Adriányi Gábor: Mindszenty hivatalfosztása (1974)

Részletek a szerző "A Vatikán keleti politikája és Magyarország (1939 - 1978) - A Mindszenty-ügy" c. könyvéből, amely 2001-ben jelent meg a Kairosz Kiadó gondozásában.

Amikor Mindszenty "szomorú" bécsi számkivetésébe ment, úgy döntött, hogy a hátralévő éveit és erejét három életfontosságú cél szolgálatába állítja. Mint prímás, főpásztor gondjaiba veheti a többszázezer hazátlan magyar katolikust, emlékiratai kiadásával figyelmeztetheti a szabad világot a bolsevizmus növekvő és terjedő veszélyeire, és néha talán alkalma adódik arra is, hogy szószólója legyen a tragikus sorsú magyarság ügyének.

(...)

1971. ádventi körlevelét, amelyben a "vasfüggönyt" mint ideiglenes osztrák-magyar határt jellemeztte, úgy értelmezték, mintha ő kétségbe vonta volna Ausztria és Magyarország közötti határ érvényességét. A magyar kommunisták által befolyásolt és felbőszített osztrák sajtó hadjáratot indított ellene. Ez azután VI. Pál pápát arra indította, hogy 1971. december 14-én egy levelet intézzen hozzá.

(...)

Mindszenty bíboros 1972. március 10-én válaszolt a pápának. A teljes levél magyar fordítása így hangzik:

