹²

Boldogasszony éve

1947. augusztus 14-én a püspöki kar tagjai esztergomi értekezletükön pásztorlevelet bocsátottak ki, amelyben bejelentették az 1947/48-as Boldogasszony év megnyitását. A pásztorlevél abban az időszakban készült, amikor az ateista hatalom szorítása már egyre erősebben fojtogatta az egész vallásos lelkiséget, legfőképp a katolikus egyházat. A Boldogasszony év megnyitása egy hatalmas lelki tartalék felhalmozásának a kezdete volt, amelyből még – a nem sokkal később bekövetkezett elképzelhetetlen mérvű terror idején is – a magyar népesség még egypár évtizedig lelkileg élni tudott. Erre, valamint a rá következő 1948-as évre – amikor már „a vallás és erkölcs magánügy, a bűn viszont közügy lett”¹³ – adott morális tartalékot a megnyitó körlevél: „Törekedni kell, hogy Mária országának közösségi élete is megjavuljon Krisztus törvényei által, mert Mária népe evangéliumellenes törvényekkel: ellentmondás. Kellenek a krisztusi törvények, mert a politikai és gazdasági életben, a tudomány és művészet munkájában is csak Krisztus tud erkölcsiséget teremteni. Amíg a „vallás magánügy,” addig nincs hatalom, mely a hatalmasat visszatartsa a gyengébbek elnyomásától.”¹⁴ Ezután a magyar történelemben addig soha nem látott mértékű lelki megmozdulás és ébredés következett be: a Mária-év ünnepségein és zarándoklatain összesen 4 millió 600 ezer hívő vett részt!¹⁵ A Boldogasszony évében 1948. január 1-jén Mindszenty bíboros újévi körlevelet bocsátott ki, amelyben e sorsdöntő évet az előző év hitéleti tevékenységének folytatásaként nyitotta meg, felfedve mindennek hitbeli biztosítékát: „De kérdezhetjük: átjön-e ez a fény az újévbe, (…) átvonul-e az eljövendő magyar történelembe úgy, ahogy 910 évvel ezelőtt Szent István királyunk augusztus 15-i végrendeleti felajánlása hatalmas történelemalakító Mária-tiszteletté vált? Jaj nekünk, ha mindez görögtűz és magyar szalmaláng csupán; ha az idő múlása, a nehéz hétköznapok gyötrelme, a vészes szárnyakkal ránk települni siető közöny (…) a szívek fellobbanó tüzét, parazsát elfojtaná és a Nagyasszony fölséges, egyedül biztató alakja – a mi hibáinkból, lanyhaságunkból és langyosságunkból – ködbevész. (…) észbontóan fájó gondolat volna, ha az ősi Máriás magyar földről (…) az Isten anyját száműznők, és Szent István történelmi érvényű szerződését botorul felbontanók (…) Ennek a kapcsolatnak a megbontása népi öngyilkosság volna. Ez lenne a végső haláltánc, és nemzethalál, az örvény, amiből nem volna menekvés, kiemelkedés. (…) Lankadatlanul gyakoroljuk az engesztelést a magunk és mások, különösen a magyar föld bűneiért. Bűnbánatban, áldozatban, hangtalan keresztviselésben mossuk tisztára bűn-szennyes földünket, népünket. Hogy eredményes és üdvös legyen ez a szent igyekezet, Máriai szeplőtelen Szívén vezessük át!”¹⁶ Mindszenty bíboros beszédeiben többször is idézte a Katolikus Egyház Szűzanyához szóló felkiáltását: „Mutasd meg, hogy édesanyánk vagy!” Ehhez azonban hozzákapcsolta ennek ikermondatát, a Szűzanya ajkaira adva a szót: „És ti mutassátok meg, hogy az én gyermekeim vagytok!” Ezt mondja Mária nekünk is, ma elő magyaroknak!

Bűn és bűnbánat

Mindszenty bíboros 1948-ban történt bebörtönöztetését, kegyetlen megkínzatását teljes egészében engesztelésül ajánlotta fel a magyar nemzetért és az egész kereszténységért. 1956-os szabadulását, valamint a budapesti Amerikai Nagykövetségen félrabságban eltöltött 15 esztendejét követően az utolsó szabadon maradt magyar egyházi intézményben, a bécsi Pázmáneumban telepedett le. Ennek a magyar papi szemináriumnak a kápolnájában így elmélkedett a bűnről: „Minden bűnnek kicsi a kezdete és az a baj, hogy a kicsire nem figyelünk fel, és aztán felduzzad, felnövekszik és fojtogató lesz nagy bűnként.”¹⁷ Amikor pedig a bűnbánatról elmélkedett, Péter apostol tagadását, valamint Tamás apostol kétkedését és mindkettejük mélységes bűnbánatát, valamint Jézusnak ezt jutalmazó végtelen szeretetét állította párhuzamba a mai ember bukásával, és Istenhez emelkedésével: „Bűnbánat és megtérés kell gyarlóságunk felett. Akkor a Föltámadottnak ugyanazt a gyengédségét és finomságát fogjuk érezni, mint a megtévedt, de hozzá térő apostolok.”¹⁸

Nekünk kell nekilátnunk!

