Kahler Frigyes: A Mindszenty-per tanulságai

Forrás: http://www.xxszazadintezet.hu/rendezvenyek/perek_es_osszeeskuvesek_tudoma/kahler_frigyes_a_mindszenty_pe.html

A Mindszenty-per - a konstruált koncepciós perek egyike - rendelkezik mindazokkal a "szindrómákkal", amelyekben megragadható az egyik legjelentősebb terrorper lényege.

A Mindszenty-per célját és funkcióját illetően: A per egy nagy ívű folyamat része és fordulópontja a legnagyobb magyar történelmi egyház - a római katolikus világegyház tagjának - szétzúzására, amellyel a kommunista hatalom kettős célt kívánt elérni:

Ideológiailag:

- Frontális támadás az istenhit ellen, az ateizmus "államvallássá" tétele, ezzel a marxista ideológia kizárólagosságának bíztosítása,

- fenyegető üzenet a lakosság kisebb részét átfogó (nem katolikus) keresztény egyházaknak - és minden Istenben hívőnek - az állami akarat mindenhatóságának elfogadására.

Társadalmilag:

- Az egyház állami ellenőrzés alá vonása (a későbbi felszámolás érdekében),

- a vallásos állampolgárok kiszorítása a társadalmi érvényesülés minden területéről,

- valamint az egyházhoz különösen kötődő - Magyarország lakosságának túlnyomó többségét kitevő - birtokos parasztság földtől való megfosztása és kényre-kedvre szolgaságba süllyesztése volt a közvetlen cél.

- Ennek a folyamatnak a további célkitűzése az egész magyar civil társadalom szétzúzása, majd a nincstelenné tett, ennél fogva (emberi) jogaikban védtelen és napi megélhetésében fenyegetett, így teljesen kiszolgáltatott társadalomnak az általános szolgaelvűség szintjére szorítását szolgálta. Mindez a kizárólagos kommunista uralom megteremtése érdekében.

A vallás és az egyházak - alkalmasak lévén arra, hogy a társadalom megfélemlített és üldözött tagjainak lelki támaszt (menedéket) nyújtsanak, s így a kiszolgáltatottságukat enyhítsék - ez okból is a hatalom első számú közellenségének számítottak. A Mindszenty-per esetében többről van tehát szó annál, mint hogy "napi politikai érdekektől indíttatva került megszervezésre, lebonyolításra", miként azt a Legfőbb Ügyészség értékelte 1989-ben .

A Mindszenty-per nem kizárólagosan magyar jelenség. A szovjet megszállás alá került országokban - erre 1948-ban maga Mindszenty is rámutatott, s megállapítását a csehszlovákiai, románia stb. végkifejlet később teljes mértékben igazolta - összehangolt, a vallás és az egyház felszámolását célzó központilag elrendelt akcióról beszélhetünk , miként az az 1920-as években Szovjet-Oroszor-szágban (majd a Szovjetunióban) történt.

A per politikai, állami és társadalmi előkészítése mindenben megfelelt a szovjet mintájú megtervezett koncepciós büntetőeljárásoknak. Így különösen:

- Politikailag: A legfelsőbb kommunista pártvezetők - Rákosi, Révai, Gerő - nemcsak a politikai akarat kinyilvánításában döntöttek (elfogadtatva azt a MKP(MDP) testületi vezető szerveivel), hanem "kézi vezérléssel" maguk irányították a vallás és az egyház(ak) elleni hajsza részleteit (ide értve a taktikai részleteket) is. Helyi viszonylatban az egyház megtörésére indított kampányt a KMP(MDP) megyei bizottságai tervezték és irányították a központi direktívák figyelembe vételével.

- Államilag: alapvetően az ÁVH volt a felelős az egyház(ak) elleni offenzíva sikeréért (később a politikai elismeréseket és a kitüntetéseket is az ÁVH tagjai kapták). Az ÁVH-nak erre a célra létrehozott önálló szervezeti egysége (1946) szisztematikusan beépült a katolikus egyház püspöki karába, valamint az egyházi szervezet alsóbb szintjébe is. A nemzeti bizottságok befolyásolásával, állami erővel szervezték a Mindszenty ellenes "tiltakozó mozgalmat", valamint a pedagógusok kényszerítését.

- A társadalmi előkészítés: főszereplője a kommunista, valamint kommunista befolyás alatt álló sajtó volt. A Szabad Nép és a megyei lapok összehangolt rágalomhadjáratot indítottak, manipulált interjúk és koholt riportok gyalázkodó hangvételű, primitív tömegindulatokat felkorbácsoló írásokkal. Ehhez kapcsolódott a kommunista "népnevelők" tevékenysége. Eszköztárukban a gyűlölet keltésének valamennyi eszköze felvonult, szembeállítva egymással a társadalom különböző csoportjait. A megszervezett "tiltakozó mozgalom" "társadalmi támogatottságának" növelésére nem riadtak vissza az erőszak legbrutálisabb formáitól sem, különösen az egyházi testületek "csatlakozásának" érdekében.

Az tömeghisztéria szintjéig felfokozott, gyűlöletre uszító propaganda célja lényegében kettős volt: megtévesztés (mind a belföldi vallásos közvélemény, mind a külföld felé), tömegpszichózis keltése a per elfogadtatására, sőt "népi" követelésére.

A büntetőeljárás lefolytatása a nyomozás operatív szakaszától a másod fokú bírósági tárgyalással bezáróan teljes mértékben felismerhetők.

Az eljárás minden szakaszában semmibe vették a büntető perjog klasszikus alapelveit. Mellőzve most a részleteket (így a büntető perrendtartás részletszabályainak megszegéséből eredő hiányosságokat), tekintsük át a per koncepciós jellegét igazoló lényeges ismérveket az eljárás különböző szakaszaiban:

A nyomozás során:

- A nyomozás tényleges irányítója nem az erre hivatott hatóság vezetője, hanem személyesen a diktatúra első embere, Rákosi Mátyás volt ,

- a nyomozás nem valóságos bűncselekmények bizonyítékait (vagy a gyanú cáfolására alkalmas bizonyítékokat) gyűjtötte össze, hanem a politikai prekoncepcióhoz keresett olyan adatokat, amelyek bármilyen módon (leginkább valóságos funkciójukból kiszakítva, eredeti tartalmuktól eltérően, önkényesen értelmezve, vagy jogi környezetük figyelmen kívül hagyásával) felhasználható terhelő adatként .

- A kínvallatás és pszichotrop anyagok alkalmazása beismerő vallomás és olyan nyilatkozatok kicsikarása érdekében, amelyek erkölcsileg dehonesztálók, s amelyek a hatalom törekvéseit szolgálták.

- A védelem teljes hiánya a nyomozásban.

- A vallomás-montázsok alkalmazása, amellyel tetszőleges tartalmú (többszörös és egyre terhelőbb) vallomás volt "előállítható".

A vádemelés szakasza (vádbeszéd):

- Nem a vádhatóság, hanem a politikai vezetés a vádirat szerkesztője (sőt a végleges szöveg kialakítója is Rákosi és Révai).

- A vádirat tartalma elszakad a nyomozati anyaggal alátámasztott tényállástól is.

- A vád tárgyává tett tényállást - az állam elleni bűncselekmények tekintetében - részben olyan önkényesen összekapcsolt, a valóságban össze nem függő mozzanatokból konstruálták, amelyek eredetileg nem jogellenesek és nem alkalmasak bűncselekmény megállapítására, részben pedig olyan tények (a levelek és információk), amelyek valósak ugyan, de nem jogellenesek.

- A vádirat a büntető jogszabályokat önkényesen, a napi politikai érdekektől vezérelten értelmezte.

