Michael J. Matt, Christopher A. Ferrara, John Vennari:

Vádoljuk Ferenc pápát - Nyílt levél Ferenc pápának

II. rész

Az iszlám abszurd tisztára mosása

Magára öltve egy Korán-tudós szerepét, figyelmen kívül hagyva a hódításnak és a brutális keresztényüldözésnek a Mohamed-kultusszal való töretlen történelmi kapcsolatát, Ön kijelenti: "Szembesülve az erőszakos fundamentalizmus nyugtalanító epizódjaival, tiszteletünk az iszlám igaz követői iránt arra vezet bennünket, hogy elkerüljük a gyűlölködő általánosításokat, mert a hiteles iszlám és a Korán helyes olvasata szemben áll mindenféle erőszakkal." [Evangelii gaudium, 253]

Ön teljesen figyelmen kívül hagyja az iszlámnak a kereszténység ellen mind a mai napig folytatott háborúját, az iszlám világ államaiban mind a mai napig létező barbár törvénykezést és a keresztények üldözését, ideértve Afganisztánt,Malajziát, Iránt, a Maldív szigeteket, Mauritániát, Nigériát, Pakisztánt, Quatart, Szaúd Arábiát, Szomáliát, Szudánt, az Egyesült Arab Emirátusokat és Jement. Ezeknek az elnyomó rezsimeknek szerves része a saria, amelyről a muzulmánok azt tartják, hogy Allah előírta az egész világ számára, és amelyet meg kell kísérelniük bevezetni, amint a lakosságnak elérik egy bizonyos hányadát. Azonban az Ön által mondottak szerint a muzulmán államok mind híjával vannak a Korán "hiteles" értelmezésének!

Ön egyenesen megpróbálja minimalizálni az iszlám terrorizmust a Közel-Keleten, Afrikában és Európa szívében, erkölcsi egyenlőséget merészelve tenni a muzulmán fanatikus dzsihád - ami azóta létezik, amióta az iszlám, - és az Ön által szünet nélkül elítélt és nyilvánosan inzultált, hitüket gyakorló katolikusok képzeletbeli "fundamentalizmusa" között. A repülőgépen tartott zavaros sajtókonferenciái egyikén, amelyeken során oly gyakran megzavarta az Egyházat és aláásta a katolikus tanítást, Ön közzé tette azt a hírhedté vált véleményét, amely jellemző az Ön abszurd ragaszkodására ahhoz, hogy a Megtestesült Isten által alapított Egyház és annak az állandósult erőszaknak a kultusza, amelyet a degenerált Mohamed alapított, egyenlő erkölcsi alapokon nyugszik:

"Nem szeretek iszlám erőszakról beszélni, mert minden nap, amikor kinyitom az újságot, erőszakkal találkozom itt, Olaszországban ... valaki meggyilkolta a barátnőjét, a másik az anyósát ... és ezek megkeresztelt katolikusok! Ezek erőszakos katolikusok! Ha iszlám erőszakról beszélek, akkor beszélnem kell katolikus erőszakról is ... Úgy hiszem, hogy minden Egyházban van egy kis csoport fundamentalista. Fundamentalisták. Vannak. Amikor a fundamentalizmus ölni kezd, a nyelvvel kezd ölni - Jakab apostol mondja ezt, nem én - de ölhet késsel is, nem? Nem hiszem, hogy azonosítani kellene az iszlámot az erőszakkal."

Minden képzeletet felülmúl az, hogy a római pápa kijelenti, hogy a katolikusok által elkövetett véletlen gyilkosságok és puszta szavaik erkölcsileg egyenlőek a radikális iszlámnak Allah nevében világszerte folytatott terrorista akciókampányával, a tömeggyilkosságokkal, kínzásokkal, rabszolgatartással, nemi erőszakkal. Úgy tűnik, hogy Ön inkább védi Mohamed nevetséges és halálos kultuszát egy tisztességes ellenzékkel szemben, amely megpróbál szembeszállni vele, mintsem hogy megvédené az egyetlen igaz Egyházat a hamis vádlóival szemben.

