Burián László: A hála

Nem panaszképpen mondom, de mi, felvidéki magyar papok 1945 óta a magyarországi katolikus Egyház részéről, a vezetésétől, még egy köszönömöt se kaptunk. Az államtól, még az ateista államtól is kaptunk kitüntetést, még a régi világban is. Nem is a kitüntetés a fontos, hanem egy köszönöm. Ha valahol elhangzott volna, hogy köszönjük. Nem név szerint, mert mindig arra gondolok, hogy nem fogják tudni egy pár év múlva, hogy ki volt az a Burián László, nem is az a fontos, hogy hogy hívják. A kitüntetést, amit most kaptam az állam részéről, a köztársasági elnöktől kaptam, és a hit és a nemzeti öntudat terén végzett több évtizedes munkámért kaptam. Tehát a HIT-ért is kaptam!

Kaptam egy kitüntetést, meg sem érdemlem. De az fáj, hogy … Most kaptam a bíboros úrtól egy gratuláló levelet. De az sem volt még a kezembern, mert már 3 éve itt lakom, Párkányban, de még mindig Ebedre küldik a leveleimet. Onnan fölhívott az egyik tanítványom, aki a községházán alkalmazott, hogy kaptam egy levelet. Ő mondta, hogy az Esztergom-Budapesti érsekségtől jött. Mondtam neki, hogy Juditka, bontsa föl. Fontos volt, hogy legalább tudjam, mi van benne, aztán majd valakivel beküldik. (Még a mai napig se küldte be, pedig már több, mint egy hete jött a levél.) Kinyitotta, fölolvasta. A bíboros úr gratulált a kitüntetésemhez. Ez az első eset, hogy ilyesmi előfordult. Nem az kell, hogy valaminek nevezzenek, nekem nem kell az. Soha nem is szerettem. Soha nem hordok semmilyen címet, pedig van pápai káplán kitüntetésem. Hordhatnék olyan kis gombokat. Kaptam egy esztergomi paptól egy ilyen gombos reverendát, ő is olyan kicsi volt, mint én. Nem kell, ott lóg a szekrényben. De egy köszönöm, az nagyon jól esett volna. Hogy hallanám, hogy köszönöm. Vagy eljön egy püspök Magyarországról. A múltkor egy csomó püspököt meghívtunk. Régebben többször volt ilyen, de már nem szívesen jönnek. Vagy eljön egy pap oltárt szentelni Magyarországról. Ha legalább a prédikációjában mondta volna, hogy kiemelte volna, hogy megdicsérte volna, hogy abban a faluban a magyar pap az egy fiatal ember, aki a katolikus Egyházat szolgálja, de ugyanakkor mindig kihangsúlyozza, hogy maradjunk hűek a magyar nemzetiségünkhöz. Vagy hogy a Magyarországról jött pap megemlítette volna a prédikációjában, hogy ki meri mondani az a felvidéki magyar pap, hogy a magyar gyerek az magyar iskolába járjon. Mert ha én itt ki merem mondani, vagy az a másik magyar pap ki meri mondani itt, Szlovákiában, hogy a magyar gyereket írassák magyar iskolába, az bátorság. Az, hogy én ebbe nem avatkozom bele, döntse el azt a szülő, az is egy hozzáállás. De itt sokan vagyunk, akik ki merjük ezt mondani. A magyarságot szolgáljuk ezzel, a magyar kereszténységet szolgáljuk ezzel. Nem azért, hogy kitüntetéseket kapjak, de a köszönöm az jól esik az embernek.

Volt olyan, hogy a prédikációm után találkoztam valamelyik hívemmel, és azt mondta, hogy olyan jól esett, hogy erről prédikált! A háláról. Most vasárnap a prédikáció után először fordult elő, hogy otthon megköszönték az ebédet. Mert hallották a prédikációt. Természetesnek tartja az a gyerek, hogy mondja az anyjának, hogy adjál ebédet. De nem gondolja, hogy az édesanyának jól esik, ha azt mondja, hogy anyuka, olyan finom volt ez a tökfőzelék, vagy az a húsleves. Nem azért csinálja, de jól esik neki a köszönet. És jól esik annak a tanítónőnek, ha a gyerekek odavisznek neki egy szál virágot. Nem azért csinálja, de jól esik.

Több ilyen történetem is van, a háláról. A bélpoklosok közül egy jön vissza megköszönni, az is szamaritánus volt. Az Úr Jézus , aki mindig elutasította a hálálkodást, még ő is megkérdezte, hogy hol maradt a többi.

Párkány, 2013. szeptember

Hangfelvételről lejegyezte: Slíz Judit