John Vennari: A XII. Piusz pápa által elítélt

szituációs etika és az Amoris Laetitia

Mi az Amoris Laetitia?

Az Amoris Laetitia (“ A szeretet gyönyöre”) Ferenc "pápa" szinódus utáni apostoli buzdítása a családra és a házasságra vonatkozóan. Április 6-án jelent meg, 260 oldal, mintegy 59000 szó terjedelemben. Rutler atya, miközben kényszeredetten kommentálta az extra hosszúságú vatikáni dokumentumot, megjegyezte, hogy Ferenc "szövege" az összes, II. Vatikáni Zsinat utáni dokumentumnak a kétharmadát teszi ki.

Mit gondolunk az Amoris Laetitia-ról?

A tekintélyes olasz újságíró, Antonio Socci írja: "Az apostoli buzdítás nyílt kísérlet arra, hogy megváltoztassa az Egyház 2000 éves tanítását. Katolikus körökben az emberek zavarodottságukban döbbenten és megrökönyödve állnak." Raymond Burke bíboros, visszafogott nyilatkozatában a dokumentumot a "pápa személyes reflexiójának " nevezte, amelyet nem kell összetéveszteni a "tanítóhivatal kötelező érvényű tanításával." A kiváló professzor, Roberto de Mattei ezt mondta: "Ha a szöveg katasztrofális is, még katasztrofálisabb az a tény, hogy Krisztus helyettese írta alá. " Ezek a hiteles vélemények .

Meg kell lepődnünk?

Aki követte a 2014. és 2015. évi szinódusok viharos eseményeit, nem lepődhet meg ezen a buzdításon. A szinódusok, az őket követő sajtókonferenciák , a szinódusi anyagok szövegei és a frissen megjelent buzdítás a modernista forradalom kőkemény vonulatát jelentik.

Melyek a fő problémák a dokumentummal kapcsolatban?

A szószátyárkodás - imitt-amott nem is olyan rossz, időnként unalmas - nagy tömegében - Ferenc gyakorlatilag kanonizálja a szituációs etikát. Titkon ajtó nyit az elváltak és újraházasodottak szentáldozáshoz járulásának, "egyedi elbírálás" alapján, amellyel lerombolja a katolikus erkölcsteológia alapelveit. Különösen aláássa ez a megközelítés a rendezetlen cselekedetek felismerését, és ha egy területen aláássa, akkor az összes más területen is. A progresszivisták az Amoris Laetitia -t mint "radikális változtatást" ünneplik.

Mi az a szituációs etika?

A szituációs etika tagadja az egyetemes, mindig és mindenkire nézve kötelező érvényű, megváltoztathatlan erkölcsi normákat. Nincs eredendően rossz erkölcsi cselekedet, nincs olyan szabály, amely azt mondaná, hogy nincs kivétel. Ennek a hamis megközelítésnek megfelelően egy cselekedet erkölcsössége nem objektív igazságtól függ, hanem a személy adott helyzetétől. A szituációs etika első szószólói (jelenkori szószólóihoz hasonlóan) lázadnak minden ellen, amit ők "legalizmusnak", "merevségnek" hívnak és bizonyos "rögzített, soha meg nem változtatható erkölcsi szabályok" ellen. Mert ez a megközelítés a szituációs etika 1960-as évekbeli képviselői szerint "szabályokat erőltet rá az emberekre".

Dr. Joseph Fletcher (1905-1991), anglikán pap és a modern szituációs etika prominens képviselője (aki a mérföldkőnek számító Szituációs etika című, 1966-ban megjelent könyvnek a szerzője, és aki az életét ateistaként fejezte be), azt állítja, hogy egy adott helyzetben nem vagyunk kötelesek egy objektív erkölcsi szabályhoz tartani magunkat, hanem "tegyük a kívánt dolgot", saját körülményeinkhez igazodva. A Ferenc Vatikánjából jövő új pasztorizációs gyakorlat új ferdítést ad a régi hibához, azt állítva. hogy a legfontosabb az, hogy "irgalmasak" legyünk a személy különböző "konkrét körülményeinek" a fényében.