Szentséges Atya!
Szentséged személyes meghatalmazottja, főtisztelendő Zágon József engem ezekben a napokban értesített arról, hogy Szentséged kérésemet a római cenzúrák visszavétele ügyében nem teljesthette. Mivel ő (Zágon) ezt a választ az 2971. június 25. és 27. között készített Pro-memoria bizonyos érveivel akarta bizonyítani, engedje meg Szentséged, hogy ennek a dokumentumnak az értelmét feltárjam.
A nevezett meghatalmazott Szentséged nevében 1971. június 25-én az Amerikai Egyesült Államok követségének épületében többek között a következőket mondta: "A követség elhagyása új lehetőséget adna arra, hogy Őeminenciája értékes szolgálatot tehessen a magyar egyház számára külföldi és belföldi viszonylatban emlékiratainak megmentésével, ezek publikálásával előmozdíthatná a magyar egyház és nemzet sorsának jobb megértését, különös tekintettel a Szent István jubileumra és a magyar kereszténység ezer éves évfordulójára." (Pro-memoria 1. oldal)
Ezután ő a feltételeket a Szentszék részéról ismertette.
Az első feltétel az esztergomi érsekséget és a prímási széket illeti. (Én esztergomi érsek és Magyarország prímása maradok, impeditus.)
A második feltétel azt kívánta, hogy a követséget és hazámat nyilatkozat nélkül hagyjam el. (Ezt a feltételt kikötés nélkül elfogadtam.)
A Szentszék harmadik feltételét főtisztelendő Zágon József így fogalmazta: "Új helyzetében Eminenciád ne tegyen olyan nyilatkozatot, sem szóban, sem írásban, mely az Apostoli Szentszéknek a magyar kormányhoz való viszonyát zavarná, vagy a magyar kormányt és a Népköztársaságot sértené." Ehhez a feltételhez a következő megjegyzést fúztem: " A kommunista magyar rendszert, mely a magyar egyház és nemzet romlását okozta, nem fogadom el tárgyalófélként, még kevésbé megnyilatkozásaim bírájaként, esetleges feltételeit visszautasítom. Az egyetlen igényem a rendszerrel szemben: teljes rehabilitációm a Justizmord után. Annak elbírálása, hogy esetleges megnyilatkozásom árt-e a Szentszék és a magyar nemzet viszonyának, kizárólag a Szentszék illetékességébe tartozik. A Szentszék gondoskodjék, hogy a másik fél is, azaz a magyar rendszer és szervei, valamint az elengedhetetlenül feloszlatandó papi békemozgalom. hasonló magatartást tanúsítson velem szemben és ne kényszerüljek valótlan vagy sértő megnyilatkozások cáfolatára" (Pro-memoria 3. oldal)."
A negyedik feltételt Szentséged megbízottja következőkép adta elő: "Eminenciád tartsa emlékiratait titokban, azokat ne publikálja, és intézkedjék, hogy halála esetén azok a Szentszék birtokába jussanak, mely alkalmas időben gondöskodni fog kiadásukról."
Ezt a feltételt természetesen nem tudtam elfogadni. Miután főtisztelendő Zágon József ezt az ügyet a Vatikánban megtárgyalta, a Szentszék nevében a lényegesen megváltoztatott negyedik feltételről így nyilatkozott: "Miután Eminenciád tájékoztatott emlékiratainak tartalmáról, nem látok komoly mehézséget arra, hogy hogy ezek, legalábbis jelentős részükben, még Eminenciád életében publikáltassanak. Az emlékiratokat magánál tarthatja, vagy átadhatja olyan papi személynek, aki Eminenciád és a Szentszék bizalmát bírja. " (Pro-memoria 3. oldal).
Ezek, a feltételekhez részemről hozzátett kiegészítések világosan bizonyítják a következőket:
1. A kommunistáknak azt a jogát, hogy nyilatkozataim a Szentszék és a magyar kormány viszonyának ártanak-e, megítélje, világosan visszautasítottam ls tiltakoztam az ellen, hogy a Szentszék nyilatkozataimat kommunista felfogás szerint ítéli meg. Ezért nyilatkozatomnak, hogy az elbírálási jog kizárólag a Szentszék hatáskörébe tartozik", értelme ez: A kommunisták jogosultságát ebben az ügyben abszolút és teljesen elvetem. Ezért nem lehet arra következtetni, hogy én kész lettem volna hogy publikációimat és nyilatkozataimat a kommunisták kívánságának megfelelően egy előzetes cenzúrának vessem alá.
