Burián László: Az Oltáriszentség

A szüleink normális értelmiségiek, vallásosak voltak, semmi különös nem volt bennük. Minket úgy neveltek, hogy a vasárnapi szentmise az természetes volt, hogy imádkoztunk reggel-este , természetes volt, ebéd előtt, de semmi különös, nem voltak gyakori gyónók, vagy ilyesmi. Abban a stílusban éltek, ahogyan az akkori keresztény értelmiség élt. De becsületre, jellemességre neveltek bennünket. Az természetes volt, hogy édesapám mindent megtett azért, hogy legyen az az internátus, ahová én és a testvéreim is jártunk, hogy komoly nevelést kapjunk az otthoni nevelés mellett, a keresztény bencés nevelés mellett még egy katolikusabbat is. Anyagilag is nagyon támogatta édesapám az internátust, és ez egy nagyon jó dolog volt. Minket úgy neveltek, hogy minden nap volt szentmise. A civil diákoknak is, nem csak nekünk, kispapoknak. Hozzátartozott a napi programhoz. 6 órakor ébresztő volt. A többiek fél 7-kor keltek, mi, kispapok 6-kor. Fél órával előbb mentünk le a kápolnába. Fél 7-től elmélkedés volt,7-től szentmise. Mindenkinek. Ebben nőttünk föl. Hogy a szentmisében, az Oltáriszentségben Jézus önmagát adja nekünk. Nincs ennél nagyobb, mint hogy önmagamat adom oda. A szerelemben is ez van. Odaadom magam neked, te meg nekem, egy emberré válunk, az Úr Jézus szavaival: már nem ketten vannak, hanem egy. Minket úgy neveltek, hogy mi hittünk az Oltáriszentségben. Akkor hallottam, hogy van az Eucharisztikus Kongresszus, ahol az Oltáriszentséget ünnepeljük. Az újságban láttuk. Engem óriási meglepetésként ért, hogy odakerültem, ott voltam a záró körmenetig, 10 bíboros, rengeteg püspök. Mind az Oltáriszentséget ünnepeltük. És az az áldoztatás! Amikor jött az áldoztatás, a papok állványon vitték a kelyheket, négyen papok, és mindenfelé áldoztattak. Nekem az Oltáriszentség iránti hit és szeretet annyira természetessé vált, hogy megint Erdős Matyi bácsinak a szavai jutnak eszembe: Dogmatikából vizsgáztunk nála. János a VI. fejezetben írja le a csodálatos kenyérszaporítást. és utána beszél az Oltáriszentségről. És az osztálytársamnak nem ment sehogy sem a felelet, s úgy emlékszem, hogy Matyi bácsi azt mondta, hogy „tisztelendő úr, ha maga ezt nem érti, akkor magából nem lesz pap. Milyen pap lesz, ha az Oltáriszentségről ennyire tudatlan?” Ez annyira hatott rám, hogy nagyon áttanulmányoztam . Szeretem ezt a részt, amikor Jézus arról beszél, hogy a testét adja. Az én testemet adom, egyétek az én testemet. Jézus semmiről sem beszélt annyit, önmagát ismételgetve, mint az Oltáriszentségről. Az Én testem valóban étel. Aki eszi az Én testemet .. .Egyétek az én testemet … és újra mondja, mindaddig, míg szinte kiprovokálja, hogy egyesek azt mondják, hogy ezt nem értjük, nem normális ez a Jézus, inkább elmegyünk. És a másik rész utána rögtön, amikor Jézus odafordul az apostolokhoz. Ritkán szokták a papok kihasználni ezt a jelenetet. Jézus azt mondja, hogy - sokszor elsiklunk felette, - ti is el akartok menni? Nem úgy mondta ezt Jézus, mintha visszacsalogatná , mert akik elmentek, azokat sem hívta vissza. Nem azt mondta, hogy gyertek vissza, ti ezt félreértettétek, hogy nem így gondoltam, mert ez csak emlékeztet, mert ez csak hasonló, nem! azt mondta, hogy menjetek, ezen nem változtatok. Ez annyira komoly! És az apostoloknak, én inkább így veszem a kérdést, „Ti is el akartok menni? Menjetek!” Inkább magamra maradok, de ezen nem változtatok. Igaz, hogy nem értjük, és nagyon szép Péter apostolnak minden mondása. Ő nem azt mondta, hogy dehogy megyünk, Jézus, jó nekünk itt, melletted csak elnyaralunk, a dicsőségben osztozunk, mert a tieid vagyunk, nem ezt mondja Péter. Dehogy értette, én sem értem, ő sem értette, de hittel elfogadta. és azt mondta: kihez menjünk? Ki az, aki jobbat mond, aki okosabbat, aki szebbet mond? Mi hisszük és tudjuk, nem vakon hisszük, nem, gondolkodva. Nem értjük, de ha Jézus így mondta, akkor így van.