Távol áll Öntől az Egyháznak az iszlámról vallott örök nézete, amelyet XI. Piusz pápa Az emberi nem Szent Szívnek történő felajánlásá-ban így fejezett ki: " Légy mindazoknak a királya, akik még az iszlámnak vagy a bálványimádásának a sötétségében élnek, és ne tagadd meg tőlük, hogy Isten fényébe és királyságába vond őket."

A reformista "álom" mögött vaskéz rejtőzik

Összességében úgy tűnik, hogy az Ön reformista mániája nem ismer határokat azokban az álmokban, amilyennek Ön az Egyházat elképzeli. Amint ezt Ön az eddig példa nélkül álló Evangelii gaudium (nn. 27, 49) kezdetű pápai buzdításában kifejezi:

"Egy olyan missziós lehetőségről álmodom, amely missziós impulzus képes mindent átalakítani, az Egyház szokásait, a magatartását, az idő- és határidő beosztását, a nyelvezetét, és a struktúráját úgy, hogy alkalmasabb legyen a mai világ evangelizálására, mint saját maga ön-megőrzésére. ..."

"Remélem, hogy bennünket az attól való félelem vezérel, - amely több, mint az eltévelyedéstől való félelem - , hogy csöndben bezárva maradunk olyan hamis biztonságot sugalló struktúrákba, amelyeken belül olyan szabályok vannak, melyek bennünket kemény bírókká tesznek, olyan szokások vannak, melyek azt sugallják, hogy biztonságban vagyunk, miközben az ajtóink előtt emberek éheznek, és Jézus nem fárad bele, hogy mondja nekünk: "Adjatok nekik enni" (Mk 6:37).

Eléggé hihetetlen, ahogy Ön azt állítja, hogy a Katolikus Anyaszentegyház ősi "struktúrái" és "szabályai" kegyetlen lelki éhséget és halált okoztak mielőtt Ön Buenos Aires-ből megérkezett volna, és hogy most Önnek most szó szerint mindent meg kell változtatnia az Egyházban, hogy irgalmassá tegye. Mi másnak néznék ezt a hívek, mint egy ijesztő nagyzási hóbort jeleinek? Ön azt is kijelentette, hogy az Ön értelmezésében történő evangelizációt nem korlátozhatja az Egyház "ön-megőrzésének" a féltése - mintha ez a két dolog egymással ellentmondásban lenne!

Önnek a mindent megreformálni akaró homályos álmai vaskézzel párosulnak, amely lerombol minden arra vonatkozó próbálkozást, hogy visszaállítsa a szőlőskertet, amelyben a fél évszázaddal ezelőtti vakmerő "reformok" pusztítást okoztak. Amint azt Ön az (Evangelii gaudium, 94), pápai buzdításban kifejtette, Ön tele van megvetéssel a hagyományosan gondolkodó katolikusokkal szemben, akiket Ön meggondolatlanul "önimádó prométeuszi neopelagiánizmussal" és " mivel betartanak bizonyos szabályokat vagy tántoríthatatlanul hűségesek maradnak bizonyos sajátos, múltbeli katolikus viselkedéshez, felsőbbrendűségi érzéssel" vádol.

Ön még a "tan vagy fegyelem feltételezett megalapozottságát" is kineveti, mert Ön szerint ez "önimádó és tekintélyelvű elitizmushoz vezet, ahol az evangelizáció helyett megítélnek és kategorizálnak embereket..." De éppen Ön az, aki állandóan kategorizál és elemez másokat, a hitükhöz ragaszkodó katolikusokat véget nem érő pejoratív karikatúrákkal, sértésekkel és elmarasztalásokkal illeti, akikről Ön úgy vélekedik, hogy nem elég érzékenyek a szinóduson bevezetett "meglepetés Istenével" szemben.