2. Emlékirataim kiadásával kapcsolatban tökéletes szabadságot igényeltem. Szentséged megbízottja a negyedik eredeti feltételt lényegesen megváltozattta. Különben Szentséged megbízottja budapesti megbeszélésünkben egy előzetes római cenzúráról mit sem szólt.
Ezért nekem Szentséged hozzám 1971. július 10-én írt leveléből arra kellett következtetnem, hogy Szentséged levelem teljes egészében megkapta, tervemet alapos tanulmányozás tárgyává tette, jónak találta és helybenhagyta.
Mindezek alapján biztos voltam benne, hogy emlékirataimat - 15 év munkáját - szabadon nyilvánosságra hozhatom.
Száműzetésemben is a kommunisták támadásainak és mesterkedéseinek vagyok kitéve. Ilyen ellenségeskedések ellen bizonyos segítségre kellett volna számítanom. Az igazság az, hogy senki sem védett meg akkor, amikor a kommunisták pl. körlevelem fondorlatosan eltorzították és engem az újságokban, a rádióban és a televízióban avval vádoltak, a magyar prímás Ausztria integritását kétségbe vonja.
Mit tettem? Ebben a körlevelemben említést tettem 25 éves fogságomről és a magyar nemzet szenvedéséről. Szó szerint ezt írtam: " Az Úrba vetett bizalommal és reménnyel léptük át a fogság küszöbét és azután az ez idei (jelenlegi) emberek életét kioltó határát a hazának." Ennek a mondatomnak az igazi és helyes értelme az egyszerű szellemi összefüggésben ez: Előbb átléptem a börtön küszöbét 1956-ban, azután Magyarországot elhagyva 1971-ben átléptem a haza határát, amely jeleneg úgy van megalkotva, hogy Magyarország fiai, akik menekülnek, ott életüket veszthetik.
Az egyetlen igazság: Azt akartam mondani, hogy én is láttam nagy fájdalmamra az elnyomók által létesített vasfüggönyt.
És mit konstruáltak ebből a kommunisták? Ők a szót "jelenleg" az összefüggésből kivették, és érvénytelen szóval helyettesítették, és megpróbálták még a Vatikánt is rászedni.És a Szentséged államtitkársága által bevont magyar tolmács átvette befolyásolásukra - amennyiben az okozati összefüggésből kivehető - levelem fortélyosan megváltoztatott értelmét ostobán és rosszindulatúan.
A kommunistáknak ezután a rosszindulatú mesterkedése után lett velem közölve - még ha atyai kérésként is - hogy valamennyi írásomat és nyilatkozatomat előzetes cenzúrának kell alávetnem. És ez már azután történt, hogy Ausztria szocialista kancellárja, Bruno Kreisky úr 1971. október 8-án a bécsi parlamentben kijelentette: A magyar prímás nem az osztrák-magyar államhatár érvényességéről, hanem annak jelenlegi állapotáról beszélt.
Szentséged 1971. december 14-én kelt levelét köteles gyermeki tisztelettel, de nagy fájdalommal vettem. Annál nagyobb volt a fájdalom, mivel Szentséged arról a nagy kárról szólt, amelyet én a magyar egyháznak okozhatok. Nagy szomorúságomban azután eszembe jutott: Ez a cenzúra ellentmondani látszik annak a beszédnek, amelyet Szentséged 1971. október 30-án a Sixtusi Kápolnában mondott. A beszéd idején úgy tűnt, a Szentatya nem tart attól, hogy a magyar prímás a vallásnak és az egyháznak ártott volna, vagy ártani tudna, ellenkezőleg, dicsérte tántoríthattalan hitét és lelkipásztori munkáját.
Szentséged méltóztatott nekem 1971. július 10-én a következpket írni: Ez (Magyarország elhagyása) nyilvánvalóan nem fogja az evangélium szorgalmas és hű hirdetésének a végét jelenteni. Még nagyobb érdemet fogsz szerezni Krisztus seregében és az egyház szolgálatában, hiszen új tartózkodási helyeden, amelyet kiválasztasz, erényeid példájával, tanácsaiddal, munkáddal, prédikációiddal igen hasznos lehetsz. És most ezzel az előzetes cenzúrával hátralévő éveimben akadlyozva vagyok abban, hogy a magyar híveket, akik pedig az egész világon szétszórva, mint "nyáj pásztor nélkül" vannak, és akik mindenhonnan kérik és elvárják, az ő lelki és vallási életüket támogassam.
Az előadott okok alapján kérem és könyörgök, kegyeskedjék Szentséged visszavenni ezt az előírt római cenzúrát. Keserű száműzetésemben nagyon remélem, Szentséged nem fogja tőlem ezt a vigasztalást megtagadni.
Szentséged áldott és áldó kezét csókolva
Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek,
Magyarország prímása

