Bálint Zsolt: Miért vessük el a szegletkövet

az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében?

1. A hívő katolikus keresztvetéssel kezd mindent. Igyekszik emlékeztetni önmagát is cselekedeteiben, hogy az Isten: Atya, Fiú és Szentlélek. Ezt Jézustól, a mi Urunktól tudjuk, aki erre tanított minket, és kérte, hogy tegyük tanítványává az egész emberiséget. (Mt 28,19; Mk 16,15-16; Lk 24,47) Legyen ez a feladatunk, amíg világ a világ. Ez a kérés egészen nyilvánvaló. Nem olyan példabeszéd, amit később megmagyarázott az apostoloknak. Ha Isten nem akarta volna, hogy tudjunk az ő titokzatos hármas személyéről, nem küldi el a Fiút. A Fiú ismerete az üdvösség záloga, mert csak ez menti meg a lelket az örök haláltól. Ha nincs Fiú, a modern világban már nem tudunk semmi valóságosat az Istenről. Saját okoskodásunk által formált bálványokat vagy szellemeket imádunk.

2. A Teremtés műveihez hozzátartoznak nemcsak az állatok és a növények, hanem maga az emberi faj, a különböző népek közösségei. Ezeknek sajátos, a környezethez legjobban illő életvitelük és bölcseleti rendszerük alakult ki, amelyekben mind megtalálhatók az egyistenhit nyomai, vagy a nép még mindig egyistenhívő. A különféle vidékeken élő emberek hagyományos bölcseleteikkel mindaddig részei voltak a Teremtésnek, amíg hűek maradtak az élethez és az élők közösségéhez, a Teremtés műveihez kapcsolódva. Ahogy maguk formálta és alakította környezetbe helyezték közösségeiket, egyistenhitük elhalványult és önpusztításba torkolt minden. Háborúskodás és hódítás, kereskedés és belviszályok formálták ezeket a mindenütt megjelenő „civilizációkat”. De az özönvíz után ott volt a nép, akit az Úr választott, hogy példát mutasson az ő szeretetére, és hivatásának megfelelően vezesse a sok ballépés közepette is. És a szövetség minden élővel szólt, nem csak az emberrel. (Ter 9, 12-17) A nép körében mindig támadtak a legvégsőkig is istenhívő és ehhez a szövetséghez hű emberek és asszonyok. Ők csak a teremtő Istent magasztalták, aki az életet ajándékozta.

3. Ennek ellenére mindenütt, még a választott nép körében is, a lelki vakság, a cinizmus és a szofizmus lett a bölcselkedés alapja, ami egyre távolabb vezetett az élettől és a szívhez közelebb engedte Mammont. Róma színre lépésével az Atya tudta, elérkezett a végidő: a választott nép szerződést kötött az istentelen ellenséggel (1 Mak 8), és nem a vele kötött szövetséghez tartotta magát. A világ végleg a politika és a háborúság, és nem a Teremtés műve és annak alkotója mellett döntött.

4. Jézus tehát abban a korban jött közénk, amikor három körülmény egészen nyilvánvaló lett a bűnbe esett emberiség történelmében: (i) a népek fokozott erőfeszítéssel nekiláttak a Teremtés műveinek elpusztításához, (ii) ezzel egyidőben sosem tapasztalt lelki lustaság és perverzió ütötte fel a fejét, és végül (iii) a nép, akinek példát kellett volna mutatnia, végleg elfordult a Teremtőtől, bezárkózott és a maga kitalálta aranyborjúistent, a Mammont kezdte imádni (Mt 6,24; Lk 16,13; Jn 8,44), és erre hív minden más népet.

5. Megkezdődött a hallatlan fegyverkezés kora, ami addig tart, amíg világ a világ. A népek városokba költöznek és szokásaikat feladják, atyáik bölcsességeit elfelejtik, elszakadnak az élettől és inkább kereskedéssel és fegyvergyártással foglalkoznak. Ez a jézusutáni emberiség állapota Óceániától Indiáig, Palesztínától Középamerikáig, a Szaharától Dél-Afrikáig, Alaszkától a Tűzföldig, és Fatimától Kamcsatkáig. Ez az életmód, a Teretmés műveinek hallatlan pusztítása folytatódik mindaddig, amíg az Úr Jézus el nem jön, hogy megnyissa az Élet Könyvét, sokak örök föltámadására és sokak örök elkárhozására. (Jel 20,12-15) Ennek milyen aktualitása van a számunkra?

