Luigi Villa atya: A Krisztus-Isten születése
Luigi Villa atyáról bővebben ITT lehet olvasni a honlapunkon.
Karácsony éjjelén angyal jelent meg a pásztoroknak: „Ne féljetek – mondta nekik –, mert nagy örömhírt hozok mindnyájatoknak és az egész népnek. Ma Dávid városában megszületett Megváltótok, aki az Úr Krisztus...”
Íme az igazi Karácsony, a Megváltás
Jézus megtestesülése két lépésben történt: az első, amikor megtestesült; a második, az utolsó vacsora estéjén, húsvét este. Két természet volt benne: az isteni természet és az emberi természet, a hozzájuk tartozó cselekedetekkel.
Isteni természete révén Jézus úgy cselekedett, mint Isten, csodákat tett, a szívekben olvasott, megjósolta a jövőt. Ezek olyan cselekedetek voltak, amelyek csak az isteni természetből fakadhatnak. Ezért Jézus Krisztus isteni természete révén Isten volt.
Akkor hogyan halt meg Jézus Krisztus, a Megváltó?
„Emberként” halt meg, mert Istenként nem tudott szenvedni és meghalni, mert önmagában oszthatatlan volt; ezért Istenként nem tudott meghalni. Azonban halála nem látszólagos, hanem valós és fájdalmas volt.
Mivel Jézus Krisztusban két természet volt, az egyik az isteni, a másik az emberi, a hozzájuk tartozó cselekedetekkel, így történt, hogy lelke elválasztódott testétől, de mint Ige, valójában és hiposztatikusan egységben maradt.
Íme Jézus Krisztus-Isten „Születésünnepe”, ami elhozta nekünk az igazi örömöt, amely nélkül már nem is tudnánk élni.
Az Egyház fáradhatatlanul emlékeztet erre a liturgia elején. És emlékeztet, amikor a misén éneklik a Credo nagy szavait: „Qui propter nos homines et propter nostram salutem descendit de coelis. Et incarnatus de Spiritu Sancto ex Maria Virgine, et homo factus est”.
Erre emlékeztet minden nap az Angelusban is: „Et Verbum caro factum est, et habitavit in nobis”.
Mégis, az elmúlt évszázadokban sokan nem akartak hinni ebben az evangéliumi örömhírben, ebben a „Gyermekben”, a nagy Istenben.
Isten nagyon szerette az embereket. Ez a Mester tanítása.
A szeretett tanítvány jól megértette ezt: „Megismertük – mondja – és hittünk abban a szeretetben, amelyet Isten számunkra tartogat”! És hozzáteszi: „Ez a világot legyőző győzelem: a mi hitünk”!
Életünk tragikus óráiban mit tennénk, ha nem hinnénk Isten irántunk érzett szeretetében?
Az evangélium szerint Jézus, „látva hitüket, így szólt a bénához: „Bízzál, fiam, bűneid bocsánatot nyertek.”
Van a bénulásnál, vakságnál, betegségeknél és a testi halálnál is nagyobb rossz, a lélek halála, amelytől Jézus megszabadított minket. „De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk.” (Róm 8, 18).
Az apostollal együtt mondjuk: „Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van. ” (Róm 8, 38-39).
De van egy sokkal szörnyűbb rossz, mint a fizikai gonosz és a halál: ez a bűn. Senki sem tud bűnbe esni és egyedül megszabadulni tőle. De amit senki sem tud megtenni, azt Jézus Krisztus, az igazi Isten és igazi ember meg tudja tenni, megbocsátva nekünk.
Az, hogy Isten Fia emberré lett, misztérium, amelyet az Ige megtestesülésének, valamint „hiposztatikus egyesülésnek” neveznek. Ezt a „hiposztatikus egyesülést” a következőképpen határozható meg: „Az isteni természet és az emberi természet csodálatos egyesülése az Ige egyetlen Személyében”.
Tehát: Jézus Krisztusban az isteni természet és az emberi természet egyesül az egyetlen, már korábban létező Ige személyében, és ezért ez nem erkölcsi-véletlenszerű, hanem fizikai-lényegi egyesülés, amely a Személyben valósul meg.
