Nemzetközi nyilatkozat az Egyháznak a házasságra

vonatkozó örökérvényű dogmái

és megronthatatlan tanítása iránti hűségről

" A házasságot mindenki tartsa tiszteletben, házaséletetek legyen tiszta, mert a tisztátalanokat és a házasságtörőket elítéli Isten. (Zsid, 13:4)

Az igazi házasságról és a családról alkotott téves nézetek széles körben terjednek a katolikus Egyházban, különösen a rendkívüli és a rendes családszinódus, valamint az Amoris Laetitia közzététele után.

Szembesülve ezzel a ténnyel, ez a nyilatkozat az aláíróknak azt az elhatározását fejezi ki, hogy hűségesek akarnak maradni az Egyháznak az erkölcsről, a házasság szentségéről, a bűnbocsánatról és az Oltáriszentségről tanított, valamint az ezekre vonatkozó örökérvényű, ma is érvényes tanokban kifejtett örökérvényű igazságaihoz.

A nyilatkozat szilárdan rögzíti :

I. A szüzesség, a házasság és a szülők jogát illetően

- A férj és feleségként való együttélésnek minden formája az érvényes házasság keretein kívül súlyosan ellentmond Isten akaratának; A házasságnak és a házassági aktusnak nemző és egyesülési célja van, és így minden nemző aktusnak nyitottnak kell lennie az élet ajándékának az elfogadására;

- Az ún. szexuális felvilágosítás a szülők alapvető és elemi joga, amelyet mindig az ő gondos felügyeletük mellett szabad csak folytatni;

- A személy önátadása Istennek egy tökéletesen szűzi élet során objektíven értékesebb, mint a házasság.

II. Az együttéléseket, az egynemű kapcsolatokat és a válás utáni polgári házasságokat illetően

- A rendezetlen kapcsolatokat sohasem szabad egyenlővé tenni a házassággal, nem szabad erkölcsileg helyesnek gondolni vagy törvényesnek elismerni;

- A rendezetlen kapcsolatok határozottan ellene mondanak a keresztény házasságnak, nem fejezhetik ki a belőle fakadó jót, sem részben, sem hasonlóságban, és úgy kell tekinteni, mint bűnös életet;

- A rendezetlen kapcsolatokat nem lehet úgy tekinteni, mint az isteni törvény jövőbe mutató és fokozatos teljesítését.

III. A természettörvény és a személyes lelkiismeret tekintetében

- A lelkiismeret nem a jó és a rossz forrása, hanem csak figyelmeztet arra, hogy egy cselekedet meg kell hogy feleljen az isteni és a természettörvénynek;

- A jól formált lelkiismeret sohasem fog arra a következtetésre jutni, hogy tekintettel a személyes korlátokra, az a legjobb válasz az evangéliumra, ha valaki megmarad egy objektíven bűnös helyzetben, és azt sem, hogy Isten ezt kéri tőle;

- A hatodik parancsot és a házasság felbonthatatlanságát nem lehet úgy tekinteni, mint puszta ideált;

- A személyes és a lelkipásztori ítélőképesség sohasem vezetheti az elvált és "polgárilag" újraházasodottakat arra a következtetésre, hogy kapcsolatuk az új partnerrel szembeni "hűségüknek" köszönhetően erkölcsileg igazolva van, hogy lehetetlen visszalépni házasságtörő kapcsolatukból, vagy ha így tesznek, újabb bűnöknek teszik ki magukat;

- Azok a polgárilag "újraházasodott" elváltak, akik nem tudnak eleget tenni annak a súlyos kötelezettségüknek, hogy különváljanak, erkölcsileg arra kötelezettek, hogy úgy éljenek, mint "fivérek és nővérek", és hogy a botrányokozást elkerüljék, ne mutassák semmi jelét egymás iránt annak az intimitásnak, ami csak a házaspárokat illet meg.

IV. Az ítélőképességet, a felelősséget, a kegyelmi és a bűnös állapotot illetően

- Azok az elvált és polgárilag "újraházasodottak, akik teljes akarati és lelkiismereti felelősséggel vállalják a helyzetüket, nem élő tagjai az Egyháznak, mivel súlyos bűn állapotában vannak, amely lehetetlenné teszi a kegyelem birtoklását és a benne való növekedést;

- Nincs köztes út aközött, hogy valaki birtokolja Isten kegyelmét vagy megfosztja magát tőle a halálos bűn miatt. Aki bűnös állapotban él, annak a lelki növekedése abban áll, hogy felhagy a bűnös életmóddal;

- Mivel Isten mindentudó, a kinyilatkoztatott és a természettörvény minden egyes helyzetről külön gondoskodik, különösen akkor, amikor megtilt bizonyos "lényegüket tekintve" bűnös cselekedeteket;

- A helyzetek bonyolultsága és a felelősség különböző mértéke sem akadályozhat meg egyetlen papot sem abban, hogy kimondják, hogy a rendezetlen kapcsolatban élők a súlyos bűn állapotában vannak. és külső fórumokon is hangsúlyozzák, hogy ezzel megfosztják magukat a megszentelő kegyelemtől;

- Mivel az embernek szabad akarata van, az önkéntes erkölcsi cselekedet az elkövetőjének tulajdonítható és ezt így is kell feltételezni;

V. A szentségeket, a megbocsájtást és az Oltáriszentséget illetően

- A gyóntató köteles figyelmeztetni a bűnbánókat Isten törvényeinek a megszegését illetően, és meggyőződni arról, hogy valóban kérik-e a feloldozást és Isten bocsánatát, készek-e felülvizsgálni és kijavítani a viselkedésüket;

- Azokat a elvált és polgárilag "újraházasodottakat", akik megmaradnak házasságtörő állapotukban, a gyóntatók sohasem tekinthetik úgy, mintha kegyelmi állapotban lennének, és nem adhatnak nekik feloldozást, nem engedhetik őket szentáldozáshoz járulni, hacsak bűnbánatot nem mutatnak és nem tesznek szilárd elhatározást, hogy felhagynak bűnös életállapotukkal;

- Felelős ítélőképességgel senki sem állíthat olyant, hogy az Oltáriszentség vétele megengedhető azoknak, akik elváltak, polgárilag "újraházasodottak" és nyíltan férj és feleségként élnek, azt állítva, hogy a csökkentett felelősségtudatnak köszönhetően nincs súlyos bűn, mert a külvilág felé mutatott életállapotuk objektíven ellentmond a keresztény házasság felbonthatatlanságának;

- A lelkiismeret szubjektív ítélete egy előző házasság érvénytelenségét illetően sohasem elég önmagában, nem menti fel az elvált és polgárilag "újraházasodott" személyt a házasságtörés súlyos bűne alól, és nem engedheti meg nekik, hogy eltekintsenek a nyilvános bűnben élőket sújtó szentségi következményektől;

- Azok, akik magukhoz veszik az Oltáriszentséget, biztosak kell, hogy legyenek abban, hogy kegyelmi állapotban vannak, és ezért azok az elvált és polgárilag "újraházasodottak" , akik nyilvánosan bűnös életet élnek, az Oltáriszentség vételével szentségtörést követnek el;

- Az evangélium logikája szerint azok, akik halálos bűn állapotában halnak meg, Istentől elszakadtak és örökre a pokolra vannak ítélve;

VI. Az Egyház anyai és lelkigondozói magatartását illetően

- Az igazság világos hirdetése az irgalom és a kegyelem legfontosabb feladata;

- A nyilvánvalóan súlyos bűnben élők feloldozásának és Oltáriszentséghez való járulásának a lehetetlensége az Egyház anyai gondoskodásából fakad, mivel az Egyház nem tulajdonosa a szentségeknek, hanem csak egy hűséges pásztor;

VII. Az Egyház állandó Tanítóhivatalának egyetemes érvényességéről

- Az Oltáriszentséget, a bűnbocsánatot és a házasságot érintő tanbeli, erkölcsi és lelkipásztori kérdéseket a Tanítóhivatal közbenjárásával lehet megoldani, és ezek a kérdések természetüknél fogva eleve kizárják az ellentmondásos értelmezést vagy azt, hogy alapvetően különböző gyakorlati következtetéseket vonjanak le belőle;

Mivel a válás és a szexuális elfajultság széles körben terjed még az Egyházon belül is, a püspökök, papok és a katolikus hívek kötelessége, hogy egyhangúlag kifejezzék az Egyháznak a házasságra és a megronthatatlan tanrendszerre az apostoloktól kapott megváltoztathatatlan tanítása iránti hűségüket,

Kelt 2016. augusztus 29-én, Keresztelő Szent János feje vételének ünnepén (akit a házasság igazságának a védelme miatt fejeztek le.)

Olvasóink figyelmébe ajánljuk a Magyar Katolikus Egyház nagyjainak gondolatait a házasságról, amelyek honlapunkon összegyűjtve itt olvashatók: A házasságról .