Ezért volt az Ön brutális pusztítása a virágzó Szeplőtelenről elnevezett Ferences Testvérek ellen "kimondottan tradicionalista tendenciájuk" miatt. Ezt követte Önnek az a rendelete, hogy ezentúl a megszentelt életet szolgáló minden egyházmegyei intézmény létesítésének a szándéka (például a Testvérek elbocsájtott tagjainak az elhelyezése) semmis és érvénytelen a Szentszékkel való előzetes "konzultáció" nélkül (vagyis de facto engedély kell, amely bármikor megadható és bármikor visszavonható.) Ön drámaian lecsökkentette a püspököknek az egyházközségükre vonatkozó eddigi autonómiáját, miközben a "kollegialitás" és a "szinoditás" új korszakáról prédikál.

A kolostorokat illetően Ön további intézkedéseket hozott, amely arra kényszeríti őket, hogy helyi autonómiájukat alárendeljék az egyházi bürokraták által kormányzott szervezeteknek, hogy megtörjék a kolostornak a külvilág felé mutatott "formáját", hogy laikusok részt vehessenek a kolostori szentségimádásokon, felháborítóan kizárta a kolostori szavazásokból a jogosultak többségét, mondván, hogy "öregek", kilenc év "képzést" írt elő a végleges fogadalom letételéhez, amely biztos, hogy elfojtja az új hivatásokat és a megmaradó kolostorok végét fogja jelenteni.

Isten legyen hozzánk irgalmas!

Könyörtelen kampány annak érdekében, hogy az Egyház elfogadja a paráznaságot

De Önnek az egyetemes Egyházban fáradhatatlanul űzött tevékenykedése semennyire sem múlja felül arroganciában és arcátlanságban azt az ördögi tevékenységét, mint amit Ön már Buenos Aires-i püspökként elkövetett: a "második házasságban" élők vagy még a polgári házasság előnyeit sem bíró együttélők szentségtörő módon szentáldozáshoz való engedésével.

Megválasztásának csaknem az első percétől kezdve Ön támogatta a "Kasper javaslatot" - amelyet ismételten többször elutasított a Vatikán II. János Pál alatt. Walter Kasper bíboros, aki a liberális német főpapok fő-liberálisa, már régóta érvel amellett, hogy az elvált és "újraházasodott" személyeket szentáldozáshoz engedjék járulni "bizonyos esetekben" valamiféle hamis "bűnbánati út" után, amely lehetővé tenné nekik a szentségeket anélkül, hogy fel kellene hagyniuk házasságtörő szexuális kapcsolatukkal. Kasper a "Szent Galleni csoporthoz" tartozik, amely lobbizott az Ön megválasztása mellett, és ezt követően Ön királyi módon megjutalmazta Kaspert a tévedésben való kitartásáért, miközben a sajtó előszeretettel nevezi őt a "pápa teológusának".

Destruktív újításaihoz az utat Ön egy üdülőhelyen kezdte el, ahová csak a demagóg szlogengyártók voltak hivatalosak. Amint az Ön (Evangelii gaudium, 47) buzdítása kijelentette 2013. novemberében: "Habár az Oltáriszentség a szentségi élet teljessége, nem a tökéletesek jutalma, hanem a gyengék hathatós orvossága és tápláléka. Ennek a megállapításnak vannak lelkipásztori következményei, amelyeket óvatossággal és bátorsággal kell kezelni. Gyakran úgy cselekszünk, mintha a kegyelem bírái és nem pedig elősegítői lennénk. "

Ez az otromba, érzelmeken alapuló felhívás kigúnyolja az Oltáriszentség kegyelmi állapotban történő méltó vételét, mint " a tökéletesek jutalmát", miközben lázítóan hízeleg, hogy az Egyház túlontúl hosszú ideig megfosztotta a "gyengéket" az eucharisztikus "tápláléktól".

Ezért ugyanilyen demagóg az a vádja is, hogy az Egyház felszentelt papjai kegyetlenül jártak el, mint a "kegyelem bírái, nem pedig elősegítői", amikor megtagadták a kiszolgáltatását a "gyengéknek", mint a "tökéletesekkel" való szembenállóknak, és Önnek ezt az igazságtalanságot most "merészen" orvosolnia kell.

