Dr. Balogh Sándor: A föld kovásza?

A szerző Dr. Balogh Sándor, az Amerikai Egyesült Államokban élő nyugalmazott politológia professzor. A veszprémi szemináriumból 1952-ben, amikor is a Nagyszemináriumot ill. a teológiát államilag feloszlatták a házi faliújságon közölt Mindszenty-megemlékezés miatt, több kispaptársával együtt bíróság elé, majd a kommunisták börtönébe került dr. Major Kálmán spirituálissal együtt. Honlapunkon sok írása olvasható, amelyek az igazi katolikus tanítást tükrözik. Akkor is igazat mondott, amikor ezért börtön járt (ld. A veszprémi szeminárium bezárása).

A Magyar Kurir[1] érdekes elmélkedést közölt március 19-i számában Jelenits István Széchenyi díjas piarista atyától. „Jelenits atya elmélkedését három szentírási kép köré szervezte. Felidézte Jézusnak a mustármagról, a kovászról és a föld sójáról szóló példabeszédeit, és kiemelte, mindhárom esetében arról van szó, hogy a kicsi kezdethez valami nagy eredmény kapcsolódik.”

Valamikor ezt az Egyházra értettük, hogy az Egyház kezdetben kicsi volt, és egyre nő, amíg az egész világot behálózza. „Ma azonban elgondolkodunk azon, hogy talán másképp is lehet értelmezni ezeket a példabeszédeket,” mondja Jelenits atya, és kifejti az ő értelmezését.

Szerinte „nemcsak az ateista diktatúra szakadt ránk, de sokan el is szakadtak a hittől, a kereszténység kisebbségi helyzetbe került, sőt, sok esetben üldöztetést szenved. El kellett gondolkodni: hogyan lehet így kovász az egyház? Hiszen misszióra nem nagyon lehetett gondolni, a sokaság megszólításáról intézményes módon szó sem lehetett.”

Szép és dicséretes, hogy más magyarázatot keresünk a példabeszédekre, de egy jó orvos, miután megállapítja a szimptómákat, hogy az Egyház fejlődése megállt , meg „kisebbségi helyzetbe” került, ami azt jelenti, hogy a Sátán követői vannak többségben, diagnosztizálni kezd, hogy mi az oka a tüneteknek.

Jelenits atya azonban nem egy jó orvos, gyógyítás helyett feladja az Egyház részéről a harcot, inkább javasolja, hogy „Fel kellett ismerni egy másik utat,” és ahogy egy rossz orvos teszi, gyógyítás helyett megelégszik a ”tünetek kezelésével.”

Amit Jelenits atya tanácsol jó tanács, minden hitvalló katolikusnak igy kellene élni és viselkedni. Igen, „sóként kell jelen lennünk, az emberi értékek tisztultabb oldalát képviselve, életünk minden területén. Nem a szavainkkal, hanem azzal, ahogy élünk.”

De az Egyházzal egyetemben, az Egyház és a szentségek támogatásával kellene megélni, nem az Egyház helyett, mint Jelenits atya gondolja.

Tegyük meg tehát, amit a jó piarista atya elmulasztott, és keressük meg a bajok okát. Az ateista diktatúra nem csak úgy magától „szakadt ránk!”

Először is szögezzük le, hogy nem a Szentlélek lanyhult el, hogy ide jutottunk.

Tehát egyrészt emberi hiányosságokban, másrészt a fokozott sátáni tevékenység sikerében kell keresnünk a választ.

Először is, azt hiszem nem járunk messze az igazságtól, ha egyik fő okot a fatimai felajánlás elmulasztásánál keressük. Nem csak a felajánlás maradt el, hanem ráadásul, hazug módra a Vatikán 2000-ben el akarta hitetni velünk a hármadik titoknak egy hamis, megrövidített szövegét. De persze nem ekkor kezdődött. A felajánlást 1929-ben kérte a Szűzanya, és 1960. egy másik dátum, ez már a második világháború után, és a felajánlás azóta sem történt meg.

Malachy Martin egy érdekes jelenetet ír le,[2] amikor XXIII János fő tanácsadóival felvetette Fatima kérdését. Malachy szerint „Lucia, az egyetlen még életben levő fatimai látnok szerint a Szűzanya követelése az volt, hogy „az 1960-as év pápája” hozza nyilvánosságra a harmadik fatimai titkot, és hogy ugyanez a pápa „Oroszországot” ajánlja fel az ő Szeplőtelen Szívének. … Lucia szerint a Szűzanya azt ígérte, hogy „Oroszország” e felajánlás megtörténte után megtér és többé nem jelent fenyegetést a világ számára. Ha viszont az 1960-as év pápája nem teljesíti e kérését, akkor Oroszország az egész világon elterjeszti tévtanait, melynek szenvedés és rombolás lesz a következménye, és az Egyház hite olyannyira elfajzik, hogy „a hit dogmája” csak egyedül Portugáliában marad meg csorbítatlanul….”

János pápa és tanácsadói nyilván nem bíztak a Szűzanya ítélőképességében. Sokkal fontosabb volt János terve: „Mikor befejezték az olvasást, a pápa a döntést, melyet nem óhajtott egyedül meghozni, vitára bocsátotta. ’Be kell vallanunk, hogy 1959. augusztusa óta kényes tárgyalásokat folytatunk a Szovjetunióval. Az a célunk, hogy a Szovjetunió ortodox egyházából legalább két prelátus vegyen részt a mi zsinatunkon.’ János pápa mindig hangsúlyozta, hogy a küszöbön álló II. Vatikáni Zsinatot ’a mi zsinatunknak’ tartja.”

Azonkívül mit szólna hozzá Hruscsov? Így a felajánlást azóta sem tették meg.

Másik súlyos ok a Sátán füstje: „A bukott arkangyal, Lucifer intronizációja (trónra emelése) a római katolikus citadellában 1963. június 29-én zajlott le…” Az eseményt, (amire VI. Pál utalt, mikor a Sátán füstjéről beszélt) ugyanott részletesen ismerteti Malachy.

Tehát az egyháziak hitetlensége, a Sátán és a szabadkőművesség sikeres előrenyomulása egyházi körökben az oka az Egyház hanyatlásának, és Jelenits atyának erről kellene prédikálni, és arról, hogy mi az egyháziak felelőssége, nem csak arról, hogy mi a világiak feladata.

Így Jelenits atya csak félrevezeti olvasóit, ahelyett, hogy felvilágosítaná őket.

Tanuljuk meg, hogy a Sátán látszólag mindig jót akar és mindig igazat mond, csak mindig a kisebbik jót akarja az igazi, a nagyobbik jó helyett, vagy a féligazságot mondja az egész igazság helyett. A féligazság pedig rosszabb, mint a hazugság! Aki vak és nem látja az igazság másik felét, sajnálom, imáinkra szorul. Jelenits atyának is igaza van, de az csak a féligazság. Imádkozzunk őérte is, és mindenkiért, aki olvas és nem ért.

[1] http://www.magyarkurir.hu/nezopont/jelenits-istvan-keresztenyek-szereperol-vilagunkbana>

[2] http://uzenete.blogspot.com/2013/06/malachi-martin-vegido-elojelei.html