Pater Anonymus: Micsurin laboratóriuma

Az anekdota szerint a „szovjet tudomány” egyik hírhedett képviselője volt a mindig, mindent, mindennel keresztező Micsurin. (Korabeli vicc szerint keresztezte a tetűt a szentjánosbogárral, fényárba borítva Moszkvát. Ezért persze szibériai „jutalomüdülés” járt a viccelődőknek.)

Némi késéssel (vagy jól átszervezve?) ugyan, Micsurin követői berendezték laboratóriumukat a magyar egyházban, de mivel még annyi ésszel sem rendelkeznek, mint nevezett „tudós”, így a „kotyvasztásaik” csak azon a szinten mozognak, mint a fenti két rovar esetében.

Egyik püspök olyan kéztartással ad áldást, ahogyan régen csak a pápának volt szabad tartani az ujjait.

A keleti egyházban ez hivatalos, hiszen az ikonok ilyen kéztartással ábrázolják az áldást adó Krisztus.

Keleten (!), de mi nem keleti liturgiát végzünk (igaz azt sem tudom megmondani, hogy a zsinat óta milyet, de ez így sem helyes – habár a jogtalanul reverendát és birétumot viselő nős diakónus szertartó „biztosan jobban tudja”).

Visszaemlékezve azokra az időkre, amikor létezett a békepapi mozgalom és persze az Opus Pacis a püspökökkel, láttam igazán tudós főket is köztük. Talán a kommunisták vigyáztak arra, hogy túl sötét agitátor ne keresztezze terveiket.

A szabadkőművesek már nem adnak ilyen csekélységre.

A pénz és az eladott lélek sokaknak megszerezte a püspöksüveget, ám sokszor még alapműveltségben is – intelligenciában biztos – elmaradnak egy értelmesebb ministránstól. Érthetetlen okból futtatták őket az elöljáróik (talán szabadulni akartak a kellemetlen, legtöbbször munkakerülő fickóktól); gyorslifttel járták be a karrier „lépcsőit”. Ám maradt a fékezhetetlen öntudat (önismeret nélkül) és a gőg (valódi tudás nélkül), amely ellentmondást nem tűrően triumfál.

A régiek mondása szerint – hasonló a hasonlónak örül – maguk köré szervezik a talpnyalóikat. Van ezek között levitézlett szerzetesnövendék, aki családot is alapított, majd őket elhagyva, manapság reverendát és palástot (!) öltve litániát végez; „imádott főpapjának szertart” és az álláshalmozó, de munkakerülő főnök helyett előad; aztán van fokolárés körből kikerült „pénzhez nagyon értő” haver, valahonnan az ország másik végéből, stb.

Tehát „Micsurin kémcsövei, lombikjai” tenyésztik a protestantizmussal, new age-dzsel, liberalizmussal, zsinattal, stb. génmanipulált egyházi Orwell-farmot.

Volt idő, amikor egyes püspökökre azt mondták, hogy a szíve helyén is ész van; másokra azt, hogy az esze helyén is szív van; manapság legtöbbnél egyik helyen sincs semmi. Szégyenkeztem, amikor láttam egy videón a kiváló orgánumú magyar szinkronszínészt – aki az ókatolikusoknál volt már „püspök” is, most ciszterci habitusban „ókatolikus szerzeteskedik” – úgy idézte Lerini Szent Vincét és más régi nagy teológust (nem is mindig római katolikus-ellenességgel), hogy díszére vált volna bármely mai „okoskának” a mi cégünknél.

Igen, ez már csak cég, vagy zrt., vagy kft., vagy valami hasonló.

Kisgyerek koromban sokszor hallottam: mindig nézzek a beszélgetőpartner szemébe, mert ha nem, akkor azt fogják gondolni, hogy hazudok. Keserves tapasztalat volt amikor ezt a szemkontaktus-kerülést felfedeztem II. János Pálnál, több magyar püspöknél, papnál – már tudom/tudjuk, hogy valóban hazugságokat rejtegettek. Manapság pedig még az hatalmi mámortól eszelős tekintetek, a szemtől-szemben való gúnyolódás és hazugság ellenében is tehetetlennek érzem magam/érezzük magunkat.

Milyen megdöbbentő, hogy már egy áldó kézmozdulat is lehet hazug? A Szentírás lapjairól ismerjük Simon mágus történetét, aki pénzért akarta megvásárolni a csodatevő képességet. Kapott lehetőséget, de a csalás hamar kiderült: földre zuhanva összezúzta magát, vele együtt összetört a hamisság. Intő példa.

„Hatalmasokat ledöntött trónjukról, kicsinyeket pedig felmagasztalt” – halljuk a Szűzanya ajkáról.

Égi Édesanyánk járjon közben értünk, hogy magunkban és magunk körül képesek legyünk felismerni és porrá zúzni minden hazugságot.