Adriányi Gábor: Utószó - a vatikáni keleti politika

Részlet a szerző "A Vatikán keleti politikája és Magyarország (1939 - 1978) - A Mindszenty-ügy" c. könyvéből, amely 2004-ben jelent meg a Kairosz Kiadó gondozásában.

Utószó

1974. február 10-én, mindjárt Mindszenty hivatalfosztása után Fábián Károlytól, erdélyi egyházmegyés paptól, korábbi "germanicustól", a müncheni Szabad Európa Rádió egyházi tudósítójától egy hosszabb levelet kaptam. Ez szó szerint a következő:
"Ha a pápa az alvilág minden ostoba tanácsadóját összehívta volna, akkor sem ejthetett volna mélyebb és fájdalmasabb sebet az ezeréves magyar kereszténységen, mint minapi döntésével. Ennek ellenére döntése nem lepett meg, mert ettől a pápától semmi jót nem várok. Nem. Mert olyan makacsul kapcsolt rá a keleti politika lehető legrosszabb formájára, amire még nincs példa ebben a nyomorult helyzetben.
Kérdésedre, mely szerint pápa megígérte, hogy MIndszenty bíborost 85 éves koráig meghagyja érseki és prímási méltóságban, kitalált mese. Ez Raffalt könyvében olvasható. Benyomásom szerint innen vette át egy-egy cikk az utóbbi időben. A helyzet a következő: Az Osservatore Romano 1971. szeptember 29-i cikkében a bíboros Rómába érkezése alkalmával kijelentette, a kijövetel nem változtat Mindszenty bíboros egyházi helyzetén. Megmarad esztergomi érseknek és Magyarország prímásának. Amikor a tárgyalások folytak a kijövetele előtt, a Vatikán ezen kívül azt is biztosította, hogy továbbra is impeditus, azaz hivatala gyakorlásában akadályozva marad (lásd Katolikus Szemle 1971. évi 71. oldalán). A bíboros nekem a következőt is elmondta: Amikor 1971. október 23-án együtt misézett a pápával a vatikáni kápolnában, mise utána pápa azt mondta neki: Esztergomi érsek és Magyarország prímása vagy. Utána behívta Zágont, és előtte olaszul is megismételte. Mindszenty megkérte Zágont, írja ezt le neki. Zágon megtette. (Ezt ne használd, mert személyes értesülés.) A Vatikán azonban már a legközelebbi Annuario Pontificióban, azaz 1972-ben megszegte a szerződést, mert a bíboros megkérdezése nélkül elhagyta neve után az impeditus megjelölést és "fuori sede"-vel helyettesítette. Erre felhívtama bíboros őr figyelmét. Meglepte a változás, és nyomban tiltakozott. Azt a választ kapta, hogy ez nem jelent semmit, hiszen most valóban "fuori sede" (székhelyen kívül.)
A Katolikus Szemle 1971-ben kiadott harmadik számában részletesen megírtam, hogy a Vatikán a Budapesttel való tárgyalások első szakaszában kikerülte a Mindszenty-kérdést. Kivette az egyház és az állam viszonyát terhelő problémakörből, és ettől függetlenül, önmagában kezelte. Kijövetele után viszont Budapest volt az, aki a Mindszenty-kérdést az állam és az egyház viszonya lényeges problémájának tekintette, és a legutóbbi kinevezésekről szóló budapesti jelentés világosan megmondja: "A kinevezésekre azután került sor, hogy VI. Pál pápa az esztergomi érseki széket, amelyet eddig 1971-ben külföldre távozott Mindszenty József formálisan töltötte be, egyházjogilag is üresnek nyilvánította" (Budapesti rádió déli híradása 1974. február 5-én). És ebbe a Vatikán belement. Nem volt mersze elutasítani Budapest sürgetését, mely szerint az egyház és állam viszonyának problémaköréből a tárgyalások első pillanatától kezdve otthon kikapcsolták ezt a kérdést, és kihozatala utén Budapest újra bekapcsolta. És ki tudja megmondani, még hányszor fog Mindszentyvel zsarolni a jövőben?
A bíborosnak a pápa ígérete értelmében haláláig érseknek és prímásnak kellett volna maradnia. Ennyit ér a pápa hivatalosan adott szava. Ide süllyedtünk az egyházban. A Vatikán újabb nagy engedményt tett, és helyette egyetlen őj püspököt sem kapott, mert akiket elmozdítottak eddigi helyükről, korábban kapták kinevezésüket.