Tehát: Jézus Krisztusban két természet és egyetlen Személy van.
Az Atyák mondatainak kontextusa megmutatja ennek a dogmának a pontos értelmezését. Valójában mindannyian azt állítják, hogy ugyanaz a Jézus Krisztus egyszerre Isten és ember.
„ISTEN, EGY a természetében, és három a személyében. Tehát Isten egyetlen, mind lényegét, mind természetét tekintve”, három személyben, azaz az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben.
„Az Atyát senki sem teremtette, sem nem alkotta, sem nem szülte” („Athanasius-hitvallás”).
„Az Atya mindazt, amije van, nem másoktól kapta, hanem magától, és Ő a kezdet nélküli Kezdet” (D. B. 704).
„És az Atya, aki az Örökkévalót nemzette, neki ajándékozta a saját Lényét” (Niceai zsinat és az „Athanasius-hitvallás”, valamint a IV. Lateráni zsinat – D. B. 432).
„Az Atya mindazt, amije van, nem másoktól kapta, hanem magától, és ő a kezdet nélküli Kezdet” (Firenzei zsinat, S. S. 704).
„Ki ismeri az ember bensőjét, ha nem az ember lelke, mely benne van? Éppúgy Isten bensőjét sem ismeri senki más, csak Isten Lelke.” (Szent Pál 1, 10–11).
„Az Atyát nem lehet elküldeni, mert senkitől sem származik. Ő jön hozzánk, de nem küldetik; „Mi hozzá megyünk, és nála maradunk” (Jn 14,23)
„Isten egy olyan lény, aki magában hordozza létezésének okát. Tehát Isten egy olyan lény, aki mindent mozgat anélkül, hogy őt magát mozgatnák; ellenkező esetben nem lenne Isten. Isten az, aki egy ok nélküli, elsődleges, hatékony személy, minden ok végső oka. Tehát Isten a rendet teremtő és irányító Elme, aki minden világi dolgon kívül és felett áll.”
A hit tehát azt tanítja, hogy Jézus Krisztus igazi Isten. A Caledoniai Zsinat így fogalmaz: „egy és ugyanaz a Krisztus, egyszülött Fia, az Isten Igéje” (D. B. 548). És az Újszövetség egészében a bizonyíték egyértelmű és kifejezett: a szinoptikus evangéliumok például egyértelműen meg jegyezik, hogy Jézus azt mondja: „Atyám”, soha nem „Atyánk”. Szent Péter a vallomásában: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”, és „ez az én szeretett Fiam” (Lk 9, 28-36). Az „Apostolok cselekedetei-ben” az apostolok „Jézusról, Isten Fiáról”, „mindenek Uráról” (I, 36), „a Szentlélek és a kegyelmek adományozójáról” (2, 33; 13, 43) beszélnek.
Szent Pál számos szövegében beszél Jézusról, Isten Fiáról.
A Rómaiakhoz írt levélben (I, 1 - 4) a próféták által megígért Jézus Krisztusról ír: „Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról. Ő test szerint Dávid nemzetségéből született, a szentség Lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult ”... „Jézus Krisztus, a Szentháromság, – és folytatja (9, 3) – aki mindennek alkotója, Isten, áldott mindörökké”. A Kolosszeiekhez írt levélben (I, 15) „a láthatatlan Isten képmásának” nevezi, lényegi képmásnak, „amelyben teremttettek a mennyben, a földön, a látható és a láthatatlan dolgok...”.
A Zsidókhoz írt levelében (1, 3) azt mondja, hogy „Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült” ... „Benne van az istenség teljessége testben” (2, 9) ... A Filippiekhez írt levelében (2, 5 - 11) azt mondja, hogy „Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.”
Jézus magát nem csak Megváltónak, Törvényhozónak, Legfőbb Bírónak nevezte, hanem Isten Fiának is nyilvánította magát. Kijelenti, hogy ő már korábban is létezett, és közvetlenül Istentől származik. „Én kijöttem, és nem jöttem, Istentől” (Jn 8, 42). Ábrahám előtt: „Bizony mondom néktek, mielőtt Ábrahám lett (kétezer évvel előtte), én vagyok” (Jn 8,18). Jézus saját nevében tesz csodákat: „Mondom neked, kelj fel!” (Lk 7,14). Kijelenti, hogy ő „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). „Én vagyok a feltámadás és az élet … És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal” (Jn 11,25).
