Csernoch János: A modern halottégetők végcélja:

A társadalom elkereszténytelenítése,

s a keresztény temetőknek eltörlése

a) A halottégetés újabb történelméből vont érv

vMennyire függ össze a hullaégetés a régi pogány világ eszméinek fölkarolása és terjesztésével, s mennyire tűzte ki magának célul a társadalom elkereszténytelenítését, a keresztény temetkezési szertartásoknak s maguknak a temetőknek eltörlését, onnét is kitetszik, hogy a keresztény népek híven ragaszkodtak a kereszténység által általános érvényre emelt temetkezési módhoz egészen a francia forradalomig. Az elpogányosodás e rémszázadában vonatott elő másfél ezredéves sírjából a hullaégetés eszméje. A tűznek, melynek rendeltetése lett volna a halottakat hamuvá égetni, egyúttal hivatása volt fölperzselni a fönnmaradt szokásokat, az egyház kezéből kiragadni a temetőket. Az első hulla, amely elégettetett, Fontaine képviselőé volt. A fönnmaradt hamut gondosan összegyűjtve a nemzetgyűlésnek adták át, mely azt a levéltárba helyeztetni s ott őriztetni parancsolta.

Az elégetésnél tapasztalt embertelen bánásmód azonban magának a radikális konventnek is sok volt, s azért Pastoret Manó képviselőnek javaslatára 1796. évben egy bizottság küldetett ki, melynek célja volt a temetéseket törvényes úton szabályozni. Az előadói tiszttel Daubermesnil képviselő lett megbízva, aki 1797. évi november 11-én meg is tette jelentését s benyújtá a nemzeti temetésekre vonatkozó javaslatát. A sokat hangoztatott szabadság nevében nem merte javaslatba hozni a kötelező hullaégetést, hanem törvényjavaslatának 5. pontjában kimondatni kívánta, hogy minden francia polgárnak szabadságában áll meghalt rokonainak hulláit az arra kijelölt helyen elégetni vagy eltemetni, hozzátevén, hogy a városok falain belül nem lesz szabad a hullákat sem eltemetni, sem elégetni. ³⁵

A javaslat egy bizottsághoz lett utasítva, mely azonban soha sem tudott megegyezni a hullaégetés módjára nézve. ³⁶ Badarabbnál badarabb hullaégetési módokat hoztak javaslatba, hanem végre is utolérte őket az újítóknak közös átka, hogy valahányszor, egy századokon keresztül használt s célszerűnek is bizonyult intézményt akarnak eltörülni, sohasem tudnak megegyezni az általuk javasolt újításban. E tárgyalások alatt a nemzeti temetés kérdése még mindig nem volt rendezve, minek az volt a következménye, hogy az „általános szabadság” védszárnyai alatt mindenki följogosítva érezte magát hozzátartozóinak hulláit tetszés szerinti módon eltemetni. Így történt, hogy sokan el sem ásták a hullákat, hanem egyszerűen kidobták, úgy hogy Párizs környékén kóbor kutyák a földön heverő emberi hullák húsából táplálkoztak. E szabadságszülte szomorú állapot nagy megbotránkozást szült még a radikálisok köreiben is, s arra indítá Cambry polgárt, hogy megbotránkozásának egy „Emlékirat” alakjában adjon kifejezést. Ez emlékiratban sötét színekkel festi a fennálló szomorú állapotokat s a kormánynak a fakultatív hullaégetés behozatalát ajánlja.

A Seine departement tanácsa magáévá tette Cambry javaslatait, s 1799. Floréal 14-én a következő határozatot fogadta el: „Tekintettel arra, hogy az ó-korban a legtöbb nép halottjait elégette és hogy e szokás a vallási eszmék befolyása alatt lett eltörülve, vagyis inkább használaton kívül helyezve; továbbá, tekintettel arra, hogy előnyös lesz ama szokásnak újbóli használatba való vétele stb. elhatároztatik: (Itt következik a fakultatív hullaégetés mellett hozott határozat.)