- A vádbeszéd mellőzte a perbeszédek szakmai követelményeit, a perben elhangzott tárgyalási vallomásokat és maradéktalanul - Visinszkij nyomdokain haladva - a politikai propaganda követelményeit szolgálja ki.

A bírósági szakaszban:

- A tanácsvezető bírónak a politikai vezetés tudomására hozta a kívánt érdemi döntést.

- A periratok mindvégig az ÁVH ellenőrzése alatt voltak.

- A tárgyalás vezetésében érvényesült a bíró-ügyész-védő tervezett összjátéka, a vádlottak terhére érvényesülő konspiratív forgatókönyv szerint. A konspirációba a pártokat képviselő népbírákat nem vonták be .

- A vádlottak nem mondhatták el összefüggően vallomásukat, csak kérdésekre felelhettek.

- A bíróság teljesen figyelmen kívül hagyta a vádlottak védekezését és a bizonyítási indítványokat.

- Az első fokú ítélet jelentős részét (a tényállást és a "politikai indokolás"-t) nem a bíróság, hanem a vádiratot készítő politikai vezetés készítette, számos iratellenes megállapítással, és cinikusan fogalmazott valótlanságok sorozatával.

- Az ítélet tényállása lényegében a vádirat szolgai átvétele, figyelmen kívül hagyva a tárgyaláson elhangzottakat. Így az ítélet nemcsak iratellenes, de a vádiratban foglaltakon túli elemeket tartalmazott.

- Mind az első-, mind a másodfokú bíróság a szervezkedésre és a hűtlenségre vonatkozó büntetőjogi szabályokat - a klasszikus dogmatikai szabályokkal ellentétben - olyan módon értelmezte, hogy szervezkedés bűntettét jogellenesség hiányában állapította meg, míg a hűtlenségnél nem volt tekintettel sem a különleges nemzetközi jogi helyzetre, sem a titok fogalmával kapcsolatos jogdogmatikai alapokra.

A Mindszenty-ügyben hozott első- és másod fokú ítélet nem csupán "egy" ügyben jelentett jogtiprást, de hozzájárultak a magyarországi ítélkezési gyakorlat súlyos torzításához. Különösen a jogellenességet nélkülöző bűnösség kimondása nemcsak a büntetőjogi felelősség tanának nyílt arculcsapása, de szakítást jelent a civilizált világ büntetőjogi gyakorlatával is.

A bíróság

A Mindszenty-per bírósági tárgyalására Olti Vilmost a Budapesti Népbíróság elnöke kapott megbízást. A nyomozati anyagot a kijelölt bíró nem a bíróságon, hanem az ÁVH épületében "tanulmányozta". A tárgyalás megtartására vonatkozó megbízás mellett Olti Vilmos utasítást kapott a perben meghozandó ítélet érdemére is. Timár István közvetítette a politikai döntést, amely szerint: "a pártnak nem lenne ellenére, ha nem ítélnék halálra Mindszentyt" . (Más ügyekből is ismert, hogy a kommunista pártvezetés részletes utasításokat adott a bírónak, nemcsak az ügy érdemi elbírálására, hanem a pervezetés mikéntjére is .) Ez az utasítás - Olti számára - egyértelmű volt. Életfogytig tartó szabadságvesztést várt el a hatalom. Az "üzenet" a koncepciós perek világában azt is jelentette, hogy tilos volt halálos ítéletet hozni az ügyben, mert a hatalomnak nem a bitófán halt vértanú prímásra, hanem a lejáratott, részben köztörvényes bűncselekmények miatt bebörtönzött Mindszentyre volt szüksége.

A per tárgyalását is az ÁVH készítette elő. Ennek során nemcsak az épület őrzését szervezték meg. Gondosan kiválasztották a hallgatóságot, környezettanulmányt készítettek az ügyvédekről sőt a bíróság ülnökeiről is. Különös gondot fordítottak a külföldi újságírók tevékenységére. Kiépítették a tárgyalóterem és Rákosi dolgozószobája között a külön közvetítő vonalat, s így a per valóságos ura egyenes adásban értesült a tárgyalóteremben történtekről. A tárgyalásról az ÁVH hangfelvételt is készített .

A bíróság összetétele koránt sem volt pártatlan . Itt csupán nyomatékosítani kívánjuk, hogy a Mindszenty-ügyben eljárt népbírósági tanács nem tekinthető jogállami értelemben bíróságnak, mert a bíróként eljárt személyek nem voltak pártatlanok és függetlenek, az ügyben meghozandó érdemi határozatot pedig nem a bíróságként jelzett grémium, hanem az MDP legfelső vezetése hozta meg. A büntető perrendtartás alapelveinek "érvényesüléséről" és tételes szabályainak mikénti alkalmazásáról bővebben szólunk, most csupán azt jegyezzük meg, hogy ebben a perben a Bp. csak színpadi kellék volt a Rákosi Mátyás rendezte "színház" -hoz, amelyet a Budapesti Népbíróság Különtanácsa Nb. IX. 250/1949. szám alatt lajstromoztatott.

Vád - "védelem" ítélet

- A vádirat és vádbeszéd

A vádirat - amelyet az eljárásjogi szabályok szerint a Budapesti Nép-ügyészsé-gen kellett volna elkészíteni (majd benyújtani a Budapesti Népbírósághoz ) - valójában az ÁVH-n készült és annak szövegezésébe Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Gerő Ernő és Révai József közvetlenül is résztvett.

Mindszenty Józsefre nézve a vádirat - most már jogi terminológiába öntötte a politika nyelvén oly sokszor előadott vádakat - az alábbi bűncselekményeket nevezte meg:

- "Egyrendbeli az 1946: VII. tc. (1) bekezdésében meghatározott és folytatólagosan elkövetett, a demokratikus államrend és köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntette.

- Egyrendbeli folytatólagosan elkövetett az 1930: III .tc. 58. §-ában meghatározott és egyrendbeli folytatólagosan elkövetett az 1930: III. tc. 60. §-ának (3) pontjában meghatározott és az 1934: XVIII. tc. 2. §-ának (2) bekezdése szerint minősülő hűtlenség bűntette.

- Egyrendbeli folytatólagosan elkövetett a 800/1948. ME. számú rendelet 17. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és annak a 2. bekezdése szerint minősülő, valamint az 1922: XXVI. tc. 1. §-ának (1) pontjába ütköző és a 8800/1946. ME. számú rendelet 20. §-ának (2) bekezdése szerint minősülő fizetési eszközökkel elkövetett bejelentés elmulasztása, üzérkedés bűntette."

Milyen tényállásra alapította a vádirat az egyenként is halálbüntetéssel fenyegetett, fentebb felsorolt, vád tárgyává tett bűncselekményeket?

- Az első vádpontot - a vádhatóság állítása szerint - azzal valósította meg a bíboros, hogy "a felszabadulás után azonnal akcióba lépett, hogy olyan szervezetet hozzon létre, amely a Habsburgok uralmát Magyarországon visszaállítja." "...a demokratikus államforma megdöntése után... a hatalmat átveszi." "...állan-dó összeköttetésben maradtak az amerikai követtel, akinek segítségét igyekeztek megnyerni abból a célból, hogy Amerika beavatkozása útján a köztársasági rendet megdöntik... tisztában voltak azzal, hogy a demokratikus köztársaság megdöntése csak háború útján lenne lehetséges, ezért Mindszenty az amerikai politika különböző vezetőihez írt leveleiben ilyen értelmű fellépést sürgetett."... "A köztársaság megdöntésére irányuló akciójuk részét képezte az is, hogy a magyar királyi koronának külföldön való visszatartását biztosítsák."... "A demokratikus államrend megdöntésére irányuló további cselekménye, hogy Lénárd Ödön dr., az A. C. kulturális titkára által terjesztett, az iskolák államosítása kapcsán izgató tartalmú körleveleket Mindszenty fogalmazta és ellenőrizte és terjesztésükre adott utasítást." E körben említette még a vádirat a "népi demokráciánk legfontosabb alapintézménye a földreform ellen irányuló akciója"-ként, hogy Mindszenty "...a földbirtok visszaállítását tervezte..."