De, természetesen az Oltáriszentség nem "táplálék", vagy "orvosság" a halálos bűn elhárítására. Éppen ellenkezőleg, az ebben az állapotban való vétele a lélek halálos megszentségtelenítése és elkárhozáshoz vezet: " 7Ezért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. 28Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, 29mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) testét, saját ítéletét eszi és issza. (1 Kor. 11:27-29).”

Amint minden, katekizmust tanult gyermek tudja, szentgyónás az az orvosság, amely a halálos bűnt gyógyítja, mivel az Oltáriszentség (a rendszeres szentgyónáshoz való járulással) lelki táplálék, amely fenntartja és növeli a feloldozást követő kegyelmi állapotot azért, hogy ne essünk ismét halálos bűnbe, hanem növekedjünk az Úrral való közösségben. De minden jel arra mutat, hogy a halálos bűn lényege hiányzik az Ön hivatalos dokumentumainak, beszédeinek, megjegyzéseinek és kijelentéseinek a tárházából,

Nem hagy semmi kétséget az Ön terveit illetően az sem, hogy néhány hónappal később a "családra vonatkozó rendkívüli bíborosi ülésen" Ön úgy rendezte a dolgokat, hogy egyetlen hivatalos felszólaló legyen, és ez Kasper bíboros volt. Kétórás beszédében 2014. február 20-án - amelyet Ön titokban akart tartani, de valaki kiszivárogtatta az olasz sajtónak, mint "titkot" és "exkluzív dokumentumot", - Kasper bemutatta beteges javaslatát, hogy bizonyos nyilvános házasságtörők szentáldozáshoz járulhatnak, miközben az Ön szlogenjére utalt: "a szentségek nem a jók vagy az elit jutalmai, kizárva azokat, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá [EG 47].” Nem ingott meg az elhatározása, hogy bevezesse az Egyházban azt a súlyos Oltáriszentség ellen elkövetett szentségtörést, amit Ön Buenos Aires-ben megengedett.

Ebben a tekintetben, úgy tűnik, Ön kevéssé van tekintettel a szentségi házasságra, mint objektív tényre, amely szemben áll azzal, amit az emberek szubjektíven éreznek az erkölcstelen kapcsolatok iránt, amelyet az Egyház sohasem ismerhet el házasságnak. Azokban a megjegyzésekben, amelyek lejáratják az Ön fura pápaságát az idők végéig, ön kijelentette, hogy: " szentség házasságaik nagy része nem érvényes", miközben a házasság nélkül együtt élők lehetnek "igazi házasok" a "hűségük" miatt. Vajon ezek a megjegyzések reflexiók az Ön elvált és "újraházasodott" nővérére és házasság nélküli kapcsolatban élő unokahúgára vonatkozóan?

Ez a vélemény, amelyet egy neves kánonjogász joggal nevezett "abszurdnak", világszerte kiprovokálta a hívek tiltakozását. Abban az igyekezetében, hogy csökkentse a botrányt, a Vatikán a "hivatalos változatban" megváltoztatta az Ön szavait "a szentségi házasságaink nagy részéről" " a szentségi házasságaink egy részére", de érintetlenül hagyta az Ön áldatlan jóváhagyását az erkölcstelen együttélőkre, mint "igazi házasokra" vonatkozóan.

Úgy tűnik, mintha Ön nem aggódna a nyilvános házasságtörők és a csak úgy együttélők számára Krisztus testének, vérének, lelkének és istenségének az Oltáriszentségben történő kiszolgáltatása okozta szentségtörés miatt sem. Amint Ön mondta egy argentin asszonynak, aki házasságtörésben él egy elvált emberrel, hogy : "Egy kis kenyér és bor nem okoz sérelmet". Ön sohasem tagadta a nő beszámolóját, és ez összhangban van azzal, hogy Ön megtagadja a letérdelést átváltoztatáskor vagy a kihelyezett Oltáriszentség előtt annak ellenére, hogy Önnek nincsenek problémái a térdével, amikor muzulmánok lábát kell csókolgatnia az Ön által felhagyott hagyományos nagycsütörtöki szertartás groteszk paródiája során. Mindez egybevág azzal is, amelyet egy luteránus nőnek mondott egy luteránus templomban, hogy az átváltoztatás dogmája pusztán értelmezés, hogy az "élet több, mint magyarázatok és értelmezések", és hogy a nő "beszélje meg az Úrral" , hogy járulhat-e a szentáldozáshoz katolikus templomban - amelyet a nő később meg is tett az Ön nyilvánvaló bátorításának köszönhetően.