Mindszenty bíboros a száműzetésben is töretlenül folytatta az emigráns magyarok (és nem magyarok) körében az engesztelésre történő buzdítást, mint ahogyan tette azt esztergomi szabad működésének három esztendeje alatt. Többször hangoztatta a magyar családok közös magyar engesztelő rózsafüzér imádságát, ahogyan azt 1948-ban is megfogalmazta Budapesten, a domonkosok Rózsafüzér Királynéja ünnepén: „Az én vágyam: egymillió csonka hazai katolikus magyar család térdre ereszkedése és rózsalánca Mária fel锹⁹ Egy másik alkalommal, ugyancsak Budapesten, az Örökimádás templomban az engesztelő kilenced befejező szentmiséjén a következőket mondotta: „Az anyag és erő mögött egy még hatalmasabb tényező működik: a lélek és a szellem. Csak imádkozó emberiség építhet egy jobb világot. Nemcsak a külső világot, házakat, hidakat, utakat és huzalokat kell újjáépítenünk, hanem a mi belső világunkat is.”²⁰

Mindszenty József 1973-ban Kanada és az USA magyarjaihoz írt körlevelében felveti a felelősség kérdését a magyar haza tragikus sorsát illetően. Majd ugyanebben a körlevélben meg is adja rá a választ, határozott, de szeretetteljes és biztató hangon. A körlevél akkor is, most is a magyarság jövőbeli eligazítója:

„Százados, tragikus és hősies küzdelmekben hazát vesztettünk (...) Okait tudjuk. 1849-ben saját dinasztiánk tiport el bennünket orosz csizmával. A végzetes Trianont követte a még végzetesebb kiszolgáltatottságunk Yaltában és 1956-ban a nemzetgyilkos kommunista rendszernek. Ebbe a minket perzselő tűzvészbe mi magunkat is beledobtuk, száraz és mindig meggyújtott gerendáinkat: hitetlenségünket Istennel, szószegésünket és árulásainkat egymással szemben, káromkodásunkat, közéleti könnyelműségünket és legutóbb azt, hogy népünk kényelemszeretetből segédkezet nyújtott a magyarság termésének alattomos lekaszabolásához. 1956 és 1971 között pártsegédlettel hárommillió és százötvenezer magyart gyilkoltak le anyaméhben. Ez a csonkaország lakosságának egyharmada. És ki tudja, egyedül a jó Isten, talán még el sem értünk a vészkijárathoz. A mi szívünk megremeghet a nehézségtől, az ismeretlentől, a lehetetlennek látszótól. Isten azonban az egyének és nemzetek jövőjét sokszor a lehetetlennek látszó holnapba rejtette el: nekünk kell nekilátnunk, hogy azt előhozzuk! Tegyétek félre a versengést, a mértéktelen személyi nagyravágyást, a ki, ha én nem magatartást. Nem nézve se jobbra, se balra, mindenki ott tegye meg a magáét, ahová az élet állította. Teremtsünk keresztény hitre épülő egyházi közösséget. Legyen a családban gyermek Isten akarata szerint. Ez áldás és jövő, bármit mond a világ. Csak az a lelkesedés helyénvaló, amelyet a munka nehézsége, a szenvedés hoszszantartósága mindig újraéleszt. Amelyet kiolt, az ártalmas és megront bennünket. Amit e sorokkal a lelketekre akarok kötni, ezért éltem, ezért élek és imádkozom itt és az örökkévalóságban.”<sup>21

01</sup> JEL 2006. február, 45.
⁰² Egyházam és Hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei I. Összegyűjtötte, bevezette, jegyzetekkel ellátta Beke Margit. Esztergomi Főegyházmegye kiadása, Esztergom, 1991. 74–75.
⁰³ Mindszenty bíboros végrendelete, Esztergom, 1948. január 7. Vigília 1990. 387.
⁰⁴Mindszenty József: Emlékirataim. Szent István Társulat, Budapest, 1989. 380-381.
⁰⁵ Mindszenty Okmánytár I. Sajtó alá rendezte: Dr. Vecsey József. München 1957. 111-119.
⁰⁶ Mindszenty Okmánytár I., i.m. 119–126.
⁰⁷ uo.
⁰⁸ Egyházam és Hazám II. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei II. Esztergom, 1994. 80-83.
⁰⁹ Mindszenty Okmánytár II. Sajtó alá rendezte: Dr. Vecsey József. München 1957. 255–261.
¹⁰ Mindszenty Okmánytár II., i.m. 150–154.
¹¹ Bölcsvölgyi Zoltán (1922–1996) áldozópap visszaemlékezése alapján
¹² Egyházam és Hazám II., i.m. 57–58.
¹³ Mindszenty Okmánytár III. Sajtó alá rendezte: Dr. Vecsey József. München 1957. 67.
¹⁴ Mindszenty Okmánytár III., i.m. 64.
¹⁵ Mindszenty József: Emlékirataim, i.m. 201.
¹⁶ Egyházam és Hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei III. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és a Szent Gellért Kiadó és Nyomda közös kiadása, Budapest, 1997. 14–16.
¹⁷ Vasárnapi Levél, Wien, 1978. (5/6) 85-88.
¹⁸ Uo. mint 16
¹⁹ Egyházam és Hazám III., i.m. 147.
²⁰ Egyházam és Hazám I., i.m. 74.
²¹ Mindszenty József: Hirdettem az Igét. Mindszenty Alapítvány, Vaduz, 1982. 229–231. JEL 2006. február, 45.

Krajsovszky Gábor (1966) gyógyszerész, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának Szerves Vegytani Intézetében egyetemi adjunktus. Mindszenty József élettörténetével, megnyilatkozásaival két évtizede foglalkozik.

Forrás: http://www.keesz.hu/node/1607