- A második vádpont elsősorban Schoenfeld Arturral és Selden Chapinnel az USA követeivel fennállott kapcsolatot ítélte bűncselekményt megvalósítónak, mert abból a célból lépett érintkezésbe - a vád állítása szerint - a követséggel, hogy "az Amerikai Egyesült Államok kormányát Magyarországgal szemben ellenséges cselekményre, a magyar kormány erőszakos befolyásolására, sőt a legitimista céloknak hatalmi beavatkozás útján való megvalósítására bírja." Így 1947 januárjában a svábok érdekében kérte a követ interveniálását, 1947. június 12-i levelében Truman elnökhöz fordult "a demokratikus kormány intézkedéseinek eltorzításával, hazug állítások felsorakoztatásával kívánta rábírni arra, hogy az amerikai kormány erőszakos beavatkozásával vessen véget a magyar köztársasági rendnek". Felrótta a vádirat, hogy Mindszenty József "...a magyar politikai és gazdasági helyzetről, a demokratikus pártokról tudomására jutó és a papjain keresztül befutó adatokat Chapin követnek továbbítani fogja." "...külhatalom kormányával és külföldi szervezettel érintkezésbe bocsátkozott avégett, hogy a magyar állam ellen ellenséges cselekményre bírja és kényszerintézkedésre indítsa, valamint birtokába jutott ...titkokat illetéktelen személlyel közölt."

- A harmadik vádpont összesen "141.000 USA-dollár és 15.000 svájci frank összeget 4.800 USA-dollár kivételével bejelenteni elmulasztotta"... "10.000 dollárt püspökei között osztott szét, 3.000 dollárt missziós papoknak adott át, akik külföldre vitték, 2.000 dollárt a Münchenben működő fasiszta magyar papoknak juttatott. A fennmaradt dollár és svájci frank összeget pedig....25-40 forintos zugárfolyamon értékesítette."

A hatalom csúcsán készített vádirat, mint perirat szánalmas "alkotás". Nemcsak azért, mert kikényszerített vallomásokon és hamisított okiratokon alapult, valamint, mert nem csatoltak több bizonyítékként hivatkozott iratot. Mindezek a "hanyagságok" még nem indokolják olyan perdöntő jog- és ténykérdések figyelmen kívül hagyását, mint:

- a köztársaság kikiáltása előtt (1946. február 1-je) fennállott közjogi állapot értékelését,

- a békekötés életbe lépése (1947. július 25-e) előtti különleges nemzetközi jogi helyzet vizsgálatát és a SZEB hatáskörének és tevékenységének (ide értve az emberi jogok védelmét is) elemzését,

- az átadott információk "államtitok" minőségének tisztázását. (Valójában egyetlen állami vagy szolgálati titkot képező adatot sem szolgáltatott ki Mindszenty József az USA részére.)

Szakmailag joggal számon kérhetők olyan tényeknek "összefüggésekként" történt vádirati előadása, amelyek a valóságban soha sem képeztek oksági láncot. A sohase volt coniunctio vélelmezése ez esetben is egyben a bűncselekmények vélelmezésével volt egyenértékű.

Néhány példa e hamis kapcsolatok vádirati tárából:

- A korona hazahozatalának (valójában nem is a per fő vonulatához tartozik, csupán hangulatkeltő, "színező" szerepe volt) kérdése és a fennálló államrend erőszakos megdöntésének fikciója,

- az iskolaügynek, mint az államrend erőszakos megdöntésének feltételezett kapcsolata, s ugyanígy

- a földreform kérdésének állam elleni bűncselekmény elemévé "minősítése" minden jogi megalapozást nélkülözött - csupán ad hominem - érvelésre szolgált.

Ez utóbbi három témakörben elfoglalt bármilyen álláspont egyébként fogalmilag nem tartozhatott volna egyik bűncselekmény-csoporthoz sem, mert nem ütközött semmilyen jogszabályi tilalomba. Valójában tehát anyagi jogellenesség egyik esetben sem volt megállapítható a per idején hatályos jogszabályok szerint sem.

A vádhatóság tevékenységének a perrendtartás szerinti fontos, bár koránt sem meghatározó része a vádbeszéd. A perjog eredeti szándéka szerint a vádbeszéd szerepe a bizonyítási eljárásban felvett valamennyi bizonyíték (ide értve a váddal ellentétben állókat is!) elemzése a vádhatóság szemszögéből. A szovjet koncepciós perek gyakorlatában kialakult a vádbeszédek sajátos formája - amelyet Visinszkij fejlesztett "tökélyre". Ezeknél a perbeszédeknél szóba sem jöhetett a váddal ellentétes bizonyítékok értékelése, hiszen a beismerés adott volt, más bizonyítékokat pedig a tárgyaláson nem vettek fel, mert azokra senki sem volt kíváncsi. Így a vádbeszédek lényegét a vádlottak politikai undokságának (érzelmekre ható) mérhetetlen felnagyítása képezte, ellentétbe állítva azt a bölcs vezér zsenialitásával és szeretetre méltóságával, amit a Kommunista Párt eufórikus magasztalása követett. Ennek végeztével refrénként tért vissza a Visinszkij beszédekben a "golyót a veszett kutyákba!" felkiáltás, amelyet minden teatralitása mellett nagyon is komolyan kellett venni. Alapy Gyula nép-ügyészi tevékenysége során mindenben megfelelt a véres és kegyetlen színjátékok ügyészi szereposztásának és a vele szemben támasztott rendezői elvárásoknak. A Mindszenty-perben mondott vádbeszéde - miként a vádirat sem - nem felelt meg a vádbeszédek perrendtartásban előírt szakmai követelményeinek. Mindenben helytálló a Gergely-Izsák szerzőpáros e tekintetben Alapyt érintő lesújtó bírálata: "Alapy alpári hangvételű vádbeszédének tételes kritikáját jegyzeteinkben feleslegesnek tartjuk, mert az önmagáért szól... A vádbeszéd a korabeli torz politikai mentalitás és még inkább a korabeli eltorzult történelemszemléletet tükrözi. Érveit nagyrészt Révai József, Mód Aladár és Andics Erzsébet ekkori írásaiból merítette, akik a "klerikális reakció" elleni harc elméleti-történeti "megalapozását" végezték el. Lényegében ez nem egy szakszerű ügyészi vádbeszéd, hanem annak ürügyén politikai propaganda beszéd" (Kiemelés tőlem: K. F.) Néhány példa a tények elemi tiszteletét is nélkülöző Alapy vádbeszédből:

- A bíboros nyilasok által történt letartóztatásának oka áruhalmozás volt, 2000 rend inget és nadrágot elrejtett és magának akart megtartani(?). Ezeket a ruhaneműket - így Alapy - a nyilas főispán is meg akarta szerezni, s ebből eredt a konfliktus közöttük.

- Háborús uszításnak minősítette Mindszenty József valamennyi háború alatt szóban, vagy írásban a bolsevizmus ellen irányuló bíráló megnyilatkozását.

- Kijelentette, hogy a prímás a zsidótörvényeket kívánta visszaállítani és a "deportálás borzalmait kívánta megújítani", figyelmen kívül hagyva Mindszenty tevékenységét, amellyel a deportálások ellen lépett fel.