Ez nem vakhit. Mert ha Jézus nem tanított volna annyi jóra és szépre, és ezért képes volt meghalni. Nem olyant mondott, amit ne lehetne elhinni. vagy értelmetlen volna. Óriási értéke van, hogy itt van közöttünk. és erőt önt belénk az a kis ostyakenyér. Mert ha csak ostya lenne, én már nem ülnék itt. Ha én nem venném magamhoz mind nap Jézust, érzem, hogy nem csak ostya. Ostyát nyelek le, valóban, ostya a színe, íze, de mindig érzem, hogy Jézus ott van benne, és az ad erőt, és ezt se neveljük beléjük. Mikor egy pap Húsvétkor meggyóntat 50 vagy 100 embert, és nem áldoztatja meg őket a gyónás után, mondván, hogy gyertek holnap, akkor azt hiszem, hogy az a pap nem hisz az Oltáriszentségben. Mert ha hinné és tapasztalná, ha úgy áldoztatna ... mert szoktam mondani a híveknek, hogy mindenki egyforma Oltáriszentséget kap, de nem mindenkiben egyformán működik. Van, aki csak egy ostyát nyel le, megszokásból, kitátja a száját, és lenyeli, és nem érzi, hogy tudatosan, Te, Jézus, Te jöttél a szívembe, velem vagy. Gyönyörű lelki gyakorlatot tartott a pécsi püspök, az Udvardy püspök, amikor még segédpüspök volt. Mondtam is neki, hogy valamit a helyére tettél az én szívemben. Ez 3 évvel ezelőtt volt. Arról beszélt, hogy Jézus mindenhová velünk jön. Mondtam neki, hogy tudod, nem hittem el soha, hogy a helyezéseket nem csak a püspök, hanem a Szentlélek Úristen végzi. Ha a püspök odahelyez valahová, akkor azt úgy kell fogadni, mint a Szentlélek akaratát. Ez annak idején is szépen hangzott, úgy csináltunk, mintha elhittük volna. Én azért ki mertem mondani, hogy nem, de mindig elmentem. És mondom a a püspök úrnak,hogy nagyon hálás vagyok neked, mert már több, mint 60 éve pap voltam, és mindig ott volt a szívemben, hogy itt valami nincs rendben. És most, hogy aztán végighallgattam ezt a szép elmélkedést, mondtam, hogy köszönöm. Te most arról beszéltél fél óráig, hogy Jézus velünk jön. Én tudtam azt annak idején,hogy ez a püspöknek a szándéka, az én elhelyezésemmel, mégpedig politikai szándéka, hogy minket magyarokat szlovák helyre tegyen, annyival kevesebb magyar pap működhet, vagyis úgy működhet, mint szlovák pap. De sikereim voltak, de dicsőség lett belőle, de szerettek, elfogadtak, jöttek a templomba, rengeteg volt a ministráns. Velem volt Jézus, és erőt öntött belém. Hogy akármennyi sikertelenség volt, akármennyi bírálat, Jézus ott volt velünk. Ezt azért jobban bele kellene nevelni a hívekbe is, de a papokba is, hogy Jézus mindig velünk jön.

Párkány, 2013.

Hangfelvételről lejegyezte: Slíz Judit