6. A mi korunkban, szemünk előtt szűnnek meg a népek, és alakul ki az „emberiség nagy családja”. Az emberiség a fegyverkezés eredményeként elveszti gyökereit. Így a többezer éves hagyományokra épülő bölcselkedések, a védák és az ősök szellemeinek tisztelete, a buddhista és konfucionsita humanizmus, a talmudista és koranista istenfélelem mind-mind üres szofizma marad, és a különböző kultúrák keveredése miatt a lelkek a talajtalan kultúrák mocsarába vesznek. Innen nincs kiút. Ez a kiúttalanság egy részt hallatlan lelki tespedést, másrészt pedig hallatlan erőszakot szül. Szomorú látni, hogy a magyar nép körében is virágzik mindez, és a magyar lélek katolikus, szentháromságos tudatát idegen erők agyafúrt módszerekkel igyekeznek elpusztítani.

7. Mi lesz az „emberiség nagy családjával”? Mi lesz a lelkekkel? Jézus pontosan ezért jött. Biztosított minket, hogy ebben a teremtésnélküli világpusztulásban rajta keresztül út vezet az Atyához. (Jn 14) A lélek csak benne nyugszik meg és talál vígaszra, életre. Ezért kell tudni Jézusról. Az ő ismerete az apostolokra és Szűz Máriára épült katedrális, ennek az épületnek építőkövei a hitigazságok. Ez a katedrális a mi otthonunk, az Egyház. A köveket nem a szájhagyomány, nem az atyák bölcselkedése és tapasztalata, hanem a tanúságtevők cselekedetei és az arra épülő ismeret súlya tartja össze. Mindennek Jézus a szegletköve, minden rá épül, az Ő tanítására és tanítványainak tanúságára. Ez a hit erős sziklavára, ami megismerhető minden kultúrában, minden időben, minden helyzetben. Miért? Mert nem szekuláris, nem változtatja a divat, az idők hóbortja. Ami tegnap volt, az ma is, és holnap is az marad. (Zsid 13,8) Tehát: katolikus. Az Egyház ezt az épületet építi kétezer év óta.

8. Ezt a katolikus hitet adták át a katakombákban, ezt kapták a katekéták, ezt tanították a szemináriumokban és ez a hit határozta meg az emberek mindennapjait közel két évezredig. Ez a hit testesült életté a szent liturgiában, amiben mintegy tükröződik a Teremtés gyönyörűsége, hallatlan rendje és áttetszősége. És mindez, hogy hangsúlyozzam újra, visszavezethető a mi Urunkra, Jézus Krisztusra. Hallatlan ajándék, hallatlan kincs ez nekünk.

9. Ebben a hitben és liturgiában él, vonul és énekel minden nemzedék, amíg világ a világ, ahogy a Teremtő megkomponálta és örömét lelte benne. (1 Ter) Mert minden harmonikus és katolikus, azt hirdetve, hogy ami él, az jó. Modern, feje tetejére állított korunkban ez az egyetlen eszmerendszer, ami erre képes. A hagyománytöredékek rendetlen összevisszasága köröttünk pedig növekszik. Az egymásba fonódó lyukas rendszernek rendetlenségekké válnak. A hagyományok romjai az életből kiragadott giccsekké és jól jövedelmező árucikkekké válnak: Krisna és Buddha, Konfuciusz és Mohamed, a kabbala művészete…. Mindegyikükön ott a Mammon máza, és a cédulán az ár: tagadd meg Uradat, Istenedet. A Jézusra épülő hit nem eszmerendszer és puszta hagyomány, hanem környezettől és korszakoktól független létező, az Egyház, mert igazsága örök igazság, aki nem változik: Isten. Az ő köntösén nincsen máz: teljesen áttetsző, dicsőséges, ahogy azt a szent apostolok Péter, Jakab és János saját szemével láthatták a Tábor-hegyen. (Mt 17,2; Mk 9,3; Lk 9,29) És az ár: rajtam kívűl ne legyen más istened.