Alapy azt az elemi szabályt sem tartotta meg, hogy a vád - amennyiben a vádlott ellenkező tényeket állít - megkísérelje cáfolni a vádlotti előadást. Márpedig Mindszenty József a vádirat első két pontjával kapcsolatban - mint látni fogjuk - nemcsak egyszerűen tagadásban volt, hanem a vádtól eltérő ténybeli állítások sorát is előadta. Az már igazán szót sem érdemel, hogy az ügyész Horthy Miklóst háborús bűnösnek emlegeti, holott a volt kormányzót soha, sehol egyetlen bíróság sem ítélte el, sőt még perbe sem fogták a győztes hatalmak. Mindezek a kiragadott példák csak szemelvények, mert a vádbeszéddel szakmailag tényleg nem lehet (valójában nem is érdemes) vitába szállni, az ugyanis nem ügyészi perbeszéd , hanem "politikai propaganda beszéd", annak is a legsilányabb, legprimitívebb fajtájából.

Beszéde befejező mondatai - a Visinszkij sablont követve - így hangzottak: "Legyen a Népbíróság ítélete emlékeztetés, s az ítélet a magyar nép elárulóit, kémeit, kufárait adja át az enyészetnek. Mindszenty Józsefre, Baranyay Jusztinra, Esterházy Pálra halálbüntetés, a további vádlottakra a legsúlyosabb fegyházbüntetés kiszabására teszek indítványt."

"A védelem"

A koncepciós perek - akár a szovjet eredetieket, akár a magyar másolatokat vizsgáljuk - jellemzője, hogy bár formálisan jelen van a védő a tárgyaláson, érdemi védelmi tevékenység szóba sem jöhetett. Ugyanakkor az ítéletek előszeretettel hivatkoznak a védő megnyilatkozásaira a vád erősítése, vagy a politikai kifejtések indokolásakor. A Mindszenty-ügy perújítási nyomozásának "Összefoglaló"-ja ellentmondásosan értékeli a védelem szerepét és lehetőségeit. "A nyomozás során a védelem jogát nem biztosították, védőválasztási jogukkal, csak korlátozottan élhettek a gyanúsítottak". A tárgyalási szakban: "A védelem jogait nem korlátozták. Szabadon tehettek fel kérdést, illetve terjeszthettek elő bizonyítékokat, bár ezeket végül is a bíróság lényegében különösebb vizsgálat nélkül elutasította."

A történeti igazság az, hogy Mindszenty József védelmével Gróth József ügyvédet, édesanyja pedig Farkas Endre ügyvédet akarta meghatalmazni. A népbíróság elutasította mindkettőjüket. Joanovits Emilnek az 1949. január 20-án beadott meghatalmazását sem fogadták kedvezőbben. Sem a bíboros, sem édesanyja nem tudhatta, hogy politikai ügyekben csak az ÁVH által lajstromozott "védők" járhattak el, s hogy nemcsak a védelem tevékenységét, de a védők személyének választhatóságát is titkos utasítások korlátozzák. Mindszenty József tehát nem választhatott védőt, hanem részére az ÁVH "választotta" Kiczkó Kálmán ügyvédet, aki 1949. január 26-án bejelentette: meghatalmazást kapott Mindszenty Józseftől. (Az ÁVH nem sokkal ezután Gróth Józsefet letartóztatta, majd Farkas Endrét is elfogták és a Grősz perben elítélték. A börtönben halt meg.)

Kiczkó Kálmán az első fokú tárgyaláson védői kötelességének csak formálisan tett eleget, sőt érdemben a vádhatóságot erősítette. A tárgyalás menetében Kiczkó gyakorlatilag néma volt. A (per idején) hatályos perrendi szabályok szerint a védő nem volt kötve védence nyilatkozataihoz és védekezéséhez. A védő a védence érdekében - akár védencével ellentétben is - köteles volt olyan védekezést kidolgozni és előadni, amely a legjobb meggyőződése szerint eredményre vezethetett. Kötelessége lett volna tehát támadni a bűnösséget, amelyet (részbeni) beismerő vallomásra alapítottak. Azokon a pontokon, ahol Mindszenty József tárgyaláson tett vallomása ezt lehetővé tette (tehát a devizabűncselekmény kivételével valamennyi vádpont esetében) a védelem szabályai szerint - legalábbis alternatív módon - felmentést is kellett volna kérnie. Ezzel szemben a tárgyaláson még arra sem figyelt fel, hogy a tanács elnöke olyan mondatokat olvasott fel védence Truman elnökhöz írt levél fogalmazványából, amelyek nem szerepeltek a szövegben. A "felolvasott" - nem létező - mondatok valóságuk esetén főbenjáró bűncselekmény megállapítására is alkalmasak lehettek volna.

Kérdései, amelyeket a tárgyaláson saját védencéhez, a többi vádlotthoz, valamint a tanúkhoz feltett, egyetlen esetben sem irányultak a bűnösség megingatására , sőt inkább olyanok voltak, amelyek alkalmat adtak a vádlott-társaknak, hogy Mindszentyre terhelő nyilatkozatokat tegyenek. (Becsületükre válik holtuk után is, hogy nem tették meg.) Az azonban nem mentesíti a védőt kötelessége ellátásának elégtelensége alól, hogy kérdéseire nem kapott olyan válaszokat, amelyek védencét súlyosabb helyzetbe hozták. A tárgyalás bizonyítási szakaszának lezárásakor Kiczkó ügyvédnek nem volt bizonyítási indítványa. Csupán a teljesség kedvéért említjük, hogy a tárgyalás megnyitását követően volt Kiczkó Kálmánnak egy elnapolási indítványa az 1949. január 29-i beadvánnyal kapcsolatban, amelyet a bíróság elutasított.

A vádbeszéd elhangzása után következett Kiczkó Kálmán védőbeszéde . Ez a védőbeszéd, valójában ugyanolyan tartalmú politikai propaganda volt , mint a vádbeszéd. A váddal mindvégig együttműködő védő mindenekelőtt elmondta a koncepciós perekben megszokott, sőt kötelező "dicséreteket" és "szidalmakat". Néhány példa az utókor számára hangfelvételen - töredékesen (tartalmilag azonban jól értelmezhetően) - megmaradt védőbeszédből:

- Dicséret a védelem legteljesebb szabadságáról,

- elmélkedés a közérdek felsőbbrendűségéről a magánérdek felett.

- Szidalom, mert a külföldi lapok közlései valótlan adatokat tartalmaznak és a vallásszabadság megtámadásáról merészelnek írni,

- annak nyomatékos hangoztatása mellett, hogy "Magyarországon a vallásszabadság megtámadva nincs",

- s, hogy Mindszenty és az állam között "a konfliktus"... "kizárólag az iskolák államosítása" miatt történt "s ez irányban az egyházzal megegyezni akart" az állam.

- Ezt követően arról is értesülünk a védőtől (nem csekély csúsztatással): az állam "törvénybe iktatta azt, hogy Magyarországon kötelező a vallásoktatás"(!!) valamint, hogy "ez a nyugati államokban nincs meg".

Eddig a makulátlan, minden jogot tiszteletben tartó állam, az ármánykodó nyugati sajtó és a legteljesebb vallásszabadság hirdetése.

A védőbeszéd ezután rátért a földreform ügyére is azzal, hogy azt "a Vatikán sérelmesnek tekintette" (mint tudjuk ez így valótlan). A hallgató - alapfokú szemináriumi brossúra szintjén - arról is értesülhetett, hogy a "történelmi kényszerűségi fejlődés alapján nincs megállás", az egyházi vagyon szekularizációja törvényszerű, "ezért kellett volna belátni az egyháznak" a történteket, de "a Vatikán nem látta szívesen Magyarországon a népi demokrácia fejlődését." A pápai infallibilitásról előadott - enyhén szólva is zavaros - eszmefuttatás után az iskolaügy taglalásába fogott Kiczkó Kálmán, kifejtve Mindszenty "tévedését", amikor az iskolák államosítását úgy értékelte, hogy az által "a katolikus hívek esetleg súlyos végveszélybe kerülhetnek". Helyt kapott a Habsburgok, és a legitimizmus szidalmazása is.

