Schneider püspök: A katolikus család a jelenlegi

aposztázia [hitehagyás] legelső védőbástyája

Ezt a beszédet Őexcellenciája Athanasius Schneider, a kazahsztáni Astana segédpüspöke 2017. május 19-én mondta el a negyedik római Élet Fórumon, amelyet a Voice of the Family szervezett. A Voice of the Family honlapon megjelent angol nyelvű cikk fordítása.

A családot közvetlenül Isten hozta létre, így tanítja nekünk az Egyház Tanítóhivatala (lásd XI. Piusz, Divini illius magistri, 12 enciklikáját). XIII. Leó pápa a házasságról és a családról szóló tanító enciklikájában ezt mondja: "A házasságnak Isten a szerzője, és kezdettől fogva az Ő Fia megtestesülésének valamiféle előrejelzése volt; ezért van benne valami szent és vallásos; ami nem kívülről került bele, hanem veleszületett; nem embertől származik, hanem a természet plántálta el. Az elődök, III. Innocent és és III. Honorius pápa pedig, nem hamis módon és nem meggondolatlanul jelentették ki, hogy a házasság szentsége valaha létezett a hívők és a hitetlenek között is. "(III. Innocentről lásd a Corpus juris canonici, 8. fejezet, De divort. Idézet, 2. rész, 723. kötet, III. Innocent hivatkozik az 1 Kor 7:13-ra, III. Honorius-ra vonatkozólag lásd ii. fejezet, De transact., (2. rész, 210. o.)" (Arcanum Divinae enciklika, 19. szám, 1880. február 10.).

"A család ezért közvetlenül a Teremtőtől kapja a misszióját, és ezáltal az utódok neveléséhez való jogot is, ami elidegeníthetetlen jog, mivel elválaszthatatlanul ahhoz a szigorú kötelezettséghez kapcsolódik, egy joghoz, ami megelőz minden más jogot bármely civil társadalomban vagy államban, és ezért sérthetetlen bármely földi hatalom részéről "(XI. Piusz, Divini illius magistri enciklika, 32). A szülőknek ezért komoly kötelességük, hogy gyermekeik vallási és erkölcsi nevelésére figyeljenek. (CIC 1917, 1113. és CIC 1983, 793. sz.).

XIII. Leó pápa nagyon tömör magyarázatot adott a szülők eredeti és első kötelességéről a gyermekeik nevelését, és elsősorban a katolikus hitben való nevelését illetően. Ez a kötelesség az isteni teremtés természetes rendjéből fakad: "Az emberiség józan fele tökéletesen egyetért abban, hogy szembe kell szállni azokkal, akik azt merészelik állítani, hogy a gyermekek inkább az államhoz tartoznak, mint a szüleikhez, és hogy az államnak abszolút joga van az oktatásukhoz. Tarthatatlan az az érvelés, hogy az ember állampolgárnak születik, és ezért elsősorban az államhoz tartozik, nem tartva szem előtt, hogy már az állampolgárság megléte előtt létezett; és ez a létezés nem az államtól, hanem a szülőktől származik. A gyermekek az apáéi, mintha az apa személyének kiterjesztései lennének; és hogy tökéletesen pontosak legyünk, belépnek a civil társadalomba és a részeivé válnak, de nem közvetlenül maguktól, hanem azon a családon keresztül, amelyben beleszülettek "(Rerum novarum enciklika). "És ezért - mondja ugyanaz a XIII. Leó pápa -, az apai hatalom olyan természetű, hogy az állam nem pusztíthatja el és nem olvaszthatja magába; mert ugyanolyan eredetű, mint maga az emberi élet. "(Ibid.). XIII. Leó pápa egy újabb nevezetes enciklikában így összegzi a szülők jogait és kötelességeit: "A szülőknek természetadta joguk van gyermekeik neveléséhez, de azzal a kiegészítő kötelességgel, hogy a gyermek nevelése és oktatása összhangban legyen azzal a céllal, amire Isten kegyelméből megszülettek. Ezért a szülők kötelessége minden erőfeszítést megtenni annak érdekében, hogy megakadályozzák jogaik megsértését ebben a kérdésben, és teljes mértékben biztosítsák, hogy gyermekeik oktatása felügyeletük alatt maradjon keresztény kötelességüknek megfelelően, és feltétlenül utasítsák el,hogy olyan iskolába kerüljenek, ahol fennáll a veszélye annak, hogy a tisztátalanság halálos mérgét szívják magukba. "(XI. Pius, Divini illius magistri enciklika, 35).

