Dr. Balogh Sándor: Jó szándékkal is lehet tévedni



Egy jó szándékú, de súlyos tévedéseket is tartalmazó nyílt levelet írt Alberto Villasana ( www.flagmagazin.hu ) Őszentsége XVI. Benedek Pápának, amit ezzel fejez be:

Szentatya, szeretnénk, hogy tudd, hogy szüntelenül imádkozunk érted, hogy a hited soha ne lankadjon, és hogy Isten adja meg Neked a szükséges erőt, hogy tanúságot tegyél, és hogy kész legyél Iránta való szeretetből magadhoz ölelni a mártírságot. Még mindig a fülünkbe cseng az a néhány szavad, amelyeket utolsóként mondtál Szent Péter székéből: „Ti mellettem lesztek, habár a világ számára rejtve fogok maradni.” (a római klérushoz intézett beszéd, 2013.fFebruár 14.) Melletted vagyunk, Szentatya, és az elkövetkezendőkben is melletted leszünk, bármit is tartogat számodra az Isteni Gondviselés.

A nyílt levél kicsit hosszú, de érdemes elolvasni az egészet.

Mint előző írásomban javasoltam, imádkozzunk az Egyházért, és most kiegészítem, ha eddig nem csináltuk, imádkozzunk külön Benedek pápáért.

Villasana végigmegy a lemondás részletein és a konklúziója az, hogy mind a lemondás, mind az újpápaválasztás érvénytelen. Azonban Villanasa elnézett néhány dolgot:

1. ha a lemondás érvénytelen, akkor a pápaválasztás is érvénytelen, mert már van egy pápa, akinek a lemondása érvénytelen, és Ferenc nem "ellen" hanem "ál" pápa.

2. Ha a fenyegető meggyilkolás veszélye miatt érvénytelen a lemondás, akkor élete most is veszélyben van, és ha idő előtt jelenti ezt ki, élete újra veszélybe kerül, tehát ezt nem javasolnám. Az időzítést bízzuk a Szentlélekre.

3.Ha Benedek valóban azt hiszi, hogy lemondása az Egyház javát szolgálja, igaza van, de nem úgy, ahogy a levélíró kifejezi. A Szentlélek sugallatára azért mondott le, hogy a nagy aposztáziát egy imposztor, Ferenc ál-pápa vezesse le, és az igazi Egyház, az igazi pápával megmaradjon a hitben, és túlélje a Ferenci időszakot.

Zavaros időkben az egész képet kell nézni, nem csak egy-két kiragadott részletre, mint az ál-lemondás, alapozni.


Real Time Web Analytics