Krajsovszky Gábor: Nos cum prole pia, benedicat

Virgo Maria

Szent Fiával áldjon meg minket a Boldogságos Szűz Mária

Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek letartóztatásának 60. évfordulójára

Mezíteleneket felruházni. Mikor volt mezítelen ez a Jézus? Hát mikor fonták már az ostorokat a testére, akkor eltávolították a ruhákat és verték a mezítelen testét. Ma kelet felé de sokszor levetkőztetik az embereket, és de sokszor működnek a gumibotok és hasonló eszközök. És mivel ezek Jézus titokzatos testének a tagjai, ezért magát Krisztust ostorozzák. Mindszenty József

Nyugati száműzetésének második évében, 1972-ben, amikor a mottóban szereplő gondolatokat Mindszenty bíboros a Pázmáneum kápolnájában Szent István vértanú napján elmondotta, már javarészt (de nem minden tekintetben) túl volt élete nagy próbatételein, és bizonyára felvillant benne a 24 évvel azelőtti, Andrássy út 60 felé tartó sötét menet emléke is – annak a napnak az emléke, amikor „a világ legkegyetlenebb zsarnokainak csatlósai Magyarországon letartóztatták és bebörtönözték az esztergomi érseket.”¹ A hercegprímás, röviddel letartóztatása előtt, november 18-án a következő szózatot intézte a magyar néphez: „Nyugodtan nézem a mesterségesen felkorbácsolt hullámokat. Azon a helyen, ahol nem pártok, de az Apostoli Szentszék kegyéből és bizalmából őrt állok, a tajtékzó hullámok nem szokatlanok. A történelem változatos. Elődeim közül azonban senki sem állott annyira eszközök híjával, mint én. Annyi célzatosan megszőtt, százszor megcáfolt, de konokul tovább hirdetett valótlanság nem tajtékzott mind a hetvennyolc elődöm körül együttvéve sem, mint körülöttem.
Nem vádolom vádlóimat. Ha a helyzetet időnként megvilágítani kényszerülök, ezt csak nemzetem feltörő fájdalma, kicsorduló könnye, megrázó igazsága teszi. Imádkozom az igazság és szeretet világáért. Azokért is, akik Mesterem szava szerint nem tudják, mit cselekszenek. Szívből megbocsátok nekik.”²
A bíboros sejtette (de elképzelni talán mégsem tudta), hogy mi vár rá – az első kommün tapasztalata azonban előrelátóvá tette. Ezért, még letartóztatása előtt az alábbi nyilatkozatban döntötte halomra kirakatperének aljas vádjait: „Nem vettem részt semmiféle összeesküvésben. Nem mondok le érseki tisztemről. Nincs vallanivalóm és semmit sem írok alá. Ha mégis megtenném, az csak az emberi test gyengeségének következménye s azt eleve semmisnek nyilvánítom.”³

Füzér Julián ferences szerzetes, Mindszenty bíboros szentté avatásának tengeren túli legfőbb kezdeményezője és előmozdítója, aki Mindszenty bíboroshoz hasonlóan gondolkodott, ennek a szomorú napnak emlékére írta meg a „Mindszenty bíboros a székesegyházban prédikál” című összeállítását. Ezt a beszédet nem a hercegprímás szerkesztette és ténylegesen nem hangzott el az Esztergomi Bazilikában (a körülmények következtében erre nem is lett volna mód). Julián atya Mindszenty bíboros jó ismerőjeként, gondolatvilágába belehelyezkedve, szájára adva a szót elmélkedik karácsonyról, vértanúságról, utalva a bíboros sorsára is.