Persze, arra is kell gondolnunk, hogy a budapesti kormányzat hajtóvadászatot indít külföldön a bíboros ellen. Most nyeregben érzi magát, mert a Vatikán minden kívánságát teljesíti. Hamarosan emgindul a Pázmáneum visszakövetelése. A bíborosnak előbb-utóbb tovább kell mennie. Nem érdemes megvárnia, míg kiteszik az utcára. De kérdés, ki fogadja be? Hol lesz az a kormány, amelyet Budapest nem tud rávenni a kapcsolatokra vagy üzleti érdekekre való hivatkozással, hogy a bíborost távolítsa el vagy ne fogadja be? Azt senki sem kívánhatja tőle, hogy asok megalázás után Rómába vagy a Vatikánba menjen. Ki ad neki menedékjogot? Eddig vatikáni útlevele van, de ki tudja, meddig?
Amit a cikkben ki kellene emelned, az a végzetes vatikáni keleti politika. Mindszenty ennek az áldozata. VI. Pál mindenáron kapcsolatot akar a kommunista rendszerekkel. Amikor egyszer feltette magának a kérdést: Mi a szándékunk Kínával? , azt válaszolta: Csak a kapcsolat. Semmi többet nem akarunk, csak a kapcsolatot. Eddig az volt az egyházban, hogy a pápák helytállásra buzdították az üldözötteket. Maguk pedig, ahol tehették, tiltakoztak az üldözések ellen. Valódi hivatásukat teljesítették. Confirma fratres tuos. VI. Pál a csak kapcsolat érdekében lemond az üldözöttek támogatásáról. [Szerk. megj.: ezt a politikát folytatja a "párbeszéddel" ma is a Vatikán.] Nem emeli fel a szavát érdekükben. 1964-ben, amikor a részleges megállapodást aláírták Budapesten, rá néhány hónapra, decemberben széleskörű házkutatások és letartóztatások voltak. Egy sereg pap került a rendőrség kezébe. Az egyik hírügynökséggel megbeszéltewm: Ugrassuk ki a nyulat a bokorból. Tegyük közzé, hogy a Vatikán tiltakozott a lefogások ellen. A hír bejárta a világot. A Vatikán nyomban válaszolt, hogy nem tiltakozott. Ez keleltt nekem. Láttam, hogy a kapcsolat fontosabb, mint az üldözöttek védelme. 1970-ben ugyanez történt. Papokat fogtak le és ítéltek el - a Vatikán hallgatott.
A Mindszenty-ügyben VI. Pál elhatározta a felszámolást. 1971. április 16-án fogadta Péter János budapesti külügyminisztert. Péter azzal ment haza, hogy a pápai fogadás nagyon szívélyes légkörben folyt le. A pápa meg sem várta, hogy Péter jöjjön elő a Mindszenty-kérdéssel. Már az első negyedórában maga a pápa hozta elő azt mondván: Tudjuk, hogy ez a probléma zavarja a kapcsolatokat, de most hamarosan emgoldjuk. Júniusban Zágont küldte Pestre és végül szelíden megparancsolta a bíborosnak, hogy jöjjön ki. Parancsát aggodalmaskodó, a bíborosért aggódó szószba öltöztette, de úgy, hogy ha a bíboros elutasítja, azzal vádolhatta volna, hogy megtagadta az engedelmességet.
Vedd hozzá a csak kapcsolat politkához a litvánok helyzetét. A litván katolikusok súlyos szenvedések árán állják a helyüket, VI. Pál soha, egyetlen szót nem szól érdekükben.[Szerk. megj.: ugyanúgy, mint ahogyan most a iraki és nigériai keresztények érdekében sem.] Litvániából jött a kérés: Legalább egyszer mondaná karácsonykor vagy húsvétkor litván nyelven, boldog ünnepet. Pál pápa soha nem szólalt meg eddig litvánul. Egy szava sem volt eddig a litvánokhoz, de oroszul, kínaiul stb.minden esetben szól. Az elnyomók és üldözők nyelvén kíván boldog ünnepet - mondták a hazulról jött litván üzenetben, - de a katolikus litvánokhoz nincs egy szava. Magam láttam Rómában egy falfeliratot: VI. Pál, egy szavad sincs a litván katolikusok szánmára? Ez sem segített. A kapcsolatok mindennél fontosabbak, és azokat nem szabad veszélyeztetni. A kommunisták viszon örülnek, hogy a semmitmondó kapcsolattal szájkosarat tettek a pápa szájára és nyírják az egyházat. Ugyamez áll Csehszlovákiára is. Hány papot ítéltek el az utóbbi időben, nyírják at apácákat, sanyargatják az egyházat. Pál pápa hallgat, mert a kapcsolatban bízik.
