Daczó Árpád (P. Lukács OFM): A Szenvedő-kápolna

Jézus képe

A Kis-Somlyó hegyén, Salvator-kápolna hátánál, van egy egészen kis kápolna. A Szenvedő Jézus kápolnája. Domokos Pál Péter szerint annak ősi neve: A Szenvedő.

Patinás ódonságával a napjainkig fennmaradt bizonysága a középkori bűnbánati szellemnek. Szenvedő azért, mert benne őrzünk egy régi, már szinte egészen elmosódott szenvedő Jézus-képet, és az oszlophoz kötözött, megkorbácsolt Jézus festett faszobrát, 1810-ből. De Szenvedő ezért is, mert ez volt a kápolnája az önostorozóknak is.

Orbán Balázs említi, hogy még a 19. század közepéig szokás volt, hogy "Krisztus szenvedésének emlékére, vascsillagos korbácsokkal addig csapkodták meztelen hátukat, míg a hús lefoszlott s a vér patakzott a szentély padlatán." (Orbán Balázs: A Székelyföld leírása, második kötet, 13. oldal, Pest, 1869. Mindez bizonysága annak, hogy a Székelyföldön is voltak önostorozók, általános nevükön fagellánsok. A flagellum latin szó: ostort, korbácsot jelent.

A 18. századtól kezdve, egész Európában elterjedtek az ilyen vallásos társulatok, melynek tagjai ima, és énekszó mellett vonultak falvakon, és városokon át, és magukat ostorozva vezekeltek a bűnökért. Különösen rendkívüli körülmények: elemi csapások, pestisjárványok háborúk idején lobbant fel az Isten irgalmáért könyörgő ilyenfajta engesztelés. Az ilyesmin most csodálkozunk. Régen azonban a szigorú böjtön kívül, az önostorozás a bűnbánattartásnak egyik legközönségesebb módja volt. Nálunk, a ferences szerzeteseknél is elő volt írva. Különösen nagyböjt péntekjein gyakoroltuk is, amíg kolostorainkban élhettünk, s amíg szét nem szórt a sátáni diktatúra. Ez valóban nagyon jó módja az önmegtagadásnak, a test bűnös vágyainak letörésére. Vannak, akik most is gyakorolják.

Fülöp-szigeteken például, ahol a lakosság 85-ban katolikus, rendszerint megtartják nagypénteken a bűnbánati körmenetet, ostorozással, és kereszthordozással. Sőt vannak olyanok, akik keresztre is feszíttetik ilyenkor magukat. Most a 21. század elején, talán, esztelenségnek tűnik az ilyesmi, de ha egykor megtették Jézussal is, akkor megérti ezt ma is a mélyen hívő ember.

Ezt értették meg már őseink is. Még az ilyen kegyetlennek tűnő bűnbánattartásban sem maradtak le a nyugati kereszténységtől! Nem kell nekünk most Európába mennünk! Ott vagyunk mi már kezdettől fogva, még az ilyen gyakorlatokkal is!

Nagyon szép a megostorozott Krisztus szobra a Szenvedőben. Olyan fájdalmasan néz reánk.

Krisztus-szobor a Szenvedő kápolnában

Régen, a szenvedő Krisztus derekára egy vezeklőöv volt tekerve, egy régi cilicium. Valamikor sokan hordtak ilyesmit. Általában sündisznóbőrből készítették, és a tüskékkel befelé szorították a derekukra. A megostorozott Krisztus szobrának vezeklő öve, éles végű drótdarabokból volt kötve. Ki tudja mikor és ki hordta? Halála után Jézus testére csavarták bizonyságául, hogy valaki így is vezekelt ezen a vidéken.

Korunkban exotikummá vált a komolyabb bűnbánati szellem. A ma embere inkább a test örömei után fut, ezért is lett olyan roppantul lelki szegény! Vezeklőővet viselők, azonban még ma is akadnak! Marosvásárhelyt ismertem meg egy nagyleányt, aki időszakonként hordott ilyesmit. Ő maga készítette. Egy 5 cm széles szalagra, két sorban rajzszegeket szúrt, és azt a hegyekkel befelé csatolta a derekára. Mint lelkiatya, egyszer megkértem, hogy mutassa meg a szalagot és a derekát is. A dereka két sorban apró sebecskékkel volt tele.