Már több mint hetven éve, hogy XII. Piusz pápa felszólította a keresztény családokat, hogy legyenek az igaz katolikus hit terjesztésének és védelmének új kereszteslovagjai azon általános és súlyos kábulat közepette, amelybe a huszadik században a széles körben elterjedt hamis eszmék kábítószerei süllyesztették az emberiség családját. Ez a diagnózis, melyet XII. Piusz adott korának lelki egészségéről, teljesen alkalmazható korunkra, csak még sokkal rosszabbá vált. XII. Piusz ezt mondta: "A keresztény család legjobb és legkiválóbb tagjai, akiket a kereszteslovagok lelkesedése fűt, az igazságot, az igazságosságot és a szeretetet egyesítve feleljenek a hívásra; Isten akarja, legyenek szolgálatra készek, áldozzák fel magukat, mint a régi keresztesek. Annak idején a feladat az Isten Megtestesült Igéjének életével megszentelt föld felszabadítása volt, a mai hívás pedig az, ha szabad úgy kifejezni Magunkat, hogy lépjünk túl napi hibáink tengerén és meneteljünk felszabadítani a lélek szentföldjét, melynek az a rendeltetése, hogy alapjaiban fenntartsa azokat a megváltoztathatatlan normákat és törvényeket, amelyeken a szilárd belső állandóság társadalmi szerkezete nyugszik. "(Christmas Message of 1942).

Már több mint hetven éve, hogy XII. Piusz pápa felszólította a keresztény családokat, hogy legyenek az igaz katolikus hit terjesztésének és védelmének új keresztes lovagjai azon általános és súlyos kábulat közepette, amelybe a huszadik században a széles körben elterjedt hamis eszmék kábítószerei süllyesztették az emberiség családját. Ez a diagnózis, melyet XII. Piusz adott korának lelki egészségéről, teljesen alkalmazható korunkra, csak még sokkal rosszabbá vált. XII. Piusz ezt mondta: "A keresztény család legjobb és legkiválóbb tagjai, akiket a keresztes lovagok lelkesedése fűt, az igazságot, az igazságosságot és a szeretetet egyesítve feleljenek a hívásra; Isten akarja, legyenek szolgálatra készek, áldozzák fel magukat, mint a régi keresztesek. Annak idején a feladat az Isten Megtestesült Igéjének életével megszentelt föld felszabadítása volt, a mai hívás pedig az, ha szabad úgy kifejezni Magunkat, hogy lépjünk túl napi hibáink tengerén és meneteljünk felszabadítani a lélek szentföldjét, melynek az a rendeltetése, hogy alapjaiban fenntartsa azokat a megváltoztathatatlan normákat és törvényeket, amelyeken a szilárd belső állandóság társadalmi szerkezete nyugszik. "(Christmas Message of 1942).

A házasság és a család első és legszentebb célja életet adni a Mennyország új polgárainak. XIII. Leó pápa azt mondta: "Krisztus parancsa szerint nem csak az emberiség szaporodásával kell törődni, hanem gyermekeket kell az Egyház számára hozni, "szentek társait és Isten házanépét"( Ef 2:19), hogy "az ember az igaz Isten vallásában és imádására szülessen és nevelkedjen fel. (Catechismus Romanus, 8. fejezet) "( Arcanum Divinae enciklika, 10). A család tehát az első és eredeti hely, ahol a katolikus hit integritását és szépségét tanítani kell a gyerekeknek, és így továbbadni a jövő generációinak. A hitnek ettől az átadásától függ a nemzet lelki egészsége, ahogy azt XII. Piusz pápa tanította: "A család szent. Nemcsak a gyerekek hanem az egész nemzet bölcsője. A férfinak és a nőnek át kell adnia a fizikai és szellemi, az erkölcsi és a keresztény élet fáklyáját a jövő generációi számára." (Rádióüzenet, 1942. május 13-án).

