Krajsovszky Gábor: Magyar keresztény újév

Az új évtized kezdetén – egyedül az Isten irgalmasságában bízva – felajánlva az Országot, elmélkedjünk Mindszenty bíboros szavaival. Az első gondolatsor a bolsevizmus által megszállt Esztergomról, prímási székvárosról került feljegyzésre Bécsben, az 1973-as, ezredévi jubileumi évben. A következő rész pedig – egy egészen más alkalomkor, 1974. márciusában – a bíboros egy köszöntő alkalmával adott válaszát idézi. A két gondolatsor – jóllehet, teljesen eltérő alkalomkor hangzott el – teljesen összefügg. Mind a Csonka-országban, mind az emigrációban a magyarság egyetlen megtartó útja a Szent István király által bevezetett keresztény gyökerekhez való komoly visszatérés, amely gyakorló kereszténységben, magyarságtudatban, családi egységben és a nemzeti hagyományok szüntelen ébren tartásában nyilvánul meg.

„A rendszer tollforgatói kezünkre jártak ritka őszinteségükkel a millennium képének megrajzolásában. Az ifjúságuk valóban olyan, mint maga a rendszer fája, amely ezt a tőle nem elütő gyümölcsöt hozta. A rendszer az iskolamezőnyön nem alkot, csak szerez. A rendszer műveiben a saját sajtó is elég kivetnivalót talál az iskola körül, a közlekedésben, a reformokban. Egyedül csak a táj a régi itt, de az olyan szép, épp a Bazilika közelében, hogy az angol közoktatási miniszter megbűvölten állt meg előtte. Ennyi maradt meg a régi, ezeréves Esztergomból a rendszer negyedszázados nyaktilóján. A bolsevizmus világnézete az orosz-szláv világhatalom fegyvereivel itt van Magyarországon és itt van a Magyar Sionon is. A magyar bolsevizmus, miután az anyagiakat az orosz fegyverek segítségével törvénytelenül elvette, Esztergomban is rohamra készen áll a keresztény szellemű oktatás, a család és a hitélet ellen. Esztergom közjogi jelentősége ebben az új „jog”-rendben csak hátrány és teher, de hordozójának – nagy áldozatokra is kész elődei példáján – a nemzeti lét legsötétebb korszakában vállalnia kellett a rászakadó súlyos kötelezettségeket, ha nem akart hűtlenné válni az ezeréves nemzeti hagyományokhoz és népéhez.”

„Hálatelt szívvel mondok köszönetet szíves megjelenésükért, köszöntésükért és azokért a komoly szavakért, amit szónokuk itt mindannyiunknak elmondott Abban, hogy valaki megöregszik, neki kevés része van. A zsoltáros azt mondja, akik mérsékelt erőt kaptak, azok 70 évet élnek, akik egy kicsit erősebbek, azok pedig 80 évet is elélnek. Hát én már túl vagyok a 80 éven és csak kevesen voltak, akik az én életpályámon túlhaladták ezt az időt. Mindenesetre Istentől van minden testi és lelki értékünk és Isten nélkül semmi sem vagyunk. Szó volt itt a magyar sorskérdésről. Elengedhetetlen, hogy nekünk a hitünk családról-családra és a tízparancsolat-alap ugyancsak megmaradjon, mert se öngyilkosság-járvánnyal és a magzatgyilkosság tömkelegével, se válási járvánnyal nem lehet nemzetet menteni. Ahogy Szent István hirdette nekünk azt a négy értéket: a templom, a templom szentélyében még a szentmisét megelőzően az iskola minden vasárnap, gyerekekre, öregekre egyaránt, aztán a templom körül a temető és házról-házra ugyancsak szentély a családi szentély. Ha ez a négy érték megmarad az életünkben, akkor megmarad a nemzetünk. Ha ezt a négyet föladjuk, vagy csak egyik-másikát is föladjuk, akkor nincs jövője a nemzetnek. Odahaza is változás kell, mert hiszen szégyenletes dolog a nemzetre, hogy mi világ-elsők vagyunk nem a négy szentély körül való forgolódásban, hanem elsők vagyunk a bűnöknek a mélységében. Mi azt tudjuk, hogy nem magyar hiba ez egészében: ha ez a rendszer nem telepszik rá a nemzetünkre, akkor biztosan nem volnánk ezeknek a bűnöknek a mélységében. De itt, az emigrációban is elengedhetetlen a négy szentélynek a megléte: a templom és elsősorban a vasárnapi szentmise templom, a magyar szentmise templom, azután a magyar szellemben, a magyar nyelvben való alkalom a gyermekeinknek. Meg kell tartani minden falevelet a magyarságnak, fontos az összeköttetés az otthoni temetőkkel, hogy mire tanítanak azok minket és tiszta, erkölcsös és magyar legyen a családi szentélyünk, amit egyedül hozhatunk magunkkal hazulról. Ez kell! Ha ez meglesz, a magyar csoda megint jelentkezik, mint jelentkezett a tatár után. Tisztességes magyar családi élet volt és 456 esztendő török idő után megmaradt; gyönyörű magyar kirajzások voltak a telepítések idejében is és ez a magyarázata a magyar menekülésnek. Most még nagyobb a kísértés, még nagyobb a veszély és még erősebbnek kell lennie a ragaszkodásunknak azokhoz a Szent István-i alapokhoz, amelyeket nem csak hirdetni, de követni is kell. Ebben a reményben megköszönöm még egyszer a meleg, komoly üdvözlő szavakat, kedves ajándékukat, ezt a kedves megjelenést mindannyiuk részéről. Legyünk szilárdak és erősek, ez a mi hivatásunk ma is!”¹

Kézirat, 2010

¹ Mindszenty József: Esztergom, a prímások városa. Bécs, 1973. 104-105. (Sajtó alá rendezte: Bíró Béla) Vasárnapi Levél 1974/5-6. sz. 305-306.