A Szenvedő-kápolnának a múltból rank maradt, mélyebb lelkiségi jelentősége után, most vegyük szemügyre rajta azt a képet, amely a napnézést különösképpen is bizonyítja és magyarázza nekünk.

Elsősorban azt kell itt tudnunk, hogy a napnézés klasszikus helye a Kis- Somlyó hegyének a kápolna mögötti része volt, ami éppen kelet felé nyílik. Azon a helyen el is fértek a régi időkben az összesereglett napnézők. Onnan nyújtotta a legszebb látványt a Kárpátok keleti vonulatában, a Csíki-havasok fenyves rengetege.

Sajnos, most már nincs így! Miért? Mert most a Kis-Somlyón magasra nőtt az erdő, ami eltakarja nagyrészt kelet felé a kilátást. Ezért most inkább csak a nyeregből látható a szép napkelte. Amikor 1957-ben Csíksomlyóra kerültem, a Kis-Somlyó hegyén nem volt még nagy az erdő. A falu felé cserjés, bokros volt az oldala. A Somlyó-patak völgyében, felfelé, az erdőkig húzódó legelőnek volt a része, a mai, nyeregnek nevezett füves pusztával együtt. Ezt bizonyítják a régi felvételek is, amelyek szerint, a Kegy templom udvaráról is látható volt a Salvator-kápolna is. Ma már elfedik a nagy fenyőfák.

Márk Jakab Hosszúaszóból származó testvér a tatárok elől 1661-ben, a Kis- Somlyó hegy déli oldalában (valószínűleg a mai Szent Antal-kápolna helyén lévő kökényesbe menekült. A tatárok akkor a közeli erdőket is átfésülték, a menekülők után kutatva. A bokros, tüskés kökényesbe nem mentek. Bizonysága ez is annak, hogya Kis-Somlyó oldalán nem volt erdő. Orbán Balázsnak a Székelyföld leírása című művében közölt képei szintén ezt tanúsítják (második kötet, a két címlapon, és a 14. oldalon).

1995-ben, magam is, először még a Szenvedő hátától nézhettem meg a csángók egy csoportjával a napkeltét.

Az egyik utolsó napnézésem alkalmával - amit már magam is a Nyeregből néztem -, merült fel bennem az a gondolat, hogy éppen a csángók miatt nem erdősítették már kezdettől fogva a Somlyót. Az egész terület a csíksomlyói plébániához tartozik. A plébánia pedig annak idején, az egyik moldvai fejedelemtől ajándékba kapta a Bálványos havasát, hogy annak fejében, évente három napig ellátja a pünkösdi búcsúra jövő csángókat. Mivel pedig a csángók kifejezetten a napnézésért jöttek Csíksomlyóra, úgy látszik, a plébánia arról is gondoskodott, hogy a napnézésüket ne akadályozza semmi sem, még a felnövekvő erdő sem! Azt a tényt, hogya napkelte-nézés eredeti helye ez volt, azért hangsúlyozom ki, mert manapság a legtöbb napnéző, már észre sem veszi azt a különös képet és felírást, amit éppen a Szenvedő hátulsó sima falára rajzoltak és írtak fel valamikor.

Az igazi istenhívő ember ősi vágya, hogy vizuálisan, vagyis a saját szemével is meglásson valamit az Istenből, vagy általában, istenhitének a kinyilatkoztatásból ismert szentséges világából.

Hogy éppen a Napban szeretné azt meglátni, az már igazán nem babonaság! Minden kor emberének veleszületett isteni adománya, kegyelme az, hogy a teremtményekben lelkileg meglássa Őt, az Istent! A legtöbbet pedig éppen a

Jézus-kép a Szenvedő-kápolna külső falán. Tőzsér László felvétele, 2010.

napban lát meg Istenből az ember. Ezért is lett a nap a mindenkori ember valásos istenkeresésének legfőbb szimbóluma. Éppen azért a Csíksomlyóra érkező, napnéző, hívő ember mindig a nagyobb szentségre törekvő ember! Ezért képes vállalni a Csíksomlyóra való eljövetel fáradalmait, vagyis az azzal járó áldozathozatalt. Véleményem szerint Csíksomlyón volt a Kárpát-medence lakói napkultuszának egyik fő központja, talán több ezer évre visszamenőleg is. Erre utal a Szenvedő-kápolna hátsó falának képe és felirata. Kárpát-medencei viszonylatban, talán ez a keresztény inkulturációnak egyik legfényesebb bizonysága! Fényes, mert az Áldott Nap ragyogja be!