A kereszténység korai évszázadaitól kezdve a családra mint "miniatűr" egyházra tekintettek, és az Egyházat "Isten családjának" nevezték, főleg a szent liturgiát ünneplő keresztény közösségeket nevezték "Isten családjának ", mint ahogyan gyakran olvassuk a liturgikus szövegekben, így például a misekánonban. Éppen a II. Vatikáni Zsinat volt az, amely emlékeztetett erre az ősi igazságra. A "Lumen gentium" dogmatikus alkotmányában a Zsinat ezt tanítja: "A család, úgymondva egy házi Egyház. Benne a szülőknek kell a szavuk és példájuk alapján a gyermekeik számára a hit első hirdetőivé válniuk; bátorítaniuk kell őket a nekik megfelelő hivatás kiválasztására, és különös gonddal segíteniük kell a szent állapotra szóló hivatást. "(Lumen gentium, 11). II. János Pál pápa, a család pápája ezt a híres kijelentést tette: "A jövőben az evangelizáció nagymértékben függ a házi Egyháztól." (Latin-amerikai püspökség harmadik, 1979. január 28-i általános konferenciája). Ugyanez a pápa azt is mondta: "Az emberiség jövője a család útján halad (Familiaris consortio, apostoli buzdítás 86).

Olyan nagyszerű és csodálatos a keresztény szülők nevelési szolgálata, hogy Szent Tamás nem habozik összehasonlítani azt a papok szolgálatával: "Vannak, akik csak lelki szolgálattal terjesztik és védik a lelkiéletet: ez a szent rendek feladata; mások ezt a mind a testi, mind a szellemi élet számára is teszik, és ezt a házasság szentsége hozza létre, amelyben egy férfi és egy nő egyesül, hogy utódaik szülessenek, és Isten imádására vezessék őket. "(Summa kontra Gentiles, IV, 58).

II. János Pál pápa elsőbbséget ad a családban történő hitoktatásnak a katekézis minden más formájával szemben, amikor azt mondja: "A családi katekézis tehát megelőzi, kíséri és gazdagítja a katekézis minden más formáját. Ráadásul azokon a helyeken, ahol a vallásellenes törvények igyekeznek megakadályozni a hit oktatását, és olyan helyeken, ahol a széles körű hitetlenség vagy erőszakos szekularizmus gyakorlatilag lehetetlenné teszi a valódi vallási növekedést, "a házi egyház" továbbra is az a hely, ahol a gyermekek és a fiatalok hiteles katekézishez jutnak. Ezért a keresztény szülők számára nem lehet túl nagy erőfeszítés, hogy felkészüljenek arra a szolgálatra, hogy saját gyermekeik hitoktatói legyenek, és azt fáradhatatlan buzgalommal végezzék el. Támogtani kell azokat az egyéneket vagy intézményeket is, akik személyes kapcsolataikon, találkozókon és a pedagógiai eszközök teljes tárházán segítik a szülőket abban, hogy teljesítsék feladatukat: a katekézishez kapcsolódó szolgálatuk mindennél többet ér. " (Catechesi tradendae apostoli buzdítás, 68).