Mindszenty fenti leveléből kiderül, hogy a Szentszék Zágon prelátust Bécsbe küldte, magyarázza meg a prímásnak az intézkedést és vegye rá arra, hogy azt elfogadja. Nyilvánvalóan nem járt sikerrel Zágon küldetése, hiszen mint a fenti levélből nyilvánvaló, Mindszenty arra kérte a pápát, vonja vissza az előzetes cenzúrát. Mindszenty levele viszont arra késztette VI. Pált, hogy máris néhány héttel később, 1972. április 18-án egy újabb, tisztázó levelet intézzen Mindszentyhez. Szövege magyar fordításban a következő:
"Tisztelendő Testvér,
Ez év március 10-én kelt leveledet megkaptuk és azt hosszan és alaposan tanulmányoztuk. Azt szeretnénk, hogy jól értsd, amit immár többször és szeretett fiunk, Zágon Józsefen keresztül tudomásodra hoztunk: hogy ugyanis mindazt, amit te magas méltóságod és nagy felelősséged figyelembevételével nyilvánosan írsz, mondasz, a nyilvános véleményt különösképpen érinti és írásaidban és szavaidban az Apostoli Szék is érintve van.
Ebből az okból kifolyólag gondoskodni kell arról, hogy a te eljárásod és a miénk között ne legyen ellentmondás. Tehát, hogy bármiféle eltérés el legyen kerülve, szükséges az Apostoli Széket tájékoztatni mindarról, amit nyilvánosan írsz vagy mondani szándékozol. Nincs szó cenzúráról, hanme a dolgok szükséges szervezéséről és egy kölcsönös együttműködésről.
Hogy ezt el lehssen érni, az lett javasolva, hogy Rómában "konzultorokat" állítsunk hivatalba. Ennek ellenére, ha te jobbnak látod, Hozzánk mindenkor direkt fordulhatsz és Nekünk azokat a dolgokat előbb bemutatod, amiről a múlt év december 14-án hozzád írt levélben szó volt, szem előtt tartva azt, amit Zágon József neked utóbb részletesen elmagyarázott.
Nincs ok tehát keserűségre, légy meggyőződve arról, hogy Mi téged a szeretet érzelmeivel kísérünk és miutá Mi nemrég lélekben születésnapod ünnepeltük, szívből imádkoztunk érted az Úrhoz.
Megismételve áldott jókívánságainkat, - melyeket kifejeztünk - lelki javakat, vigaszt és égi segítséget kérve adjuk neked , tisztelendő Testvér, szeretetteljes apostoli áldásunkat.
A Vatkáni palotából 1972. április 18-án
pontifikátusunk kilencedik évében.
Paulus P.P. VI."
Mindszenty bíboros emlékirataiban arról tudósít, hogy néhány levélváltás után hajlandó volt magát alávetni a rendelkezésnek, de nem a kúria alacsonyabb rendű hivatalnokainak. A valóságban azonban a cenzúra csak akkor szűnt meg, amikor a pápa a magyar kormnány követelésének engedett, és Mindszentyt felmentette az esztergomi érsekségtől.