Most pedig nézzük meg, mit is mond nekünk ez a kép és felírás? A kép a keresztre feszített Jézust ábrázolja, napsugárral körülvéve. A kereszt lábánál pedig, két keresztbe tett lábszárcsontra téve, egy emberkoponya látható.

A keresztről elmondhatjuk, hogy a Napba öltözött Boldogasszony analógiájára, ez a megváltásunkért keresztre feszült Jézus napba öltözött ábrázolása. Az ikonográfia, vagyis a szentek képeinek művészi ábrázolása alig ismer ilyen képet.

A Szenvedő Napba öltözött feszületéről, mit mond Jézus a napkeltét néző búcsúsoknak?

Azt, hogy: lelkileg engem lássatok meg a felkelő Nap első sugaraiban is, mert én vagyok a ti Üdvösségetek Napja. Azt akarom, hogy ti is Mennyei Atyám gyermekeiként, a Szentlélek rátok sugárzása által, Napba öltözött emberként üdvözüljetek! A Napba öltözött feszület alatt, az emberi koponya Ádámot jelenti. Az ősi hagyomány szerint Ádámot a Golgotán temették el, és az ő sírja felett állott Jézus keresztje. Éppen azon a helyen győzte le tehát Jézus a bűnt, és a bűn okozóját a sátánt, és ezáltal a világ megváltójává lett. Szép ez a jelkép! Ádám mint első ember volt az oka a bűnnek és a bűn legszomorúbb következményének, a halálnak. Jézus, pedig mint második Ádám, keserves kereszthalálával hozta helyre ugyanott mindazt, amit az első Ádám elrontott. Halála után Jézus fel is támadt és napsugárba öltözködött.

Jézus azt akarta, hogy az embernek is ez legyen az örökké tartó sorsa az üdvösségben! Öltözködjék az ember is napsugárba!

Aki ismeri szent hitünk tanítását a megváltásunkról, annak sokat mondhat ez a kép. Mély hitével egészen meg fogja érteni a kép felírását is: Salvator mundi! A világ Megváltója! Ez a felírás magyarázza meg azt is, hogy a nagyobbik kápolnát miért hívják Salvator-kápolnának. "Székelyül" Silátornak, és vele együtt, az egész Kis- Somlyó hegyét Silátor-hegynek.

A felírás alatt szerepel egy név is: Ioan, a névtől kissé távolabb: három szám: 4,42. Amikor legelőször tanulmányozni kezdtem ezt a képet, annyira kopott volt a név is, és a szám is, hogy sehogysem tudtam azonosítani őket. Időközben aztán, egy kissé felújították a felírást. Akkor döbbentem rá az értelmére! Ez az idézet, Szent János evangéliumából, a 4. fejezet 42. verséből való: "Ez valóban a Világ Üdvözítője!" - mondják meggyőződéssel a szamariaiak a közülük való asszonynak, aki hírül vitte nekik, a Messiás érkezését, és akínek szavában nem kételkednek többé.

A felirat Jézus megváltói minőségét bizonyítja. Arra figyelmezteti a zarándokokat, hogy a napkeltét nézve, a napsugárba öltözött Jézust lássák meg a Napban! Valósággal fejbe kólintott ez a felismerés! Nagyon okos lehetett az a pap, aki megtervezte ezt a képet. Nem tiltotta és nem pogánykodásnak nevezte a napnézést, hanem helyes irányba terelte. Mint tudjuk, a régi templomok képei is azt a célt szolgálták, hogy az egyszerű nép leolvashassa róluk a szentírás tanítását. (Volt már szó, a Biblia pauperumról, a szegények bibliájáról.) Ezt a célt szolgálja ma is a Szenvedő Napba öltözött feszületképe! Ez a kép is bizonyítja a kápolna régiségét, és a napkelte-nézés ősiségét.