Összhangban azzal, hogy Ön milyen csekély mértékben veszi figyelembe a szentségi házasságot, folyik az érvénytelenítés elsietett és titokzatos "reformja" , amelyet Ön erőltet rá az Egyházra anélkül, hogy konzultálna a Vatikán kompetens illetékeseivel. Az Ön Mitis Ludex Dominus Jesus kezdetű motu propriója megteremti az érvénytelenítés világszerte érvényes kereteit egy "gyorsított eljárás" és egy ködös alapokon nyugvó megsemmisítő folyamat számára. Mint ahogyan az Ön titokban kiagyalt reformjának feje később elmondta, az Ön kifejezett szándéka az, hogy "a püspökök között előmozdítson egy "átalakítási" folyamatot, a gondolkodás átalakítását, amely meggyőzi őket és fenntartja bennük a meggyőződést Krisztus oly módon való követése iránt, amint az jelen van fivérükben, Róma püspökében, hogy engedjenek át egy bizonyos mennyiséget a néhány ezer érvénytelenítési eljárásból, hogy a szerencsétlenek bizonyos arányban megkaphassák a semmissé nyilvánítást. .."

Így kéri "Róma püspöke" püspöktársaitól a semmissé nyilvánítások számának jelentős megnövelését! Egy kiváló katolikus újságíró később beszámolt egy 7 oldalas dosszié veszélyes tartalmáról, amelyben a kúriai tisztségviselők "jogilag ízekre szedték" a pápa motu proprióját,... megvádolva a Szentatyát azzal, hogy feladott egy jelentős dogmát, és azt állítva, hogy Ön de facto bevezette a katolikus válást." Ezek a hivatalnokok helytelenítették azt, amit az újságíró "egyház vezérelvnek" nevezett, a felülről lefelé való irányítást, rendeletekkel, minden konzultáció és egyeztetés nélkül. " Ugyanezek a hivatalnokok attól félnek, hogy "a motu proprió a házassági semmisségi kérelmek özönét fogja eredményezni, és hogy ettől kezdve a házaspárok egyszerűn kiléphetnek a katolikus házasságból minden probléma nélkül." Ők ""magukon kívül" vannak, és úgy érzik, kötelességük "megszólalni.""

De Ön semmi egyéb, mint állhatatos követője saját elképzeléseinek. Pápasága kezdetén az egyik, repülőgépen adott sajtókonferenciáján, ahol először adta elő terveit, ezt mondta: " Az ortodoxok, ahogyan ők nevezik, gazdasági teológiát követnek, és adnak egy második esélyt a házasságnak, [sic], megengedik. Azt gondolom, tanulmányozni kell ezt a problémát." Önnek, mivel a katolikus Egyházban nincs "második esély a házasságra", egy problémát kell tanulmányoznia. Az elmúlt három és fél évet Ön világosan arra szánta, hogy kifundálja, hogyan lehet az Egyház számára az ortodox gyakorlathoz közelítő megoldást előírni.