A védőbeszéd pozitív elemeként kell megemlíteni azt az okfejtést, amelyben rámutatott a védő, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz írott levelek a békekötés előtt "más" megítélés alá esnek. Ugyanakkor Kiczkó Kálmán csak addig merészkedett ezzel az okfejtéssel, hogy "nem esik és nem eshetik olyan súlyosan a latba" a panaszos levelek. Nem akarta (nem is merte) tehát a nyilvánosság előtt levonni az általa felvetett gondolat végső következtetését (amelyet nagyon jól tudott) és nem támadta a bűnösséget.

Végül perbeszéde végén ismét szolgai - de nagyon is célzatos - hálálkodása következett: "...a védelem meg is köszöni a vád hatóságának, hogy csak az olyan cselekedeteket hozta ide vád tárgyává, amelyek a hercegprímás úr papi működésével összefüggésben nincsenek". Ez esetben korántsem a hatalom jóindulatának megnyerését célozta a gerinctelen hízelgés, hanem annak a propagandának az erősítését szolgálta, amely a magyarországi vallásszabadság és az egyház tiszteletben tartását hirdette azzal, hogy csak egyes "reakciós" papi személyek ellen lép fel az állam (mindez bő teret kapott az ítélet "Politikai értékelés" c. fejezetében!). Ehhez képest bizonyítottnak fogadjuk el, hogy a védő egész védelmi taktikája nem a védence, hanem a hatalom propaganda-céljait szolgálta , s mint ilyen valójában bűn amelyet a védő azáltal követett el, hogy mindenben kiszolgálta a vád (a hatalom) igényeit, védence érdekeinek csaknem teljes feladásával. A vádhatósággal azonos módon kezelte ugyanis a részbeni beismerő vallomást, s ezzel valójában elárulta védencét.

Tény, Kiczkó Kálmán a fellebbviteli szakban benyújtott periratában foglalt védői ténykedése több pozitív elemet is tartalmazott, teljesítménye sokkal színvonalasabb volt, mint az első fokú tárgyalás szakaszában. Összességében azonban működése a konstruált - látványperekben megszokott védői szereposztás szerint történt.

A jogtörténeti kutatások igazolták - s ezt ma már köztudottnak tekinthetjük - a koncepciós perekben a védelem szerepköre éppúgy meghatározott, mint az ügyészé és a bíróé. Naivitás tehát azt akár csak feltételezni is, hogy a védő szakszerű és lelkiismeretes tevékenysége a legmagasabb politikai vezetés által előre elhatározott akaratához képest kedvezőbb ítélet elérésére alkalmas lehet. Ezzel a "lajstromozott" védők teljes mértékben tisztában voltak és védői tevékenységüket az "elvárások" szerint látták el. Ugyanakkor azt a védőt, aki mindezeknek tudatában vállalta és eljátszotta a ráosztott morbid szerepet, erkölcsileg éppen olyan felelősség terheli, mint a koncepciós perek más - hatósági - "alanyait".

Az ítéletek és a jogorvoslat

Az első fokú ítéletről

Mindezek jegyében tűzte ki a bíróság az ítélet kihirdetésének napjául 1949. február 8. napját . Két napja lett volna tehát a bíróságnak az ítélet meghozatalára, ha az ítéletet valóban a népbírósági különtanács hozta volna meg. Azt már korábban is érintettük, hogy Timár István IM főosztályvezető tudatta Olti Vilmos tanácselnökkel "a pártnak nem lenne ellenére, ha nem ítélnék halálra Mind-szetyt" . Ez az üzenet a kort ismerő közéleti ember előtt - mint mondottuk - egyértelművé tette azt is, hogy Mindszentyt tilos volt halálra ítélni. Említettük azt is hogy, Rákosinak egy hitelét vesztett, megtört és megalázott egyházfőre volt szüksége, legkevésbé egy kivégzett vértanúra. Olti azonban nemcsak a Mind-szentyre vonatkozó érdemi döntést vette át Timártól, hanem (írásban) az ítélet indokolásának lényegi részét, az ún. "politikai indokolási részt is" . Az eddig feltárt iratanyagból nem lehet megállapítani, hogy az ítélet "II. Politikai értékelés" című fejezetét ki szövegezte. "Feltételezhetően a pártközpontban készült, hiszen a vádiratban maga Rákosi, de Farkas, Gerő és Révay (sic!) is végzett javítást. Oltira csak az ítélet szakmai, jogi részének megfogalmazása maradt. (Második rész)". Mi a helyzet az ítélet "I. r. Mindszenty József, dr. Baranyay Jusztin II. r. és dr. Zakar András III. r. vádlott cselekvőségei" című A-G pontra tagolt részével? Anélkül, hogy ezt a kérdést a véglegesség igényével kezelnénk meg lehet (kell) állapítani:az ítélet történeti tényállást tartalmazó részének (továbbiakban: tényállás) van számos olyan fordulata, amely nemcsak teljes mértékben elszakad a tárgyalás anyagától, de szerkezetileg megelőzi a "politikai értékelést", hiszen ez utóbbi a tényállást értékeli. Ebből önmagában is valószínű, hogy nemcsak a "politikai értékelés", de a tényállási rész sem Olti Vilmos fogalmazványa. Emellett szól az a további érv is, hogy a megállapított tényállás helyenként szolgaian átvette a vádirat (és a vádbeszéd) szófordulatait is . Miután ismert, hogy a vádiratot Rákosi és közvetlen munkatársai javították, alappal feltételezhetjük, hogy az ítélet esetében is ugyanazon "műhely termékéről" van szó. Feltevésünket erősíti, hogy a tényállás olyan megállapításokat is tartalmaz, amelyek nem szerepelnek sem a tárgyalási vallomásokban, sem a tárgyaláson felhasznált nyomozati anyagban. Nem kizárt, hogy a nevek az operatív anyagban megtalálhatók voltak, de az nem került a bíróság elé. Így az 1949. év elején letartóztatott jezsuita szerzetes P. Borbély István futárútja Párizsba, vagy az a "kormánylista", amely sem a nyomozás, sem a tárgyalás során nem szerepelt, vagy Zsámboki és Mindszenty kapcsolata (figyelemmel Spellmann rendelkezésére is). Nem beszélve arról, hogy a tényállás a tárgyaláson szóba nem került iratokra is hivatkozik, mint pl. egy levél, amelyet "...Keneth C. Royal USA hadügyi államtitkár intézett Spellmann kardinálishoz" a korona ügyében, valamint a "kémügy" rész (amelynek anyaga lényegesen bővült a vádhoz képest). A "politikai értékelés" című fejezetben ugyancsak találkozunk olyan névvel - Chorinnal - akire egytlen utalás sem található sem a tárgyalási sem a nyomozati anyagban. A devizaügy tényállásában szereplő számzavarral már csak azért sem érdemes foglalkozni, mert minden "adat" emlékezetből származik s nélkülözi az okirati bizonyítékokat.

Mindezek a tényállást érintő, a nyomozati és a tárgyalási anyagtól történő eltérések (az eljárásjog nyelvén iratellenesség) azt támasztják alá, hogy a tényállási részt nem a bíróság, hanem extraneus (a politikai hatalom) állapította meg. Így a különtanács feladata csupán az ítélet aláírása, míg Olti Vilmosé az aláíráson túl a jogi indokolás elkészítése és kihirdetése volt. Az ítélethirdetést megelőzte az 1949. február 7-én megtartott zárt tanácskozás - amelyről a következő fejezetben még szólunk - sokkal inkább a per koreografálásához, mint az ítélet érdeméhez tartozott.