A három karácsonyi szentmise

„Isten kedves gyermekei, rövid lesz a szentbeszédem ma reggel. Ősi szokás szerint ezen a napon három szentmisét mondunk, hogy hirdessük Krisztus hármas születését. Az elsővel megvalljuk az Atyától való örök születését, mert »Isten az Istentől, fény a fényből, igaz Isten az igaz Istenből«. A másodikkal hirdetjük, hogy értünk, emberekért, a mi üdvösségünkre testet öltött a Szentlélektől és Betlehemben megszületett a legszentebb, a szeplőtelen Szűztől. A harmadikkal valljuk, hogy az evangélium által mibennünk, emberekben titokzatos módon, de valóságosan megszületik, amint az apostol, boldog Pál tanítja: »A nagy titok az, hogy Krisztus bennünk él.« Mi vagyunk a teste, a szíve, a vére. Éppen ezért senki és semmi el nem szakíthat Tőle. Három szentmise elvégzése időbe telik. És ez a nagy templom hideg és nedves. Látom, hogy fáztok. A háború óta nem tudtok melegen öltözködni. De kérve kérlek benneteket, legyetek velem, hallgassátok meg mind a három szentmisémet, mert úgy érzem, nagy megpróbáltatások várnak ránk és ez az utolsó alkalom, hogy Karácsonykor együtt vagyunk. Hogy könnyebb legyen az áldozat, gondoljatok az istállóban didergő Istengyermekre. Bújjatok össze, mint a bárányok, amikor vihart éreznek.

Karácsony titka: öröm és szenvedés

Gondolkozzunk el és elmélkedjünk a karácsonyi szentmiséink mély értelméről és titkairól. Valahányszor misét mutatunk be, mindig Urunk szenvedését és halálát hirdetjük. Kiontott vére van a kelyhünkben, összetört teste van az oltárunkon. A szentmisével újra és újra megelevenítjük Krisztus áldozatát. Így lesz ez a világ végéig. De Karácsony napján a szentmisét születésének örömére is bemutatjuk, mindenekelőtt a betlehemi születésére gondolva. Az angyalok öröméneke zsong szívünkben, fülünkben cseng a glória, amint az átváltoztatás igéit mondjuk: »Ez az én testem, mely értetek adatik. Ez az én vérem, mely értetek kiontatik.« A Szentírásban ezek a leghatalmasabb szavak. Nemcsak a kenyérre és a borra van átváltoztató erejük, hanem reánk is hatnak. Kiemelnek a térből és időből, kivesznek környezetünkből és a Kálváriára visznek, hogy lássuk azt, aki szenvedett és meghalt értünk. Karácsony napján egy szentmisével kettőt teszünk: Krisztus születését és halálát egybekapcsoljuk – örvendezünk születésének, és siránkozunk szenvedésén és halálán. Az év folyamán Karácsonykor van az egyetlen eset, hogy egyszerre, egy szentmisével ünnepeljük Urunk születését szenvedésével és halálával.

Hogy a képzeletet segítsem, úgy is mondhatom, hogy Karácsonykor a szentmisékben egyszerre látjuk Urunkat-Üdvözítőnket a betlehemi jászolban és a Golgotán a kereszten. A boldogságos Szűzre gondolva, akit annyira szeretünk, mondhatnám azt is, hogy Karácsonykor a szentmisékben egyszerre látjuk, amint a legboldogabb Anya az Istengyermeket pólyába takarva mellére szorítja és látjuk, amint a fájdalmas Anya a keresztről levett, fehér gyolcsba takart Szent Fiát karjában tartja.

A világ szemében ez érthetetlen állítás és esztelen viselkedés. Mert ki az széles e világban, aki egyszerre, ugyanazon tettel örvendezik is és szomorkodik is ugyanazon a dolgon? Mert vagy az örömet nyomja el a szomorúság, vagy a szomorúságot elűzi az öröm. Csak a mi szent vallásunkban van, hogy egy tettel, egy szentmisével egyszerre örvendezünk is és szomorkodunk is egyazon valóságon.

