Pater Anonymus: A kereszténység gyilkosa

a protestantizmus

Ilyen kemény mondatot még nem mondtam ki és nem írtam le, de eljött az ideje.

Amikor a talmudista Nagy Szanhedrin (II. Vatikáni Zsinat) összeült, már tudták, hogy nincs római légiós pribék, aki megkínozná Jézust, így hát amellett döntöttek, hogy saját kezűleg oldják meg. Egyszer már hatalmas baj lett a sátáni tobzódásból, hát vessük be újra.
A sátán nem arra csábította Ádámot és Évát, hogy gyilkoljanak, lopjanak vagy házasságot törjenek, hanem, hogy kételkedjenek Isten szavában – s lám bevált.
Luther és Kálvin átírta a Bibliát a saját szája íze szerint és a bomlasztásban, felhígításban briliáns eredményeket értek el, milliókat térítettek a pokol útjára. A hívők személyében meg tudták torpedózni az egészséges értékekre épülő társadalmakat, államformákat. Sikerült jó kamatokat biztosítani a megbízók számára – jól fial a 30 ezüstpénz.
(V.ö.: minden elrabolt katolikus templomban megtartották a búcsúünnepet, mert a bevétel jól jött. Még Kálvin genfi székhelye is Szent Péter-templomként szerepel a mai napig. A protestánsok ma már el is ismerik, hogy ezek voltak a mozgatórugók.) A protestáns lelkészt a világiak választják, így a világ befolyása a hitéleti tényezőkben is jelen van – ami nem tetszik a világ urainak, arról nem beszélnek, vagy megideologizálják a dekadenciát.

Vajon nem ezt látjuk a zsinati rendelkezésekben, sőt már a kiinduló alapelvben?

Amikor a protestantizmus elkényelmesedett, akkor a gazdák kitalálták a bolsevizmust, hogy újra Krisztus és az Ő Egyháza ülhessen a vádlottak padjára. A zsinati teológiai zűrzavar mára nyavalygásokban merül ki, tehát kellett a belső bolsevizmus: a sarló-kalapácsra feszített Krisztust (igaz Bergoglio ajándékba kapta, de az ajándékozó tudta kinek adja). A világ bírái ülnek tort felettünk. Amint valaha a békepapok közül nem egy jogász kiadta az egyházi törvénykönyv kijátszásának módját az ávó felé, úgy adta ki a papokat, híveket az az usa és az eu pribékjeinek.

A világ behatol az Egyházba, felforgatja az értéket, devalválja a lelkiismeret szavát. A botrányok pedig újabb alkalom a világban itt-ott csak cégérré vált kereszténység újabb belső ellentéteire. A protestantizmus újra felmagasztalást nyer (lásd: „igaz magyar vallás”), Krisztus Egyháza pedig sárba taposva. A politikai átrendeződés alkalmával beszivárgott elemek, vagy éppen a szándékosan odavezényelt ügynökök diadalittasan magasztalják a „nekik játszó zenészt” (Hodász), a „kontrást” pedig felnégyelik (Bese).

Mohács igazi ártalma a törökös színfalak mögött elterjedő protestantizmus. Ez mérgezte meg Mária Országának minden szegletét és mindez lobogó lánggá erősödött a liberalizmus, majd a kommunizmus égisze alatt. A mostani neoliberalizmusban megjelent az amerikai szekták ezerféle protestálása, a zsinati mélyszántással fellazított hit-talajba elhintették a konkoly ártalmát, immár „génmódosítva”.

A protestantizmus nem keresztény, azaz nem krisztusi, mert mindaz, amit Krisztus akart, náluk tagadásban van. Sőt a menekültek (helyesebben a terrorizmus) befogadásának „eszméje” náluk kapott igazán visszhangot. Az iszlamizáció – amely mindig is elsősorban a katolicizmus ellen harcolt – pártolása is a katolikus-ellenes protestantizmus taktikája. Tőlük terjedt el a hamisító bibliakutatás, stb., és tőlük ered az ökumené gondolata is (először maguk közötti erőegységesítéssel, majd az 1959-es zsinatmeghirdetés óta a római irányítás segítségével a mai napig fokozódik a rombolás.

Csak jönne már egy olyan idő, amikor a külsőségekben nyüzsgő álkatolikusok elsomfordálnának! Csak jönne már egy olyan idő, amikor az igaz és hűséges katolikusok tanúságtétele újra képes lenne Krisztus arcát megmutatni! Közel az idő dönteni kell. Már épülnek a modernkori Colosseumok és szaporodnak a vadállatok.

A lelkiismeret nem azt mardossa, akit kellene, hanem akinek van. – Nekem, neked, nekünk van? – A keresztlevél kinek párttagsági igazolás és kinek örök éltre szóló menlevél? – A kereszt mutogatni való pártcégér, vagy életforma?

Az Úr kérdése: „kit küldjek?” – Mi a felelet? Protestálunk, vagy jelentkezünk: „itt vagyok Uram, engem küldj!”