Bálint Zsolt: : A Sátán álarcosbálja
1. Az Élet szempontjából, és hogy megértsük az élet viszonyát a világhoz, a bűn megjelenése kulcsfontosságú. Mert a bűn előtt nem volt halál. A de laboram vitae, az életfogyatkozás folyamatát az ősszülők vétke indította meg. Hogy milyen gazdag volt ez az élet egykor, csak sejtjük és a különféle fosszilis maradványok alapján elképzeljük. Ebben az időben az élet olyan mértékben volt jelen, hogy a Föld kérgét tökéletesen beborította, és így olyan formákban ölthetett testet, amelyekre ma már mint csodákra tekintünk.
2. A bűn nyomán kezdett fogyatkozni az élet, súlyosbodni és gyakoribbá válni a halál. Szálak bomlottak, rések keletkeztek. Egyre nagyobb üres felületek támadtak az élő szöveten. Ezekben ott ásít a halál, az örök életre szánt élők szomorú vége, és ebben a szörnyű végben mindegyik magányosan és a halál hidegétől körülvéve vár a megváltásra. Minél nagyobb a halál hatalma és kiterjedése a világban, annál inkább válnak ezek a közösségi teremtmények egyedivé, térben és időben lehatárolt indvidummá, és ezzel együtt egyre zsugorodottabbá. Az élet vonzása csökken, az életet továbbhordozó egyedek és fajok kiterjedése térben és időben egyre szűkül.
3. Ez tehát Darwin evolúciója, a fajok eredete, a feje tetejére állított és látszólag soha véget nem érő fejlődés: zuhanás a halálba! A Teremtés széthullása alkotóelemeire, élet nélkül, lángoló szeretet nélkül, lélek nélkül, hatalmas zuhanásban, bele az egyre növekvő szörnyű elemi magányba, amíg világ a világ. Ez az álarcba bújt darwinizmus igazi üzenete. A Sátán álarcosbálja.
4. A Ószövetség szerint az ember feladata a Teremtés műveinek őrzése, a velük való gazdálkodás: az élet szaporítása, hogy bőven legyen. Az özönvíz utáni szövetség is ezt hangsúlyozta, amikor Isten újra megadta a lehetőséget az emberiségnek, hogy élete legyen, és hogy újra bőségben legyen. Bízott az emberben, hiszen az apa is bízik a fiában, ha vétkezett is. Azért nevelte, hogy az örökségét gondozza, ápolja és gyarapítsa. De az idők végén az Atya úgy látta, hogy a nép, akinek az elsőszülött magasztos tanúságtevő hivatását szánta, meghasonlott, és sértődötten, és még maga előtt se kimondva, saját Teremtője ellen fordult. Az isteni törvény köré olyan hazugságbörtönt épített magának, amiből önmaga erejéből már nem volt képes kiszabadulni.
5. Ezért jött Jézus, hogy ennek a hazugság-börtönnek a zárját kinyissa, a bilincseket leoldja. Eljövetele a végső időket hozta el. Küldetése pedig ennyiben foglalható össze: az Atya utánzása. És mivel az Atyát senki se látta, viszont Jézust láttuk, az ő példaképén keresztül juthatunk el az életre. Bár Jézus embernek született, de nem teremtmény, hiszen minden általa lett, a bűnt és annak következményét, a halált kivéve. Ő magára vette azt önként, amit nem ő teremtett: a halált, ezzel visszavette tőlünk a bűnt, hogy eljussunk az életre. Így az Atyához, csak rajta keresztül vezet az út, mert a bűnt, az élet akadályát és a halál forrását semmilyen ember elvenni nem képes, csak az Úr Jézus.
6. Tehát aki őt követi és róla tesz tanúságot, az Atyáról tesz tanúságot. Jézus világosságában jár, de ez a világosság nem az anyag világossága, az elektromágneses erőktől mozgásba lendült fotonok fénye, hanem az élet. Így ha alkalmasnak, ha alkalmatlannak tűnik, Jézus nevét elő kell venni, és segítségül hívni, és iránytűként figyelni. Aki nem tesz tanúságot róla, és nem hiszi, hogy ő az Isten fia, az az Antikrisztus.
7. A tudomány Jézus neve nélkül a halál tudománya, a testnélküli Sátán eszköze, aki az embert, a legcsodálatosabb teremtményt fogja igába a teremtő Isten ellen. Ha az ember nem lesz maga is az élet forrása, és nem cselekszik az élet javára, többé nem jár világosságban. Nem jézuskövető, nem christianos. Ráadásul, ha nem vállalja föl Jézus keresztjét, ami a végső időkben egyetlen, kizárólagos módja annak, hogy a pusztítást életté fordítsa, hogyan jusson világosságra?