XII. Piusz pápa elítélte a szituációs etikát?

Igen, elítélte, már Fletcher könyvét megelőzően. Az angol tudós, Peter Vardy a következőképpen idézi XII. Piusz 1952-es nyilatkozatát a szituációs etika ellen: "Egyéni és szubjektív hozzáállás cselekedetek adott körülményeihez azért, hogy igazolják a természeti törvény és Isten kinyilatkoztatott akarata elleni cselekedeteiket."

Mit mondott még az erkölcsi "szituációs etika" ellen?

Piusz pápa erre is figyelmeztetett 1952-ben: "Ennek az erkölcsiségnek meghatározó jegye az, hogy valójában egyetlen esetben sem az egyetemes erkölcsi törvényen, a Tízparancsolaton alapszik, hanem a valós és konkrét körülményeken, amelyben az egyénnek cselekednie kell, és amelynek megfelelően az egyén lelkiismeretére hagyatkozik a döntést és a választást illetően. Ez a gondolkodásmód az egyedüli és érvényes minden emberi cselekedetre. Ezért van az, hogy ennek az etikának a képviselői azt állítják, hogy az egyéni lelkiismeret alapján hozott döntés nem ítélhető el egyetemes ideák, elvek és törvények alapján...." (AAS, 1952, pp 413-419)

XII. Piusz Szent Hivatala is elítélte a szituációs etikát?

1956-ban a Szent Hivatal expliciten elítélte a szituációs etika minden formáját. A dokumentum figyelmeztetett, hogy ez az "új erkölcsiség" "befurakodott a katolikusok köreibe is, annak ellenére, hogy ellentmond a katolikus Egyház erkölcsi tanításának. A szituációs etika nem az önmagában gyökerező objektív etika elvein nyugszik, hanem azt állítja, hogy túlmutat az objektivitás határain. A rendszer támogatói azt állítják, hogy az emberi cselekedetek végső és döntő normája nem valamely, a természettörvény által szabályozott jognak az objektív szabálya. Hanem, azt állítják, hogy az erkölcsi cselekedetek az egyén elméjének valamilyen intim fényében és megítélésében gyökereznek [kövesd a lelkiismeretedet]. Ez a szubjektív hozzáállás lehetővé teszi valaki számára, aki különleges konkrét helyzetben van, hogy ő maga döntse el, mi az erkölcsileg helyes az adott hic et nunc [itt és most] helyzetben. Nincs függés semmilyen, az emberen kívül álló, megváltoztathatatlan szabálytól; nincs mértéke az igazságnak és a becsületességnek az emberen kívül; az ember egyedül elég a saját erkölcsi irányításához."

A Szent Hivatal figyelmeztetett, hogy a szituációs etika rendszere "a modernizmus és a relativizmus" jegyeit viseli magán és messze áll az évszázadokon át gyakorolt katolikus tanítástól .

A Szent Hivatal Kongregációja elítélte a szituációs etikát, bármilyen néven is jelenik meg, és megtiltotta, hogy tanítsák katolikus iskolákban, vagy terjesszék vagy támogassák könyvekben, cikkekben vagy bármilyen konferencián.

Sajnos, ez az elítélés semmit sem mond a modernistáknak. A modernisták kulcstaktikája, hogy úgy tesznek, mintha a tanítóhivatal nem mondott volna semmit az adott kérdésről.

A buzdításban nincs túl sok az "adott körülményekről"?