(...)

Azok közül az iratok közül, amelyek a Szentszéknek lettek Mindszenty hivatalfosztásakor beterjesztve, külön jelentőséggel bír a már többször említett vatikáni tisztviselő, Monsignore Mester István levele Jean Villot bíboros államtitkárhoz 1974. február 9-én. Az irat hordereje miatt teljes magyar fordításban a következő:

"Eminenciás Úr!
Engedje meg Eminenciád, hogy Mindszenty bíboros mint esztergomi érsek hivatali felmentése kapcsán előállt polemikus vitához a magam részéről szerény megjegyzést tegyek. Előrebocsátom, teljes engedelmességgel elfogadom a Szentatya döntését. Az Ön figyelmét nem annyira a bíboros személyére szeretném fordítani, csupán néhány megjegyzést adok elő az ő perével kapcsolatban. (1. Melléklet).
Ami nekem gondot okoz, az az egyház sorsa Magyarországon. Ezért engedje meg, hogy előadjam a következőket:
1. A Szentszék magatartása a kommunizmussal való összeütközésben - miután a kommunizmus Kelet-Európa országaiban hatalomra került, - nem félreérthetetlen. Prelátusok egyre optimista nyilatkozatokat adnak, soha nem hallatszik egy kritikus szó, és a hivatalos orgánumok (L'Osservatore Romano, Radio Vaticana) is mélyen hallgatnak az egyház és a hívek ellen elkövetett eseményekről. Az újságokat és a katolikus folyóiratokat következésképpen ugyanerre ösztönzik, és ezzel egy hamis kép áll elő, mivel nép azt hiszi, ami valójában nem igaz.
2. Tíz év óta jelennek meg hírek magyar püspökök kinevezéséről. Az utca embere ezért sziklaszilárdan meg van róla győződve, hogy az egyház helyzete teljesen normális. A kommunista rendszer ebből hasznot húz és kitűnő propagandát csinál belső és külső hasunálatban. Milyen értékük van ezeknek a kinevezéseknek, - legalábbis részben - látható mellékelt íeásból. (2. melléklet). Milyen erős a kormány nyomása a püspökökre, az egy másik írásból (3. melléklet) világlik ki.
3. Igy érthető ennek a vitának a hevessége, mivel Mindszenty bíboros hazája egyházának helyzetéről súlyos dolgokat mondott. Mintha csak a mondás igazolódott volna be: "Il n'y a que la vérité qui blesse". (Csak az igazság fáj). Éppen a vatikáni rádió hangoztatta a tegnap esti adásában 19:30 órakor a mondottak helyességét. Nos, biztosíthatom Eminenciádat, hogy azok a hírek, amelyek a bíboros nyilatkozatának első öt pontjában állnak, és amelyek a sajtónak át lettek adva, megfelelnek a valóságnak, és abban a helyzetben vagyok, hogy minden egyes ott előadott szót bizonyíthatok. Még azt is hozzá kell tennem, hogy a nevezett nyilatkozatban más, igen fájdalmas dolgok nem lettek megemlítve, mint pl. még mndig börtönben sínylődő papok, és ami még rosszabb, nme lettek megemlítve azoka számos papok, akiket a valóságban laikus státusba erőszakoltak, mivel a hatóság megvonta tőlük a szükséges állami "engedélyt", hogy szent hivatásukat gyakorolhassák.

Lelkiismeretem, mint magyar pap, bírt arra, hogy ezeket a sorokat írjam és ezeknek nincs más céljuk, minthogy a helyzet tisztázásához hozzájáruljanak.
Mély engedelmességem kifejezésével maradok Eminenciád alázatos szolgája Stefano Mester.

1. Melléklet
Néhány megjegyzés Mindszenty bíboros peréhez.
"... egy eljárásnak és egy ítéletnek alávetve, melyek személyed elleni támadás tetőfokát jelentették és az egész világ figyelmét ráfordították és mindenkiben döbbenetes meglepetést keltett..." a Stentatya levele Mindszenty bíboroshoz 1974. január 30-án.
1948 elején Rákosi Mátyás, a politikai hatalom képviselője Magyarországon így nyilatkozott: "Ebben az évben elintézzük a Mindszenty-ügyet". Ugyanez év júliusában minden katolikus iskolát államosítottak. Mindszenty bíboros erőteljesen harcolt a törvénytervezet ellen, ez volt utolsó küzdelme az egyház védelmében. Ezután munkáját gyakorlatilag megakadályozták és szinte fogoly volt saját lakásában Esztegomban. A következp december 16-án tartotta meg a püspökkari konferencia utolsó (általa vezetett) ülését. A püspöki székházat már a rendőrség vette körül. A püspökök szolidarizálták magukat a prímással és megerősítették, hogy ők a prímás magatartását mindenben osztják. December 26-án Mindszentyt letartóztatták. Ezután következett a vizsgálati eljárás, a per és az ítélet. A püspöki kar még két évig kitartott Minszenty bíboros irányvonala mellett. Amikor 1950 májusában és júniusában a férfi és női szerzeteseket tömegesen deportálták, a kalocsai érsek, Grősz egy egyezményt írt alá a kormánnyal, hogy a legrosszabbat elkerüljék. Ennek ellenére a következő év szeptember 7-én felszámoltak minden szerzetesrendet (négy kivételével 57-ből, egyenként két-két házzal). 1951-ben letartóztatták Monsignore Grőszt is és őt is elítélték államellenes összeesküvés címén. Megjegyzendő, hogy a tartózkodóbb prágai érsek, Beran is az azonos sorsot osztotta , mint Wyszynski bíboros és a román püspökök is.
Mint értékelte a Szentszék az esetet, elég fellapozni az AAS 1957-es és a L"Osservatore Romano első számait. Annak megítélése, hogy a per botrányos, jogtalan és szégyenteljes volt, minden oldalről, nemcsak katolikus részről, egyöntetú helyeslésre talált.
Ezért merült fel a fájdalmas kérdés, miért hiányzik a Szentatya levelében éppen a lényeg? Miért esik szó "személyed elleni támadásról", minta csak evvel azt akarná mondani, hogy ő más magatartással a támadásokat és az elítélést megakadályozhatta volna. Professzor Alessandrini ma, február 8-án a sajtóirodában - az olasz rádió 19:30 órás adása szerint - kijelentette, hogy Mindszenty bíboros "nem járult hozzá a katolikusok lelki nyugalmához". A valóság azonban az: Ő védelmezte a keresztények lelkiismereti szabadságát, a lelki béke alapját, és ezért szerette őt a nép annyira, hogy a rendszer állandóan egy népfelkeléstől tartott. Ez a harc ideje volt, amit nem ő akart, hanme üldözői. ?ilyen lelki nyugalmat keres Professzor Alessandrini 25 év után? És miként lehet minden nagy lelkipásztor sorsát nem észrevenni, akik ugyanezt a sorsot osztották, függetlenül attól, hogyan viselkedtek a rendszerrel szemben. Hogyan kehet a szemet hunyni e fölött a tragikus valóság fölött?
Pater Zakar Polikárp, cisztercita január végén Magyarországon volt és talákoznia kellett Kiss Oszkár úrral, a magyar követség ügyvezetőjével. A beszélgetés során neki Kiss a következő megjegyzést tette: "Az igaz, hogy mi Mindszenty perét ma már másként látjuk, mint annak idején, de nézze, a múlt rendszer hibái ..." És nekünk nincs bátorságunka dolgokat nevükön nevezni?
Vagy manapság, mivel a Szentszéknek az állásfoglalása a kommunizmus irányában megváltozott, tagadni kell a történelmi tényeket? Ha valaki a történelmi tényeket fel is akarja értékelni, még nincs joga arra, hogy az akkori protagonisták abszolút jóhiszeműségét kétségbe vonja.