Aki az én testemet eszi és az én véremet issza, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon” (Jn.6, 54).
Dicséri Pétert, mert „az igaz Isten Fiának” nevezi, és azt mondja: „Amit az Atya cselekszik, azt a Fiú is hasonlóan cselekszi... Ahogyan az Atya feltámasztja a halottakat, és életet ad, úgy a Fiú is, amit akar, életre kelt” (Jn. 5, 19-21). Fülöpnek, aki azt kéri tőle, hogy mutassa meg neki az Atyát, még egyszerűbben mondja: „Fülöp, aki engem lát, az Atyát látja. Hogyan mondhatod: mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya bennem? Higgy nekem. Én az Atyában vagyok, és az Atya bennem” (Jn 14,9). „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30). És még tovább is folytathatnánk a idézeteket, amelyek megmutatják, hogy Jézus valóban Isten Fia!
– Tertullianus írja: „Két állapotot látunk, amelyek nem keverednek, hanem egyetlen személyben egyesülnek, Jézusban, Istenben és emberben” (Ad Prase, 27).
– Szent Ambrus írja: „Mindkét természetben az egyetlen Isten Fia szól, mert benne van mindkét természet” (Ep. Ad Volusiano e, 11).
– Szent Iréneusz (ad Hass. 1, 9) írja: „Tanuljátok meg, ti ostobák, hogy Jézus, aki értünk szenvedett, aki közöttünk lakozott, ő maga az egyetlen Isten Igéje”.
– Szent Ignác (Maga, 6, 1; Trail., T, 1; Rom. 3, 3) a donatistákkal szemben azt állítja, hogy Krisztus egyrészt Isten Igéje, aki örökkévalóság óta az Atya kebelében létezik, másrészt pedig igazi Ember, aki Szűz Máriától született, Ádám leszármazottja, aki szenvedett, meghalt és feltámadt.
– Az I. Vatikáni Zsinat így fogalmazott: „.) A római, szent, katolikus, apostoli Egyház hiszi és vallja, hogy egy igaz és élő Isten van, aki mennynek és földnek teremtője és ura, mindenható, örökkévaló, mérhetetlen, fölfoghatatlan, végtelen értelemre és akaratra és minden tökéletességre nézve; akit, minthogy egyes-egyedül való, egészen egyszerű és változhatatlan szellemi szubsztancia, a világtól tárgyilag és lényegileg különbözőnek, önmagában és önmaga által legboldogabbnak és mindenek fölött, ami csak kívüle van és elgondolható, kimondhatatlanul fölségesnek kell vallanunk (Dei Filius).
Tehát ez az „esszencia”, ami miatt egy dolog az, ami, és nem más, a saját fajában létezik; és „önálló”, mert önmagában létezik, és nem másban. Tehát az isteni esszencia abból áll,hogy Isten ugyanaz: „Én Vagyok, aki Vagyok... Az Én Vagyok küldött el hozzátok” (Ex 3, 13).
Krisztus tehát maga is kijelentette, hogy ő az igazi Isten, a szó legbelsőbb értelmében. Valójában azt mondja: „ Atyám”, és soha nem mondja ezt másokra alkalmazva.
Tanítványainak azt tanítja: „Amikor imádkoztok, mondjátok így: „Mi Atyánk” (Mt 9, 10; 32; 7, 11, 11, 27; 25, 34; 28, 19; Mk 13, 32; Lk 14, 49). Jézus, akit a templomban találtak meg, így szól: „Miért kerestetek? – kérdezte. Nem tudtátok, hogy Atyám házában kell lennem?” (Lk 2, 49)
Hirdessük tehát Jézus Krisztus Születésének végtelen nagyságát, és az Ő hitének lángolásával ismételjük meg a Próféta szavait:
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”! (Jn, 3, 16)