Egy kiváló kánonjogász, aki a Püspöki Kongregáció konzultánsa, így figyelmeztetett a szentségi házasság valóságának az Ön által történő semmibevételére:

" ... a házasságnak a szó görög értelmében vett válsága van kibontakozóban az Egyházban, és úgy vélem, hogy ez a válság a házassági fegyelemben és törvényben fog kicsúcsosodni ... Azt gondolom, hogy a házasság válsága, amit Ferenc okoz, odáig fog fajulni, hogy vagy védve lesz egyházi törvénnyel az Egyháznak a házasságról való tanítása, amit mindenkinek kötelező tiszteletben tartania, konkrétan és ténylegesen, vagy pedig a házasságot tárgyaló kánoni tan meg lesz rontva, (vagy egyszerűen figyelmen kívül lesz hagyva), és alapvetően a házasság elhagyása és a házasélet a személyes vélekedés és egyéni lelkiismeret tartományába fog tartozni."

Amoris Laetitia: Az álszinódus igazi oka

Ez a válság az Ön katasztrofális "családszinódusát" követően érte el a csúcsát. Habár Ön az elejétől végéig manipulálta az eseményeket,hogy azt az eredményt hozzák, amit Ön akart, - szentáldozást a házasságtörőknek "bizonyos esetekben" - mégsem váltotta be az Ön reményeit a konzervatív szinódusi atyák ellenállása miatt, akiket Ön demagóg módon elítélt, mint akiknek " zárva van a szívük , akik gyakran az Egyház tanítása vagy jó szándéka mögé rejtőznek, hogy Mózes ítélőszékébe ülve ítélkezzenek, időnként fölényesen és felületesen, bonyolult esetek és megsebzett családok felett."

Brutális retorikai visszaéléssel az Önnel szembeszálló ortodox püspököket összehasonlította a farizeusokkal, akik a mózesi törvénynek megfelelően megengedték a válást és az "újraházasodást." Ezek ugyanazok a püspökök voltak, akik védték Krisztus tanítását a farizeusokkal - és az Ön elképzeléseivel szemben! Sőt, úgy tűnik, Önnek az a szándéka, hogy a farizeusoknak a válásra vonatkozó neo-mózesi gyakorlatát újraélessze. Egy neves katolikus újságíró, aki arról híres, hogy az Egyház ügyeit mérsékelt megközelítésben kezeli, tiltakozott az Ön elítélendő viselkedésével szemben:

" Bizarr dolog, hogy egy pápa azokat kritizálja, akik hűségesek a hithez és a tradícióhoz, irgalmatlanoknak nevezve őket, párhuzamot állítva közöttük és az irgalmas Jézussal szemben álló keményszívű farizeusok között. "

A végén az Ön által felmagasztalt "szinódusi kaland" nem volt semmi egyéb, mint egy abból a célból történt csalás, hogy megjelentethessék az Ön megdöbbentő, előre kitervelt "apostoli buzdítását", az Amoris Laetitia-t. Ezt illetően az ön négerei, főleg a nyolcadik fejezetben, ravasz kétértelműséggel szélesre tárták az ajtót a nyilvános házasságtörők előtt a szentáldozáshoz való járuláshoz, leredukálva a házasságtörést tiltó természettörvényt egy "általános szabállyá", amely alól lehet kivétel azoknak a számára, akiknek "nagy nehézséget jelent a 'benne rejlő értékek' megértése vagy 'olyan konkrét élethelyzetben vannak, amely nem teszi lehetővé, hogy másként cselekedjenek. … (¶¶ 2, 301, 304)” Az Amoris Laetitia átlátszó próbálkozás arra vonatkozóan, hogy megpróbálják becsempészni a szituációs etikának a szexuális erkölcsre vonatkozó mérsékelt formáját, mintha így csökkenteni lehetne a tévedést

A nyilvános házasságtörők számára kiszolgáltatott Oltáriszentség törvényesítésének az Ön által megszállottan történő szorgalmazása odáig vezette Önt, hogy szembeszálljon az Egyház állandó erkölcsi tanításával és ehhez eredendően kapcsolódó szentségi fegyelmével, amelyet megerősített mind maga a Mi Urunk a házasság felbonthatatlanságáról mondottakkal, mind Szent Pál a méltatlanul vett Oltáriszentség miatt járó isteni büntetésről mondottakkal. Idézzük II. János Pált e tekintetben:

"Azonban az Egyház megerősíti Szentíráson alapuló gyakorlatát, hogy ne engedjen szentáldozáshoz járulni olyan elvált embereket, akik újraházasodtak. Nem szabad őket engedni azon tény miatt, hogy az ő állapotuk és életkörülményeik objektíven ellentmondanak az Isten és az Ő Egyháza közötti szeretetkapcsolatnak, amelyet az Oltáriszentség kifejez és okoz. Emellett más pasztorális ok is van: ha meg lenne engedve ezeknek az embereknek, hogy szentáldozáshoz járuljanak, a híveket tévedésbe vinnénk és zavart keletkezne körükben az Egyháznak a házasság felbonthatatlanságára vonatkozó tanítását illetően.

Egyedül a bűnbánat szentségében való kiengesztelődés az, amely megnyitja az utat az Oltáriszentséghez azok számára, akik megbánva, hogy elszakították a szövetség jelét és a Krisztus iránti hűséget, őszintén készen állnak arra, hogy vállaljanak egy olyan életformát, amely már nincs ellentmondásban a házasság felbonthatatlanságával. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amikor súlyos okok miatt, mint például a gyerekek felnevelése, egy férfi és egy nő nem tud eleget tenni a szétválás kötelezettségének, 'magukra vállalják azt a kötelezettséget, hogy teljes önmegtartóztatásban éljenek, vagyis "távol tartják magukat a csak a házastársaknak kijáró cselekedetektől. "[Familiaris consortio, n. 84]

Ön figyelmen kívül hagyta a papok, teológusok, erkölcsfilozófusok, katolikus szervezetek, és az általában véve hallgató főpapság köreiből néhány bátor főpap világszerte felhangzó felszólítását, hogy vonja vissza vagy magyarázza meg az Amoris Laetitia tendenciózusan félreérthető és leplezetlen hibáit, különösen a nyolcadik fejezetét.

Egy súlyos erkölcsi bűn most kifejezetten jóváhagyást nyert

És most, túllépve a fondorlatos kétértelműségen, a színfalak mögött nyíltan engedélyezte azt, amit nyilvánosan kétértelműen már eltűrt. A cselszövésre az Ön által a Buenos Aires-i püspököknek írt "bizalmas" levél kiszivárogtatásával derült fény, ahol Ön , mint érsek, már korábban jóváhagyta a szentségtörést a nyomornegyedekben.

Ebben a levélben Ön dicséri a püspököknek az "Amoris Laetitia nyolcadik fejezete alkalmazásának alapvető kritériumai" című dokumentumát - mintha kötelesség lenne úgy "alkalmazni" ezt a dokumentumot, hogy változást hozzon az Egyház kétezer éves szentségi fegyelmében: "A dokumentum nagyon jó, és teljesen megmagyarázza az Amoris Laetitia nyolcadik fejezetét. Nincs más értelmezés." Véletlen egybeesés, hogy ez a dokumentum ugyanabból az érsekségből érkezett, ahol Őn, mint érsek, már régóta engedélyezte a nyilvános házasságtörőknek és élettársaknak szentáldozáshoz való járulását?

Ami korábban csak hallgatólagosan eltűrt volt, most már nyílttá vált, és bolondot csináltak azokból, akik azt állították, hogy az Amoris Laetitia nem jelent semmilyen változást. Az a dokumentum, amelyet Ön dicsér, mint az Amoris Laetita egyetlen korrekt értelmezését, aláássa az Egyház tanítását és gyakorlatát, amelyet az Ön elődei megvédtek. Először is egy "lehetőséggé" csökkenti le azt az erkölcsi kötelességet, hogy az elvált és "újraházasodott" párok "'magukra vállalják azt a kötelezettséget, hogy teljes önmegtartóztatásban éljenek, vagyis "távol tartják magukat a csak a házastársaknak kijáró cselekedetektől". A Buenos Aires-i püspökök szerint - az Ön jóváhagyásával - csupán "lehetséges javasolni, hogy erőfeszítéseket tegyenek arra, hogy megtartóztatásban éljenek. Az Amoris Laetitia nem hagyja figyelmen kívül ennek a lehetőségnek a nehézségeit."