Az archaikus hitvilágban élő keresztények, elevenebben élik át vallásosságukat, ha rájuk ragyoghat az Áldott Napon keresztül a Szentháromság mindent betöltő fényes valósága. Nehéz ilyen élményeket szavakkal kifejezni. Az ilyesmit átélni kell! Erre az átélésre pedig, nagyon szépen buzdít, éppen a Szenvedő hátsó falán a Napba öltözött feszület képe!

Gyönyörú példája ez az inkulturációnak. Azt már tudjuk, hogy inkulturáció az a jelenség, amikor az Egyház, az evangéliumot beépíti valamely nem keresztény nép kultúrájába. Különösen annak népi hitvilágába (V. ö: Magyar Katolikus Lexikon V. 313. old).

A magyar nép mindig egyistenhívő volt. Hitének külső megnyilvánulása pedig a napkultusz! Nem a Napot imádta, hanem a Mindenség Teremtőjét, aki a napból mosolygott leginkább őreá.

Kultikus helyei is voltak ennek a tiszteletnek, ahol különösképpen is találkozni akartak a napon keresztül Istenükkel. Ilyen hely volt biztosan Csíksomlyó is, már ősidők óta. Egymás után örökölték itt a napkultuszt a rövidebb- hosszabb ideig itt élő, vagy átvonuló népek. Éppen csak a nagyobbakat sorolom fel: a szkítákat, a hunokat, az avarokat. A ránk maradt kulturális, de különösen kultikus emlékeink bizonyítják mindezt. Gondoljunk csak Torma Zsófia őskori kutatásaira, köztük a világhírűvé vált tatárlaki leletekre! Amióta geológiailag csak létezik a Kárpát-medence, és benne Erdély földje, azóta, amelyik nép megismerte ezt a helyet, mindegyik igyekezett ideköltözködni.

Elmondhatjuk, hogya Terra bolygón, vagyis a Földön, egy akkora helyen, mint a Kárpát-medence, kevés olyan terület van, ami annyira megfelel az Isten által teremtett ember életterének, mint ez. Különösen Erdély az a földdarab, ahol minden adottság megtalálható ahhoz, hogy ott boldogan leélhesse viszonylag rövid földi életét az ember.

Ide kívánkozik most, a boldog emlékű II. János Pál pápának az az üzenete, amelyet a 2004. évi pünkösdi búcsúra küldött, és amelyet dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek atyánk olvasott fel. Az üzenet végén ezt is leírta a Szentatya: "Erre a találkozóra, amelyen szorosan összefonódtok a Szűzanya körül, lehívom a Szentlelket, hogy halmozzon el minden résztvevőt ajándékainak bőségével. A esiksomlyói Mária-kegyhely azon a földön áll, amelyet úgy ismernek, mint a Szűzanya virágos kertje." (Romániai Magyar Szó, 2004. május 31.)

Ha ezt így tudta a nagy pápa is Erdélyről, akkor ez valóban - legalábbis Európában - köztudott volt. Így még jobban érthető a középkori mondás is: Extra Hungariam non est vita! Si est vita, non est ita! Vagyis: Hungárián kívül nincsen élet! Ha van is élet, az nem olyan élet! Móricz Zsigmond is talán valami ilyesmit ír le a Tündérkert című regényében, az Erdélyről szóló regényciklusában.

Ha Erdély a nagy pápa szerint is "a Szűzanya virágos kertje", akkor ez igazolja a Szűzmária ősi tulajdonnevét is, a Babbát!

Ez az elgondolás, a lelki élet szempontjából is érthetőbbé teszi Csíksomlyó kultikus helyként való kialakulását. Kellett egy varázslatosan szép hely, ahol az ember földre borulva, hálás szívvel csókolhatja meg az Isten lábnyomát is! Oe nem csak azt. Mert egy napkeltekor, amit imádkozva vár, a felkelő nap ráragyogó első sugaraiban, lelkileg is átélheti, hogy most az Úr Isten mosolyogja rá, a mennyei boldogság előízét!