Végezetül egy árulkodó dátum is található Alapy Gyula "Végindítvány" c. iratán, amely 11. sorszámmal képezi az iratok mellékletét. Alapy ebben az okmányban a vádindítványt a vádirattal egyezően tartja fenn, míg semmisségi panaszt jelentett be a kihírdetett ítélet ellen (többek között Mindszenty József vonatkozásában a halálbüntetés kiszabása iránt) "1949. február 5. napján". Az okmány nem kiadmány, azon Alapy sajátkezű aláírása szerepel. Alapos a feltételezés, hogy Alapy napokkal a kihirdetés előtt ismerte a február 7-én meghozott és 8-án kihirdetett ítéletet, s a jogorvoslatokat ennek megfelelően február 5-én le is írta .

Az ítélet, amelyet a különtanács MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN hirdetett ki Mindszenty József bűnösségét - a vádtól (némileg) eltérő minősítéssel - az alábbi bűncselekményekben állapította meg:

- A demokratikus államrend és köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntettében (1946: VII. tc. 1. § (1) bek.),

- folytatólagosan elkövetett hűtlenség bűntettében (1930: III. tc. 58. §),

hűtlenség bűntettében (1930: III. tc. 60. § 3. pont és az 1934: XVIII. tc. 2. § (1) bek.), valamint

- 4 rendbeli devizabűncselekményben :

- külföldi fizetési eszközök zárolt letétbe helyezésének elmulásztásával elkövetett bűntett (8400/1946. ME. sz. rendelet 1. § (1) bek. a/ pont, (2) bek. b/ pont, 17. § (1) bek., (2) bek.)

- külföldi fizetési eszközzel elkövetett üzérkedés bűntette (1922: XXVI. tc. 1. § (1) bek. 1. pont, 1933: XIV. tc. 1. § 8800/1946. ME. sz. rendelet 20. § (2) bek.)

- külföldi fizetési eszköznek engedély nélkül az ország területéről való kijuttatásával elkövetett bűntett (8400/1946. ME. sz. rendelet 4. § (1) bek. d/ pont, 17.§. (1) bek. I.tétel.)

- bejelentés alá eső értéknek engedély nélkül való rendelkezéssel elkövetett bűntette (8400/1946. ME. sz. rendelet 3. § (3) bek., 17. § (1) bek. I. tétel).

A fenti minősítés mellett a különtanács az enyhítő szakasz alkalmazásával mondta ki - "összbüntetésül" - az életfogytig tartó fegyházat, mint főbüntetést 10 (tíz) évi hivatalvesztést és a politikai jogok gyakorlásának hasonló tartamú felfüggesztését, valamint egész vagyonának elkobzását, mint mellékbüntetést .

Mindkét minősítésnél éppen azzal marad adós a jogi indokolás, amelyre, ha megadja a választ - jogállami mércével - felmentő rendelkezést kellett volna hoznia. Ilyen kérdés pedig a "szolgáltatott" adatok milyensége értve ez alatt jogi minőségüket, hogy ti. egyetlen állami, vagy szolgálati titoknak minősített adat "szolgáltatását" sem állapította meg a tényállás. Az indokolás ezért - a büntetőjogi dogmatika felrúgásával - a legszélsőségesebb módon tágítja a büntetőjogilag védendő titok fogalmát, minden olyan adatra kiterjesztve azt, amely "a magyar államnak - jogos érdekét érinti, s amit a tulajdonos köztudhatásra nem bocsát (nem publikált)". Ez a megközelítés még csak az állam érdekének sérelmét (netán közvetlen veszélyeztetését) sem kívánja meg, csupán azt, hogy ne legyen az adat "publikált". A "jogos érdek érintése" nem büntetőjogi fogalom. Ezért az "érintés" valójában dogmatikailag értelmezhetetlen. Hasonlóan áll a helyzet a "publikált" fogalma esetében is. (Ráadásul a költségvetés és annak teljesülése a szovjet csapatok élelmezéséről "publikált" is volt köznyelvi értelemben.) A "jogi indokolás" tehát kilép nemcsak a büntetőjog terminológiájából, hanem a dogmatikai rendszeréből is és azt politikai tartalommal helyettesíti. Ez a felfogás valójában nem más, mint a véleménynyilvánítás és a bírálat jogának teljes elnyomása, nem is szólva a szabad információáramlásról, amely a sajtó szabadságának előfeltétele.

Ugyancsak megkerüli az indokolás azt a tényt is, hogy a békeszerződés hatályba lépéséig Magyarországon a SZEB tagjait illette a szuverenitásból folyó számos jogosítvány. Nem lehet ezért hűtlenséget megállapítani (1930: III. tc. 58. §) fogalmilag sem, amikor egyik SZEB taghoz történik folyamodás az emberi jogok biztosítása érdekében, még abban az esetben sem, ha ez egyben a másik SZEB tag elleni panaszt is jelent.

Az 1989-es perújítási nyomozás után készült Összefoglaló értékelő részében, "Az állam elleni bűncselekmények" c. fejezet lényegében hasonló az álláspontra jutott a végeredményt illetően. A prímás "összeesküvésre, szervezkedésre utaló magatartást nem tanúsított", s a továbbított információk és levelek "olyan adatot nem tartalmaztak, melyek kémkedésre utaltak volna, vagy titoknak minősültek volna". A sok tekintetben súlyosan kifogásolható perújítási nyomozás és az Összefoglaló számos tévedése, sőt tendenciózus (rosszidulatú) végkövetkeztetései mellett is az államellenes bűncselekmények teljes hiányára vonatkozó megállapításával maradéktalanul egyet kell érteni.

A devizabűncselekmények indokolása mutatkozott a leghálásabb témának, hiszen itt voltak formálisan leginkább helyén a jogszabályi rendelkezések (a tényállás számszerűségeinek zavarossága meg amúgy sem érdekelt senkit). A fizetőeszközök (külföldi segélypénzek és belföldi gyűjtések) felett a prímás által gyakorolt rendelkezés valóban tény volt. Ez a rendelkezés azonban nem volt magánjellegű, Mindszenty prímási állásából fakadt kötelességszerűen és mindenben megfelelt az adományozók szándékainak valamint az egyház érdekeinek. Ilyen megfontolás alapján az egykorú közvéleményben is felmerült, hogy a deviza bűncselekmények megállapítása nem volt törvényes. Mindezt Nyárádi Miklós pénzügyminiszternek az USA-ban tett látogatása során mondott kijelentésére alapozták. Itthon természetesen ennek a nyilatkozatnak nem volt nyoma. A kijelentése az adományozók és a külföldi közvélemény megtévesztésére ugyanakkor kiválóan alkalmas volt. Létezett viszont a Gazdasági Főtanácsnak egy határozata, amely szerint az egyházaktól megvételre ajánlott valutát 30%-os költségvetési támogatás illeti . Nos, az ítélet jogi indokolása erre a tényre sem tért ki (holott az elért többlet-haszon megállapításánál nem lett volna szükségtelen). Azt, hogy az állami jogszabályok (amelyeken egyébként nem csak az ÁVO tette túl magát, ha érdekei úgy kívánták, hanem más esetben is alku tárgyát képezték ) milyen mértékben voltak amorálisak, s ez okból a rájuk alapított valamennyi elítélés a jogállam mércéjével semmis, már nem Olti Vilmosnak, hanem a diktatúra romjainak eltakarítása megkezdésekor megalkotott 1990: XXVI. tv. előkészítőinek (többek között e sorok szerzőjének) kellett megindokolni.