Az Amoris Laetita -ban mértéktelenül sok hangsúlyt fektetnek az egyén adott szituációjára - ami a szituációs etika szóhasználata - , és arra, hogy ez állítólag hogyan enyhíti az objektíven bűnös cselekedet súlyát. Az Amoris Laetita a személy helyzetéből indul ki, nem pedig a megváltoztathatatlan erkölcsi elvekből. Az igazi szentségi házasság normája inkább egy "ideál"-nak van feltüntetve, nem pedig Krisztus meg nem kérdőjelezhető parancsának. A dokumentum mértéken felüli szimpátiával kezeli azokat a katolikusokat, akik elváltak és polgárilag újraházasodtak, úgymint azokat, akik házasság nélkül együtt élnek, egyik mentséget a másik után találva az elesettség állapotában élők számára. A katolikus házasságot érintő igazi katolikus tanítást mint elvont absztrakciót írják le és amely mintegy elérhetetlen a konkrét körülmények között élő emberek számára.

Nézzünk néhány példát az Amoris Laetitiae-ból:

#31: “A konkrét valóságra kell összpontosítani, mert a lélek hívása és igénye visszhangzik a történelem eseményeiben..."

#36: “Időnként a házasság túlságosan elvont és mesterséges ideálját javasoltuk, messze elrugaszkodva a konkrét szituációtól, és az igazi család gyakorlati lehetőségeitől (úgy folytatódik a szöveg, hogy erről beszélni "túlzott idealizálás".)

#301: “Az Egyház a reflexió szilárd testületével rendelkezik az enyhítő tényezőket és szituációkat illetően [ a dokumentum elmulasztja megerősíteni, hogy nincs olyan enyhítő tényező , amely bárhogyan is helyeselhetne valamit, ami eredendően gonosz, mint például a paráznaság, házasságtörés, fogamzásgátlás és homoszexualitás. JV]. Ezért már nem lehet mondani, hogy mindazok, akik "rendezetlen" állapotban élnek, a halálos bűn állapotában vannak és meg vannak fosztva a megszentelő kegyelemtől [eldobva az abszolút erkölcsöt , ami a szituációs etika kulcsfontosságú tétele, JV]. De többről van itt szó, mint a szabály nem ismerete. Az állampolgár ismerheti jól a szabályt, akkor is, ha nehéz megértenie " a benne rejlő értékeket" vagy lévén egy konkrét szituációban, amely nem teszi lehetővé számára, hogy másképp cselekedjen vagy döntsön további bűn elkövetése nélkül."

#304: “Egyszerű leredukálása a problémának az, hogy egy személy cselekedete megfelel-e egy általános törvénynek vagy szabálynak, mert ez nem elég ahhoz, hogy felismerjük és megbizonyosodjunk az Isten iránti teljes hűségről az ember konkrét életében."

Mint ahogyan a szituációs etikában le van fektetve, a "konkrét körülményekkel" kezdik és ebből az aktuális valóságból vonják le az erkölcsi következtetéseket. Ez a párbeszédre és a lelkipásztori tisztánlátásra vonatkozóan új követelményeket támaszt, amely háttérbe szorítja a "fekete-fehér" abszolút erkölcsi igazságokat. Ez bizonyos esetekben mozgásteret ad arra, hogy azt mondhassák, hogy azok, akik a halálos bűn állapotában vannak, szubjektíven a kegyelem állapotában lehetnek, és úgy is kell őket kezelni, mint kegyelmi állapotban lévőket.

Ezért van a #305-ban: , “Az ítélőképességnek segítenie kell megtalálni az Istennek tetsző utat, és korlátok között növekedni. Azt gondolva hogy minden fekete vagy fehér, időnként elzárjuk a növekedés és az áldás útját..."

Mi a végeredmény?

A végeredmény az, hogy az elvált és a polgárilag újraházasodottak előtt megnyílt a lehetőség konkrét szituációjukból fakadó nehézségeik miatt a szentáldozáshoz járulni. (...) Hasonlóképpen, ha egyszer megengedik, hogy a bűnben élők szentáldozáshoz járuljanak a "konkrét körülményeik miatt", akkor hamarosan várhatjuk a házasság nélkül együtt élők és a homoszexuálisok jogát az Oltáriszentség vételéhez konkrét körülményeik miatt. (...)



Olvasóink figyelmébe ajánljuk Dr. Balogh Sándor alábbi írását honlapunkon: Igazi pápa-e Ferenc, vagy ő a hamis próféta?