Korunk erkölcsi, szellemi és vallási válságának egyik fő oka a vallási tudatlanság, a hit igazságainak figyelmen kívül hagyása és a hit téves ismerete. X. Piusz pápa igen helyesen felismerte ezt a összefüggést, mondván: "Az ellenség már régóta forgolódik a karám körül, és olyan finom ravaszsággal támadta meg, hogy most, jobban, mint valaha, az apostolnak az efeziusi Egyház véneihez szóló jóslata beigazolódni látszik: "Tudom. . . vad farkasok leszek köztetek, és nem kímélik a nyájat. "(Ap.Csel. 20:29). Azok, akik még mindig Isten dicsősége érdekében buzgólkodnak, keresik az okát ennek a vallási hanyatlásnak. Különféle magyarázatokkal jönnek, mindenkinek más elképzelése van arról, hogyan lehetne Isten országát megvédeni és helyreállítani itt a földön. De úgy tűnik Számunkra, hogy nem szabad figyelmen kívül hagynunk más megfontolásokat sem. Kénytelenek vagyunk egyetérteni azokkal, akik úgy vélik, hogy a jelen közömbösség legfőbb oka, ami a lélek gyengesége és az abból eredő súlyos rossz, mindenekelőtt az isteni dolgok iránti tudatlanságban ketresendő. Ez teljesen összhangban van azzal, amit Isten maga mondott Ozeás próféta által: " 2Nincsen az országban hűség és szeretet, s az Urat sem ismerik többé. Mindenütt csak átok és hazugság, gyilkosság és lopás, házasságtörés és erőszak, szüntelen vérontás. 3Ezért öltözött gyászba az ország, elcsüggedt minden lakója; a mező vadjai, az ég madarai, a tenger halai is mind elpusztulnak. "(Ozeás4: 2-3)" (Acerbo nimis enciklika, 1, 1905. április 15.).

XIV. Benedek pápa pedig ezt írta: "Kijelentjük, hogy sokan, akiket az örök büntetésre ítéltettek, azért szenvednek az örökkévalóságig, mert nem ismerték a hitnek azokat a misztériumait, amelyeket kell ismerni és hinni kell ahhoz, hogy a választottak között lehessenek." (Instit., 27:18). Ezért ugyanaz a XIV. Benedek pápa azt mondta: "Nincs semmi hatékonyabb, mint a katekézis tanítása Isten dicsőségének terjesztésére és a lelkek üdvösségének biztosítására." (Constitution, Etsi minime, 13).

A katolikus hit szépsége abban a tényben nyilvánul meg, hogy pontosan a család az, amely a papi hivatások első táptalaja és melegágya. A II. Vatikáni Zsinat úgy beszélt a családról, mint a papi hivatás elõmozdításának és képzésének az elsõ szemináriumáról (lásd: Optatam totius, 2). A történelem bebizonyította, hogy a papi hivatások nagy része nagycsaládokból származik. XII. Pius pápa kiemelte ezt a kölcsönös kapcsolatot: "Jó okkal gyakran hangsúlyozzák, hogy a nagycsaládok élenjárók a szentek bölcsői tekintetében. Megemlíthetnénk többek között Szent Lajos, a francia király családját, amely tíz gyermekből állt, a szingapúri Szent Katalint, aki huszonöt tagú, Bellarmine Szent Róbertet, aki tizenkettő, és Szent X. Piuszt, aki tízgyermekes családból származott. Minden hivatás az Isteni Gondviselés titka; de ezek az esetek bizonyítják, hogy sok gyermek nem akadályozza meg a szülőket abban, hogy kiemelkedő és tökéletes nevelést biztosítsanak számukra; és megmutatják, hogy a mennyiség nem hátrány a minőségben, sem a fizikai, sem a szellemi értékek tekintetében. "(Róma és Olaszország nagycsaládos szövetségei igazgatóinak, 1958. január 20-án).