Minthogy azonban a nemzeti temetkezés kérdését ez sem rendezte, a kormány fölhívására magának az Institutnak tudós urai is részt vettek a humbug-csinálásban és a kérdés tudományos tanulmányozására 1500 franknyi díjat tűztek ki. Az 1500 frank nem vesztette el a maga hatását. Az általános confusio szaporításában, mely a kereszténység egy régi intézményének kiküszöböléséből keletkezett, negyven tudós vett részt.

Nehéz volt oly temetkezési módot kigondolni, melyből, miként a tudós társaság akarta, ki legyen zárva a vallási elem s mégis olyan legyen, hogy az emberi test méltóságának, a szertartás komoly voltának megfeleljen. A kitűzött tiszteletdíjat ketten nyerték el Mulot és Arnaury Duval; javaslataikból azonban semmi sem lett, mert Napoleon, mint sok más, úgy a nemzeti temetésekkel űzött visszaéléseknek is véget vetett. ³⁷ Azóta sok viszontagságon ment keresztül Franciaország. De a hullaégetők a legújabb időkig nem tudtak ott boldogulni, mígnem a múlt évben ki nem eszközölték, hogy a fakultatív hullaégetés meg lett engedve. A franciák különben nem igen élnek e szabadsággal.

Időközben azonban a francia forradalom ezen vívmányát Berlinben elevenítették föl. A kezdeményezés dicsősége (?) itt Grimm Jakabot illeti. Az 1848–9-ki mozgalmas idők a francia forradalomnak ezen örökségét is átvették. Nevezett író egy külön tanulmányt írt a hullák elégetéséről s azt a berlini akadémiában fölolvasta. ³⁸ A németek ez ünnepelt írója különösen a régi népek temetkezési szokásaiban, tanaiban keres támpontokat s érveket a hullaégetés mellett; sokszor azonban valóságos erőszakot követ el a régi klasszikusok egyes helyein, midőn azokból álláspontját védelmezi. Meg kell egyébként jegyeznünk, hogy az általa fölhasznált régi adatok legnagyobb részét az általunk, értekezésünk egy másik helyén idézett Spondanusból veszi.

Németországban e munka adta meg újabban a lökést a hullaégetés kérdésének. Grimm után Molleschott, hírhedt materialista „Der Kreislauf des Lebens” című munkájában lépett ki a küzdtérre a halotti pyromania mellett. Utána indult egész serege a hullaégetőknek, de különösen a szabadkőmíves páholyok karolták föl az eszmét s ma nincs már páholy Németországban, mely azt programjába föl nem vette volna. Legtovább vitte azonban Olaszország, hol különösen Coletti és Castiglioni tanárok kezdeményezése folytán odáig jutott a dolog, hogy, miként észrevételeink fonalán láttuk, már külön hullaégető „templomaik” vannak, s magatartásukkal magának a római szentszéknek kárhoztató határozatát provokálták.

Magyarországban egészen a legújabb időkig nem igen lehetett hallani a halottégetésről. A hetvenes évek közepén Dr. Elischer Gyula adott ki egy röpiratot ³⁹, azóta azonban szunnyadt az eszme, míg azt a múlt évben ismét föl nem elevenítették, s rendes alapszabályokkal bíró egylet alakjában annak gyakorlati keresztül vitelét meg nem kísérlették.

A halottégetésnek ezen újabbkori történelmén vörös vonalként végig húzódik a katolikus egyház elleni gyűlölet. Már maga azon körülmény, hogy a modern halottégetésnek bölcsője a francia forradalom idejében ringott, eléggé bizonyítja, hogy mint annak sok egyéb intézménye, úgy ez is az egyház ellen volt irányozva. Hozzájárulnak azonban az akkori halottégetők vezéreinek nyílt vallomásai s általában egyházellenes magatartásuk. S más országokban is hasonelvű emberek hordozták és hordozzák a halottégetés zászlaját.

Ezek előre bocsátása után térjünk át a modern halottégetőkre és azok viselt dolgaira.

b) A mozgalom megindítója a szabadkőmívesség

Szíves olvasóink már eddig is láthatták, hogy észrevételeink közben többször volt alkalmunk rámutatni Olaszországra s különösen a milánói hullaégetőkre.

Őszintén megvalljuk, az inventio dicsősége nem a miénk; budapesti hullaégetőink figyelmeztettek reá azáltal, hogy az alakuló gyűlésen különösen megemlékeztek az olaszokról, „akiknél”, mint mondják „Milánó ⁴⁰ -ban s hat más nagyobb városban a halotthamvasztó egyesületek a politikai hatóságoktól elismerve, a közvéleménytől mindinkább pártolva működnek.”

Ez a beismerés segítségünkre lesz a hullaégetők végcéljainak kimutatásában, azon elv szerint, hogy noscitur ex sociis, qui non noscitur ex se. A még csak alakulófélben levő hullaégetőinknek érdekében van hangoztatni, hogy „a vallási elvek nem olyanok, hogy az egylet céljaival összeegyeztethetők nem volnának;” amazok, miként már láttuk s még látni fogjuk, már bátrabbak, s nyíltan kimondják mit akarnak.

A halottégetési mozgalomnak megindítója a szabadkőmívesség; születéshelye a páholy, szóvivői a szabadkőmívesek. Azt hiszem ezzel már eleget mondottunk. És amint sok egyéb, magában véve sokszor ártatlan intézményt csak azért karol föl e szövetkezet, hogy azt az egyház ellen fölhasználja, úgy tesz a halottégetéssel is, melyet különben nincs szándékunk az ártatlan intézmények közé sorozni.

A polgári házasságot azért karolta föl, hogy az egyház befolyása alól kiragadja a családot; a közös iskolát, hogy azt az oktatás teréről kiszorítsa; a halottégetést, hogy a keresztény temetési szertartásokat, s velők magokat a temetőket is megfossza vallási jellegöktöl, az egyházat temetőitől.

A budapesti hullaégetők által figyelmeztetve, olasz társaiknál iparkodtunk némi tájékozást szerezni az általuk vallott elvekről, s azt láttuk, hogy az olaszok nagyon is kompromittálják budapesti kollégáikat. Már az is jellemző, hogy az ottani hullaégetők fejei, mind szabadkőmívesek.

A „Rivista della Massoneria Italiana” leírván a testvéreknek egy 1872. május 28. tartott ülését, arról a többi között a következőket is mondja: „Óhajtjuk, hogy a temetők tisztán világi jellegűek legyenek, minden a hit és szertartásokra való tekintet nélkül, és a testvérek szabadságára bizatik, a hely és temetés módjának meghatározása … s előmozdítani a hatóságoknál a hullaégetést.” ⁴¹

Mintha csak ezt a programot olvasták volna a mi hullaégetőink, mert majdnem ugyanazon szavakkal jelzik egyletök egyik célját, mely „a városoknál és községeknél a községi halotthamvasztási intézmény behozatalát sürgeti.”

Egy másik lapban pedig egy franciaországi testvér ekképp dicsekszik: „A mi intézményünk nyugodtan folytatja Olaszországban az ő működését. A „La Ragione” című páholy Milánóban (íme ezek azok a milánói kollégák) megragadta az initiativat a halottégetési kísérletekkel. Pini testvér és tudor vezetése alatt ment végbe egy ily szertartás nagyszámú közönség jelenlétében. A kísérlet sikerült s utána a páholy sok követőre talált.” ⁴²

A szabadkőmívesség egyetemes közlönye leírván az 1877. júniusban Milánóban tartott általános szabadkőmíves gyűlést, amelyben összesen 120 olasz páholy volt képviselve s melyben a főszerepet az elébb említett „La Ragione” c. páholy vitte, a halottégetésre nézve mondja: „A milánói «La Ragione» c. páholynak indítványa, hogy a szabadkőmívesség védszárnyai alá vegye a hullák égetését, a legkedvezőbben fogadtatott és helyeseltetett.”

Ugyanezen lapnak ugyanazon levelezője leírván Mossida János testvérnek temetését, melyen a milánói testvérek legnagyobb része megjelent s hullájának elégetéséről szólván, az általa szépnek talált szertartástól egészen el van ragadtatva. „Mélyen megindító szertartás volt” így kiált föl a testvér, „mely ismét egy esettel szentelte meg ezt az új haladást, melyért a dicsőségnek javarésze Olaszországban a szabadkőmívességet illeti.” És ugyanazon lapnak egy másik helyén Tarabiano testvér előszámlálván a milánói főpáholynak érdemeit s miként mondani szokták „emberbaráti és közhasznú működését,” a többi között főérdemül betudja, hogy „ez alapította a hullaégető egyesületet.” ⁴³

A szabadkőmíveseknek ezen önbeismerési nyilatkozatai eléggé bizonyítják, hogy a hullaégetési mozgalom a páholyból indult ki, onnét kezdte meg körútját Európában; ez az őrtorony, melyből figyelemmel kísérik annak fázisait, sikereit éppúgy, mint kudarcait.

Láttuk, hogy a francia testvérek örömmel értesülnek olasz szövetségeseiknek törekvéseiről és a szabadkőmívesség évkönyveiben, mint különösen dicséretre méltó dolgot jegyzik föl, hogy ők voltak, akik a halottégetést Olaszországban kezdeményezték. És ez az összeköttetés most is fennáll.

A mi hullaégetőink ugyan csak annyit vallanak be, hogy az egylet „hasonló belföldi egyesületekkel összeköttetésbe lép,” de hozzáteszi, hogy „a nemzetközi halotthamvasztási kongresszusokon magát képviselteti.” Minthogy pedig a nemzetközi halotthamvasztási kongresszusokat a szabadkőmívesség szervezi, bármennyire is fognának tiltakozni a magyarországi hullaégetők, mégis kénytelenek vagyunk róluk is elmondani, hogy szabadkőmívesek által rendezett kongresszusokra akarnak járni, vagy lehet, hogy egyesek már is jártak, aki pedig ilyenekre eljár, az bizonyára legalább is rokonszenvez a szabadkőmívesekkel. Már pedig minekünk, mindabból, amit a humanizmus cége alatt a szabadkőmívesek árulnak, semmi sem kell, mert tudjuk, hogy mindez közvetlenül vagy közvetve a kereszténység ellen van irányozva. ⁴⁵

Ezekre vonatkozólag még több tanúbizonyságot is idézhetnénk a szabadkőmívesek jelentéseiből; mindezeket azonban mellőzzük, mert van egy gondos és körültekintő vizsgálat után hozott határozatunk, mely szintén a szabadkőmívességet mondja a hullaégetés terjesztőjének. Ez pedig a római szentszéknek határozata.

Tudjuk ugyanis, hogy a szentszék mielőtt valamely ügyben határozatot hozna, előbb alapos és kimerítő tanulmányozást szokott előrebocsátani; s most is ily módon döntött a hullaégetés kérdésében s annak kezdeményezőit, szerzőit, terjesztőit a páholyokban találta. ⁴⁶

Az illetékes római kongregáció 1886. évi május hó 16-án k. határozatában egyenesen kimondja, hogy a szabadkőmívesek nagyban törekesznek a hullaégetést ismét meghonosítani. Ezzel a határozattal azonban alább bővebben kell foglalkoznunk.

c) A halottégetők vallomásai

Ha tehát semmi egyebet sem tudnánk a hullaégetőkről, mint azt, hogy szabadkőmívesek, már az is elegendő megokolását képezné amaz állításunknak, hogy a hullaégetőknek célja: a régi pogány szellemnek fölélesztése, a keresztény temetési szertartásoknak lassanként használaton kívüli helyezése, a keresztény temetőknek eltörlése, mert mindezek természetes folyományai a szabadkőmívesség által vallott elveknek.

Vannak azonban még egyéb bizonyítékaink is, melyekből szintúgy világosan kitűnik, hogy a hullaégetők célja általában keresztény- s különösen katolikusellenes. Ugyanazon Tarabiono az általunk már előbb idézett lapban ⁴⁷ leírván a hullaégetés által reá gyakorolt benyomást, ekképp dicsekszik: „Mi virágokat szórtunk megholt testvéreink symbolikus hamuvedreire, akiket nem érintettek a profán világ gyűlölségei és vakbuzgóságaí, és akik megmutatván nekünk, hogy határozottan megvetik az előítéleteket s ellenségei minden értéköket vesztett dogmákra alapított vallásnak … mi velük egy új vallásban egyesülünk.”

A halottégetőknek 1882. évi Modenában tartott kongresszusát ezen szavakkal zárta be Pini: „Az egyesületeknek lassú, de most már egymással szoros összeköttetésben lévő alakulása; ama nyugodt és kitartó apostolkodás, melyet a máglyának száz és száz harcosa gyakorol, végigmenvén az egész világon, meg kell győznie a kormányokat arról, hogy megérkezett a pillanat, amelyben meg kell ragadniok és oldaniok a kérdést, úgy szervezvén a hullaégetést, hogy az valóban üdvös legyen a közegészségügyre nézve s alapjául szolgálhasson a sírok új polgári vallásának. ⁴⁸ ” S ugyanezen emberek mielőtt megkapták a kormánytól az engedélyt a fakultatív halottégetésre, azt híresztelték, hogy tiszteletben fogják tartani a vallásos meggyőződést, az egyház szertartásait, hogy általában „a vallási elvek nem olyanok, hogy az egylet céljaival összeegyeztethetők nem volnának.”

Némelyek közülök egész értekezésekben fontolgatják, mily haszon háramlik a szabadkőmívességre a hullaégetésből s mily káros hatású lesz az, az egyház befolyására. Castelazzo Lajos ⁴⁹ olasz parlamenti képviselő Hugo Victor és Mamiani Terentius haláláról írván és a mellett fontolgatván, mennyit vesztett újabban a papság és az egyház Olaszországban, szabadkőmívesi kárörömmel mondja: „A polgári házasság elveszi tőlük a családot. A laikus oktatás rövid idő múlva el fogja tőlük venni a jövő nemzedéket. A polgári temetések és a máglyák elragadják majd utolsó megbosszulójukat, a halált. A haladás mihamarább meg fogja semmisíteni. ⁵⁰

De ezekkel a fenyegetődzésekkel sem érik be, hanem egyenesen azzal kérkednek, hogy a katolikus. egyháznak van oka ellenséges álláspontot elfoglalni a hullaégetőkkel szemben. Erejöket természetesén túl-, a katolikus egyházét pedig kevésre becsülik. „A katolikusoknak alapos okuk van ellene szegülni a hullaégetésnek, kiált föl Ghisleri hullaégető testvér, ⁵¹ a hulláknak ezen a tűz általi megtisztulása alapjaiban ingathatná meg a katolikus uralmat, mely éppen azon félelmen alapszik, mellyel a halált vette körül. A halál megszűnnék félelmetes lenni és a félelem és borzalom, melyeket a koporsók idéznek elő, azon hathatós és fantasztikus eszközöknek egyike, miket a katolikus szónoklat föl szokott használni, hogy megalázza a híveket.”

„A «memento mori» az ő hatalmuknak kulcsa. Fosszátok meg a halált ettől a borzadálytól és utálatosságától, tisztítsátok meg, miként Gorini mondja, tegyétek mintegy kedvessé az élők előtt, és a papok is meg lesznek sülve. Az «emlékezzetek meg, hogy meg kell halnotok» elveszti régi hatását.”

