Bálint Zsolt: A tékozló fiú története

1. Döbbenetes a tékozló fiú történetét (Lukács 15.11-32) az Ó- és az Újszövetség viszonyából látni. Mert az otthonmaradó elsőszülött fiú és az édesapa viszonya nincs benne feloldva. Mert a kisebbik fiú sorsát tisztán látjuk. Ő mindent törvénytelenül, de őszintén cselekedett. Kikérte a vagyonát, akkoriban is szokatlan és törvénytelen módon. Eltékozolta nyugodt szívvel. És bűnbánatot tartott igaz szívvel. És visszatért az atyai házhoz tiszta szívvel.

2. Az otthonmaradó és látszólag mindent a törvény, az apa akarata szerint cselekvő fiú pedig miért nem volt képes őszintén viselkedni? Miért nem volt képes az elsőszülött fiú odaállni az édesapja elé, és kérni a sajátjából, abból, ami törvény szerint valóban őt illette: „Édesapám meghívom a barátaimat, adj nekem egy gödölyét erre az alkalomra!” Mi lehetett az, ami visszatartotta ettől?

3. Talán „csak” annyi, hogy hiú volt. Ugyanolyan nagynak tartotta magát, mint az édesapja, akiben csalódott, mert tékozló öccse pimasz kívánságát teljesítette, majd kimutatta örömét, amikor mindenét eltékozolva az bűnbánóan megjelent a birtok határán. Rájött, hogy az édesapjához képest mégiscsak senki. És tisztában volt azzal is, hogy édesapja ezt tudja. Pedig az édesapja szerette, és ha fel is rótta volna, nem azért rótta volna fel, mert őt megbántotta, hanem mert a fia saját maga ellen cselekedett: a tiszta atyai örökségbe belecsempészett valami rosszat. Ezt az édesapa nem adhatja oda az örökség részeként, ezt onnan ki kell vennie. Ezért azt mindenképpen szóvá kell tennie.

4. Ezt viszont tudta az idősebbik fiú. Tudta, nem sejtette. Hát ezért viselkedett így. Mi ez hát, ha nem hiúság, és az ebből fakadó szeretetlenség? Mi ez, ha nem az Ádám és Éva vétkéhez hasonló vétek? De ennek semmi köze az áteredő bűnhöz; mert ez az a személyes vétek, aminek súlyos, a lélek üdvösségét befolyásoló következménye van. Ez nem a bűnösen örökölt társadalom, amibe ha beintegrálódunk, nemcsak a magunk, hanem akarva-akaratlanul, az elődeink bűneivel is bajlódnunk kell.

5. Az atyai ház mentes volt ettől a bűntől. És ráadásul az otthonlevő fiú nemhogy megértette volna édesapja a lelki halálból visszatérő fia fölött érzett örömét, és osztozott volna benne, hanem az Atya türelmes szeretetét a végletekig próbára tette. Talán szerencsére, az evangélista nem fejezi be a történetet.