A büntetés kiszabása körében felsorolt enyhítő és súlyosbító körülmények számbavétele sokkal inkább az ítélet politikai céljaihoz, mint a jogászi, szakmai követelményekhez igazodott.

A jogorvoslatok

Tévedett Mindszenty József az emlékiratainak készítésekor, amikor azt panaszolta, hogy védője nem jelentett be "fellebbezést". "Az ítéletet szóban hirdették ki a Markóban, de sohasem kaptam azt kézhez írásban . Az ítélet ellen csak az ügyész fellebbezett: halálos ítélet kimondását kérte a felsőfokú bíróságtól. Jellemző, hogy védőügyvédemnek esze ágában sem volt a bírósági színjátszásban elkövetett Justizmord ellen tiltakozni" .

Azon nem csodálkozhat senki, hogy Mindszenty Józsefnek nem volt jó véleménye védőjéről. A tárgyaláson dokumentálható "teljesítménye", de különösen a perbeszéde alapján több mint jogos ez a neheztelés. Tény, hogy a védői jogorvoslat bejelentése megtörtént és - a tárgyalási jegyőkönyv tanúsága szerint - Mindszenty József is csatlakozott ahhoz. Igaz a védő nem a védence tárgyalási vallomására figyelemmel jelentette be a jogorvoslatot. Így: az állam elleni bűncselekmények tekintetében nem kérte védence felmentését. Mindszenty József tehát vagy nem értette meg a "semmisségi panasz" kifejezés jogi jelentését, vagy az igen hosszú ítélet kihirdetése utáni kimerültség miatt kiesett ez a tény az emlékezetéből. Bárhogyan is volt, a bejelentett jogorvoslatokat az első fokú bíróság elfogadta és az ügy iratait a jogorvoslatok érdemi elbírálása végett felterjeszteni rendelte a Népbíróságok Országos Tanácsának.

A NOT anyagában található Kiczkó Kálmán semmisségi panaszának terjedelmes indokolása, amely - összehasonlítva az első fokú ítélet előtti teljesítményével - már olyan releváns körülményeket is érint, amelyeket pozitívan kell értékelni. Amit a nyilvánosan elmondott perbeszédben nem (mert/akart) kimondani Kiczkó Kálmán, most leírta. Tekintsük át ezeket a a pozitív elemeket:

- Hivatkozott a perben el nem hangzott anyag szerepeltetésére: így nincs adat arra, hogy angolszász körök "közép-európai föderatív királyság rekonstrukciójával" foglalkoztak bármikor is.

- Arra sincs adat, hogy "a hazai legitimisták a felszabadulást követően új erővel kezdték el a legitimista mozgalom szervezését", (a vád sem tudott 8-10 személynél többet megnevezni).

- Kellő nyomatékkal most szólt a védő arról, hogy nem akartak háborút szítani a vádlottak ("ha a teljes akaratukon kívül álló okból a harmadik világháború mégis kiütne..."). Elismeri: "abban az időben valóban volt háborús hangulat, amelyet a háborúra uszító imperialisták szítottak". Ennek azonban nincs köze a Baranyay Jusztin féle elaborátumhoz (amelyet sehová sem küldtek el) és Mind-szenty szándékához.

- Először exponálta az államforma kédésében az 1946:I.tc. előtti időszak eltérő jogi megítélését.

- Rámutatott, hogy a Zita királynővel és Habsburg Ottóval való találkozás nem volt sem előre megszervezett, sem konspiratív. ("...védencem nem tehet arról, hogy Zsámboki Pál ezt a két találkozást megszervezte, de egy bizonyos és nincs megcáfolva az, hogy védencem erről a két találkozásról eleve értesítve és arra felkészítve nem volt.") Kifejtette továbbá, hogy Mindszenty "nem a magyar nép képviseletére adott meghatalmazást" Habsburg Ottónak.

Végkövetkeztetése szerint: a szervezkedés nem valósult meg "mert ezekben a cselekményekben nem találhatók fel a törvényben írt tényállási elemek..."

- Külön szólt a korona kérdéséről. Érdemben a védő itt sem látott bűncselekményt. Az indokolás igen jellemző viszont a korra, amelyben fogant: "...a népi demokratikus köztársaságnak a Szent Korona csupán történeti ereklyét képez, de nem képez felségjelvényt, vagy felségjogok forrását".

- Helytállóan érvelt a SZEB-hez 1946. május 4-én, december 6-án és 1947. június 12-én írott levelek ügyében, feltárva azt a nemzetközi jogi helyzetet, hogy Magyarország a Párizsban, 1947. február 10-én aláírt békét még nem ratifikálta, s így a hűtlenség nem valósult meg.

- A Chapin követnek adatott "...a megszálló Vörös Hadsereg 1946-1947. évi költségvetés-irányzatát és tényleges költségeit..." tartalmazó irattal kapcsolatosan alapos az érvelés: "titkot nem képeznek, mert azok a nemzetgyűlési zárszámadásban is benne foglaltatnak."

- A devizabűncselekmények tárgykörében a leggyengébb a védekező irat argumentációja. (Csak általában ismerte a devizaszabályokat Mindszenty, így csupán gondatlanság terheli.)

Ezzel valójában be is fejeződik a perirat érdemi - szakmailag helytálló, emberileg pozitív - része. Ami ezután következik az valójában a politikai színjáték folytatása (talán ez volt az ára, hogy a védő az első részt leírhatta?), amelyben a védő dicsfényt vont az ítélet "...II. politikai értékeléséhez" c. rész köré. Abnormálisan felfokozott dicséretei "a legteljesebb vallásszabadság"-ról, valamint a 400 éves Habsburg elnyomás túlfűtött kárhoztatása, majd annak kiemelése "hogy a felosztott földbirtokot a magyar paraszt önszántából sohasem adja vissza", stb. - a stílusában is sekélyes - periratnak már nem minősíthető fejezet valódi funkciója Mindszenty lejáratása a "szökési tervvel": "teljes naivságát bizonyítja s amilyen komolytalan volt részéről ez a kigondolt szökési terv, éppen olyan komolytalan volt a Habsburg-restaurációnak a tervezgetése is."

Azt az adott körülmények között valóban nem lehetett reálisan elvárni, hogy a védő szembeszálljon a politikai indokolással - ez nyilvánvalóan önpusztító cselekedet lett volna -, de védencének lejáratása nem volt törvényszerű.

Sajátos - perirattól ugyancsak idegen elem a büntetés kiszabási részhez kapcsolat okfejtés is. A megbánás túlhangsúlyozása - amelyet esetleg a további enyhítés reményében írt le a védő - még elfogadható. Az ítélethirdetés után - 1949. február 12-én kelt - a börtönben írt/íratott újabb Mindszenty-levélnek azonban semmi köze sincs a vád és az ítélet tárgyához. A szóbanforgó levél azt a célt szolgálta ugyanis, hogy "a püspöki kart tárgyalásokra" és "megegyezés-re" kényszerítsék". A levél keletkezésének körülményeit nem ismerjük pontosan, de alaposan feltételezhető, hogy a "visszavonulást felajánló" és a "szökési" levélhez hasonló módon keletkezett, s azt Mindszenty még a másodfokú tárgyalás előtt visszavonta. Tény tehát, hogy a vád tárgyához, illetve a büntetést indukáló "cselekményekhez" semmi köze sincs, nincs hát helye az enyhítő körülmények között sem.