Az anya (és a nagycsalád anyáinak többségénél így van) szeretete és önfeláldozó áldozata a fia papi hivatásának és papi élete eredményességének az alapja. A következő megindító példa lenyűgöző módon szemlélteti ezt az igazságot: "Zaborze városában, Felső-Sziléziában van egy sír, amelyet gyakran látogatnak zarándokok. A sír felett egy Lourdes-barlang áll. A Szeplőtelen Fogantatás szobra lábánál, egy kis pohárban egy mirtuszkoszorú fekszik. A mirtusz koszorú története a következő. A sírba, barlang lábánál, egy papot temettek el, aki tíz gyermek közül a legfiatalabb volt. Fiatalként nagyon keményen dolgozott, hogy elegendő pénzt keressen a papság tanulására, mert szülei szegények voltak. Felszentelését követően misszionáriusként ment Indiába, ahol sok éven át dolgozott. Amikor meghalt, eltemették szülővárosában, Zaborze-ban, és egy Lourdes-i barlangot emeltek a sírja fölé, mert mindig is különleges tiszteletet tanúsított a Szűzanya iránt. Néhány évvel a buzgó pap temetése után egy kis dobozt találtak a hagyatékában, egy hozzáfűzött megjegyzéssel: "A halálom után felbontandó." A dobozban egy mirtuszkoszorút és ez a megjegyzést találták: "Ez az anyám menyasszonyi koszorúja. Magammal vittem a különböző országokba, a szárazföldön és a tengereken tett utazásaimra, emlékezve arra a szent pillanatra, amikor anyám Isten oltáránál nemcsak hűséget, hanem becsületességet is fogadott. Megtartotta a fogadalmat. Volt bátorsága a kilencedik gyermek után engem vállalni. Isten mellett neki köszönöm az életemet és a hivatásomat a papságra. Ha nem akart volna engem, nem lettem volna pap és misszionárius; nem tudtam volna dolgozni a lelkek megváltásáért. Helyezzék el ezt a koszorút, anyám menyasszonyi koszorúját a síromba. Ezt kérem attól, aki megtalálja." Amikor megtalálták a koszorút, a sír már le volt zárva, ezért az Szeplőtelen Szűz szobor lábánál helyezték el, akinek az életét szentelte." (Lovasik , LG, Katekizmus Történetek Kincstáar, Tarentum PA 1966, 386. szám).

Másik példaként megemlíthetjük Szent X. Piusz anyját Margherita Sanson-t. Tíz gyermeket nevelt fel. Megtanította őket, hogy reggel első dolguk az imádkozás legyen, beszéljenek Istennel egész nap, és minden nap imádkozzanak, hozzák össze a családot lelkiismeretvizsgálatához. Az anyja esküvői gyűrűjének jól ismert története mindig lelkesítő: fia püspöki szentelését és elhelyezését követően Mantovában a jövendő X. Pius meglátogatta öreg édesanyját, hogy köszönetet mondjon neki. Miután megcsókolta fia püspöki gyűrűjét, megmutatta neki a jegygyűrűjét, és azt mondta: "A gyűrűd nagyon szép, Giuseppe, de nem lenne, ha nem viseltem volna ezt a gyűrűt." Ismerem a következő történetet: Egy pap jött egy pap anyjához, hogy gratuláljon neki fia püspöki jelöléséhez. Erre a gratulációra az anya azt válaszolta: "Ez nem sokat jelent. A legfontosabb dolog az, hogy a fiam mindig hűséges maradjon Jézushoz ". És minden alkalommal, amikor ez a püspök telefonon beszélt az anyjával, mielőtt letette volna a telefont, ezt mondta a fiának: "Maradj hűséges Jézushoz!". Hűséges maradni Jézushoz, azt jelenti, hogy hű maradni minden parancsolatához és minden isteni tanításhoz, és inkább vállalni akár az egyházi személyek részéről is ideidlenes hátrányokat vagy megvetést, mintsem kompromisszumokat kötni a tanítás és a parancsolatok megtartása tekintetében.

Amikor a szülők igazi katolikus hitoktatást adnak gyermekeiknek, a jövő papjainak és püspökeinek hitét alapozzák meg. Általában egy papnak vagy egy püspöknek a katolikus hit iránti megalkuvás nélküli, életre szóló hűsége a nevelésnek olyan gyümölcse, amelyet a családjában az apjától, az anyjától vagy mindkettőtöl, vagy a nagyanyjától kapott. (...)

A világ jelenlegi helyzete és részben az Egyház katolikusainak és papjainak élete egy nagy hitehagyással jellemezhető: a Krisztus valódi istenségében való hit elhagyásával, az abban való hit elhagyásával, hogy az üdvösségre vezető út egyedül Krisztuson keresztül lehetséges, és az isteni parancsolatok örök érvényességébe vetett hit elhagyásával. Az ilyen hitehagyás végső soron azt jelenti, hogy lemondanak Krisztusról és elfogadják a világ szellemét, gnosztikus módon felhigítva Krisztust a világ anyagi, naturalista és ezoterikus szellemével. A közelmúltban Robert Sarah bíboros a következő megdöbbentő nyilatkozatot tette az Egyházban uralkodó valódi lelkiségről: "Európát politikailag rákényszerítik a keresztény gyökerek elhagyására vagy megtagadására. De az első, aki elhagyta a keresztény gyökereit és a múltat, az vitathatatlanul a Zsinat utáni katolikus Egyház. [...] Míg a magas rangú főpapok közül egyre többen erősítik meg makacsul a már százszor elítélt nyilvánvaló tanbeli, erkölcsi és liturgikus tévedéseket, és igyekeznek összezúzni Isten népének a még megmaradt kis hitét, míg az egyház bárkája dekadens világ viharos tengerén hánykódik, és a hullámok összecsapnak a vízzel teli hajó fölött, egyre több egyházi vezető és laikus kiabálja: "Tout va très bien, Madame la Marquise!" "Minden rendben, Milady!" (" A jövõ forrása " nevű összejövetelen elhangzott beszéd, amelyet a XVI. Benedek pápai Motu proprio Summorum Pontificum kiadásának 10. évfordulója alkalmából tartottak, Herzogenrath-ban, Németországban március 29. és április 1. között , Németország). Ezek a szavak tökéletesen tükrözik Szent X. Piusz pápának a modern világ elemzéséről száz évvel ezelőtt elhangzott szavait: „… az aposztázia nagy mozgalmait szervezik szerte a világon az egységes Világegyház létrehozása céljából, amelyben nem lesznek dogmák, nem lesz papság, nem lesz lelki fegyelem, nem lesznek korlátozva a szenvedélyek, és amely az emberi szabadság és büszkeség ürügyén visszavezeti a világot (már ha ez az Egyház létre tud jönni) a legalizált erőszak és a fortélyosság uralmába, amely elnyomja a gyengéket, és azokat, akik fáradoznak és szenvednek. Túlságosan jól ismerjük azokat a sötét műhelyeket, amelyekben ezeket a gonosz terveket szövögetik. .. Valójában az emberiség igazi barátai nem a forradalmárok, sem nem az újítók, hanem a tradicionalisták.” (Notre Charge Apostolique enciklika). (...)

Egyszer egy keresztényellenes mozgalom tagja, aki aztán később belépett a katolikus Egyházba, azt mondta Fr. Mateo Crawley-nek, a Szent Szív apostolának: "Csak egy célunk van: a család kereszténytelenítése. A katolikusoknak örömmel meghagyjuk a templomaikat, a kápolnáikat, a katedrálisaikat. Számunkra elég az, ha a társadalom megrontása érdekében megfertőzzük a családot. Ha megkapjuk a család feletti irányítást, az Egyház fölötti győzelmünk biztosítva van. "(Freundeskreis Maria Goretti e.V. (szerk.), Familie und Glaube, München 2001, 146. o.). Az igaz katolikus családok - kívánatosan nagycsaládok - megerősítik napjaink Egyházát a katolikus hit szépségével. Ebből a hitből új katolikus apák és anyák származnak, és közülük új lelkes papok és bátor püspökök új generációja jön ki, akik készek leszek életüket adni Krisztusért és a lelkek megváltásáért. A kereszténység a családból született, a Szent Családból, hogy a család újra születhessen a kereszténységből. A megváltás első gyümölcse a Szent Család, éppúgy, mint a Teremtő első áldását egy családnak adta. Valójában, amire a jelenlegi világnak és az egyháznak többnyire szüksége van, igaz katolikus családok, amelyek a katolikus hit szépségének eredeti helyei.

+ Athanasius Schneider, az Astana-i Szűz Mária egyházmegye segédpüspöke