Ki látott ilyen diplomáciát? Nem az lenne-e a helyes és a kommunisták szótára szerint is a dialektikusabb, ha a pápa teljes erővel kiállna az üldözöttek mellett, erősítené a helytállókat, és ugyamakkor hamgoztatná, hogy a kapcsolatok híve? Ezt teszik a zsidók is, és tanulhatna tőlük. Tüntetnek, kiabálnak, ha egy zsidóval történik valami a Szovjetben, és ugyanakkor sürgetik a kivándorlásokat. A kommunistákkal csak így lehet bánni. De mikor tanulják meg ezt a talján vatikáni diplomaták? Normális időben elismerem, hogy jó diplomaták a taljánok, de olyan ellenféllel, mint a kommunisták, hihetetlenül ügyetlenek és der Aufgabe nicht gewachsen. Ilyen a pápa.
Nem kétséges, hogy Lengyelországban is aláássák a tisztességes küzdelmet, feláldozzák a kapcsolatnak a lengyel Wyszynskit és társait. Eddig egységes volt a lengyel püspöki kar, de kérdés, hogy az marad-e a jövőben, amikor látja majd, hogy hová visz a Vatikán. Tény, hogy Mindszenty elnozdítását a per 25. évfordulóján hozták nyilvánosságra, - ami kérlelhetetlen ízléstelenség, - de ezt az ízléstelenséget is vállalták, hogy Wyszynskinek figyelmeztetést adjanak: Vigyázz, ne ugrálj, mert ha Mindszentyt kinyírtam, téged is kinyírlak. És ezt valóban így is értette a lengyel kommunista sajtó és rádió. A Mindszenty kinyírást úgy magyarázta: Lám, milyen fejlett és reális a vatikáni keleti politika. Őszintén keresi a szocialista országokkal a kapcsolatot, mert még az olyan akadályt is kész elhárítani, mint Mindszenty, de ez nem csak egy országra vonatkozik. És a Vatikán semmit sem szólt ez ellen a magyarázat ellen.
A vatikáni keleti politika jelenlegi formája tehát megtöri a helytállást, és mindent az erősen bizonytalan és vézna kapcsolatra épít.
Szolzsenyicin teszi Moszkvában azt, amit a Vatikánnak kellene tennie. Ő az oroszlánveremben sokkal tisztességesebb, mint a Vatikán.Szolzsenyicin bátran védi az emberi értékeket, a Vatikán pedig makacsul kúszik a kommunisták karjaiba. Ki felelős ezért az ostoba politikáért? Elsősorban VI. Pál, mert ő hajszolja munkatársait, köztük az erre a politikára hajló Casarolit.
Az is szégyenletes, amit a pápa január 30-i levelében ír. Úgy tünteti fel Mindszenty bíboros üldözését és perét, mintha az kizárólag a bíboros személye ellen és nem az egyház ellen irányult volna. Szó szerint ezt írja: "Emlékezetünkbe mélyen bevésődött annak az időnek eleven és szomorú emléke, amikor éppen 25 esztendővel ezelőtt olyan pernek és elmarasztaló ítéletnek vetettek alá, amely a személyed ellen irányuló támadások csúcspontja volt és az egész világ figyelmét a támadókra irányítva, döbbent meglepetést okozott mindenkiben". Tehát nem a magyar egyházat üldözték, hanem csak a bíborost. És ezért a személyes üldözésért az akkor hatóságokat terheli a felelősség, amely ma is üldözi az egyházat. Ez a vatikáni ócska szóáradat, amitól kavarog az ember gyomra. Szerecsenmosdatás, a bíboros küzdelmének piszkos megtépázása. Ez a vatikáni keleti politika.
Remek cikket lehet erről írni. Magam is fel fogom ilyen értelemben dolgozni. Fontos, hogy elterjedjen ez az elemzés, és rádöbbentsen minden józanul gondolkodó embert, hogy hol tartunk a világ első erkölcsi tekintélyének politikájában.
Irjatok minél többen a bíborosnak néhány sort, de a pápának is. A magyar kereszténység ezeréves jubileumára olyan sebet ütött rajtunk, amit századokon keresztül sem lehet begyógyítani. A Szentszékre és a pápára eddig tisztelettel és megbecsüléssel gondolt a magyar nép, de most századokra eljátszotta ezt a tőkét. Ez az igazi lelkipásztori probléma a jövőben, és nem az, amelyre a pápa hivatkozik, hogy megalázó döntését igazolja."