10. Így ebben a nagy mai zűrzavarban és a Teremtés műveinek fokozódó pusztításában a katolikus tanítás az egyetlen biztosíték arra, hogy akik vágyakozzák, megismerhetik az egy igaz, szentháromságos Istent. Ezért adta feladatul az apostoloknak az Üdvözítő, hogy „tegyetek tanítványommá minden népet”. Aki lemond erről a hivatásról, az lemond arról is, hogy az Úr Jézust elismerje Istennek, és nem hisz abban, hogy Jézusnál mindenki vígaszra talál. Nem hisz abban, hogy a Fiú az örök élet záloga, és hogy ezt másoknak is meg kell mutatnia. Ha nem teszi, úgy viselkedik, mint a példabeszédben a szolga, aki az urától kapott talentumot elásta, nemcsak afölötti félelmében, hogy elveszíti, hanem kényelmében is: mert ő, amit rábíztak, megteszi, de annál egy porszemmel se többet. (Mt 25,14-30) Lám, ez a humanista világ kényelmes programja, benne az ökumenikus keresztényekkel, akik saját magukon és teremtő Istenükön kívül mindennel és mindenkivel kiengesztelődtek. Nem hajtja őket a vágy, hogy Jézust megismerje az, aki nem ismeri. Ezzel nemcsak a másiktól tagadják meg azt a gyönyörűséget, hogy majd egyszer örök részese lehessen mindannak, ami él, hanem ezt biztosan megtagadják maguktól is. Amikor Jézus visszajön, az Atya előtt ráismer-e az ilyen kényelmes lélekre? Nem, mert ő se tett mellette tanúságot. Ez hát a cél? A világ szerint igen. De ez gonosz cselvetés, a Mammon módszere. Csapda.

11. Ezért kell hát katolikusnak lenni minden léleknek, aki a modern világban él, távol Isten teremtett műveitől, mesterséges körülmények között, éjjeli villanyfényes és nyugtalanul mormoló városokban, ahol már nem borul rá a csillagok milliárdjainak palástja, nem ébred a hajnalok pirkadatára és nem hallja a madarak énekét az ébredező mában, hanem a város zaja és füstje telepszik rá, napról napra szürkébben és nehezebben, amíg világ a világ! Meg kell őriznünk szeretteinket, barátainkat ettől a gonosz csapdájától! Hogyan maradhatnánk közömbösek hát azok iránt, akik nem ismerik az evangéliumot, hogyan hagyhatnánk meg őket kényelmes tévelygéseikben? Sőt még melléjük szegődve, mi magunk is kezdjük meg a sehova se vezető zarándokútat, beállva az állandóan keresgélők közé? A tudatlanságnak engedve romboljuk le oltárjainkat, templomainkat változtassuk kultúrházakká és hitünket farizeusi módon csűrjük-csavarjuk addig, amíg elszáll belőle az élet?

12. Nem, nem lehet tudatlanságban hagyni az embereket! Meg kell keresztelni minden lelket, és Jézus tanítványává tenni! Nemcsak azért, hogy egykor megkapjuk fáradságunkért a jutalmat, akár a derék szolga az evangéliumban, hanem hogy mások is megláthassák, milyen magasztos és szépséges az Isten, aki a semmiből teremtette mindazt, ami él és körülvesz minket. És hogy velünk együtt örülhessenek mindazok, akik megismerhették az ő szent nevét. (96 Zsolt) Vágyakozzunk rá, hogy minél több lélek eljusson a mi Urunk Jézus ismeretére, hogy ez a hit legyen az ő kincsük is! Ez a közös kincs nem érzelmek és ködös hagyományok tárháza, hanem tanuságtételek és ismeretek rendszere, ami biztosan nyugszik a szegletkövön, aki maga az Úr. Miért bontanánk le ezt a gyönyörű épületet, ami nekünk lakást ad? Miért ásnánk el a hit kincsét? Miért vetnénk el Jézust, a szegletkövet? Hogyan tehetnénk ezt, keresztet vetve az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében?