Dr. Balogh Sándor: A veszprémi szeminárium bezárása

(A szemtanú visszaemlékezése)

A visszaemlékezést lejegyezte: Mészáros Gyula. Megjelent a Veszprémi Napló 1992. október 17-i számában.

A Magyarok Világszövetségének Budapesten, augusztus 20-án tartott nagygyűlésén az amerikai küldöttség egyik tagja volt Balogh Sándor, aki kérésemre, mint régi veszprémi elmondta a szeminárium elvételének a történetét, mint a megszállás idejére jellemző történetet.

1952. március elején a magyar kommunisták bezárták a veszprémi szemináriumot, és az épületet egyetemi kollégiummá alakították át. Az egész ügy a szeminárium faliújságjával kezdődött. Az 1951. decemberi számban megemlékeztünk a hercegprímás letartóztatásának harmadik évfordulójáról, és kértük, hogy mindenki emlékezzék meg imájában a hős főpapról, aki „ártatlanul szenved a magyar nép bűneiért.”

Egy másik cikk a Budapesten lerombolt Regnum Marianum templomról szólt. A néhány fényképpel illusztrált cikk elmondta, hogy a templom helyére egy Sztálin szobrot terveznek, és hogy a munkások utálták ezt a munkát. Egy másik cikk az Egyház helyzetét hasonlította össze a „népi demokratikus” Magyarországban és a fasiszta Portugáliában, és arra a következtetésre jutott, hogy bezzeg Portugáliában nagyobb a vallásszabadság, mint nálunk.

Körülbelül egy héttel a cikk megjelenése után az Egyházügyi Hivatal képviselője (aki a püspök mellé volt beosztva) elkobozta a kérdéses cikkeket. Egy szombat délutánt választott, mikor a szeminárium majdnem teljesen üres volt, ugyanis mindenki egy félnapos kiránduláson vett részt, kivéve két vagy három betegállományban lévő kispapot. Én magam, Oross István rektorral és néhány másik szeminaristával egy egész napos sí kiránduláson vettem részt, és csak késő este értünk haza. A hírt nagy megdöbbenéssel fogadtuk, ugyanis ez azt jelentette, hogy spicli, besúgó kell, hogy legyen sorainkban. Másképp hogyan tudhatta volna meg az „ürge,” hogy mi van a Faliújságban?

Pár hétig nagy volt az izgalom. Nem csak azon tűnődtünk, hogy ki a „Júdás” közöttünk, hanem főleg, hogy mi fog történni? Végre, január végén, egy este, mikor a püspök úr, Badalik Bertalan, nem volt otthon, megtört jég. Vacsora után behívatott a Rektor úr a szobájába, hogy az Egyházügyi Hivatal képviselője, azonnal beszélni akar velem, mint a faliújság szerkesztőjével.

Nagy izgalommal mentem át Dervenkár Gyuri társaságában, aki az Önképzőkör elnöke volt (ugyanis a faliújság az Önképzőkör keretein belül működött). A közel másfél órás „beszélgetésnek” az volt a lényege, hogy mi nagyon megsértettük a népi demokráciát, de mivel hogy ez volt az első vétkünk, most még minden meg lesz bocsájtva. De ha okosak vagyunk, akkor tanulunk ebből az esetből. mert másodszor, főleg ha nyilvánosan, mint papok fogjuk így „ócsárolni" a rendszert, akkor már nem fogjuk ilyen ol­csón megúszni.

Ezzel azt hittük. hogy az ügy be van fejezve. Mivel a félévi vizsgák is közeledtek, senkinek sem volt kedve a faliújságba cikket írni, úgy, hogy új szám nem jelent meg. Már egészen el is felejtettük az ügyet. amikor egyik éjjel. pontosan február 28-án, húshagyó kedd estéjén. éjfél körül arra ébredtünk. hogy egy idegen férfi ráz fel. Az ÁVH-tól voltak ketten a szobában, és az egyik pisztolyt tartott rám, a másik utasított, hogy öltözzek fel civil ruhába. Majd kivittek egy autóhoz. és két másik ÁVH-s bevitt a veszprémi rendőrparancsnok­ságra. Ugyanakkor letartóztatták dr. Major Kálmánt. aki a szeminárium spirituálisa, lelki vezetője volt és a Pázmány Péter Önképzőkör tanárelnöke; Dervenkár Gyurit, aki ötödéves szubdiákonus volt. és az önképzőkör diákelnöke; Szabó Pistát, aki a portugáliai cikkel írta; Ágotha Tivadart. a Regnum Marianum-cikk szer­zőjét és Domschitz Jóskát. aki­nek az volt a bűne, hogy ki akarta lopni a cikkeket az egyház­ügyi hivatal vezetőjének a zsebéből azon a bizonyos szombati napon. Ahogy mindnyájan összegyűltünk, egy rabszállító kocsiban Pestre vittek bennünket, ahol a Fő utcai ÁVH-székhelyen vallattak bennünket körülbelül két hétig. Innen a Markó utcába kerültünk, ahol április végén az Olti·Tanács tartotta a tárgyalásunkat. Az egész idő alatt senkivel sem tudtunk érintkezni, és a kijelölt ügyvéddel is csak a tárgyalás napján találkoztunk. Mégis annyit megtudtunk. hogy a szemináriumot becsukták. Egy új rab jött Tivadarék cellájába. aki március elején lett letartóztatva, és ő hozta a hírt Másnap reggel séta alatt Tivadar helyet változtatott. hogy mögém kerüljön és átadja a hírt. Sajnos rajt kaptak bennünket, és mindketten magánzárkával és háromszori egyórás gúzsbakötéssel fizetünk az információért.

A tárgyalás egy cirkusz volt Az ügyvéd arra akart bennünket rábeszélni, hogy ismerjük be, hogy bűnösek vagyunk, és kérjük a bíróságot egy enyhe büntetés kiszabására Mikor közöltem az „ügyvédemmel," hogy én semmi „bűnt” nem követtem el, és ártatlan vagyok az volt a válasza: „Nem tudom, hogy ártatlan-e, de hogy bolond, az biztos.”

Az ítéletek a következők voltak: főtisztelendő Major Kálmán 9 év, akinek egyetlen bűne az volt. hogy pap volt és az önképzőkör elnöke. Neki semmi köze nem volt a cikkekhez. akárcsak Dervenkár Gyurinak aki „csak" 6 évet kapott. Ágotha, Tivadarral mi is hat évet kaptunk, Domschitz ötöt és Szabó „csak" négyet, mivel ő - volt rendőrtiszt létére - megfogadta az ügyvéd tanácsát, és beismer­te "bűneit."

Be kell ismernem, ezután so­káig azt gyanítottuk, hogy Sza­bó volt az áru1ó. Csak évekkel később. amikor már Várpalotán dolgoztunk a szénbányában Domschitzel és Ágothával, de­rítettük ki. hogy ki volt az. A tárgyalás után rövidesen ki let­tünk szállítva a Markóból. Ma­jor és Dervenkár Vácra került. Szabót egy építésre vitték, ha jól emlékszem, közvetlenül a Markóból. mivel neki csak négy éve volt, és mi hárman Mária­nosztrára jutottunk. Márianosztráról együtt mentünk a Várpalotai rab bányába, ahonnan én 1955. feb­ruár 20-án szabadultam, mivel Nagy Imre 1953-ben minden politikai ítéletet egyharmaddal leszállított. Így maradt négy év büntetésem. és mint villanysze­relő egy év és tíz napot ledolgoztam. Ugyanis aki föld alatt dolgozott. annak minden két százalékért 100 százalék felett egy napot elengedtek. Mint villanyszerelők. mi általában 110 és 150 százalék között kaptunk a bányavezetőségtől. Így hár­munk közül én szabadultam e1őször, és rövidesen szabadulásom után szereztem egy ki­hallgatást Badalik püspök atyától, egy olyan időpontban, ami­kor az állami képviselő nem volt Veszprémben. Én ekkor tudtam meg a részleteket a szeminárium bezá­rásáról, és egyben informáltam őt, hogy a mi nyomozásunk szerint kit gyanúsítottunk. [megjegyzés: Major szerint Szabó volt a spicli, szerintem nem, BS] Sajnos az információ későn jött, az ille­tőt időközben pappá szentelték. Ő Pesten, a Központi Szeminá­riumban kezdte, és negyedéves korában jelentkezett nálunk Veszprémben. Úgy látszik. hogy az ÁVH küldte hozzánk besúgónak.

A szeminárium becsukásá­nak a hátterében pedig az volt, hogy az újonnan létesített veszprémi műegyetemnek diák­szállóra volt szüksége. Úgy lát­szik. hogy az Egyházügyi Hivatal el akarta az ügyet simítani. Azonban amikor a Vallás- és Közoktatási Minisztériumban az Egyházügyi Hivatal jelentését illetékesek elolvasták. akik tudatában voltak a diákszálló problémának. egy új döntés született: összekötni a kellemest a hasznossal, becsukni a kleri­kális reakció egyik fellegvárát, és egyúttal megoldani a diákszálló problémát --- fejezte be Balogh Sándor. aki jelenleg a politika és szociológia professzora az USA egyik egyetemén.

Ezek után kérdezhetjük. hogy az egyház jogosan kéri-e vissza a tulajdonát. A törvény még a "volt szocialista" jog szerint is bünteti az orgazdákat, és ha a tulajdon eredete kitudódik, azt vissza kell adni jogos tulajdonosának. Ez a magántu­lajdon alapja. amin a jóléti társadalmak állnak.

MEGJEGYZÉS (2014): Mint az utolsó bekezdésből kitűnik, 1992-ben az érsekség még nem kapta vissza a szemináriumot, és fenti cikk hatással lehetett arra, hogy az érsekséget kárpótolják, és a régi épület helyett a mai szeminárium épületét kapják meg a várostól.