Karácsonyi szentáldozás

Isten kedves gyermekei, karácsonyi szentmisénk legdrágább pillanata, amikor Jézust szívünkbe fogadjuk a szentáldozásban. Ebben a nagyon boldog, mennyei pillanatban kell igazán éreznünk az örömet születésén és a szomorúságot szenvedésén és halálán. Születésén örvendezve mondogassuk Vele: »Atyám, testet adtál és jövök, hogy tegyem akaratodat.« És szenvedésén, halálán szomorkodva ismételgessük Vele, amit a kertben mondott vért izzadva: »Atyám, ne az én akaratom, hanem a Tied legyen meg.« Jézus Krisztus az Alfa és az Omega, ő a kezdet és a vég, mindig az Isten akaratában.

Boldog, szent Karácsonyt kívánok nektek. »Nos cum prole pia, benedicat Virgo Maria« - »Szent Fiával áldjon meg minket a Boldogságos Szűz Mária.« És mivel nem tudjuk, mit hoz a holnap, kívánom, hogy az Úr legyen veletek az új évben.”⁴

Szent István vértanú példája

Füzér Julián idézett írásában – a hercegprímás letartóztatására is aktualizálva – megemlékezik Szent István vértanúról is, mélyrehatóan elemezve a vértanúság lelkületét, és az ehhez kapcsolódó vér nélküli vértanúságot – az ősegyházban a vérontás nélküli szenvedőket hitvallóknak nevezték. A modern kor egyik hitvallója Mindszenty bíboros volt. Őt az istentelen bolsevizmus juttatta a vér nélküli vértanúk sorsára. Az alábbi sorok párhuzamot vonnak az ősegyház tanúságtevői és a modern kor hitvallói között.

„Szent István hittel és kegyelemmel teljes férfiú volt, akit az Úr adott a kezdődő jeruzsálemi Egyháznak. Édeseim, jól jegyezzétek meg, soha el ne feledjétek, hogy a szentet, a vértanút mindig az Isten adja az emberek iránt való jóságában, hogy szeresse, szolgálja, tanítsa őket, mint Szent István tette a jeruzsálemi keresztényekkel. Ellentmondásnak látszik, de valójában az a nép áldott, amelynek vértanúi vannak.
Édeseim, ne feledjétek el szavamat: van vértanúság vérontás nélkül is. Hittel és kegyelemmel teljes, igaz emberekről beszélek. Azok, akiket testükben kegyetlenül, embertelenül kínoznak, vagy azok, akiknek egyéniségét és személyiségét erőszakosan összetörik és mesterségesen megváltoztatják, vagy azok, akiket emberi méltóságuktól megfosztanak - bár vérüket nem ontották - ezek is mind vértanúk.
Sírva mondom, hogy napjainkban sok-sok ilyen vértanú van, és ami olyan nagyon mássá teszi ezek vértanúságát az, hogy ellenségeik mindent elkövetnek, hogy az emberek, a társadalom, a haza, sőt, még az Egyház is - a püspökök és a papok - elfeledjék őket, ne beszéljenek róluk, ne emlegessék nevüket. Ezek sírja ismeretlen, emlékük nincs, tiszteletük tilos. Napjaink vértanúja »senki, non-person«.
Isten kedves gyermekei, befejezem szentbeszédemet. Ha Urunk megengedi, Szent István vértanút holnap ünnepeljük. Ma Karácsony van. Folytassuk hát a hármas karácsonyi szentmisénket, de tegyük azt a vértanúk szellemében. Azt mondtam, a vértanú elveszti akaratát az Isten akaratában. Helyesbítem magamat: a vértanú megtalálja akaratát az Isten akaratában, mert szabadon veti magát alá az Istennek.⁵

megjelent: Nemzeti Újság 2009 Boldogasszony hava

¹Palágyi Natália: Hűségesen követte az Urat. Mindszenty bíboros életútja és példája. 32.

²Mindszenty József: Hirdettem az Igét 176-178.

³Mindszenty József: Hirdettem az Igét 179.

⁴Mindszenty bíboros a Székesegyházban prédikál. P. Füzér Julián, Mindszenty bíboros nyomán. In: Füzér Julián: Mindszenty bíboros, a szent. 1989. 357-361.

⁵Füzér Julián: Mindszenty bíboros, a szent. 357-361.