2. Melléklet
A Szentszék által 1964 után kinevezett püspökök.
Ma - 1974. február 14-én - Monsignore Kisberk kivételével minden püspököt a Szentszék a Magyar Népköztársaság kormányával történt megegyezés után nevez ki. A problémák, melyek ezekkel a kinevezésekkel járnak, köztudottak: a kormány ellenállása, azaz különböző személyek visszautasítása, és az ebből következő, elkerülhetetlen kompromisszumok.
Ennek ellenére sem lehet hallgatással mellőzni a tárgyalások sovány eredményét a személyek kiválogatását illetően, avval a ténnyel együtt, hogy a Szentszék ezekkel a kinevezésekkel súlyos bírálatnak tetet ki magát, és amelyek a Szentszéknek presztízs-veszteséget okoztak, valamint a püspöki tekintély bizonyos megvetéséhez vezettek. A következőkben megpróbálom a kinevezéseket különféle kritériumok alapján rendbe állítani.
1. Politikai érdemek alapján.
Azaz a jelenlegi rendszer hűséges kollaboránsait jutalmazza, mint Mons. Hamvast, kalocsai érseket és Mons. Brezanóczyt, egri érseket. Mindketten a békepapi mozgalomhoz tartoztak, és mint a hatalmon lévők utazó követei működtek Vietnamtól Moszkváig. Amikor 1964-ben Mons. Hamvas érsekké és Mons. Brezanóczy Rotaria-i c. püspökké lett kinevezve, hatalmas sokkot váltott ki a hazai katolikus közvéleményben: a Szentszék jóváhagyja a kollaboránsok magatartását és helyteleníti ezáltal hallgatólagosan azoknak a papoknak a viselkedését, akik az egyházhoz való hűségüket határtalan áldozatokkal bizonyították.
2. Olyan személyek kinevezése, akik ma erkölcsi viselkedésük alapján kifogásolhatók, mint a meghalt Brezanócyzn kívül a kalocsai érsek és a győri apostoli adminisztrátor. A jelentések ezzel kapcsolatban a kinevezések után jöttek forgalomba. Kérdezhető, miért nem tudhattak a "processus informativus"-szal megbízottak semnmit sem róla, jóllehet ezek a dolgok az érintett plébániákon teljesen ismertek voltak? (Híresztelések terjednek a pécsi püspököt illetően is, nem tudom, minek alapján.)
3. Olyan személyek kinevezése, akik pszichikailag nincsenek rendben. A korábbi esztergomi apostoli adminisztrátoron, Szabó Imrén kívül ma a következőket érinti: Mons. Fábián, szombathelyi apostoli adminisztrátor, aki fokozott szédülési zavarokban szenved, (ezzel kapcsolatban meg lehetne hallgatni Dr, Gyürki László papot, a Pápai Magyar Intézet, Via Gulia , új tagját) és az új érseket, Mons. Bánkot, egy komplexekkel teli férfit, akiról a győri papok, ahol ő apostoli adminisztrátor és püspök volt, sokat mondhatnának.
4. Fölösleges kinevezések, amelyek egy nyitott kérdést sem oldottak meg és ismeretlen okokból lettek kivitelezve, mint a meghalt mons. Zemplén, előbb a Pápai Magyar Intézet, majd budapesti Központi Szeminárium rektora. Állítólag római érdemei alapján lett megjutalmazva azért, mert a Szentszék küldöttjét Magyarországon kísérte. Valamint Mons. Klempa, korábban veszprémi apostoli adminisztrátor 70 éves korában nyugdíjazása alkalmából. A püspöki méltóság Magyarországon sohasem számított kitüntetésnek.