Ítélet másodfokon

A fellebbviteli tárgyalásra 1949. június 28-án tűzött Jankó Péter tanácselnök határnapot. Az 1949. július 6. napjára megadott időpontra azonban a vádlottakat nem, csupán a védőket rendelte idézni. A vádlottak közül - a rendelkezésre álló iratokból kitűnően - csak Zakar András értesült a tárgyalásról, Mindszenty József csak július 5-én délben tudta meg a másnapi tárgyalási határnapot. Másnap elküldte a NOT-nak címezve a már fentebb hivatkozott levelét, amelyben kijelentette, hogy minden vallomást és nyilatkozatot visszavon, amelyet neki tulajdonítanak letartóztatása napjától kezdve. Ismerve a per célját és a hatalom valódi szándékait, valójában az lett volna a hihetetlen, ha a NOT elrendeli Mindszenty József személyes meghallgatását. Ez ugyanis ellentmondana mindennek, amely a Mindszenty-ügyben (no és a vallás tervezett felszámolása ügyében) mindeddig történt. Egyébként - mert az ügyben ítélethirdetésre csak 1949. július 9-én került sor - lett volna lehetőség Mindszenty személyes meghallgatására a NOT ítéletének kihirdetése előtt. A június 6.-ra kitűzött fellebbviteli tárgyalás is nyilvános volt, azon azonban egyetlen vádlott sem volt jelen. Jankó Péter tanácselnök és az ítélőtanács pártokat képviselő tagjai mellett a jegyző és a védők jelenlétében tartották meg a fellebbviteli eljárást. A fellebbviteli tárgyaláson csupán Farkas Endre ügyvédnek Mindszenty József édesanyja által adott meghatalmazása érvényessége körüli vita okozott némi zavart. Az iratismertetés után mindegyik védő fenntartotta az írásban beadott védekezést. Sajátos, hogy Kiczkó Kálmán csupán a már említett (február 12-i) nyilatkozatra hivatkozott, de védence minden nyilatkozatát visszavonó elhatározásáról nem esett szó, s erre a nagyon fontos tényre nem tért ki a NOT ítélete sem.

Az ítélet kihirdetésére 1949. július 9-én került sor. Mindszenty Józsefet érintően a rendelkező rész a jogi minősítésben tartalmaz némi változtatást. A főbüntetés továbbra is életfogytig tartó fegyház maradt. A mellékbüntetések: a politikai jogok 10 éves felfüggesztése, 10 év hivatalvesztés és teljes vagyonelkobzás.

A másodfokú ítélet jogi indokolása, - amellyel a NOT "mozgalomban, vagy szervezkedésben való tevékeny részvétel, vagy annak vezetése" fogalmát fejti ki - azon jogi abszurdumoknak egyike, amelyek arcul csapva a büntetőjog alapvető dogmatikáját és a törvényben rögzített szabadságjogokat, minden politikai szabdságjog gyakorlását lehetetlenné teszik Magyarországon. Az 1946: VII. tc. 1. § (1) bek. értelmezésénél a köztársaság megdöntésére irányuló cselekmény képezte a vád (és az indokolás) tárgyát. E tényállásban szereplő "megdöntés"-ének a jogellenes (erőszakos) eszköz nem fogalmi eleme. Másként szólva a NOT ítélete nem kevesebbet jelentett ki, mint hogy öröknek tekinti az ország államformáját és a társadalmi rendjét. Sőt kijelenti: "...a "megdöntés" szónak olyan értelmet tulajdonít (mármint a NOT szerint törvény), amellyel nem jár együtt az, hogy a megdöntésre irányuló cselekvőség alakilag jogellenes eszközöket, jogellenes eljárási módot használjon" mert a törvényhozó - a NOT szerint - bűntettnek tekint "bármilyen... haladásellenes, reakciós irányú lényegbeni változtatást." ... "Tűrhetetlen volna, hogy a demokratikus haladást biztosító államrendet és államformát reakciós erők szervezkedése akár alakilag jogellenesnek nem minősíthető eszközökkel is veszélyeztesse." A NOT álláspontja szerint, abban az esetben, ha a fennálló államhatalom - külső erőtényező következtében - megszűnne sem képzelhető el hatalmi vákum, csak a hatalom gyakorlása "szünetelne", amikor is mindenki kötelessége az 1946: I. tc. hatalmi viszonyainak helyreállítása. Ebben a helyzetben a királyság restaurálása a "demokratikus államrend és köztársaság tényleges megdöntésének mintegy betetőzése."

Ennél büntetőjogilag szakszerűtlenebb, történelmietlenebb és ostobább szofizmus ritkán olvasható bírói ítéletben. Semmivel sem bölcsebb ez az okfejtés, mint kimondani: egy más által megölt ember holttestének eltemetése nem más, mint a rajta elkövetett gyilkosság betetőzése, azaz újabb gyilkosság (hiszen temetetlenül hagyva, netán feltámadna). Az okfejtés legnagyobb "csúsztatása" a római jogból eredő fogalom, a hatalom átmeneti szünetelése az államterület egy részén. Ez a konstrukció azonban sem a római jogban, sem egyetlen polgári állam jogában nem járt azzal a morbid kívánalommal, hogy az államhatalom megszűnésének elismeréséhez egyben minden embernek is el kell pusztulnia az érintett területen.

A NOT abszurd álláspontja jogilag értelmezhetetlenné és ezáltal kezelhetetlenné tett minden egyes - 1946: VII. tc. 1. §-al kapcsolatos - jogesetet, mert azok a politikai és ideológiai fogalmak, amelyekkel a jogi terminológiát helyettesítette - főként a jogellenesség kiiktatásával - a hatalom teljes önkényének nyitott utat, egyben megfosztotta a polgárokat attól a joguktól is, hogy alkotmányos keretek között az állami és társadalmi rendet megváltoztassák. Nem más ez, mint a népszuverenitás teljes tagadása.

Hasonlóan abszurd a titokkal kapcsolatos NOT álláspont. Nem a "köztudhatóság" a "döntő tényező" a NOT értelmezésében, hanem "bármely adat a tudomásszerzésre nem hivatottakkal szemben minősül titoknak". Ez a definiálás nem kevesebbet takar, mint hogy bárki elítélhető bármely "köztudhatóságú" adat továbbadásáért, ha őt az adat tudására "nem hivatottnak" tekinti a hatalom. Valójában tehát feloldódott a titok fogalma, és a titokvédelem értelmezése csakúgy, mint a jogbiztonság. Az önkénynek és a teljes jogbizonytalanságnak nyitott tehát utat, ´a minden titok, amit titoknak akarunk utólag tekinteni´ álláspont.

A büntetéskiszabási kérdésekben a NOT ítélete Mindszenty József vonatkozásában a súlyosbító körülményeket kiegészítette "azzal, hogy nevezett egész, mondhatni a felszabadulás óta állandósággal tanúsított haladásellenes, reakciós magatartása képezte a demokratikus Magyarország haladásának legelső-rendű akadályát". Valamint "...szembeállított a demokratikus fejlődéssel... egyéb rétegeket is szembeállított vele"... "megosztotta a magyar dolgozó népet"... "a legcsekélyebb kétség sem lehetne Mindszenty Józseffel szemben, a halálbüntetés alkalmazandósága felől."

A kiegészített bűnösségi körülményeknek éppolyan kevés köze van tehát a joghoz, mint a minősítés indokolásának. Minden, ami a bűnösségi körülmények címén itt leíratott, tömény kommunista politikai propaganda. Miként a halálbüntetés kiszabásának mellőzése sem más: "Mindszenty József letartóztatása, majd a vele szemben folytatott eljárás, végül az életfogytiglani fegyházat kiszabó első bírói ítélet, egyre jobban és jobban, a dolgozó nép egységének helyreállítását eredményezte... A kiszabott büntetés elsőrendű feladatát elérte." Mindez éppoly kevéssé volt igaz, mint minden más Rákosi "alkirály" szovjetvilágában.
Forrás: http://www.xxszazadintezet.hu