Amint a Hittani Kongregáció határozottan kijelentettek 18 évvel ezelőtt annak a pápának az uralkodása alatt, akit Ön avatott szentté, "ha két elvált és újraházasodott hívő első házassága érvényes volt, semmilyen körülmények között sem lehet az új kapcsolatukat törvényesnek tekinteni és ezért számukra a szentségek vétele lényegileg lehetetlen. Az egyéni lelkiismeretnek kivétel nélkül ehhez a normához kell tartania magát." Ez az Egyház állandó tanítása kétezer év óta.

Továbbá nemhogy egy plébánosnak, de még egy püspöknek sincs hatalma, hogy elfogadja az úgynevezett "belső fórumot", egy házasságtörésben élőnek azt az állítását, hogy a "lelkiismerete" azt súgja neki, hogy a szentségi házassága érvénytelen volt, mert mint ahogyan az egyházi törvénykönyv tovább figyelmeztet, " a házasságnak alapvetően nyilvános egyházi jellege van, és érvényes az az axióma, hogy nemo iudex in propria causa (senki sem lehet bírája saját ügyének), a házassági eseteket külső fórumon kell tisztázni. Ha az elvált és újraházasodott hívek azt gondolják, hogy az első házasságuk érvénytelen volt, akkor ők kötelesek az illetékes egyházi bírósághoz fordulni azért, hogy objektíven és az összes rendelkezésre álló jogi lehetőség szerint lehessen megvizsgálni a kérdést."

Miután az isteni kinyilatkoztatásban gyökerező, kivételt nem ismerő erkölcsi normát választási lehetőséggé redukálták, Buenos Aires püspökei az Amoris Laetitia-t, mint a számukra az Egyház 2000 éves tanításának egyedüli tekintélyét idézve kijelentik: "Más, bonyolultabb körülmények esetén, amikor az érvénytelenséget nem lehet kimondani, a fent említett lehetőség nem megvalósítható." Tehát egy egyetemes erkölcsi norma a puszta irányelv kategóriába szorult, amelyet figyelmen kívül lehet hagyni, ha egy helyi plébános bizonyos meghatározatlan "bonyolult körülmények között" "megvalósíthatatlannak " tartja. Pontosan mik azok a "bonyolult körülmények", és mi köze a "bonyolultságnak" a kinyilatkoztatáson alapuló, kivételt nem ismerő erkölcsi normákhoz?

Végezetül a püspökök arra a katasztrofális következtetésre jutnak, amit a "szinódusi kaland" kezdete óta Önnek sikerül ráerőszakolnia az Egyházra:

"Mindazonáltal egyaránt lehetséges vállalni egy igényes kalandot. Ha valaki arra a felismerésre jut, hogy konkrét esetekben vannak korlátozások, amelyek csökkentik a felelősséget és a bűnösséget (cf.301-302), különösen amikor egy személy úgy ítéli, hogy később abba a hibába esne, hogy az új kapcsolatból származó gyerekeknek kárt okozna, az Amoris Laetitia lehetővé teszi a bűnbocsánat és az Oltáriszentség szentségeinek a vételét (cf. notes 336 and 351) . Ezek a maguk útján aztán lehetővé teszik a személynek, hogy növekedjék és érlelődjön a kegyelem segítségével. "

Az Ön elismerésével és jóváhagyásával Buenos Aires püspökei az Egyház történetében először nyilatkoztak úgy, hogy házasságtörésben élők egy rosszul meghatározott csoportja feloldozást nyerhet és a szentáldozáshoz járulhat, miközben megmarad állapotában. A következmények katasztrofálisak.

Imádkozzunk a Szentatyáért!

(A levél I. része ITT » olvasható, a III. részének a fordítása folyamatban van.)



Olvasóink figyelmébe ajánljuk honlapunk állásfoglalását Ferenc pápaságát illetően Dr. Balogh Sándor: Igazi pápa-e Ferenc, vagy ő a hamis próféta? írásával.