dr. Balogh Sándor: Hogy tudtunk ide jutni?

P. Bernhard Zaby, német teológus érdekes kérdést vet fel „Pragmatikusok és dogmatikusok” című írásában, azonban a hosszú cikk végül is megválaszolatlanul hagyja ezt a valóban kényes kérdést.

„Amikor az 1970-es években egyre kikerülhetetlenebbül megmutatkozott, hogy az Egyház aláásása ellenségei által egy új „ember csinálta egyházat” hozott létre, mely magát Krisztus Egyházának helyére helyezte, és úgy tett, mintha a Szentlélektől volna, egy katolikus ellenállás létrejöttének szükségessége egyre világosabbá és sürgetőbbé vált. Valóban, ez az egész világon, ráadásul elég széles bázisra támaszkodva, hamarosan fel is ütötte a fejét, de a kezdetektől fogva két irányzatra szakadt, melyeket mi most a dogmatikus és a pragmatikus vonalnak fogunk nevezni."

„A dogmatikus irány mindenekelőtt azokra a teológiai problémákra ügyelt, melyek egy új és addig soha nem volt helyzet elé állították a katolikusokat. Lényegében három nagy kérdésre kellett megadni a választ, melyek mind közvetlenül érintették a hitet. 1) Hogyan lehetséges az, hogy Róma egy olyan misét promulgál, mely nyilvánvalóan nem katolikus rítus már? 2) Hogyan tudott egy ökumenikus zsinat új, az egyházi hagyománnyal szembenálló tanokat kihirdetni? 3) És mindenek előtt, hogyan történhetett az meg, hogy a pápa mindezt nem csak megengedte, hanem őt kellett tekinteni ezen egyházellenes üzelmek fő motorjának?

„E kérdések megoldása nagyon fontos volt, de egyúttal nagyon nehéz és roppant kényes is, hiszen közvetlenül az első és egyetlen igazi Vatikáni Zsinatnak a pápai tévedhetetlenségről kimondott dogmáját érintette."

Páter Zaby cikkében válasz helyett a LeFebvre féle SSPX társaságot kritizálja, hogy inkább pragmatikusak voltak a Rómával való kapcsolatukban, míg mások dogmatikusan ellenzik a zsinati Egyházat, és konklúziónak levonja, hogy a két vonalnak együtt kell dolgoznia.

A fenti cikkben felvetett három kérdés mindegyikével lehetne vitatkozni, de inkább válaszoljunk a kérdésre, hogy történhetett, ami az utolsó fél évszázadban történt?

Kezdjük ott, hogy a kérdésre a válasz valóban nehéz és kényes, mert vissza kell menni a zsinat előtti 50 évre, hogy a zsinat utáni ötven évet megértsük. Két mozgalmat kell figyelembe vennünk.

Colette Kessler, franciaországi judaisztika professzor szerint „különösen egy évszázad óta, [volt] számos, különböző irányzathoz tartozó zsidó gondolkodó, aki Jézust Izrael hiteles fiaként re integrálni akarta a judaizmusba”( MÉRLEG 98/1 TANULMÁNYOK, 68-79. COLETTE KESSLER, „SZENT PÁL - ZSIDÓ SZEMSZÖGBŐL.” Teljes, szöveghű fordítás. Forrás: "Études" (14, rue d'Assas, F-75006 Paris), 189-205. Colette Kessler judaisztika professor Franciaországban.) és áttértek katolikusnak. Az Egyház nagy sikerként könyvelte el a tömeges kikeresztelkedést, ami lényegében nem megtérés, hanem befurakodás volt. Ezért mindent megtettek érdekükben, hogy buzdítsanak még több zsidó fiatalt a kikeresztelkedésre. Ez a mozgalom eredményezte egyrészt, hogy Jézus országát lehozták a földre, azaz Jézust átértelmezték olyanra, amilyet a farizeusok vártak annak idején, és odáig jutottunk, hogy Ferenc római püspöknek és a szegények pápájának tartja magát. Másrészt a fenomenalista filozófia kiszorította a tomizmust és skolaszticizmust a szemináriumokból, mint az Egyház hivatalos filozófiája. Ezzel a szubjektivista filozófiával sikerült a hitet aláásni, és oda jutottunk, ahol vagyunk.

A másik tragikus esemény volt a szabadkőművesség taktika változtatása: lerombolás helyett befurakodni és átvenni. Szabályaik szerint, ha egy közülük bekerült magasabb pozícióba, az hozta magával a többit.

Így a Zsinaton még csak annyit értek el, hogy legtöbb megfogalmazásuk kétértelmű volt, és a befolyásuk alá kerülő vatikáni irodák és kongregációk egyik a másik után értelmezte át a hagyományos tanokat az új eretnekség szerint.

Tehát a zsinat utáni pápákat lehet okolni rövidlátásuk és gyengeségük miatt, mert megbíztak püspökeikben és bíborosaikban, és megengedték, hogy az ő nevükben tévtanokat hirdessenek. Mire esetleg észrevették, már nem volt elég hatalom a kezükben, hogy rendet csináljanak. I. János Pál meggyilkolása, és a gyilkosok felelősségre vonásának elmaradása csak erősítette a kezüket.

Így, mire Ratzinger bíboros Péter székébe került mint XVI Benedek, minden hatalom a vatikáni bürokraták kezében volt, a pápaság teljesen erőtlen, gyenge árnyéka volt még a XII Piusz alatti pápaságnak is.

De ha igaz, hogy a jelen aposztázia az eszkatologikus kort vezeti be, Ferencet nem lehet a régi szabályok szerint ítélni. Alatta, és az ő vezetésével, beteljesedik az aposztázia. Érdekes megjegyezni, hogy a templomunkban a Hívek Könyörgései közt imádkoztunk „Ferenc, Róma püspökéért” is. Ferencnél nem az a kérdés, hogy jó vagy rossz pápa, hanem az, hogy pápa vagy nem pápa?