A halottégetők már előre látják, miként fognak eltűnni a keresztény temetők s velők minden, ami a lélek halhatatlanságára, a túlvilági jövő életre emlékeztet. „A temetők el fognak tűnni” kiált föl Mariotti, a halottégetők költője, és az általunk már ismert Gorini még többet jósol, amennyiben szerinte a hullaégetés behozatala által „lehetetlenné lesz téve ama számtalan százados szemfényvesztés, mely az eltemetett hullák láthatatlanságában bírta alapját. ⁵²

Már előbb is adtunk kifejezést abbeli meggyőződésünknek, hogy az úgynevezett egészségügyi célok csak szemfényvesztések a hullaégetők programjaiban. S ezt nemcsak mi mondjuk, hanem ők maguk ismerik be, még pedig hivatalos kiadványaikban. Az 1882. modenai hullaégető kongresszus jegyzőkönyveiben a többi között ezeket is olvassuk: „A mi munkánk nem szorítkozik csak a halottak égetésére, hanem égeti és megsemmisíti a babonaságot is” ⁵³ , és még előbb: „A hullaégetés újjászületése a szabadság és türelem legfőbb elvei iránti hódolatot jelenti, amelyek a polgárosodott népek valódi és egyedüli vallását képezik.” ⁵⁴

Még eddig sehol sem mondottuk, hogy a mi, budapesti hullaégetőink is vallják ezen elveket; hanem fölötte gyanús azon körülmény, hogy éppen az olaszországi és in specie a milánói hullaégetőkre hivatkoznak, akik nyíltan bevallják, hogy egyesületük célja a katolikus egyház ellen irányul. Már pedig ezekre hivatkozni, mint akiket „a közvélemény mindinkább pártol,” mindenesetre nagyon is gyanús jelenség. Különösen, ha még hozzávesszük, hogy az alakuló gyűlés egyik szónoka maga is beismeri, hogy a „különböző helyeken részint már megalakult, részint alakulóba vett egyletek alapszabályainak elveit tartotta szem előtt a bizottság a tárgyalásra ajánlott alapszabály­javaslat készítésében.”

Ezen alapszabály­tervezet, mely magyar mintára nem készülhetett, mert nálunk még nincs halottégető egylet, legalább amennyiben a lapokból ismerjük, teljesen megegyez a modenai kongresszus által elfogadott elvekkel, azon kongresszus elveivel, amelyen a fönnebbi idézett nevezetes szavak is mondattak.

A kongresszus egy általános egyletbe egyesítvén az olaszországi hullaégető egyleteket, az általuk követendő célt ekképp vonalozza körül:

a) pártolni és terjeszteni a hullaégetés elvét,

b) támogatni a reformot; a kormány és közhatóságoknál a fakultatív hullaégetés ellen támasztott akadályok elsimítását sürgetni stb.

c) összeköttetésben lenni a nemzetközi bizottsággal stb.

Ugyanazon célt tűzte ki maga elé a budapesti egyesület is.

Az Egyetértésben kivonatilag közölt alapszabályok szerint az egyesület célja: „a halottak fakultatív elhamvasztásának eszméjét a törvény által megengedett eszközökkel terjeszteni;” tovább: „a városoknál és községeknél a községi hamvasztási intézmény behozatalát sürgetni;” – vagy „a nemzetközi halotthamvasztási kongresszusokon magát képviselteti” stb.

Az ekként közlött kivonatokból látható, micsoda fán termett a mi hullaégetőink egyesülete. Ideáljuk az olaszországi hullaégetők egyesülete, amit nemcsak azáltal árultak el, hogy azokra hivatkoztak, hanem alapszabályaikban kifejezést nyert cél és eszközök ugyanazonossága által is. Ily körülmények között hiábavaló egyik-másik korifeusuknak tiltakozása, a szabadkőmívesi elnevezés ellen; ha nem is mind szabadkőmívesek, az általuk pártolt eszme, a megvalósítandó végcél bizonyára az.