3. Melléklet
A püspöki hatalom gyakorlása Magyarországon
A püspöki hatalom gyakorlásának szabadsága a magyar Népköztársaság ígérete volt az 1964. szeptember 15-én aláírt megegyezés aláírásakor, mint ahogy Casaroli Budapestről visszatérése után a L'Osservatore Romanónak mondta.
Ezt az ígéretet nem tartották be. Néhány évvel ezelőtt megpróbálták (a magyar kormányszervek) az 1957/22-es törvényerejű rendeletet megváltoztatni - mely a polgári törvényhozásban az egyházmegyék kormányzását módfelett gátolja - mindenekelőtt a különféle tisztségviselők kinevezését a legfontosabb beosztásokban. Mivel a Szentszék a módosítással nem volt megelégedve, megtagadta hozzájárulását. Ezért az Egyházügyi Hivatal Budapesten a különféle felekezetek képviselőit összehívta, diktált nekik egy-két jelentéktelen változtatást, és aláíratta ezt a megegyezést Mons. Ijjassal,a kalocsai érsekkel. Tudomásom szerint a változtatásokat nem hozták nyilvánosságra, és így nem vagyok abban a helyzetben, hogy ennek mértékét értékeljem. Azonban tudom, hogy az eljárás ebben a tekintetben nem változott. Engedtessék meg, hogy alább az elmúlt egy-két év példáját megemlíthessem.
1. 1972-ben felkeresett Mons. Kisberk, székesfehérvári és esztergomi apostoli adminisztrátor. Mivel néhány hónappal előbb egy plébánost elmozdított, megkérdeztem ennek okát, mivel ennek az embernek buzgósága közismert volt. Azt válaszolta, sajnos, ez a polgári hatóság akarata volt. Ezek, mint mondotta, az egyház belső ügyeibe beleavatkoznak, és néha olyan nyomást gyakorolnak, hogy eteknek az egyházjogilag illegális intézkedéseknek nem lehet ellenállni.
2. 1973. júniusában Mons. Bánk Rómába jött és találkozott Turay nevű papjával, aki akkor a Pápai Magyar Intézet tagja volt a Via Giulián. Mivel Turay tanulmányai befejezése előtt állt, Bánk különféle állásokat kínált neki: helyettes X vagy Y városban. Turay azt válaszolta, egyik helyet sem fogadhatja el, mert mindkét plébános mint aktív békepapok közismertek. Erre Mons. Bánk fenyegető hangon intette és arra figyelmeztette, hogy papszentelése alkalmával neki engedelmességet fogadott. Turay azt válaszolta, ő kész volt engedelmességet fogadni egy olyan püspöknek, aki saját akaratát, nem pedig az egyházügyi hivatal akaratát gyakorolja.
3. 1973-ban a magyar püspöki kar Mons. Cserháti, pécsi püspök, a püspökkari konferencia titkárának aláírásával kérte egyes ünnepnapom törlését, illetve azok áthelyezését hétköznapokra. Ezt a felhatalmazást a magyar püspöki kar megkapta, és az egyházmegyei hivatalos lapok kihirdették. Több pap nekem azt írta, nem merte ezt az intézkedést a hívek ellenállása miatt kihirdetni. Néhány nap múlva azután a püspöki kúriáktól jött a szigorú parancs, az intézkedést ki kell hirdetni. "Soha nem mutattak püspökeink olyan szorgalmat, mint ebben az ügyben " - írta nekem egy plébános, "de érthető, hogy mi hajtja őket."
4. A civil hatóságok nyomása a püspökökre nem merül ki csak ezen a területen. Ez sokkal messzebb menő és a püspökök teljes működését felöleli. Ez a nyomás arra van beállítva, hogy őket kifárassza, megalázza és megváltoztassa. Erre elég egy példa, számomra nagyon beszédes.
Mons. Kisberket, amikor Mindszenty bíboros Magyarországot elhagyta, kinevezték esztergomi apostoli adminisztrátornak, és az egyik legjobb püspök hírében állott, mivel sikerült neki erkölcsi önállóságát a rendszerrel szemben egészen addig megőrizni. Mindkét egyházmegyében keményen dolgozott és nekem azt mondta: "Budapesten sok probléma van, sajnos, ezek megoldhatatlanok és nem függnek akaratomtól." Súlyosan megbetegedett. Ehhez jött még a kimerültség állapota, amely nemcak a túlzott munka következménye volt, hanem annak a feszültségnek is a következménye, amelyben élnie kellett. Furcsa nyilatkozatokat kezdett adni a rendszer érdekében. Igyekeztem megérteni. Augusztus 20-án, Szent István ünnepén, amely most már az alkotmány ünnepe, a magyar televíziü meginterjúvolta, és arra a kérdésre, hogyan ítéli meg az állam és az egyház viszonyát, azt válaszolta: "Nagyon kielégítően". (Az interjút az Új Ember újság közölte.)
Én azonban azt kérdeztem magamtól, miért mond ő olyant, amiról tudta, hogy valótlan? "Ezt tudják az interjú készítői és a hallgatók is, legalábbis a katolikusok" - mondta nekem valaki, aki az interjúnál ott volt. Egy püspöknek ebben a rangban még arra sincs joga, hogy hallgasson. Igen, az államhatalom igyekszik mindent "prostituálni".
Egy fiatal pap 1972-ben, amikor megpróbáltam a rendszer első céltáblájává vált püspököt megvédeni, nem hallgatott rám. "Nem. Nálunk egy püsök jelenleg már nem tiszeletreméltó személy. Ő annyira kompromittálva van, hogy én és paptársaim Mons. Belonnak (őt püspöknek nevezték ki, de nem lett felszentelve, hivatalában akadályozva van és jelenleg mint plébános működik) azt mondtuk, addig, amíg ő pap, tiszteletben tartjuk, de tiszteletünket visszavonjuk aznap, amikor püspök lesz." ...