³⁵ Egészen hasonlóan a régi római törvényhez: In urbe nec sepelito, nec urito.
³⁶ Al. Bonneau: La crémation et ses bienfaits, Paris, 1887. 270. l.
³⁷Az előbb említett Daubermesnil eszméi gyakorlati alkalmazásának tekinthetjük a párizsi préfetnek 1800-ban kiadott eme végzését: Dupré-Geneste polgártársnő, Lachèze Ferenc Péter polgártárs és a köztársaság velencei ügyvivője nejének kérelme folytán, melyben fölhatalmazást kér arra, hogy nyolc éves fiának aki a VIII. évi germinal 20-án meghalt, hulláját elégethesse a departement préfetje: „Tekintettel arra, hogy az emberi hullának adandó végtisztesség vallási ténykedés, amely fölött a hatóság a szabadgondolkodás elvének megsértése nélkül nem intézkedhetik, határozza: 1. Dupré-Geneste polgártársnő felhatalmaztatik, hogy elhalt fiának hulláját elégethesse. 2. A temetkezési szertartásnak Párizs falain kívül, elzárt és tágas téren, hatósági közeg és a temetési felügyelőnek jelenlétében kell végbemennie. 3. Dupré-Geneste polgártársnő az első kerület mairjének köteles átadni a hatósági közeg bizonyítványát, amelyben az bizonyítja, hogy a hulla elégettetett és a hamu összegyűjtetett. Jelen rendelet az első kerület mairjének kiadandó s általa Dupré-Geneste polgártársnőnek kézbesítendő. Paris Floréal 1-én a köztársaság VIII. évében Frochot, préfet.”
³⁸ L. J. Grimm, Kleinere Schriften, Berlin 2-ik köt. 211. k. l.
³⁹A röpirat címe: A hallottak (így) elégetéséről, Budapest. A röpirat címébe becsúszott fatális hiba végzetessé vált magára a röpiratra nézve, mert „hallottjai” minden eredmény nélkül elhangzottak.
⁴⁰Milánót annyira aláaknázták már a különféle gonosz irányú egyesületek, hogy már a liberális lapok is följajdulnak a mindinkább terjedő romlottság következményei fölött. Így midőn legújabban a statisztikai hivatal közölte, hogy az utolsó félév alatt 104 öngyilkossági eset fordult elő Milánóban, a komoly nevelés szükségességét hangsúlyozták a helyett, hogy a vallásos nevelés behozatalát sürgetnék. L. L’unita Cattolica, 1886. júl. 10. 160. sz.
⁴¹L. Se sia lecitto stb. 194. l.
⁴²Crimaux Adriánnak jelentése a „Monde Maçonnique” című lapban 1876. XVIII. köt. 161. l. idézve e munkában: Studio del Massonismo, il suo Dio, il suo culto, i suoi costumi, Roma, Alessandro Befani.
⁴³Id. hely. 195. l.
⁴⁴Egyetértés id. h.
⁴⁵A budapesti hullaégető egyesületnek titkára és az alakuló gyűlésnek egyik szónoka maga is szabadkőmíves és pedig páholyszónok.
⁴⁶Franciaországban is vannak a páholyoknak hullaégető fiókegyesületeik. Egy ilyennek élén áll a híres hullaégető testvér Koechlin-Schwarz. Lásd: Dechamps Les Societés secrètes. III. köt. 413. l.
⁴⁷La Chaine d’Union 1878. márc. sz.
⁴⁸L. Se sia lecito stb. című munkát 207. l.
⁴⁹Castelazzo-t az olaszországi Nagy Oriens legújabban főtitkárává választotta.
⁵⁰L. Fascio 1885. május, 150. sz.
⁵¹Alman, del Lib. Murat. 1881. idézve Scurotinál, 217. l.
⁵²Id. h. 220.
⁵³Atti del I. Congr. dei cremat. in Modena 1882.
⁵⁴Uo. 42. l.